Kispest győzelmet akartok? Akkor élcsapatot kérünk ellenfélnek!

Valószínűleg az idei év utolsó “jóidős” túrája bélyeg ég majd rá a tegnapi fehérvári kalandra, hisz a vánasszonyok nyara jó 30 nappal megkésett “támadása” eredményeképp szépre sikerülő októbervég adta az időjárási kereteit a bajnoki cím fő esélyesének tekinthető koronázóvárosi alakulatnál tett látogatásunknak (mert valljuk meg, a szezonvégi, szombat este 8-as pápai vizit jó eséllyel a szétfagyott kezeinkről és lábainkról marad majd emlékezetes). Ha jó idő, akkor pedig általában a csapat is megadja a módját az utóbbi években (debreceni túráink, kaposvári őszi szonettünk vagy épp a szintén kaposparti idei tavaszi jelenésünk mind eklatáns példái ennek). Erre most olyan sok esély azért nem mutatkozott, optimista beharangunk ide, hantai számmisztika oda. Sebaj, a nap csodásan süt, nekünk pedig menni kell, játszik a Kispest, így ebéd után már indulunk is Öccsel a kispesti panelalji találkozóhelyre, a tardicionál indulóhelyre, ha a Babar Tours-szal megyünk, és nem saját szervezésben, ráadásul a hívogató napsütés arra csábít, hogy ne is szálljunk villamosra, úgyis időben vagyunk, legyalogoljuk a lakótelep parkjain át a Wekerlét a célponttől elválasztó távot, s Hanta már ott áll egy kapubeállóban, Ábel is csorog be a másik útiautóval, lassan tényleg indulhatunk.

Lefele nagy az optimizmus, bár inkább csak bohóckodás ez, Tesóm pl. 5:0-át jósol ide, Perea triplával, de a többiek is vallják: három pontért jövünk, különben kár is elindulni… idősb Babar úr Kemivel való hétközi beszélgetését idézi, mely szerint Szabi is győzni indul a csapattal az állami klubhoz, hát akkor mi tényleg mit szöttyögjünk… komolyra fordítva a szót, belül azért mind tartunk az otthon szárnyaló Videotontól, de ezt nem mondja ki hangosan senki. Mit is írtunk a beharangban? Javíthatalanok, álmodozók a szurkolók? Hát, igen, de csak így lehet.

Pont kezdésre esünk be, a főlelátó rendesen megtelve, elégedett hazai drukkerek pásztázzák a míves légiósokkal felhízlalt csapatukat, a magabiztos mosolyok, bigyesztett ajkak egyértelműen sugallják: laza győzelemre készülnek. Nálunk a szokásos kezdő, mínusz Boti, aki helyett Alci kezd a szélen, Hanta szerint az előrejátékban hasznosabb(nak vélt) olasz a felfutásai miatt került be a defenzívebb Boti helyett, kérdés, mi lesz a legendás labdavesztéseiből? Középpályán a szokott Hidi-Nagy Geri- (és a meccset ismét térdelő imával nyitó) Godoy fémjelezte megerősített komplett szűrősor, ismét 7 védő 3 támadó, Rossi alapvetése ez idénre. A maródiak közül Job már padon, és a papírok szerint Perea is, Öccs örvendez is nagyon, ő úgy várja a kolumbiai golyót, mint én anno Zelenkát – hát, ha úgy bejön ez a pályaív is, mint a cseh sörfazonszabászé, akkor tényleg jó hónapokl jöhetnek. De bejön-e a remény? 

A kezdésünk sajnos olyan, ahogy jósoltuk negatív hangulatunkban… a Vidi megindítja az álmosító fárasztását, őrölnek, őrölnek, kisKovács fickándozik és rendre a bírónál hőzöng, Nikolics lopakszik, a védelmük áttörhetetlen. Elöl haloványak is vagyunk, csak Vécsei húz szokott formájában, Daud fakó, Holender sokszor eltűnik, viszont ha villan, az remek. A Vidi nyom, nyomogat, előbb Nikolics ver mellé egy űberziccert – mi már bent láttuk, nem lesz ez így jó… majd Kleinheisler villan, betör a jó szokása szerint egyszer bealvó védelmünk vonalán a büntetőterületre, centerez, Nikolics érkezik, 1:0. Addig optimista Öcsém szája legörbed, “na ezért jöttünk le, gyufáért” szomorkodik, Hanta rezignált, és hát én is, ez van, tudtuk, sejtettük, de hát bízzunk a csodában, más nem marad.

Azonban a Vidi elköveti a Fradi hibáját, visszaáll, megnyugszik ez ellen a lomha Honvéd ellen – noha ez a Honvéd annyira nem is lomha, nem is tompa, mint mutatja. A zöldek ellen 20-25 perc kellett az ébredéshez,  most a gól után 5-10 perccel már mi kezdeményezünk, no nem nagyon dominánsan, de annyira épphogy, hogy középpályán átvesszük az irányítást, bár alig észrevehetően. Aztán Alci iramlik a baloldalon, hogy megy el, a csele is jó, és nem esztelenül bombáz, hanem Filipnek adja, aki végre nem önző, hanem leheletfinoman készít le a hátulról, kb Várpalota felől érkező Nagy Gerinek, a csöpp középpályás pedig zsínóron húzott gólt rajzol a bal alsóba, ez milyen támadás volt, aztaqrva No#1… ilyen bizony, gyönyörű, le is ülteti ez a Vidit, a félidőben már csak halovány próbálkozások jönnek, majd szünet.

