Egy pontra futotta a Hatalmas Szendvicsek Birodalmában

Talán az utolsó még nyárias hétvége lesz – mondtuk, és mivel hallgattunk magunkra, így már csütörtökön a Balaton felé vettük az irányt. Az időpont mögött felsejlő bújtatott hátsó szándék természetesen már egy jó hónapja bennem volt, célpontunk Szántód, az pedig alig két falura van Siófoktól, tehát egyfelől a kellemeset a kötelezővel, másrészt a kellemeset a hasznossal, hiszen így kétnyári projektünket, a saját készítésű katamaránt is tudjuk tovább építgetni. (Harmadik érvem a kellemeset a pofavizittel már a meccs előtt realizálódott, így egy régi kedves kollegával sörözgettük végig a várakozás nehéz perceit, majd a mérkőzés még nehezebb félidőit.)

A hajtás után beszámoló szendvicsekkel, korsókkal, vonatozással, balatoni ősszel.

Fél négykor indul a vonatom Szántódról, a nap süt, meleg van, de a felszereltségem parádés. A mellen centenáriumi piros-fekete mez feszül, a kezemben egy ún. nappali sör (az idei év egyik legkomolyabb hozadéka számomra a citromos, illetve grapefruitos, 2% alkoholtartalommal bíró italok felfedezése, amiket nappal, üdítő helyett is nyugodtan lehet iszogatni), vállamon táskában váltóruha. Este hideg lesz, és vonat visszafelé csak Földvárig van (illetve átszállással Fonyódon keresztül Szántódra, de az hülyeség lenne), tehát a meleg ruha blankba tétele indokolt, a parti sétányon sétálgatva jól fog jönni.

Négy órakor érek be Siófokra, ahol már vár a közeli faluba leköltöző ismerős. Frissen felismert somogyi lokálpatriotizmusával mutatja meg a város újonnan elkészült főterét, majd ő is érzi a határokat, így hamarosan a stadion felé vezető úton üzemelő Hörpincs presszóban találjuk magunkat, és szakértő közönség gyűrűjében vitatjuk meg a kötelező felvezető dolgokat. A becsület süllyesztése rohamtempóban indul, mi pedig tovább a hazai bejárat melletti következő műintézményhez, hogy csatlakozzunk egyfelől a népes vendégtáborhoz, másrészt a blog további szerzőihez. (Itt apróbb vita keretében eldöntöttük, hogy a meccset mégsem a kapu mögül, hanem félpályától, a tribünről fogjuk nézni, és a kompromisszum keretében a vörös-fekete feles osztatú mezemet egy szolidabb, piros-fehér harántcsíkos pólóra cserélem.)

A belépőt baráti áron mérik (1000 forint), a sört és a szendvicset viszont még barátibb áron. 300 forintért ugyan házi a csapolt, de ha az ember megfelelően alapozott, akkor nincs vele semmi probléma. Ellenben a szendvics! (l. nyitóképünkön) Elég sok stadionban megfordultam már életemben, többféle vagdaltas zsömle, zalais kenyér, zsírosdeszka átjárta a szervezetem, de ilyet még nem láttam soha. A hús a zsömle méretének kétszerese, a panír fűszeres, a sütés friss, a kiszolgálás kedves, az ár pedig a sörével egyenlő. Kettőt be is toltam belőle, társaim ketten még kettőt, egy harmadikat pedig hazavittem Szántódra, hogy az otthon maradott hajóépítő-társ is vacsorázhasson valamit. (Jóllakásra hajtó óvodásként sétáltam vissza a tribünre, majszolva a szendót, mikor kicsit felmerült bennem egy kósza pillanatra, hogy nem is lehet annyira rossz siófoki drukkernek lenni, és itt az alkalom, megalapíthatnám a Kék-sárga Lángossütők (ger.: der Fladen) formációt, de ekkor szerencsére rákezdtek ultráink egy szép vörös-fekete nótára, és így a gondolat hamar elillant.)

A meccsről

Volt valami meccs is a háttérben. Az első félidőt hanyagoljuk, nem történt benne semmi, illetve csak a szokásos, egy kimaradt Abass-féle ajtó-ablak. Lassan már megütközést sem kelt. A második elején felpörögtünk, főleg a beálló, és a Siófokon úgy látszik általában jó formát hozó Ivancsicsnak (is) hála. Kellett nagyon, főleg az, hogy mindkét szélen feltűnt, hiszen hátvédeink közül az ilyen feladatokkal megbízható Lovric láthatóan hullafáradt, gyakorlatilag tavasz elejétől végigjátszotta az összes tétmeccsünket; Hajdú Norbi pedig hónapok óta keresi régi önmagát, sokszor a szemmel látható üres területre sem mer (tud?) feljönni, inkább passzol, sokszor rossz helyre, vagy a reménytelen helyzetben lévő (embere mögé elbújó) társának. [osztályozókönyv itt]

A szerdai Szigetszentmiklós elleni kieséssel való bárminemű összefüggés keresését részünkről dobnánk, Supka mester eleget beszél róla a poszt végén meghallgatható interjúban. (Megjegyzés: amire érdemes figyelni: “sajnos csak egy csatárunk van” – hangzik el tőle. Vajon ez mit jelenthet? Reménykedhetünk valami meglepetésben?)

