Az én Kispest-Honvéd sztorim. XX. rész. 2006 ősz.

p0613a010wAz elmúlt hetek Csábimenesztős, Codella-kirúgós, Rossi comeback-es és igazolásainkon értetlenkedős poszttorlódásai miatt hallgató szériánk ismét felpörög a bajnoki rajt előtti csöndet kihasználva, azaz folytatódik retrospektív sorozatunk. Továbbra is sok-sok szubjektumra számítsatok, és mivel eddig is pusztán emlékezetből írtam a szériát, amely metóduson nem is változtatok, előfordulhatnak tárgyi tévedések, amelyek javítására, de még inkább a saját élmények megosztására továbbra is szeretettel várjuk a kommenteket, hisz főleg azoktól lesz élő, izgalmas a sorozat.

Érdekes amúgy, amikor elkezdtem ezt a szériát 2010-ben, a Hemingway-korszakról már nem akartam írni, mondván: abban “élünk”, túl közeli az élmény… – de közben úgy elment az idő, hogy Papa H. regnálásának kezdőévei is majd’ 10 éves időtávot jelentenek már a retrospektívkodásban, így viszem tovább a sorozatot, ahogy ígértem, a Csakblog indulásáig, így lesz kerek a sztori.

A mai epizód a klub legújabb, máig is tartó érájának kezdő félévére tekint vissza, mondhatni, arra a periódusra, amikor minden szépnek tűnt még, de ez sem egészen igaz, mert akkor még nem tűnt szépnek itt semmi sem a sok csalódás edzette lelkeinknek, bár az ősz második felére valami halovány pozitív jövőkép-féleség mégis fel-felsejlett. Hittük is, meg nem is. Nos: csapjunk bele.

Dolcetti igencsak kedvelhető ősze után már a tavaszi megfáradás is igen csalódást keltő volt, főleg, hogy mindezt jelentős részben az impotens és kispénzű klubvezetési „modellnek” (még ha itt a modell eufemizmus is) köszönhettük. Én sem éltem virágkoromat a 2006-os későtavaszon-nyáron, így talán még sötétebbnek is láttam a kispesti kilátásokat – ha azokat egyáltalán lehetett sötétebbnek látni a valós helyzetnél. A Dunaújvárosba költöztetéstől ugyan Pini az utolsó pillanatban elállt, de azt így is bejelentette, hogy „Finito”, azaz ő távozik, ide már pénzt ő többet nem tesz be, így a húsbáró érája a végéhez közeledett. Azonban azt már megtanulhattuk, ne várjunk ilyenkor semmi jót, a Honvéd-vezetésre is igaz volt, ami egy átlag beosztottra: ha egy rossz főnök elmegy, ne örülj, valószínűleg még rosszabb jön. Ha visszagondolunk, ez ránk is bőven igaz volt: Komora → Benkő +a kécskei arc → Konczék → Kovács Attila → Pini. Szigorúan monoton csökkenő hasznosságú függvény, hogy az akkor friss gazdasági matektanulmányaimat idézzem.

A nyár első hetei tehát így teltek, max az első rendes munkahelyem megléte boldogított, egész pontosan az egy év gyakornoki státusz utáni véglegesítésem, de az első hetek varázsa után nyilván ez sem tudta semlegesíteni a Kispest felett gyülekező viharfelhőket. Aztán –szokás szerint–, mire az ember már elfogadta az elkerülhetetlen véget, a Honvéd-hétvégék, a Bozsik korzókorlát-szeánszok megszűntét, megint jött a nem várt pozitív fordulat, bár hogy mennyire lesz ez pozitív, azzal kapcsolatban akkor még mindenki szkeptikus volt. Először a fórumon jelentek meg hírmorzsák, hogy tán lesz megmentő, sokan a SPAR-ról beszéltek, mások egy amerikai üzletemberről. Végül az utóbbi forgatókönyv valósult meg, és néhány napon belül a hivatalos honlapon megjelent egy rövid közlemény, hogy egy bizonyos Hemingway Group veszi át Pinitől a klubot. Persze itt még jött némi bohócligás huzavona, hiszen mikor rájött, hogy végre vevőt talált, Pini megemelte az árat, Hemingway úr, az említett Ltd. feje viszont nyilván ragaszkodott az eredeti árhoz (Clash of the Titans), végül aztán győzött a józan ész és az üzlet megköttetett. Hemingway rövid nyilatkozattal üdvözölt mindenkit a weboldalon, vázolva elképzeléseit, a régi fény helyreállítását, azonnal felújítandó stadiont, biztos bennmaradást, majd merészebb célokat. Szépen sorban. Hát, ezeket hitte is meg nem is a kispesti publikum, annyiszor hallottuk már ezeket az elképzeléseket egyenként vagy ömlesztve, Krémer Károlytól, Konczéktól, Kovács Attilától, és semmi sem valósult meg belőlük, a Konczék féle tisztasági festést leszámítva, szóval a szkepticizmus uralt el mindenkit, én is csak annak örültem, hogy ideig-óráig az új tulaj miatt még létezünk, de biztos voltam benne, hogy nagy változások nem lesznek.