A második 45 percet változatlan felállásban kezdjük, mi is, a Vidi is, és jönnek tovább a hazai helyzetek, Kokó durrant fölé hihetetlen helyzetben, és jön számtalan beívelés, közben elszórtan mi is jelentkezünk, a legszebb momentum Hidi remek lövése messziről, amit a pipából kap ki Catalyaud. Bálintot közben lerúgja a néhol túl agresszorba váltó fehérvári védelem, a sérülésébe belefáradó karmesterünket így Job váltja. Később érkezik Diarra a tompuló Godoy helyére, majd a szépen faragott, és görcsöt is kapó, látványosan fáradó Holender is lejön, és az Öcsém által egész meccsen félig brahiból, félig vakhitből bekövetelt Perea gurul a pályára. A kolumbiai czukk kissé lomhának tetszik elsőre, de ha ugrania vagy fordulnia kell, meglepően fürge, állapítjuk meg, s a labdát is jól fedezi, csak a gyorsaság nem a sklillje így első blikkre. Viszont majdnem leesünk székeinkről, mikor gyakorlatilag első labdába éréséből a kinn álló spanyol cerberus felett ívelve mepróbálja zárójelbe tenni Alexis Sanchez el clásicós zseniálgólját, nem sok hiányzik Edixon 1 perc alatti megdicsőüléséhez.

A percek csorognak, a Vidi egyre idegesebb, akárcsak a hazai drukkerek alattunk, egyre több a megposszanó szimpatizáns, a Kispest lassan szitokszóvá érik a lelátón, de a csapatuknak ez nem használ: egyre görcsösebb a piros-kék alakulat. Nikolicsot szerencsére megkésve közben Sancika váltja, egymaga több gondot okozva Lovricsnak és Ignjának, mint gólja óta  kisNemanja (ahogy m.sámán bohócliger animgif guru nevezi a fehárvári éket), meleg helyzetek, de tartjuk magunkat, meglesz tán az iksz, nem semmi pontszerzés lenne, hajrá… és akkor letelik a 90 perc.

Utoljára ilyen időperiódusban a Pécs elleni hazai Sanyikás-extázisos pontmentés idején voltunk hatékonyak, és Sándor most már a Vidi színekben építi le kispesti szobrát. És mégis, most újabb csodaszellő libben át a sóstói katlan felett. King barátunk érzi úgy a szélen, hogy neki most meg kell indulni, és így tesz. 3 embert hagy le, az utolsónál megkerülős csellel próbálkozva, ilyenkor szokta elveszteni a fonalat és a labdát, most is…no várjunk, nem, nála marad, betör a 16-oson belülre, Perea belül már csendben lopakszik centerbe, nyakán Vinicius-szal, a csöppnyi uralkodó még egy cselt megenged és talán először kispesti pályája során nem rontja el a legfontosabb utolsó passzt, sőt, zseniálisan tálal középre, és ott Perea áll, aki, hát nem Délczeg, hát nem Diaby, ő még a passz előtt elmozdul, leválva védőjéről az üres területre, kapja is tisztán, és mint a reklámvideóin, szépen berakja a kapu közepébe, olyan természetességgel, mintha a Digi brazil fordulóösszefoglalóját nézném és ott valamelyik villanást – aztán fáradt átugrás a reklámtáblákon és széles mosollyal futás a szurkerekhez…ez meg végképp milyen támadás volt, aztaqrva No#2…. Öcsém mellettem a fellegekben, hát én is, egyszerre ordítunk gólt, egy felajzott pubertás fehérvári fel akar jönni hozzánk, hogy jövünk ehhez, itt ünnepelni?!, rohadjunk meg, de hát az van, hogy acsarkodsa csak emeli az gól fényét…

…még egy infarktusos 4 perc, egy Gyurcsó szabi az égbe lőve, és kész, vége, katarzis Fehérváron, fegyelmezett, taktikailag remekül lehozott meccsen, nem szépen játszva, jó adag szerencsével legyőztünk egy jobb csapatot, mégis megérdemelten, mert sokat tettünk érte. És 10-ből 8-szor, vagy 9-szer itt kikaptunk volna, de szerencséje annak van, aki tesz érte, ahogy az ordas közhely mondja, mi tettünk, és ezért nem kérünk elnézést, azt hiszem, jogosan! A helyiérdekű hőzöngő még felszól nekünk: “azért idén bennmaradtok?“, mi ignoráljuk, nem kell a balhé, de Tesóm azért megjegyzi nekem csöndben, mosolyogva: “hát, így igen…”.