Zelenka

Állandó rovatunk keretében külön kell szólnunk Zelenkáról (aki egyben maga teszi ki az állandó rovatot, ezért is fut Zelenka néven). Ideges, láthatóan ideges. Van neki egy képessége, hogy a labdát képes úgy megjátszani, hogy az új, és belátható, illetve az ellenfél védelme által csak nehezen lefedezhető területeket nyit meg, magyarán játékhelyzetet teremt. Helyesebben azonban csak teremtene, ha a többiek ebben partnerek lennének. Labdajáratás, rövid passzok, felhozzuk, majd valamit húzunk, és akkor Tchami, Abass, vagy Danilo. Ez hiányzott tegnap nagyon.

A labdákat megszereztük, de ebben a pillanatban valami mindig eltört. Ha Zelenkát kerestük, akkor Zelenka csinált valamit, majd a társ egy egészen mást. Ha Zelenkát nem kerestük, akkor a társ egyből azt az egészen mást csinálta. Az egészen más pedig itt jelesül azt jelenti, hogy fusson a gyorsabb elven, belebikázott egy jó nagyot, úgy nagyjából a helyes irányba, és azt majd úgyis befutja az imént említett Tchami, Abass, Danilo hármasa.

Ez is lehet játék, de ez nem jó! Kódolva van bele a hatalmas hibaszázalék, ami adegy a passzok pontatlanságából, adkettő a labda átvételéből, adhárom a labda további megjátszásából, adnégy az érkezésből, és adöt a helyzetkihasználás gyatra arányából ered. Diagramon mindez valahogy így néz ki:

Jól látható, ahogy haladunk befelé, egyre kisebbek a körök (l. lövésből lesz a gól), ami még önmagában nem lenne probléma, mert a futballjátéknak valami ilyesmi a lényege és az alapvető működési modellje, de az már inkább fájó, hogy nálunk a körök között hirtelen és nagy aránykülönbségek lépnek fel. Amikor a Mester arról beszél, hogy javítani kellene a helyzetkihasználásunkon, akkor mi azt tennénk hozzá, hogy váltani kellene a helyzetbe kerülés módján (is). Zelenka jelen körülmények között teljesen testidegen a játékunkban, amit ő szeretne csinálni, az valahol jó, miközben a csapat egyáltalán nem azt játssza. Siófokon látványosan, és egyben bántóan is messze került a két módszer egymástól.

A végeredmény ezek függvényében (hiába a két kapufánk, és a jó Sowunmi egy-az-egye Kemenes ellen) így nem is lehetett más, mint egy veretes nulla-nulla, ami ebben a stadionban idén egyáltalán nem meglepetés (vs. Debrecen, vs. Videoton). A felfogásbeli hibáink miatt itt hagyott két pont most lehet fájó, de ha a Siófok ugyanezt hozza ugyanitt a közvetlen vetélytársainkkal szemben is, akkor máris más megvilágításba kerül, megszerzett egy ponttá nemesedik – és az nekünk már jó. Tartjuk a harmadik helyet.



(fotó: babar, végh hanta)

Balatoni tompulás. Siófok-Kispest osztályozókönyv

Tompaság. Ez jut az eszembe a hét kapcsán. Tompák voltunk szerdán Csepelen egy bűn gyenge Szigetszentmiklós ellen, és sajnos tompák voltunk tegnap (nem mellékesen a szerda következményeként) a Siófok ellen. Pedig ez is egy verhető Sió volt, de a végén még annak is örülhettünk, hogy 1 pont lett a vége, Sowunmi ugyanis a máltai szeretetszolgálat kihelyezett tisztjeként tékozolt el egy 1000%-os ziccert a kapunk előtt. Osztályozunk, kissé kesernyés szájízzel.

 

 

KEMENES: Szabinak nem volt sok dolga az első félidőben, de a néhány siófoki félveszélyes szitu kapcsán a helyén volt helyezkedésileg. A második játékrészre ugyanez igaz, sőt Sovesz tuti ziccerénél megint megjátszotta a szombathelyi szemmelverést ez most is bejött. Mondjuk amikor úgy kergette Sowunmit a büntetőterületen belül, mint a BrazilMasters meccsen az önmagát rommá égető Disztl Peti (azt hiszem) Josimar-t, akkor azért nem sokat adtam a pontszerzésünkért. 6.

LOVRICS: Nem brillírozott az első félidőben, voltak kisebb elpasszolásai. A második félidőben meg egy NAGY. Ez majdnem 1 pontunkba került, ordított is önmagával Ivan a szitu után. Hanta jegyezte meg a meccs után: Lovrics szemmel láthatólag kezd kicsit kiégni, 1 meccs pihenő nem ártana neki. Mikor (ezzel amúgy egyetértve) jeleztem, hogy helyettese a posztján Kosztolányi barátunk, mindketten csak csöndben ráztuk a fejünket. 4.5.
DEBRECENI:
Biztos teljesítményt szállított le az első félidőben, igaz a Sió sem nagyon tette ekkor próbára. Ez kb a második 45 percre is igaz. Kicsit azért indiszponáltabbnak tűnt a szokottnál. 5.5.
BOTIS:
Botis prof hátul szigorúan takarított, sőt, néha még indításokkal is próbálkozott! Mondjuk ez utóbbi játékelem nem az ő műfaja, de hátul okés volt. Mindez a második 45 percre is igaz. Egy nagy szerelésénél a mögöttem melegítő Novák Alexisz elismerően kommentált: “Megcsinálja az Öreg megint? Meg!”. 6.
HAJDÚ: Hátul különösebb extrák nélkül hozta le az első félidőt – pozitív és negatív kilengés sem jött elő nála. Elöl több elpasszolást is produkált és szemmel láthatóan ideges volt, mint múltkor Zeli – Danilo és Tchami ugyanis többször nem értették meg őt. A második félidőben többször előretört támadni, ám nem tudtuk ezt kihasználni, az egész meccsre jellemző haloványka szélsőjátékunk miatt. 5.