Dolci előbb el-, majd újfent beköszönt. Örömmel fogadtuk. (fotó: bfc-siofok.hu)
Dolci előbb el-, majd újfent beköszönt. Örömmel fogadtuk. (fotó: bfc-siofok.hu)

A tulajdonosi elrendeződés kb. pár héttel a szezonkezdet előtt fixálódott, addig se keret, se edző nem volt. Dolcetti már idény végén elbúcsúzott, senki se tárgyalt vele, így Melissel hazacsorogtak Itáliába. A játékosok is szétszéledtek, aki tudott menekült. Kovács Norbi a német harmad- vagy negyedosztályba igazolt, Venczel talán Pápán (?) kötött ki, Eric és Yannick is szedte sátorfáját. Mirót pedig Pini valami rafkós módon (állítólag két másik aláírandó papír közé rejtett szerződésmódosítással az urban legend szerint) Dunaújvárosba csalta, mert közben ott tűnt fel a derék olasz hentesmester. Egészségükre az ’újvárosiaknak, nyugtáztuk. A Honvédot nem, Pinit viszont megkapták. Az évszázad üzlete – de erre hamarosan ők is rájönnek.

Budó visszatért, s reméltük, hozta a föld-levegő rakétáit is. (Fotó: nso.hu).
Budó visszatért, s reméltük, hozta a föld-levegő rakétáit is. (Fotó: nso.hu).

Első hivatalos edzőmeccsünkön Ausztriában egy brutál ificsapattal álltunk fel, a rutint csak Udvari, és két kipróbált bohócliger próbázó, Vasas Zoltán (ex-Győr, ex-Diósgyőr) és Kalina Tibor (ex-UTE) képviselte. Itt mutatkozott be a felnőttek között Koós Gabi, játszott Tőkés, Kovács Zoli és Debrő is. Ha ez lesz a keretünk, kár volt megmenteni a klubot… Aztán Vasas és Kalina eltűnt, Hemingway érkezésének másnapján pedig eladtuk az egy éve feltűnt, biztató játékot mutató Kovács Zolit a Győrnek, én meg csak néztem, hogy mit akarunk mi ettől a szezontól? Közben a keret, vagy legalábbis a keretnek mondott fiatal alakulat Balatonra ment edzőtáborozni Borgulya mester vezetésével. Ejj, de szép lesz ez.

Aztán ismét felpörögtek a dolgok. Úgy két héttel a szezonrajt előtt hirtelen jött a hír a honlapon, hogy megvan a régi-új edző, Dolcettit csábítottuk vissza a padra (szó volt még Gálhidiről is, emlékszem, végül az olasz lett a befutó). Felemás érzéseim voltak. Dolcetti 2005 őszén hatalmasat melózott a csapattal, de a 2006 tavaszi hullámvölgybe ragadás idején látványosan nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Persze egy hibázási lehetőség mindenkinek belefér, és ha ez a Hemingway tényleg nyugodt körülményeket teremt, akkor végül is kaphat még esélyt…

Ez a traktor most nem kárt csinál, hanem megújhodást hoz. Elindult a Bozsik ráncfelvarrása. Fotó: magyarfutball.hu.
Ez a traktor most nem kárt csinál, hanem megújhodást hoz. Elindult a Bozsik ráncfelvarrása. Fotó: magyarfutball.hu.

Merthogy erre a nyugodt körülményteremtésre is akadtak jelek. Kibéreltük ugyanis fél évre a Béke-téri Csepel-stadiont a hazai meccseinkre, hisz a Bozsik felújítása alatt nem játszhatunk otthon, a renováció pedig meg is indult. És tényleg… Elkezdték felszedni a Komora-éra traktoros hómentesítése óta gyalázatos állapotú centerpálya gyepszőnyegét, csakúgy, mint a hátsó füves edzőjét, és a klubház, a lelátók, a tribün kívül-belül megújítása is célul lett kitűzve (a toalettekről nem is beszélve, ami ugye szívügye volt az első látogatásakor heveny szagmérgezést kapó tulajnak). Itt tényleg elindult valami.