Innentől megint a mámor ereszkedik ránlk, hazafele obligát sörmegálló a kis csapatunknak, majd a sztrádán tépünk haza, Határ útnál búcsúzkodás, az utolsó langyos őszi vasárnap este pedig hazakísér minket a wekerlei platánok alatt az ágyig. Nagyot látszik fordulni a világ 3 hét alatt – a nehéz sorozatunk előtt a kiesőzónába csúszástól féltettük a csapatot, ám eddig a jól ismert Kispest-esztrádműsort látjuk: a gyengék elleni betlik után az erőseket elkezdjük ütni, Fradi és Vidi skalp már az övön, de ne higgyjük, hogy könnyebb lesz a folytatás: a győr-MTK-Loki meccstrióban ugyanúgy ott a zakópotenciál, mint eddig. Csak egy a különbség: az önbizalom és a jóhangulat-faktor most erősen ott figyel a Bozsik-beli öltözőben. Várjuk hát a folytatást, és köszönjük a tegnapi estét, srácok.

Fotó: vidi.hu.

#ÉLŐ_twitter Videoton-Honvéd #csaklive

10:15: fasza, alakul a nap. például itt csak egy link jelenik meg, és nem a doboz, amiben maguk a csiripek lennének. ugyanaz a kód az oldalsávban simán megy, posztban nem. (a lényeg, hogy itt egy twitter-doboz lenne, amiben szöveggel, képpel lehetne tolni bármit, ami fehérváron történik. egyelőre azonban csak a linkre bökve látszódik, amit nem neveznék megoldásnak)

10:17: itt persze látszik –>

10:20: valakinek bármi ötlete???

10:21: megpróbálom azt, hogy leveszem az oldalsáv dobozát, hátha csak ütköznek egymással.

10:22: nem nyert.

fura az egész, mert karakterre ugyanaz a script mindkét helyet, csak épp itt nem fut le.

10:29: fejlécbe, láblécbe elhelyezett script: dettó nem nyert

10:31: feladom%!%!%! tököm kivan ezzel az egész elavult, működésképtelen, elhanyagolt technológiával, amit a szolgáltatója a népsport alá tol, hogy nesze: létezz! nem, egyszerűen így nem lehet. picsába.

10:33: nincs jobb ötletem:

  • vagy katt fent a poszt tetején lévő linkre és kövesd twitteren
  • vagy nézd az oldalsávunkban, ott valamiét megy, viszont kicsi
  • vagy itt, egy külső oldalon

kezdi értelmét veszíteni, hogy maradjunk.

Szeretünk Videotonba járni

Az megvan, hogy Videotonban az utóbbi időben elég jók vagyunk, előtte meg csak úgy jók voltunk? Herczeg-dupla, Danilo-dupla (egyik kedvenc meccsem, amin pont nem voltam lent, de a Krúdyba belépve csak annyit mondtam: Danilo duplájával nyerünk, és jött az igazság), Lovric-védés, gyönyörű emlékek.

Hét meccs Hemibá alatt, három győzelem, két döntetlen, két vereség, a megszerezhető pontok 52,4%-a. Helló, iszonyat pénzből kistafírungozott nagycsapat!!!

Ennél jobb mutatónk alig van máshol, mert ugyebár a REAC és a Siófok nem mérvadó, a Pécs csak hébe-hóba NB1-es, a Paks az Paks, a Fradi meg már jó ideje nem számít ellenfélnek.

Lehet szurkolni, hogy tartsuk meg ezt a szép szokásunkat, és már most kezdhetünk tippelni, mivel tesszük igazán emlékezetessé a nekik derbit, nekünk csak egy átlagos vidéki túrát?

  • Mondjuk 0-0, de a végén Kemenes Szabi fejel egy gólt?
  • Vagy Testardi beáll időt húzni, de nem, inkább mesterhármast lő?
  • Erixon Perea lanzafamézik egy mutatósabbat?
  • Torghelle öngól?

Javíthatatlan álmodozókról, Fehérvárról, csak patetikusan

Javíthatatlan álmodozók, igen, ezek vagyunk mi, szurkolók és köztük én is. Annyi csalódás után is az ember mindig hinni akar, hogy megint jönnek majd a sikerek, hogy egyszer visszatér huzamosabban egy jobb éra, és a drukker megy a Bozsikba, megy a csapat után vidékre, és imádja dicsérni a csapatot, imád együtt örülni a játékosokkal hazafele  valamelyik IHM benzinkútnál valamelyik 1, 2 vagy 3 számjegyű utunk mentén. Most is ez van: az év elején EL-ről álmodoztunk, majd bőszen ekéztük az igazoláspolitikánkat, nihilbe taszítódtunk, jó egy hónapja kieséstől féltettük a csapatot, most meg jött 3 siker zsinórban, közte a nagyon-nem-mindegy Fradiveréssel, és máris egy még nem is látott Pereával a farzsebben arról költünk ambiciózus víziókat, hogy hogyan lesz az idei tavaszinak a lekopírozása a jövő március-májusi periódus. Nagy hülyék vagyunk mi, szurkolók, és javíthatatlan álmodozók.

Szóval Fehérvár jön, és olvasom a kommenteket nálunk meg az 1909-en, hát ha nem is hurráoptimizmus tombol, de a hetekkel ezelőtti borúlátás már sehol, nagy a készülődés, kocsik szerveződnek és átszerveződnek, ő megy vele, te jössz velem, várj, még az unokaöcsém is leugrana, Bicskénél fel kéne venni, vonattal is jó a túra, gyerekek, szóval leérünk azzal is, lehet sörözni, de várjatok, mert a Géza kisbuszt is tud hozni, akkor viszont sztornó a Nándi csoffadt 20 éves Astrája, hányan lettünk volna ott, négyen, akkor mindannyian a Tranzitba – és így tovább, tele az éter a kispesti szervezkedéssel, és nem lenne ez, ha legalább halovány reménysugarat nem érezne a drukker a sikerre.