TCHAMI: Jó elfutások, király indulósebesség, néha labdakezelési hiányosságok – ahogy megszoktuk a csöppnyi Krisztiántól. Amikor kapta rendesen a labdát akkor azonnal megfutotta a lomha siói védelmet, kár, hogy ezzel az eszközzel kevésszer éltünk. 5.
HIDI: Gyámoltalanságát lassan levetkőzi, ám lassú gondolkodása miatt hiába okések a labdaszerzések, utána már jönnek a gondok. Bántóan pontatlanul indít. Én őt kaptam volna le, pedig alapból drukkolok neki. 4.5.
HORVÁTH ADRIÁN:
Nagyot küzdött, jól szerzett labdákat,  és néha még jó passzt is hozott a sok elindítás mellett. Egy bokamoozdulata konkrétan meglepett – pozitív irányban. 6. Nem őt hoztam volna le, de valahol Supkát is értem: ő támadóbbra akart fazonírozni, arra meg Hidi jobb. Elméletileg. Cseréje, Ivancsics lett volna a támadóbbá tétel kulcsa, de ez a kulcs most beletört a zárba. Lehet, több játéklehetőség kéne Gegének, mert valahogy nagyon nem találta az ívet – de Tchami vagy Hajdú is joggal van előrébb a rangsorban. Irányítónak pedig egyszerűen kevés, ezt sajnos már végérvényesen kijelenthetjük. Valahogy azért meg kéne találni az optimális helyét a csapatban… 5.
ABASS: Miután a szerdán használt korcsolyáját valszeg lendületből besomta egy csepeli utcai szemetesbe, most fehér dorkójában nem csúszkált annyit – inkább rendre összeesett a meccs elején.  Egyetlen helyzetünket ő hagyta ki az első félidőben, majd kapufát is tolt a másodikban. Nem mentek ma neki a cselek, a nagy sprintek – remélejük, a Paks ellen már pihentebb lesz. 5.  Cseréje, Németh Norbi futhatott 2 kört 10 perc alatt (-). Ő valahogy olyan visszafogottnak tűnt nekem, remélem nem viseli meg a csere-lét.

ZELENKA: Mint a Szigetszentmiklós ellen, valahogy most is pontatlanabb és tompább játékot hozott az első játékrészben – bár aki a nüanszokat figyeli, most is láthatott olyan finomrahangolt megoldásokat ami miatt hízik a szurkoló mája. A látványos szuperpasszok viszont elmaradtak – sajnos Zelinek sok volt a hétközi túlóra. 5. Cseréje, Ikande megint biztatóan mozgott, hosszabb távon nyereségére lesz a keretnek. (-).

DANILO: Az első félidőben elég visszafogott teljesítménnyel jött elő égimeszelő csatárunk, akit ennek ellenére egy, a kerítésnél mögöttem álló siófoki helyi arculat [aki jó eséllyel indult volna a Bud Spencer klasszikusok default-tartozékaként jellemezhető “a nagy zsivány kisöreg” szerepének castingján], Anelkaként aposztrofált. Gondolom ilyen dicséretet se kapott még a derék Cirillo. A második félidőben sem javult fel, egy csodás lefordulásáért tudom dicsérni, mikor két balatonparti arcot hagyott faképnél, hogy utána olyan mozdulattal adjon be, mint ahogy Babócsy kapusedző löbböl Kemenes vagy Sánta kezébe edzéskor. Jajj. 4.5.

Fotó: babar (1909foto.hu).

Keljünk fel a rémálomból! – Siófok-Kispest beharangozó

Kétségtelen, páratlan blama érte a hét közepén szeretett klubunkat. Nem mindennap kap 120 perc alatt két gólt az első osztály harmadik helyén tanyázó kupaspecialista a jóllakott ex-bohócligger sztárocskákból álló, (blogunk egyes stábtagjai által különösen nem kultivált) többszörös mágnestábla-díjas catenaccio-mester által trenírozott másodosztályú középcsapattól, jelen esetben az SZTK-tól. Szerdán azonban mégis bekövetkezett a sokféleképpen értelmezhető, de minden szempontból a „ciki” kategóriába sorolandó botlás. Emlegethetnénk itt kínosabbnál kínosabb statisztikákat (például, hogy a 2008-as, rosszemlékű finálék – 0-7 és 1-2 a Debrecen ellen – óta most először kaptunk ki kétszer egymást követően kedvenc sorozatunkban), azonban sokkal okosabban tesszük, ha lezárjuk a múltat, és elfogadjuk: rövid lesz az idényünk, mint Paulo Sousa vadonatúj sérója. Már csak 21 tétmeccsünk van hátra (plusz a Ligakupában négy, de ez itt nem a humor helye), tehát mostantól minden stadiontúrát meg kell becsülnünk, így a hétvégi siófokit is!