Egy jó Schindler Szabi! (forrás: adatbank.focibiro.hu).
Egy jó Schindler Szabi! (forrás: adatbank.focibiro.hu).

Sőt, végre a keretalakítás terén is. Napokkal a szezonkezdet előtt a Borgulya edzette ifikeret feltöltése is megindult rutinrókákkal. A Bohóc egyik szimpatikus vándormadara, Schindler Szabolcs érkezett jobbhátvédbe, ő nekem régi kedvenc volt az NB1-ben, csak az volt a kérdés, nem lesz e túl öreg már? László András, „Sonka”, a balhátvéd posztra érkezett, hasonló előélettel, mint jobbhátvéd kollegája. Középső védőnek a távozó Udvari és Baranyai helyett a Fraditól visszakullogó Budó jelentkezett, és ha Dolcinak, hát neki is járt egy új sansz. A többi igazolás, így a fehérvári fakóból elhozott középpályás Bartyik és csatár Disztl Dávid, az ex-BKV-s, amúgy talán újpesti nevelés Sándor István (Sándor Gyuri öccse, a volt Stadler FC edző, kárpátaljai Sándor István kisebbik fia), vagy épp Gajda, az NB2-es gólvágó inkább zsákbamacskának tűntek. Aztán 2 nappal a rajt előtt az utolsó hírkör is megjött: Baranyai mégis marad, és Schrancz is, illetve Csehországból hazatér Hercegfalvi Zoltán.

A tékozló fiú újra piros-fekete csíkos Macront ölt: Hfalvi hazatért. (Fotó: nso.hu).
A tékozló fiú újra piros-fekete csíkos Macront ölt: Hfalvi hazatért. (Fotó: nso.hu).

Na, ez az utóbbi hír leültetett rendesen mindenkit. Hercegfalvi nagy csatár-ígéretként indult, Gálhidinél mutatkozva be 1999-ben, aztán Reszeli alatt elmeszelték dopping miatt, az eltiltása alatt gálánsan nem menesztette a klub, és kb. a kieső idényünkre tért vissza teljesen a kezdőcsapatba. Dicstelen búcsúnk után az első lelépők között volt, később fehérvári színekben pedig akkora gólörömöt produkált ellenünk betalálva, ami erős homlokráncolásra késztetett sok szurkolót. Most pedig… újra „itthon”. Végül a lelátón győztek az „adjunk még egy esélyt neki is” hangok, ám az ősszel még egy-két alkalommal fellángolt a harag, amint azt látni fogjuk.

Győri rajt - és a legendás Hawaii-ing. (fotó: basildon.hu).
Győri rajt – és a legendás Hawaii-ing. (fotó: basildon.hu).

A keretet illetően örültem a rutinos arcoknak és végül is Hercegfalvinak is (én gyors megbocsájtó vagyok), ám nagy kérdés volt, a zaklatott felkészülés, a nem a fegyelemtartásról híres Borgi vezette Balaton-parti (party?) nyári táborral, a későn visszaérkező Dolcival, az utolsó pillanatban beeső igazolásokkal milyen csapatot ad majd nekünk az őszre? A rajtra Győrben került sor, ahol szintén stadion-építési problematikák miatt ezúttal a DAC pályán került megrendezésre a találkozó, szakadó esőben, és Hemingwayjel a vendégszektorban! Az excentrikus új tulaj a fotók tanúsága szerint egy zseniális hawaii-ingben tolta végi a meccset a Táborban, az első vérmesebb szövegeknél nekiállva fegyelmezni a tagokat. Csodás jelenet lehetett, ám sajnos elültette a viszály magjait is egyszer és mindenkorra a klubház és a Kanyar között, és bizony ezt máig nyögi a klub.

...anál terror molinó és a Papa esernyővel a vendégben. Epic. (basildon.hu).
…anál terror molinó és a Papa esernyővel a vendégben. Epic. (basildon.hu).

A csapat közben szép csöndben kikapott a kisalföldi záporban, hiába kezdett a szemre jónak tűnő Schindler, Budó, Benji (már középső védőként!), László Sonka védelem, a tavasszal már megfáradó Dobos, Schrancz, Geni középpálya nem szuperált jól, Disztl Dávid elöl ékként pedig halovány volt, mint Pintér Pinyő szövkapsága.