De menniyre halovány vagy erős ez a reményfoszlány? Józanul nézve: nem annyira. A Videoton idén még veretlen otthon, és a montenegrói önalázás óta bizony szépen menetelgetnek itthon, José Gomes a tavaszi “én vagyok a játszó Sousa, akivel gólokat is lövünk a bekkelés mellett” diszciplinájáról átváltott egy, az újságírófegyelmező honfitárs előd programjának 2.0-ás változatára – darálnak, darálnak unalmasan aztán lőnek egy, vagy néhány gólt és viszlát. És nem csak a gyenge ellenfelek ellen megy ez a séma, a Fradit is ütötte többek között a Vidi, csak Kondás Eli Debrecenje volt nagy falat a Nagyerdőben, de hát ott nekik az mindig nagy falat, lenyelhetetlen, mint nekünk a kecsói pörkölt, bármikor.

Szóval ez a Vidi erős – de az is igaz, hogy olyan hűdenagy csatákra nem volt még kényszerítve idén – ez lehet az egy halovány esélyünk. Ha úgy játszunk, mint a Fradi ellen -sőt, jobban, mert hibázni nagyon nem lehet, ha itt is bekapjuk a szokásos meccsenként bealvós hülyególunkat az elején (Szabi, itt az idő megrázni magad, és végképp magad mögött hagyni az elmúlt hónapok bakijait, bízunk benned) akkor a kontrakirály fehérváriak ellen kb annyi a meccsnek. De ha fegyelmezetten védekezve próbáljuk hozni a tavasszal látott kullancskispest fikcsit, akkor talán lehet keresnivaló.

Nem egy izmos szalmaszál ez, amibe kapaszkodunk, kapaszkodok, de az a baj, hogy kénytelen vagyok ezt tenni. Kapaszkodó kell, anélkül nem lehet elindulni, valami indok kell, amivel kilőjük magunkat az M7-esen a koronázóváros felé, valami, amivel a javítathatatlan álmodozásunkat fűtő legalább pszeudo-optimzmusunkat tápláljuk, a  kazánházába ennek az optimizmusnak dobáljuk be a vaskos akácrönköket, addig, míg már izzad a homlokunk, amin visszatükröződnek a remény vörös-fekete lángjai, és nagyokat sóhajtva várjuk a vasárnapig tartó idő lepergését.

Ejj, de pátoszos az RW – szólhat az olvasói verdikt, és valóban, sőt, reméljük nem lesz erős a kontaszt egy esetleges hétfői telesírt poszttal amiben megint minden rossz és minden szürke lesz ha esetleg orrunkra koppint a hispán kommandó a Sóstóiban – szóval a csapathoz csak az a kérésünk, hogy tegyetek meg mindent, hogy a szurkolóitok tovább fürdőzhessenek a javíthatatlan álmodozások egyelőre még kissé hűvös vizében, no nem azért mert akkora elvárásaink vannak a szezon felé, hanem mert álmodozni jó, és ha ennek piciny valóságalapot adtok, Kispest, akkor még inkább segít ledobni a hétköznapok szürkeségét. Hát így várjuk mi a vasárnapot.

Fotó: lelektrening.hu.

Amikor jó szombat este hazaindulni az Adyn

Szebb és boldogabb időszakainkban az ilyen meccseket kedveltem valamiért, nem is a rangadókat. Azok előtt nagy a stressz, és bár a győzelem összehasonlíthatatlan érzés az ilyen derbiken, amíg oda eljutunk, az kínszenvedés a magamfajta ideg-szurkernek. Viszont a tipice évközi meccsek, amiket könnyen kell behúzni és könnyen be is húzunk (na jó, legalább eredményszinten, ha játékilag nem is), na azok, azok igen, ott biztosra lehet menni, ott nyugodtan lehet korlátnak dőlve nézni a három pont besöprését. Hogy miért írom ezt most? Mert nyomokban a tegnap ilyen volt. Nyomokban, mert nem volt ez egyszerű meccs, nekünk idén egy meccs sem az, és nyomokban, mert rohadtul nem nyugodtan dőltünk a korlátnak. És mégis, a 3:1-es végeredményre most visszanézve mégis valahogy ott az érzés: be kellett húzni, behúztuk. Azért ez nem rossz.