Siófokra látogatni ebben az idényben nem leányálom: a játékkal rendszerint együtt élő nyugdíjas méregzsák Horváth Károly, és fiatal segítője, a megfontolt playboy ifj. Michalecz István ütőképes gárdát válogatott össze a Magyar Tenger és Maffia Fővárosában, tanítványaik olyan sztárgárdáktól is pontot csakliztak, mint a Vidi vagy a Loki. A hazai pályás meccseikre rendszerint part menti hekkzabálással, sörivással vagy csajozással egybekötött Biblia-olvasással gyakorló futballsihederek az Újpestet és Sisa tréner Kaposvárját is két vállra fektették, egyedül a győri Rába kamion éber sofőrjei arattak 1-0-s sikert a Révész Géza utcában.

Mi rendszerint győztesen hagyjuk el a Balaton-partot, legalábbis az elmúlt négy alkalommal kivétel nélkül csapatunk buszának csomagtartójában kellett helyet szorítani a három bajnoki pontnak. Ezt a tényt akár rossz ómenként is értékelhetjük, hiszen a pápai futballmegyében is mi szavaltuk az evangélium igéit az elmúlt két idényben, az a sorozat azonban két hete tragikus hirtelenséggel megszakadt, mint Pollák Zoltán munkaviszonya Újpesten.

Legutóbb az előző idény legeslegvégén vendégeskedtünk a tó és az azt szegélyező homok színét is címerén viselő egylet otthonában. A jégkockákkal lehűtött korsó sörök meccsén egy gyors Danilo-akciógólra még válaszolni tudott hazai részről a nyáron általunk is megkörnyékezett Homma, a második félidőben egy jókor érkező Délczeg-öngólnak és Czár jó befejezésének köszönhetően behúztuk a sikert és a tízedik helyezést a ligában.

A hivatalos honlapon eleddig nem jelent meg információ újabb sérültekről, így az egyetlen jelentős maródink az említett Délczeg Gergely lehet. Abass a héten már két meccsen is pályára lépett bordatörése után, Novák pedig elvileg már elkezdte a teljes értékű munkát, így volt kenyéradója ellen ő is bevethető. Németh Norbi eltiltása a múlté, jövő héten Akassou is elfoglalhatja szűrőpozícióját.

Akárcsak a hazaiak mindenese, mi is arra buzdítjuk testvéreinket, hogy keljenek útra, és biztassák a helyszínen aranylábúinkat, akik egy esetleges sikerrel megtarthatnák a táblázaton elfoglalt dobogós pozíciót.

Ha nem látom, el sem hiszem, de mivel láttam, hitetlenkedve állok, és mivel hitetlenkedve állok, leírom

Kellemes dunaparti szellő, 200 néző, ingyenes parkolás. Nagyjából ennyi lenne normál esetben egy Szigetszentmiklós-Honvéd 0-5 összefoglalója a másnapi sportlapban. Esetleg a hangulatfestő keretesben az ősz kiéhezett kannibál módjára falja fel a csepeli stadion egykori szertárosát, vagy legalább a dögnehéz, ámbár szépemlékű fűzős labdákat.

Magyar Kupa meccsen jártunk a Béke téren, és hoztuk azt a formát, amit a nemzetközi mezőnyben magukat kipróbáló többiektől láttunk a tévében: nemhogy a tavaszt, már a második negyedik fordulót sem értük meg. A hajtás után valamivel részletesebben, de mindenképp bánatosan.

Szeretjük a kupát. A Hemingway-érában szinte hitbizományként kezeltük a legalább elődöntőzést, megszoktuk a sikereket, és a hozzá tartozó serlegeket. Miközben a bajnokságban bukdácsolunk, volt egy sorozat, ahová menekülni lehetett, ami még azt az évet is széppé tudta varázsolni, amit felejtenénk, ecetes ollóval vágnánk ki memóriánkból.

Nagyjából így indultunk tegnap Csepelre, hogy elkezdjünk egy újabb menetelést. A partner megfelelőnek tűnt, az SZTK-Erima alsóházas az NB2-ben, mi dobogósok egy osztállyal feljebb, vagyis a zászló nekünk áll. Bár RobWarzycha kollega (igaz utólag) elmondta, ebben a stadionban ő még nem látta nyerni a Honvédot, vagyis ha nagyon akarjuk, a babonákban hívő lelkünk találhat kapaszkodókat egy esetleges kiesés rémképének felfestéséhez is. (Itt jegyezném meg, hogy a második félidő közepén a partvonal mellett állva a középkori istenítéletek módszertanáról tartottunk röpke értekezést, különös tekintettel a boszorkányok vízbe merítéséről, nem túl archimédeszi elven.)

Kissé késve értünk a klubházba, épp láttuk bejönni a melegítő játékosokat, hogy megállapítsuk, Kemenes kimarad, a védelem marad az első soros, Ikande szűr, Kosotlani és Gege a széleken, Németh Norbi kezd, csatárban pedig Sekulic kap egy újabb (és újabb, és újabb) esélyt. A padon azért ott virított Danilo, Abass és Zelenka, minden eshetőségre készen.