A második fordulóra életemben először nem a Bozsikba mentem hazai meccsre, hanem Apuval és Öccsel Csepelre autóztunk ki a Kaposvárt albérletben fogadó „új” csapatunkat szemrevételezni. Azt kell mondjam, az olyan hetvenes/nyolcvanasévek-hangulatbuzinak, mint én, ünnepnap volt ez a csepeli délután. A kohósalak blokkházak, a Béke-téri stadion a jellegzetes hálótartó vasaival, a környék a hangulatos krimóival, egy iszonyat hangulatimperátor magyarfoci-korszakot idéztek meg bennem, és most az életérzésről beszélek… Az első félidő legemlékezetesebb eseménye (a „Budó! Ne pofázz, dolgozz!” molinó kifeszítésén túl) azt volt, amikor egy halovány sörgőzben fertező szurkerkollega megkörnyékezte Aput, hogy a tőlünk fél éve Karácsonyra kapott Genitós Macron mezt (akkor már nagy kedvence volt a „Kicsi”), adja már el neki. A győzködés már vagy 5 perce ment, mikor a kollega benyögte, ő húszezret is megad a mezért. „Húszezer? Euró!” –közölte Fater olyan büntető fejjel, amivel bármely ’80-as évekbeli hollywoodi B-kategóriás akciófilmbe is elmehetett volna Danny Trejo alternatívájaként. A mez maradt rajta. Az incidens alatt amúgy Dobos megszerezte a vezetést, ám még a félidő vége előtt a Kaposvár valamelyik szokásos kikukázott délszlávja (valami Dusan Vasziljevics…) révén egyenlített.

Disztl Dávid ekkor lőtt egy gólt, de sokkal több pozitív emléket nem hagyott. A fater jobb volt... (fotó: nso.hu).
Disztl Dávid ekkor lőtt egy gólt, de sokkal több pozitív emléket nem hagyott. A fater jobb volt… (fotó: nso.hu).

Apropó Vaszke… az elmúlt 4 év leginkább Kispestre akart játékosa ő számomra, de tudom, hogy max akkor igazoljuk le, ha már vén lesz és használhatatlan. A második félidőben volt egy nagyon jó 10 percünk, akkor még el is hittem, hogy jó őszt futhatunk. Az amúgy igen csinos, fehér fölső-fekete nadrág Macronjainkban rendesen szívattuk a somogyi védelmet, míg a 72. percben egykori középső védő kedvencünk, Disztl László Dávid nevű sarja révén a vezetés is meglett újfent. Azt ezt követő beülést viszont egy emberként nem értette a csepeli lelátó, így Grúz 80. perces egyenlítése sem volt meglepő. Hazafele így felemás érzések kerülgettek, a hangulat és a csepeli kiruccanás jó emlék marad, ezt tudtam, de a csapat játéka még eléggé akadozott. És két hét múlva az Újpestet fogadtuk.

Bartyik Norbert itt már szegedi mezben. Gyerekek, milyen fazonok fordultak meg nálunk, el sem hiszem... (fotó: szeged2011.hu)
Bartyik Norbert itt már szegedi mezben. Gyerekek, milyen fazonok fordultak meg nálunk, el sem hiszem… (fotó: szeged2011.hu)

Itt a szülők nyaralása miatt Faterre nem számíthattam, Öcsém is egy balatoni „edzőtáborban” ünnepelte a MOMÉ-ra való bekerülését, így egyedül maradtam. Azaz dehogy, a már a múlt epizódokban is emlegetett győzelemhozó Balázs barátomat invitáltam ki a meccsre, aki szívesen jött is. A Borárostól HÉV-eztünk ki a csepeli végállomásig, majd egy-egy Sopronival a kézben sétáltunk le kényelmesen a Béke-térig. A most már tradicionális vörös-feketénkben pompázó csapat 4000 néző előtt ismét hátrányba került, Erős Károly, a kiesésünk alatt pont nálunk égő magyar Gravesen lőtte a lilák gólját, aztán a második félidőben ismét megnyomtunk tíz percet, és egy tiziből Dobos egalizált e jó periódusunk csúcspontján. Aztán ennyi is maradt a vége. Megint félig üres volt a félig teli pohár, én pedig kihagytam a váci túránkat, mert az egyetemi csapattal Hollandiába repültem egy hét fejkiszellőztetésre. (Hogy a fej mennyire szellőzött az amszterdami space cake-ek, a Jupiler sörök és a Coffee Shopok füstjében, azt az olvasókra bízom megsaccolni, itt most legyen elég annyi, hogy az egyik nap komolyan izomlázam volt a rekeszizomnál, miután az egyik vicces muffintól előző éjszaka –nem viccelek- 6 órán keresztül folyamatosan röhögtem). Egyébként kellett is a space cake, mert az nso.hu tanúság szerint közben itthon az NB1 leggyengébb keretű Vácától 3:1-re kikaptunk a Dunakanyarban, hiába a külön hajós túrával a helyszínre leérkező szép számú kispesti tábor. Botrány!- gondoltam magamban mérgesen és bánatomban visszamentem a rám váró barátaimhoz a Heineken gyárba, kérve még egy grátisz pohárral az idegesítő hírre.