Hogy mennyire csak képletesen vegyük a bevezetőmet, főként a “könnyed győzelem” kitételt, arról a tétova védelem, és az idén kijönni egyszerűen elfelejtő Kemi gondosodott, a 8. perc körül benyalva a szokásos figyelmetlengólunkat. Húztuk is szánkat rendesen a korzón: nem ilyen kezdésről álmodoztunk az amúgy szép, napfényes szombat reggel, úgy 8-10 órával a meccs előtt… Ocsúdásunk aztán el is vett 20 percet a meccsből, de szerencsére a Pécs olyan volt, mint az elmúlt 3 év kispesti vendégjátékain mindig: halovány és elképzeléstelen. Így megébredhettünk, s a félidő végére már egy-két támadáskezdeményre is futotta, mi pedig megint el-elmélkedhettünk azon, hogy idén Vécsei és Ignja mennyire hozzák a standard jóformát és ez mennyire jó, hogy King mennyire meg van lepődve azon, hogy akit le kéne futnia (Uzama), az igaziból egy King II, hogy Diarra most egész értékelhető, hogy Hidiben RW mindig lát valamit, Hanta, Babar, RW Öccs, kis hazánk leghonvédosabb arsenalosa (vagy legarsenalosabb kispestere?) Gyuri és Ábel barátunk viszont nem és ezen még évekig vitatkozunk majd, de hát erről szól a meccsrejárás, ha épp nem a XX. század történelméről, vagy Hanta Gurigás élményeiről szól a fáma, illetve hogy Kovács Jánost talán sose látjuk Kispest mezben bajnokin, pedig milyen szimpi bemutatkozó nyilatkozata volt a honlapon…

A szünet sztárja (a melegítés helyett ezúttal is 10 perces sportszár-hossz mérő szeánszot prezentáló, zokniját elképesztő műgonddal húzogató kis Manción kívül) kis társaságunk számára Perea lett, aki a tribünről lecsorogva kedélyesen elbeszélgetett egy decens milffel jó 10 percet, majd elslattyogott az öltöző felé. Civilben sokat nem lehetett róla egyebet megállapítani, max azt, hogy ilyen X lábat utoljára Vámosi Csabánál láttunk, és hogy tankszerű testalkata egész focistásnak tűnik, így mi úgy döntöttünk: bízunk benne, és zelenkai progressziót szeretnénk belelátni. Veszélyes az ilyen hurráoptimizmus, tudjuk, de ki vagyunk éhezve valami igazi nagy csattanóra, pozitív értelemben: Daud és Job is jók, de most jöjjön egy kiváló arc! Szegény Edixon barátunkon így nem kicsi a teher, meglátjuk, ebből mi lesz.

A második félidőben viszont megláttuk, hogy mi van, mégpedig akkor, ha megrázza magát idei csapatunk. Nos, meglepő dolgok! 2-3 olyan pofás, gyors támadást is letoltunk az első negyedórában, sok labdaérintéssel és váratlan, villám, de pontos passzal, hogy arra csak csettinthettünk. Miért nem megy ez végig? E percekben Holender, Vécsei, Baráth, Nagy Geri remekeltek, a jól ismert akadémiker összjátékokkal, melybe Daud szállt be sokszor jókor, jól. Aztán mikor lanyhulni kezdett volna az iram, Filip középre adását Lovresz csúsztatta a hálóba. Örömködés, vidám percek, majd pécsi szabadrúgás, Szabi sztoikus nyugalommal ismét kapufára nézi (jó 5 méterrel a gólvonal előtt strázsálva, ejj!), s ismét megfáradtabb percek. Aztán a végén mégis öröm a jussunk, hogy a bevezetőben megénekelt nyugalmat legalább a záró tízpercre megkapja szerzőnk: előbb pécsi önsorsrontás Holender tök felesleges fellökése képében, Daud negyedik meccsén harmadik tizijét értékesíti, összesen negyedik bohócligás góljaként, majd Holender ismét beível, és az amúgy ma sok hibával játszó, ám ezúttal is rendeset küzdő Hidi Patya is lemásolja Lovresz fejesét, 3:1, jöhet a hármas sípszó.

Hazafele az őszi este így azt a fajta kellemes szájízű, elégedettséggel telt szívvel jellemezhető szombatot hozta, amit annyira kedveltem a ’90-esek során, jó volt megidézni magamban azokat az emlékeket. Persze ezek távoli párhuzamok, és meglehet, rajtam kívül más ezt nem is érti vagy érzi pont e meccs kapcsán, azért ez így volt jó. A nehéz sorozatunk igazán hardkór szakasza viszont csak most indul, jön a Vidi elleni vendégjáték, ha ott is folytatni akarjuk az őszvégi minimenetelést, akkor kulcsembereink extra teljesítményére lesz szükség, hogy legyen kikhez felpörögni a fiataljainknak, és hát nem ártana a kolumbiai ász olyan módon történő beválása ahogy arról fantáziáltunk a szünetben.

Telhetetlenek vagyunk? Hát meglehet. De a Honvéd kapcsán, azt hiszem, ez érthető és megbocsájtható. – kacsintott ki olvasóira RW, és elindult megengedni a fürdővizet magának.

Fotó: Babar – 1909.hu.

Mozgalmas hét után egy Honvéd-Pécs

Hétfőn egy online dumcsizás a tulajjal, és legalább megtudtunk néhány igazán égető dolgot.

1. Tandia OFF

2. Érkezik majd egy minőségi csatár, aki idő közben be is futott, a neve pedig Edixon Perea. Kolumbiai, válogatott, minőségi csapatokban szerepelt korábban, és 29 éves.

Jó lesz a srác, bár néhány kérdést felvet.