Javulnak az előjelek. Várhidi keresztet vet a játékoskijáróból kilépve, gondoljuk vagy a méretesebb zakó elkerüléséért fohászkodik, vagy a lelakottas hangulatú stadionban feltűnő legyeket hessegeti el magáról. (inkább az előbbi)

Álmosan kezdünk, félgőzzel és sok hibával játszunk. Ikande aktív, szimpatikus, hogy folyamatosan kéri a labdát, látszik, hamar dűlőre akarja vinni harcát a Hidi-Horváth párossal, még mielőtt Akassou eltiltása letelne. Sekulic azonban Sekulic marad, bármit is teszünk. Megjátszható, visszalép, keresi a társakat, kapura is lő, meg minden olyan dolgot csinál, amit egy jóvágású csatártól úgy elvárna az ember fia, de valahogy mégis más. A rápasszolt labdák elpattannak, vagy el sem jutnak hozzá az első félidőben, a kapura teljesen veszélytelen, az összjátékból egyáltalán nem veszi ki a részét.

Aztán először jön át az SZTK a térfelünkre, és máris összehozzuk a mérkőzés első komolyabb védelmi megingását. Vezetnek. Nyugodtak vagyunk, a pálya ekkor már rég felborult állapotban lejt a kapujuk felé, csak idő kérdése mikor fordítunk. A félidő végén Sadjo teszi ki a fenekét, mi pedig megkapjuk soros büntetőnket, amit Hajdú a kapusba rúg. Ajjaj. (Érdekes jelenet amikor Ikande, kezében a labdával kinéz Supkára, hogy most akkor ki végezze el a tizit, mire a mester fel sem néz, Hajdú elveszi, leteszi – majd hibáz. Ez benne van sajnos.)

A második félidőre bejön Danilo és Zelenka, hátha. Sorra alakítjuk ki a helyzeteket, ott vagyunk a kapujuk előtt, minden flottul megy, csak épp a vége nem. Az ellenfél kapusa végig be van szarva, de dolga egyáltalán nincs, a kaput még véletlenül sem találjuk el. Ha megnézhetnénk a támadásaink utáni lőlapot, akkor az a várban lévő egykori HM-épületre hasonlítana, annyi különbséggel, hogy a közepén ott fehérlene egy 7×2 méteres érintetlen folt.

Húzzuk, nagyon húzzuk, de végül sikerül, és a 90. percben egy Ivancsics-féle átlövéssel végre összejön az egyenlítés. Sőt, két percre rá még egy gólt fejelünk, mindenki örül, csak a spori nem, aki kifelét muttat, majd lefújja. Jöhet a hosszabbítás.

Még mindig nyugalom van, ezeket már rég bedaráltuk, bár még mindig várunk a megnyugtató duplánkra. Sekulic felpörög, és ugyan a kapura továbbra is teljesen veszélytelen, a támadójátékunk sarokpontjává válik. De hiába. Ahogy az  a Futball Ezerszer Elátkozott Nagy Könyvében meg van írva, a sok kihagyott helyzet megbosszulja magát, és az SZTK másodszor is átjön a térfelünkre, hogy a védelmünk másodszor is hibázzon, és ezúttal egy olyan gólt kapjunk, amire már nincs válaszunk.

Kevesen voltunk kint tegnap, így a távolmaradók kedvéért zanzában, hogy lássák a lényeget:

  • Ezt az SZTK-t egy átlagos elsőosztályú csapatnak legalább egy ötössel kellene kitömnie az ilyen meccseken.
  • Tegnap nekünk egy nyolcassal illett volna a helyzetek alapján.
  • Aki emlékszik a tavaszi Szolnok elleni hazainkra, az el tudja képzelni: még annál is több helyzetet hagytunk ki.
  • Kostolani: viszlát, köszönjük, ez kevés.
  • Sekulic: motoszkál benne valami, és bár a többség (mindenki) elzavarná a “véres faszba” (sic!), én adnék neki még egy (tényleg utolsó) esélyt.

(fotó: NS-címlap)

Egy bűnrossz nap megkoronázása. Szigetszentmiklós-Kispest beszámoló

Tegnap este úgy feküdtem le, hogy egy jó kis napom lesz szerdán. Otthondolgozást kérve a főnöktől, mondjuk 8-tól 2-ig majd tolom a melót a laptopon, aztán irány Csepel, laza MK-start, majd onnan hazaérve befejezem, ami maradt a délelőtti etapból, végül egy jó vacsi és alvás.

K….ra nem ez történt.

 

 

07.00. Csörög a vekker, kelni kell. Arcmosás, laptop be, olvasandó anyagok az asztalra ki, kezdjük.

08.00. Reggelizni is kéne… no, előbb még toljuk egy kicsit a melót!

09.30. Reggeli készül, addig zuhany!

09.35. Csörög a mobil. Ki lehet? Rohanok ki egy szál törülközőben a víz alól…

09.36. A főnök. Valami kavarás történt, vészhelyzet, be kell mennem. Fasza!

09.45. Reggeli bekapkodva, gyomor finoman stressz-üzemmódba áll.

10.15. Egész jól jön a villamos, a metró és a busz is. Mégis jó nap lesz?

11.00. Beérek. Az asztalon egy 100 oldalas angol szakmai anyag, ezt kéne véleményezni kb másfél óra alatt. Amíg normálisan átrágom az 2-3 óra…

12.00. A vezetői összefoglaló használhatatlan. Ká lassan haladok. A megbízó közben fél óránként telefonál hogy hogy állunk. Felmegyek a tetőteraszra, hátha ott jobban megy.