A fiatal Koós gabi a félidény egyik pozitív meglepetése lett. A REAC ellen először köszönt be. (fotó: sporthirado.hu).
A fiatal Koós Gabi a REAC ellen köszönt be először. (fotó: sporthirado.hu).

Hazaérve aztán Faterral kettesben autóztunk ki kedvenc budapesti meccshelyszíneim egyikére, ’palotára, ahol a REAC-cal szokás szerint sokgólos, de ami a lényeg: sok kispest-gólos meccset játszottunk. Az idényt neccesen indító csapatunknak annyira kellett a győzelem, mint anno egy hivatalos útlevélkép Philip Tarlue-nak 1999 tavaszán, és sokáig úgy nézett ki, végre kijön a rajtnál beragadt lendület a srácokból. Betalált Geni, aztán egy kipattanót bazookázott be Budó, gólt lőtt először tétmeccsen Koós Gabi, az idény legreményteljesebb ifije és egy szép hulló falevéllel tért vissza Hercegfalvi (már az Újpest ellen is láttam játszani, de ott nem evett meg sok sót). Aztán 4:0-nál köszöntük szépen, nekünk ennyi elég volt a meccsből, így a záró 10 percben megesett majdnem a szégyen, a REAC hármat lőtt, szinte kiegyenlített. A vége így csúfocska lett, de maga a későnyári délután jó emlék marad.

Az első győzelem azonban megnyugvás helyett savanyú heteket hozott. Vereség következett a Nagyerdőben, a kétszeres bajnok Debrecen ellen, a 2:1-nél sajnos jóval nagyobb különbséggel a csapatok között, de ez már a magát nem túlerőltető Debrecen volt, akiknél ráadásul Miroslav Beránek ült a padon, miután Szima tulaj addig presszionálta csipkelődő nyilatkozataival Supka trénert a macedón BL-ellenfél elleni selejtezős ordas bukta után, míg a sikeredző önként fel nem állt a padról. Ezt a Zete elleni hazai követte, a suli miatt csak TV-n láttam, Koós Góljára estem épp haza, majd végigszenvedett minősíthetetlen meccs, de legalább három pont, bizakodtam, majd a 82. és 88. percek alatt lerendezett minket Franciskovics és Waltner Bobby. A Waltner-gólt ráadásul ordas kapushiba előzte meg, a Vác elleni fiaskó óta büntiben levő Tóth Iván helyett védő Miski a „legszebb” királygabis hagyományokat megidézve szaladt alá egy kósza előreívelésnek. Remek, van két berosált kapusunk és egy önbizalomhiányos keretünk, újabb jó idény jöhet. Némi gyógyír volt a recens sebekre az MK, ahol a Monort egy 6:2-vel búcsúztattuk, ám itt a csapategység és a keretbeni „jó” hangulat többször is felszínre tört. A lelátón Pomper pumpolta Sándort, hogy mekkora gyopár arc a keret többi tagja, a meccsen a lelátóról a szurkolók által végig „drogosozott” Hfalvi pedig lesétált a pályáról a lefújás előtt, Dolci alig bírta visszalökdösni, majd a parkolóban a táborból fel is kérdezték a csatárt, és csak nehezen csillapodtak a kedélyek. Egyre jobb…

De ha minden veszni látszik, a Honvéd ugye mindig akkor éled. Előbb az ebben az idényben furán megfáradó Tatabánya ellen izzadunk ki egy győzelmet Schrancz hatalmas bombájával a bányászvárosban, majd otthon a Sopront ütjük 2:0-ával, Hercegfalvi góllal vezekel a korábbi ballépésekért.

Dolcetti pedig a meccs után távozott.

Mi van?!?!