  • Most igazoltuk Daudot, Jobot (28) és Pereát (29).
  • Az nyilvánvaló, hogy Testardi nem volt megoldás, mert jöttek még hárman.
  • Utóbbi kettő idősebb, velük nem lehet úgy számolni, hogy eladásra mennek.
  • Ezt bizonyítandó, Perea 2015 nyaráig írt alá hozzánk.
  • Mindhárman a kezdőbe érkeztek, ergo Vernes, Holender, Prosser, Kozma, Bobál még távolabb került a dologtól.
  • Nem turkálva a zsebekben, de Perea az életpályája alapján nem a nálunk megszokott havi ~3000 euró körüli játékos.
  • Lanzafame óta tudjuk, kell előre egy tapasztalt valaki, aki rántja magával a többieket.
  • Csak remélni tudjuk, hogy azok a többiek a saját nevelések lesznek.
  • Godoy, Perea, Job és Daud jó vételnek tűnik végre.
  • Mancinit és Testardit lehet védeni, meccshiányra hivatkozni, de például Godoynál ilyen miért nem volt?

Alakulgat valami keretféle Kispesten.

Aztán ott volt még a holland-magyar, ami után mindenki elmondott már mindent, még az is elküldött a picsába valakit, aki korábban vagy meg sem szólalt, vagy csak nem tudott, mert a nyelve beleragadt egy seggbe.

Számunkra viszont teljesen mást jelent az ott szerzett tapasztalat: ki kell jelenteni, Rossi jó úton keresi a focinkat. Sok-sok légiós, és sok-sok saját nevelés a keret, amiről elsőre is látszik, hogy nevek alapján nem hozza mondjuk a Videoton, Debrecen vagy Fradi minőségét, de, és itt jön Rossi elképzelése: ebből is kihozható valami, csak helyesen kellhozzányúlni.

Vállaljuk be a nem szép focit! Tényleg, ne szerénykedjünk, legyünk inkább büszkék rá. Négy védő és három védekezőbb felfogású középpályás, egy előre tolt Vécsei, visszazáró szélsők. A labda alig nálunk, vagy ha igen, a legritkább esetben tartjuk meg, de mindez mindegy, mert

a védelmünk nagyjából rendben, egy-két megingás még benne van, de a kapunkra alig veszélyesek az ellenfelek. Sajnos ennek van egy olyan következménye is, hogy

mi sem vagyunk azok az ellenfélére. Olaszos mentalitás, csak gólt nem kapni, egyet lehet találni. Ahogy a mi kapunkba is, ezért nekünk kell jobban icsinálnunk.

Rossi abban Bozsikban próbál defenzív focit betanítani, ahol feltalálták a szuperoffenzívet, a mindig rúgjunk eggyel többet, mint amennyit kapunk.

És számomra ez a holland-magyar igazán ledöbbentő tapasztalata: el kell fogadjam a jelenlegi helyzetet! Nincs olyan, hogy magyar stílus, magyar iskola, nincs olyan, hogy azt akarjuk, vagy ha igen, akkor egy iszonyat hoszzú út végén, és nagyon apró lépésekben. Jelenleg az van, hogy meg kell érteni a helyünket, ennyik vagyunk, ebből kell építkezni.

Kispesten nagyjából ez a módi. Egy viszonylag reális helyzetértékelésre adott taktikai válasz: bekkelünk, baszod, bekkelünk, kontrázunk, és bízunk a csatáraink egy-egy villanásában. Ez van. Nem megyünk nekik, valami homályos múltbéli dologra hivatkozva, nem mondjuk azt, most van esélyünk, nem kell hazudni. Ebből a szempontból Rossi kurvára őszinte, az Egervári-szindróma egyáltalán nem fenyeget minket.

Lépésenként haladunk, és ha az van, hogy valóban szarok vagyunk, gyenge minőségű a játékosanyag (ld. Vojvodina után), akkor azt kimondjuk és próbálunk változtatni rajta a lehetőségeken belül.

Őszinték vagyunk? Igen. (Bizonyos tekintetben: a pályán.)

Nézhetetlen a futballunk? Szinte igen.

Bronz, majd középcsapati státusz, töredék pénzekből, hátszél nélkül? Igen.

Gyűlölöm az olasz futballgondolatot? Igen.

De elfogadom, mert el kell fogadnom. Egy bajnokság úgy működik, hogy sorra jönnek a meccsek, azokon pontokat lehet gyűjteni, majd év végén ezeket összeadják, és akinek több van, az nyert.

Itt nincs pofázás, itt nincsenek Mezeyt követelő Bognár Gyurkák, itt csak egy dolog számít, a teljesítmény, amit szét kell húzni nyolc hónapra.  Egy ilyen rendszerben ezt kell csinálni, ha egy Honvédhoz hasonló hátterű csapatod van. Vagy pedig blöffölni, mint a Haladás és az MTK, csak saját neveléssel, akik vagy kipukkadnak, vagy nem. Szentül hiszem, év végére az összes akadémiai csapat előtt fogunk végezni (mínusz a Győr, mert ott hasonlóan gondolkodnak, mint mi, csak jóval több zséből).

És a legszebb az egészben, hogy semmi, de tényleg az égadta világon semmi koncepciót nem látok a csapatépítés mögött, csak az ad-hoc kapkodást, és egy Rossit, aki nem akar többet, mint amit ez a keret tud(hat), és amivel pontot lehet szerezni a meccseken.

Jöhet a Pécs.


Más.

Sajnos a blogmotor az utolsókat rúgja alattunk. Mi még szerencsések vagyunk, jelenleg tudunk posztolni, de volt, hogy már nem sikerült. Keressük a lehetőségeket, mert az nem lehet, hogy három év munkája csak úgy elillanjon.