12.40. Nem megy jobban. Ma mindenki úgy látszik a teraszban látja a megváltót. Két percente érkezik 1-1 újabb csoport. Vissza az irodába. A gyomrom mingyár’ elfüstöl.

13.30. Minden mindegy, valamit írok. Hogy leszek kész indulásig?

14.00. Így. El is küldöm. Indulás Csepelre. Ebédre nem is nagyon marad idő.

15.00. Hantával a villamoson, a fotóskollegával a HÉV-en futunk össze. Kell is egy jó meccs. Az majd nyugtat, mint Szivicset a puhl-i presszókávé.

15.30. Benn vagyunk, a csapatok felvonulnak, lehet kezdeni. Don Emilionak az erőnléti edzőnk hoz egy echte ’80as évekbeli szőrborítású, SZOT üdülő-társalgó generálszéket, hogy pályaedzőnk szokása szerint leülhessen a kispad mellé! Rend a lelke mindennek.

15.45. Borzalmas meccs. Legalább a “Kamion Fényező Kft” reklámtábla riszpektes. Vajon milyen célcsoport kattan rá egy jó kamionfényezésre meccsnézés közben?

15.50. Vezet az SZTK a semmiből. Ez meg milyen gól volt… ide-oda pattan a labda aztán begurul. Nem baj, fordítunk. Biztos.

16.00. Most. Tizi. Nagy a tolongás, rúgná Ikande, Szeku és Gege is. Erre Hajdú Norbi áll oda.

16.01. Ez nem Norbi idénye. Kihagyta. Egyik korzós hangkirályunk meg is találja. Remek.

16.15. Káprázatosan gyengék vagyunk. Sebaj, ha tré a kupastartunk, mindig döntő a vége…

16.30. Jól jött a szünet, lehet rendezni a sorokat.

16.35. Na, legalább egy pár helyzet már van. Zeli és Dani is bejött. Zeli meze elképesztő ahogy domborodik a sok smichovi árpalevet látott medicinlabdán, amit alárejtett. Nagy kedvenc.

16.36. Közben a játékoskijáróban a lecserélt Hidi a gatyamadzagját szopogatja. Ha így megy tovább a végén mi is szopogatunk.

16.45. Hm. Szekulics helyzettékozlása lassan külön posztot ér. Télen én magam viszem le Röszkéig kocsival csak többet ne lássam. Abass is érkezik.

16.55. Újabb 4 ziccer. Nagyvonalúak vagyunk. Túlságosan is.

16.59. Egyik kedvenc kommentelőnk, áfonyabácsi váratlan szivolát jósolt az SZTK ellen…ördöge van?

17.00. Ez kezd nagyon para lenni. Újabb 2 ziccer száll el. Szeku majdnem magát rúgja seggbe az egyiknél. Supkának már nyolcadszor ordít be egy idült kartárs, hogy cserélni kéne. Kár, hogy már mindhárom lehetőségünket kijátszottuk.

17.10. Abass továbbra is Abass. Kezdek lábon kihordani egy szélütést.

17.12. Indítás Gege felé, jól veszi át, GÓÓÓÓL! Benn van. Ezt végre nagyon eltalálta Iva… Jöhet az extratájm.

17.15. Hanta szerint ismétlődik a ’99-es BL-döntő. Megállapítását tudjuk be a meccs színvonala okozta delíriumnak.

17.16. Szöglet, Debrő, góóóól! Mi az? Nem adja meg… Lefújja a meccset.

17.20. Rövid pihenő és gyúrás után folytatjuk. Helyzetek garmadája jön. Nem lesz baj.

17.25. Szekulics már lépni nem tud. Na mégis. Kapufa…

17.26. Megint Szeku… ez már sose lő gólt…Abass…ne talppal vedd át…

17.35. Második félidő. Vezethetnénk 8:1-re. A mozgáskoordinációs zavarokkal küszködő szentmiklósi 16-os kvázi ziccerén kívül az SZTK csak bekkel.

17.45. A mozgásművész 16-os beveri Botis és Debrő között. Ennyi. Supka felrúg egy ásványvizes palackot.

17.50. Lefújja a bíró. Úgy ért véget a kupaidényünk hogy el se kezdtük.

20.00. Folytatni kéne a melót de nincs ihletem. Sör se a hűtőben. Akkor mégis vissza a projektolvasgatáshoz…

* * *

Megkoronáztuk tehát a napot. A megérzéseimre általában büszke vagyok, sokszor bejönnek. Idén kupadöntőt vizionáltam ennek a keretnek már idénykezdetkor, és az eddgi 9 forduló alatt összeálló játék-kezdemény, bíztató csapatmorál és egyáltalán: az összkép ezt csak alátámasztotta bennem. Ma csúnya pofont kapott ez az ötletelésem… tény, a szeszélyesség, a váratlan pofonok az olyan jó középcsapatok sajátjai, mint amilyen a miénk is. De ez a pofon most a legrosszabbkor jött.

Bűngyenge SZTK vert ki minket- azaz vertük ki magunk magunkat. Nincs magyarázat. Lehet vigasztalni magunkat, hogy jókor jött a pofon, hogy lehet a bajnokságra koncentrálni, hogy azért volt egy rakat helyzetünk. FRÁSZT. Nem lehet egy csapat ellen sem tengeni-lengeni a pályán. Ma azt tettük amit eddig még az idényben nem – próbáltunk félgőzzel szárnyalni. NEM MEGY. Nem a mi bizniszünk. Erről ennyit, Siófokon meg lehet kiköszörülni a csorbát.