A klubhonlapon ekkor találkoztunk először a később már unalomig ismert fordulatokkal a hírt közlő közleményben: „vezetőedzőnk önmaga kérte szerződésének felbontását”, „…további munkájához sok sikert kívánunk!”. Mindez hétfőn, két zsinórban elért győzelem után? Mi van itt? Ő maga kérte? S mikor 4 órával később jött az újabb hír, hogy Supka Attila, a Debrecenből nemrég eljött vezetőedző alá is írt két évre, már teljes volt a káosz. „Attilával hetek óta egyeztetünk” kotyogta el blogjában (mert hogy azt is rendszeresen vezetett) az új tulaj, és itt már minden kaotikussá vált. Dolcetti kérte a menesztését, de hetek óta tárgyalunk az utóddal, ráadásul az a Supka jön, aki a kiesésünkkor, hát, nem bánt velünk kesztyűs kézzel a Békéscsaba trénereként (bundavádak ellenünk, majd furán megnyert soproni záró meccs a ‘csabának…). Véleményes volt a helyzet, véleményes Supka fogadtatása.

Supka mester lett a befutó. "Érdekes" váltás. (fotó: nava.hu)
Supka mester lett a befutó. “Érdekes” váltás. (fotó: nava.hu)

S miután a következő hetekben havi bérletet váltottunk a szopórollerre, a lelkesedésem ismét a mínuszok tartományába esett vissza. Vereség Fehérvárott, majd otthon a Pécstől, iksz a Paks ellen Csepelen az idény egyik mélypontjaként. Még jó, hogy közben Orosházán kiizzadtunk magunkból egy legjobb 16 közé jutást egy csoffadt Hercegfalvi góllal, és az MTK elleni idegenbeli 2:2 se volt rossz eredmény, már a múlt részben utaltam rá, hogy megfigyeléseim szerint egy MTK pályás pontszerzés vagy győzelem egy nagy idény előjele. Ez alól csak Dolcetti tavasza volt a kivétel. Itt most kétszer is vezettünk, Sonka és Hfalvi góljaival, és mint később kiderül, a 2:2 ezúttal is beváltotta az emlékezetes idény vízióját. De addig még néhány keserű pirula legurul a kispesti torkokon.

Így például Puskás Öcsi bácsi elhunytakor Diósgyőrben nem sikerült még egy utolsót tisztelegni a Száguldó Őrnagy emléke előtt, pedig belül azt éreztem, ott pont ezért győzni fogunk. Nem ment, Schindler Szabi révén csak a szépítésre futotta. A következő forduló a rendes őszi idény végét jelentette, de csak papíron, hisz abban az idényben először alkalmazták az időjárási okok miatt előrehozott két tavaszi forduló rendszerét. De vissza a záráshoz, a Vasast fogadtuk és egy kegyetlen tré napomat követően (délelőtt meló, délután fősuli), és a humánerőforrás-gazdálkodás órát követően totál elposszanva fogtam magam, és hazamenetel helyett a Borárosig villamosoztam, majd irány Csepel és maroknyi sorstársammal végigszenvedtem a fővárosi kisderbit.

A kicsi, ám villámgyors Diego a Vasas elleni borzadályon debütált (fotó: wikipedia.org).
A kicsi, ám villámgyors Diego a Vasas elleni borzadályon debütált (fotó: wikipedia.org).

Ha van említhető esemény a meccs kapcsán, az Diego bemutatkozása (a kis brászilt Szlovákiából hoztuk még a nyáron, Dolcetti nézte ki edzőmeccsen, Hemingway egyik első igazolása volt ő… a játékengedélye viszont ekkorra jött meg, tipische magyar igazolás sztori), illetve Németh Norbi gólja, amivel elintézett minket ex-neveltünk, és az, hogy a prosztatám fagyottan koppant alattam a földön a 60. perc táján. Ótvar meccs volt, hazafele ráadásul fejbe grátisz rossz irányba szálltam fel a 48-asra, azt sem értettem, hol járunk, mikor a sofőr leszállított a Csillagtelep szélén, hogy végállomás. A csapat pedig leesett a 15. helyre, combosan kiesőjelölt pozícióba. Még egy ilyen szar napot…