Dolgozunk rajta/a maradáson, hogy a költözés csak a legutolsó és legdrasztikusabb lépés legyen.

Rossi-Honvéd szótár

Ligakupa-meccsre ab ovo jó járni!

Itt előfordulhat olyan, hogy Veizer Roland, ki tudja miért, de kiállítja a mistert, aki feljön a lelátóra, beáll két széksor közé, rohan együtt a támadással, szidja Jánost, bíztatja a csapatot, és szórakoztatja a mögötte korlátot támasztó sokadalmat elvetemülten meccsrejáró szurkolókat.

És ha már ilyen előfordulhatott, akkor ki is használtuk a lehetőséget. Mobilunkra szótárprogramot töltöttünk, és az elkapott olasz kifejezéseket megpróbáltuk összegyűjteni. Sajnos a többsége nyomdafestéket még úgy sem bír, hogy bár szabdszájúságunkról nem vagyunk éppen híresek, némelyik gyakori alkalmazásába még mi is belepirulnánk.

A legfontosabbat viszont megtudtuk: dai, dai, dai!!!! – üvölti rendre a mister, a jelentése pedig – minő meglepetés – gyerünk, gyerünk, gyerünk!!!

Aztán ott volt még a viszonylag sűrűn előkerülő cazzo és valamelyik játékos beceneve. A fordítást inkább csak linkeljük.

A merda már bírja a képernyőtöket, a jelentése pedig elég profán: szar. Rossi ezt általában valamilyen elcseszett játékszituáció során kapta elő, és nem játékoshoz társítva.

János (Kovács, középhátvéd) egyszer megkapta a stupid jelzőt, ami magyarul úgy szól, hogy hülye. Fontos megjegyezni, hogy a mister nem János szellemi képességeire célzott kiszólásával, hanem azt kérte játékosától, hogy ne vállaljon feleslegesen rizikót, mert nincs már sok idő a meccsből. Ekkor még negyed óra volt hátra, vagyis ha gólt kapunk, az valóban bajos lett volna.

A legszebb pillanat mégis egy buona notte volt, amikor egy jobbszélen vezett támadásunk már az első adandó alkalommal elhalt. A lesúlytó kézlegyintéssel kísért megjegyzés magyarul csak ennyi: jó éjszakát.

Rossi egy igazi karakter, nehéz nem szerelmesnek lenni belé. Számára egy szerdai, Felcsút elleni Ligakupa is maga a világbajnokság döntője, és bár nem a legerősebb kezdőjét játszatja, a pályán elvárja a korábban megbeszélt és begyakorolt dolgokat, valamint oktat is, realtime próbálja orvosolni a hibákat. Az ilyen esetekre használjuk az ezer fokon ég alapmodorosságot, amikor tudju, hogy a cigaretta parazsa is csak súrolja a nyolcszázat.

Apropos, nektek mi a kedvenc szavatok a mistertől, amit vagy már ismertetek, vagy hazáig ismételgettetek magatokban, hogy jól le tudjátok majd fordítani?

Amúgy 0-0 lett a Honvéd-Felcsút.

még mindig a vasárnap rekonstruálásának jegyében

belenéztem a naptáramba, és a következőt találtam benne felírva:

Bp. Honvéd – Felcsút (Ligakupa) ballomkabat – kuusela!!;;

vajon miért? tényleg megbeszéltem volna valakivel, hogy ballonkabátban menjünk a felcsút elleni meccsre, mert szerdán lesz Martti Kuusela 68. születésnapja?

felőlem.

jajj, szegény Ferencváros

Amióta a blog létezik, hat bajnokit játszottunk a Fradival, ebből megnyertünk négyet, egy döntetlen lett, és egyszer kikaptunk, a gólkülönbség pedig 6-2 ide.

Nem nagyon van mit hozzáfűznünk a dologhoz.

fotó: 1909foto.hu

Mai fodball-közhelyünk: a csapategység diadala.

Tegnap az idény eddigi legfontosabb győzelmét arattuk, aminek jelentősége a Fradi elleni mivolton túl abban is áll, hogy egy nehéz sorozat első elemének tekinthető (már ha az erős középcsapat Hali ellenit nem vesszük amolyan pre-nyitánynak). Ez a Fradi idén bajnokesélyes, bár nem lesz az szerintem, de attól még a dobogó egyik elvitathatatlan várományosa. Őket verni mindig nagy dolog, dobogóesélyest pedig dettó – így szinte csak dicsérhetnénk. De nem mehetünk el szó nélkül egy-két dolog mellett.

 

 

Erős ellenfél? Legjobb!

Ismét bebizonyosodott a tavaly már helyt állt axióma: a jó, vagy azt ne mondjam, nálunk erősebb keretek ellen mindig partiban vagyunk, sőt, nem meglepetések az ekkori győzelmeink sem. Ilyenkor nem nekünk kell kezdeményeznünk, dominálnunk, eszesen és kreatívan támadást építenünk, hisz ezekhez a skillekhez Vécsein kívül nem nagyon van emberünk: Lőrinczyt hanyagolja újabban Rossi sajnos, Vernes meg egy sorral előrébb mozog. Diarra, Godoy vagy Hidi pedig inkább egydimenziósan védekező-arcok, még talán Anibálban mozog némi előrefele is használhatóság, de (még) ő sem az igazi. Mondjuk az kétségtelen, a Fradi vezetése után nekünk kellett menni az eredmény után, tehát annyira azért nem az elejétől nyomható kontrajáték volt ez, de alapvetően e meccsen is kijött, hogy kissé egyprofilú gárda vagyunk.