De azt jó, ha nem felejtjük el: ma nagyon nagy esélyt szalasztottunk el egy szép menetelésre.

Megkoronáztátok ezt a gyalázatos napomat, srácok… 

 Fotó: csepel.info.hu.

 

Újpestverés utáni gondolatok

Szombaton behúztuk a harmadik hazait is egy fővárosi ellenféllel szemben, és ahogy azt már megszokhattuk, ismét kapott gól nélkül. Tagadhatatlan, remek rajtot vettünk. Otthon filéztük a Vidit, az Újpestet, a Fradit és a Vasast, idegenben győztünk Szombathelyen és Egerszegen. Fasza. Az egészben csak egyet sajnálhatunk, hogy tavasszal mindenhova mennünk kell, a Bozsikba legfeljebb a Debrecen és a Diósgyőr jön az érdekesebből. Persze ez legyen a legnagyobb bajunk.

A hajtás után néhány további keretes olvasható a hétvége kapcsán.

A hiányzók

Dzsudzsák, Juhász, Gera valamint Akassou, Novák, Délczeg. Hogy mi a közös a két névsorban? Semmi különös, csak épp annyi, hogy mindkét hármas hiányzott egy sorsdöntőnek is kinevezhető mérkőzés előtt csapata aktuális nevezettjei közül. Juhászékra össznépi fejfogás volt a magyar futballközvélemény válasza, mindenki járatta az agyát, Egervári mégis kivel pótolja a korábbi stabil kezdőit, mire lesznek elegek a pótmegoldások Svédország ellen?

Akassou, Novák és Délczeg hasonló jelenség, csak kicsiben, és nálunk. Mindhárman bőven kivették részüket az eddigi – és talán némiképp váratlan – menetelésünkből. Akassou a középpálya közepén, agilis szűrőjátékot mutatva; Délczeg a támadósorban, és sokszor mélységben, a kapunk előtt védekezve, így vívva ki iszonyat gyorsan maga számára a szurkolók tiszteletét; és Novák, aki hétről-hétre hozza azt a stabilitást balbunkóban, amit tavaly még Hajdú Norbitól vártunk el.

Mindkét meccset megnyertük végül. A hiányzók hiányoztak, de akik helyettük(?) szerepeltek (nálunk ugyebár Hajdú, Hidi és Horváth Adrián, vagy Abass) bizonyították, nem csapatban, keretben kell gondolkodni. Úgy látszik, idén ezzel nem lesz gond.

Zelenka

Közel állunk hozzá, hogy a vörös loboncú játékmesterünk háziblogjává váljunk, de legyünk őszinték, lenne rá bőven miértünk. Amikor télen először láthattuk egy felkészülésin, azonnal felcsillant a szemünk, hoppá, itt valami történni fog. És tényleg. A cseh srác valami olyasmit csempészett vissza a Bozsik sokat megélt betonkaréjai közé, amire egyrészt már nagyon régen vártunk – a klaszikus, kelet-európai tízesek hangulatát, másrészt újra van valaki a csapatban, akiért érdemes lelkesedni, aki miatt tényleg érdemes mérkőzésre járni (ha más indokot már végképp nem találnánk.)

Zelenka egyszerű, szimpatikus srác. Minap a stadionban ékes magyarsággal, arcán a pályáról ismert mosolyával panaszolta el az ajándékbolt vezetőjének, hogy “vízhólyag van a talpamon”. Mert mindig mosolyog, ami lassan úgy lesz egyre inkább védjegye, mint a leheletfinom passzai, a könnyed, mégis stílusos mozgása, ahogy vonszolja a külső szemlélő számára idült sörhasnak tűnő felsőtestét. Látványos, nézőszórakoztató a játéka, látszik, élvezi a futballt, élvezi, hogy olykor három-négy sprinter veszi körbe, így ha egy-egy passza véletlenül pontatlanabb is a szokottnál, a társak képesek lesznek azt befutni.

Nem esik kétségbe, ha a büntetőterületen belül körbeállják, passzai valahogy mégis a legmegfelelőbb helyre érkeznek. És nem esik kétségbe akkor sem, ha az a büntetőterület történetesen a mi kapunk előtt lett felmeszelve. Húz kettőt valamerre, megfordul maga körül, és máris tisztán áll egymaga, hogy felnézzen, végül megjátssza azt a labdát, amitől mifelénk megszabadulni szokás.

Köszönjük, hogy van nekünk.

Nem Zelenka

Illetve kicsit igen. Hore, Botis Tanár Úr, Debi, Iván, Danipaci és a többiek. Becenevek. Igen, újra becézzük a játékosainkat. Dubecz még Dubi volt, Sanyika Sanyika, és jobb napjain Hercegfelvi is Herceggé nemesült, de most valami egészen másról van szó. Ha nem lenne elcsépelve sportsajtóilag, részemről simán bemondanám a szerethető csapat lózungját. Mert valami ilyesmiről van szó.