Szerencsére a mélypont itt volt. A szezon végére az akkor már rojtosra szidott Supka ugyanis csak összekalapálta a csapatot, olyan változtatásokkal, mint Miski helyett Tóth Iván rehabilitálása, Debreceni és Benjamin belső védőpárosként alkalmazása, miután a neki az egyik első edzésen trágárul beszóló Budót kitette a keretből, talán össz-vissz egy MK-meccsen játszhatott Supka alatt a nehézbombázó védőnk… Pomper stabil tag lett hol védekező középként, hol védőként. Bartyikot eleinte rendszeresen játszatta szűrőben Supka, majd elfejeltette. Az idény közben Fehérvárról hozott, ex-BVSC, ex-Stadler, amúgy kajakra saját nevelés (még a Dragóner-Tóth Misi-Mátyus fészekaljból) Vincze Zoltán eleinte balszélső középpályásként, Diego beérkeztével pedig már balhátvédként került a csapatba, ezzel végleg kispadra kárhozatva az előző idény házi hősét, Takács Zolit.

László Sonka a félidény végére kezdett kiszorulni a kezdőből. (fotó: nava.hu)
László Sonka a félidény végére kezdett kiszorulni a kezdőből. (fotó: nava.hu)

Elöl pedig állandósult a Disztl, Hercegfalvi sor, Koóssal állandó csereként. Schindler és (Vincze érkeztéig) László Sonka helye is biztos volt hátul. És a lassan kialakuló stabilitás eredményeket is hozott: az MK következő körében Csepelen ugyan csak 1:1-et értünk el a Kaposvár ellen (mindkét csapatból az ügyeletes gólfelelős, ott Oláh, itt Hfalvi köszönt be), a visszavágón mindenki meglepetésére kiszakadt a kispesti gólzsák: Dobos duplájával, Hfalvi menetrendszerintijével és egy Kovácsevics öngóllal 4:0-ra diadalmaskodtunk, legjobb 8 között vagyunk, ismét!

A télre előrehozott első tavaszi fordulóban a Győr jött Csepelre, s ha már meglettek azok a góllövő cipők, egy félidő alatt hármat vágtunk nekik, a vége 4:1 ide, gólszerző persze hogy Dobos és Hercegfalvi, de betalált először Kispesten Diego is, és Baranyai, a félszezon végére a védelem közepére visszatérő hátvéd is. A tényleges zárásra Kaposvárott került sor, ahol kitartott a lendületünk (Disztl Dávid gólját még kiegyenlítette a tavaly ilyenkor még nálunk pörgő Alves, ám a csereként beálló Koós találatára már nem volt válaszuk. Nagyon, nagyon fontos hat pontot szereztünk az előrehozott két meccsen, egész más volt így téli szünetre menni a csapatnak, amire a zuhanyhíradó szerint nagy átalakulás várt.

A félidény alapcsapata, ha lehet ilyet felállítani a két edző két eltérő megközelítését és folytonos próbálkozásait hozó ősz során, talán a Miski (Tóth Iván) – Schindler, Benjamin, Budovinszky (Debreceni), László – Pomper (Bartyik), Genito, Dobos, Schrancz – Hercegfalvi, Disztl volt, a védelemben a vége fele szóhoz jutó Baranyaival, a kegyvesztetté váló Mészivel és Takács Zolival, középpályán a kevés lehetőséget kapó Csobánkival, Sándor Istvánnal, a bal oldalra hátra és előre idény közben érkező/játékengedélyt kapó Vincze Csocsóval és Diegoval, elöl az NB1-be csúnyán belesülő Gajdával, illetve az oroszlánkörmeit már mutogatni kezdő Koós Gabival.

Szóval átalakulási hírek… Persze hány ilyen átalakulás ígéretet hallottunk már… morogtam én is magamban, aztán egy héttel a bajnoki zárás után bejelentettük, hogy Bartyik, Gajda, Sándor István, Budovinszky, Miski, Takács Zoli, Csobánki, Mészáros Atesz, Ráthy Ricsi, Baranyai, Disztl Dávid, Schrancz mehetnek, amerre látnak. „További pályafutásukhoz sok sikert kívánunk”. Egy napra rá pedig újabb hír: az elmúlt hetek próbajátéka után leigazoltuk a mexikói irányítót, Riverát és a szenegáli csatár Abasst, a már másfél hónapja nálunk készülő, Sopronból Selymes Tibor pofonja után elmenekülő Ivancsics Gellért mellett. Utóbbi balszélső az MTK híres agárdi akadémiáján nevelkedett, onnan került Sopronba, most pedig ide. És még nem volt vége a sornak, ugyanis a Diósgyőr és az MTK általam igencsak kultivált egykori söprögetője, Mico Szmiljanics is ide igazolt, most épp Görögországból, akárcsak 1999-2001 közti időszak Warzycha-szinten kedvenc irányítója, Szabó Tibi Pápáról, és Mogyorósi József jobbhátvéd Diósgyőrből (őt anno Gálhidi is szerette volna már többször is). A csőd fele tartó Tatabánya kameruni csatárduójából pedig a DVSC által elhappolt első számú sztár Kouemaha mellett a Sisa által védőből csatárrá átképzett, az őszön szépen termelgető Ndjodót hoztuk át.