Persze a Bohócban ezzel is meglehet élni, a tavaly példa mutatja, hogy nem is rosszul. Azonban kicsit már várnám Rossitól az alternatív taktikát, mert bár igaza van, hogy a játékot – taktikát a mindenkori keretre kell szabni, azért egynél több szabásminta nem ártana, feldobná kicsit a néhol sematikus kispesti ruhatárat.

A nap hőse? A CSAPAT.

Egyénekre bontva a tegnapot? – nincs értelme így szemlélődni. Tegnap igazabb volt az eddigieknél “bármikorabban”, hogy a csapat nyerte a 3 pontot. Ha kérdeznétek, hogy ki volt a man_of_the_match, hát nehéz lenne döntenem (aztán Vécseire böknék). Igen, Bálint. Az első huzamosabban játszó akadémistánk volt ő, s lőn az eredmény: fáziselőnnyel a többiek előtt, ő már idén beállt a viszonylag stabil szintre, rosszul nem nagyon játszik, s a szürkébb performanszai mellett egyre több a remek mutatvány (Újpest, Kaposvár, Haladás, Fradi). Tegnap is remekül harcolt, egyre kevésbé tudják elnyomni, jól használja fizikumát, passzai pedig hájjal kenegetik szívünket! Ezt várjuk rövidesen, ezt a stabilizálódó formát Ricsitől, Nagy Geritől is. Baráth Boti egy nüansszal van Bálint mögött, neki a káprázatos első féléve után tavasszal néhány kisebb, idén több sorsdöntő hibája is volt, de nem irigyeljük szegényt, Rossi meccsek között és alatt is ide-oda teszi, ahelyett, hogy hagyná szerintem a neki legjobban álló szélső-hátvédben. Tegnap Boti is a jobb kűrjeinek egyikét hozta, minő meglepetés, főleg a második félidőben, mikor kikerült balra a megsérülő Alci helyett.

A látható légió.

A légió – ez a másik örvendetes pont a tegnap kapcsán. A DVTK ellen a debüt minden gyermekbetegségét felmutatta mind Daud, mind Job, ráadásul csereként érkeztek akkor, beleszippantva a Bohóc áporodott levegőjébe és tüsszögtek is rendesen. A Hali ellen már mindkettő biztatóbb volt, főleg Job, tegnap viszont Daud hozta a nagyobb show-t, góllal és szinte csak jó (nem zseniális, de jó) labdába érésekkel. Kár, hogy kissé kákabelű a srác – technikailag viszont nem rossz, remélem úgy járunk vele mint Martinezzel, aki szintén a megkapott játéklehetőséggel együtt lendült be. Job ugyan nem hozta a Hali elleni alacsony hibaszázalékát, különösen Gersonnal bírt nehezen (illetve inkább sehogy) az első félidőben, hogy aztán gólpasszt adjon és egyre több jó csellel alázza a zöld védelmet a másodikban. Iyock barátunkon látszik a rutin, olyan Genito kalibernek gondolnám így első (azaz harmadik) blikkre, nem lesz egy Zelenka/Warzycha, de Geni/Miro még lehet. És az sem utolsó dolog. Godoy pedig Kapos után most játszott a második legjobban, mióta itt van, voltak hibák is, de ezeket nem egyszer maga is javította ki, alapvetően jó a passz-százaléka, és gondolom tavasszal már nem fárad el a meccsek végére, bár lehet, az a jó ha elfárad, hisz az azt jelenti, hogy szárnyal a válogatottjával, és állandóan hívják haza. És ne feledkezzünk meg a gólszerző Alciról, akit annyit ütöttünk, hogy -bár tegnap se volt egy Pesotto, azért – most jár neki egy baráti barack. Fradi elleni gól az sok mindent feledtet.

Védelem, most fókuszon.

Még egy örömteli tény: Ignja és most Lovresz ügyeskedése mellé végre Szabi is felnőtt, az első gól előtti, Mezőkövesdet idéző szerencsétlenkedést leszámítva 2-3 biztonsági mentés mellett Holmannra végre remekül jött ki, szóval nála is kezd megkerülni a fonál, ami nagyon fontos dolog, hisz a csékánk akkor az igazi, ha optimista és duzzad az önbizalomtól, ahhoz meg kellenek ezek az apróbb és nagyobb védések.

És ennyi.

Ez volt a tegnap osztályzókönyvet helyettesítő retrospektíviája, a csapatnak és Rossinak adva ki egy szép 8-ast a fegyelmezett játékért, nem elfeledve, hogy a tavaly tavaszi sikersorozat közelébe kerülésig egy ilyen meccs és egy taktikai séma nem elég, tovább kell dolgozni, keményen. Az más kérdés, hogy végre ez a hét vidáman telik majd a Bozsikban – jogosan!

Fotók: Babar – 1909.hu.