Hirtelen minden megváltozni látszott. A Bozsik épült-szépült, a felújítás célegyenesébe érkezett, egy alig értékelhető félidény után elküldjük a fél keretet, a resztlit, ahonnan tényleg csak Takács Zolit sajnáltuk, igaz, ő a hírek szerint akkora fizut kért, hogy a vezetőség leesett a székről… ahhoz képest nem volt egy nagy ősze a srácnak. Persze ez csak az egyik verzió, Takács változatát még nem hallottuk. De hát ott volt a posztján László és Vincze, nagy bajban nem leszünk… Csobánkit és Mészit sajnáltam még kissé, mégiscsak Dolcetti szerethetőjének alapjai voltak, de valahogy éreztem az új idők szelét, ha eredményeket akarunk, erősebb keret kell, és a két srác helyén a rutinos Mogyorósi, illetve a majd védekezőközéppályára előretolni szándékozott Benjamin enyhén szólva jobb megoldásnak tűntek.

Hát így fordultunk rá a Karácsonyra, a Komora-féle, 1997-98 téli szünet melletti legcombosabb igazolási idényünkkel, mindezt a transzferidőszak tényleges kezdete előtt, nem az utolsó pillanatban összeszedett kerettel, ráadásul a hírek törökországi edzőtáborról szóltak, tényleg Ady Endre „Új vizeken járok” c. versét olvashatták újabbak a klubházban, mert minden megváltozni látszott. Mintha álmodnék, éreztem, és az álom tavasszal bizony tovább folytatódik…

545631_4355869626859_1215439367_n (1)

A két utolsó győzelmünk ellenére helyünk aggasztónak tűnt a tabellán, mégis rég látott Honvéd láz kezdte körülremegni a szívemet, és nagyon vártam a tavaszt. Az akkor hétfőnkénti rendszeres focikon már minden héten a Wilkinsonos Jako volt rajtam, nem voltam hajlandó levenni, az ünnepi halászlé felett pedig az új igazolások és a lehetséges kezdőcsapat kavargott a fejemben, és az, hogy jó Kispest-trend szerint ezt vajon hogy rontjuk majd el. Hát ilyen kétségek közt, de azért mégis valahol kellemesen izgalmas várakozással telt a Karácsony, miközben az első hópelyhek decensen landoltak a már lefektetett gyeptéglákkal ékesített centeren, illetve a fűmaggal bevetett hátsó edzőpályán, a kihalt Ady Endre úton és a Templom-téren. És az utóbbi helyszínek bizony magukban szintén elkezdhették a ráhangolódást a tavaszra, amikor ismét nagyobb számú piros-feketébe öltözött arc vonul majd a megszépült Szentély felé, a hosszúra nyúlt, 10 éves kispesti téli álom után.

Címkép: erlebnis-stadion.de.

“Az én Kispest-Honvéd sztorim. XX. rész. 2006 ősz.” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Remek olvasmány, és várom már a következő epizódot, legyen egy kis happy “end” végre :)

  2. Nekem ezek az első kispesti emlékeim. 12 éves voltam és a legelső emlékem amikor a Vácot 6:0 ra vertük nagyon kevés van meg csak annyi amikor a kanyar csinálta a tűzijátékot és a kapus azt nézte és valaki átívelte a kapus felet aszthiszem így lett 6:0…..meg előtte is voltam egy sok gólos meccsen ott talán 4 et rugtunk de a vác elleni volt az első, amikor honvédos önmagamra ébredtem, viszont ez volt az első csapat amelyikre emlékszem, mármint a 2006-2007 es emlékszem talán a város ligetben volt egy ilyen szurkolói össze jövetel ott kaptam meg életem első honvéd mezzét ami a mai napig jó rám a piros fekete hummelt..illetve már kilátszik a köldököm hisz 2m körül vagyok de emlékszem amikor még nagyon lógott rajtam és kaptam dedikált fotót a Gegétől,Dobos cucutól,Bárányostól,és a Pompertől :D

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.