Térfélválasztás, Kemenes elindul a kapuja felé, a lelátóról azonnal érkezik az ütemes “Kemenes Szabi, Kemenes Szabi”. Botis a lelátóra vágja a kiugró csatár elől, hatalmas taps és néhány “Professzor Úr” netán “Tanár Úr” bekiabálás. Danilo fölé-mellélövi ziccerből, öklök a levegőben, a düh még a szemben, de már Danika, Danipaci, és amúgy is, legközelebb biztos berúgja.

Érezhető, újra kedveljük a játékosainkat, szeretjük a csapatot, és a mérkőzések után még Supka Attila is tapsot kap, amiben néhány éve annyira bíztunk volna, mint manapság egy kihasznált Abass-féle ajtó-ablakban.

Tabella

Harmadik helyen állunk, jelentős ponthátránnyal a Győr-Debercen-tandem mögött, és kicsivel a középmezőny előtt – de teljesen megérdemelten.

Döntetlenünk még nincs, vagy nyerünk, vagy kikapunk, a középút ismeretlen. Eddig mind a kilenc mérkőzésünkön kivétel nélkül mi szereztük meg a vezetést, amit háromszor nem sikerült megtartani. A nyitányon lefociztuk egy félidőn át a holtversenyben listavezető ETO-t, és ugyebár ha az a kimaradt büntető (te jó ég, még egy ilyen is belefért ebbe az idénybe) nincs, – akkor. Kecskeméten sanszunk sem volt, az vereség, nincs mit szépíteni. Ellenben Pápán ismét az első körös forgatókönyv játszódott le. Jól focizunk, Hajdú megint gólt lő, majd jön egy eszement gyenge második félidő, és a borítékolható vereség. Mi lenne itt, ha végre megtanulnánk fordítani?

Félidő

Az Újpest ellen ismét sokan voltunk, legalábbis az elmúlt években megszokottnál többen. A szervezők remek gondolatának köszönhetően, félidőben végre nem az unalomig ismételt, jogdíjtól mentes, kilencvenes évek közepi eurodance-moslékok bömböltek a hangfalakból, hanem egy kis színes programmal kedveskedtek számunkra. A hajrálányok aranyosak, szépek, és egyéb pozitív jelzők, de egy magyar futballpályán valahogy szokatlan a produkciójuk. Ellenben a freestyle-világbajnok kishölgy látványos volt, és ami még legfontosabb, a labdával majdnem olyan ügyesen bánt, mint Danlio barátunk.

Csak így tovább, mindent a közönségért.

(fotó: babar)

Budapest tetején. Kispest-Újpest beszámoló.

Nyolc, illetve kilenc forduló alatt 1-1 győzelemig jutó Fradi és UTE, elképzeléstelenül szenvedő Vasas…és kisebb döccenőkkel, de menetelő Honvéd. Mikor volt ilyen legutóbb? Harmatos Fradi – királyi Kispest kombó tán a ’80-as évek Vinczegézás/Komorás-Bicskeis korszakában; amikor pedig én elkezdtem nézni az NB1-et, akkor az Újpest-Vasas-MTK hármas tanyázott rendre a 8.-12. helyek környékén, melyekre mi a tabella éléről néztünk vissza. Úgy fest, legalább e mostani szűk félidény erejéig ezek az érzések visszatérnek.

Noha tegnap hiányzott az eddigi Budapest-killer, a Fradit és Vasast is elintéző Németh Norbi, jött 11-esgyáros kisiparosunk, Danilo, és reguláris büntetője mellett vert egy extatikus dugót is. Mi meg röhögünk Budapestre a Gellérthegy tetejéről…

Nem voltak pedig jók az előjelek. Akassou eltiltva, Alexisz sérült, Délczeg is kidőlt. Abass bordája és így játéka is kérdéses volt, Zelenka legutóbb Pápán fájlalt hátat. A lilák megnyerték első idei meccsüket a múlt héten egy ‘nem-is-rossz’ Pécs ellen. Mi lesz itt? Hát mi lett volna – kérdezné végletekig optimista Hanta kollegám vagy a szintén mindig eltökélt Lovi fotós. Ők a meccs előtt is Kispest-sikert vártak, Hanta egy laza mozdulattal betéve a blázt a szájába a találkozó előtt még a végeredményt is megjósolta: 2-0 ide. Menjenek a francba…én itt izgulok egész héten ezek az optimista jóskirályok meg infarktus nélkül tolják a tutitippet. Elképesztő.

Szóval maga a meccs már nem hozott különösebb izgalmakat. Meccsizgalom persze volt, ami mindig is van, de az egész 90 percet nézve rég nyertünk már ilyen megérdemelten, ilyen kérdés nélküli módon a lilák ellen. Dettó, mint az idei Fradiverés, vagy még annál is magabiztosabban. Nem, nem is a magabiztos a jó szó. Nem volt a csapatunk nagyképű, vagy elbizakodott, inkább csak mentek előre, tették a dolgukat és igen, volt a középpályánkon egy a ’80-asokból, kora ’90-esekből ittmaradt reliktum, egy vörösesszőke kis méregzsák, aki a sok zsörtölődés mellett úgy kente a lasztikat a többieknek, hogy bizony a lelátó népe többször ugorhatott fel elismerő taps közepette ültő helyéből.

Nem, nem úgy volt sima ez a meccs, hogy cicáztunk volna az ellenféllel. Supkára elég volt ránézni a meccs közben, ahogy többször is elhagyva a kijelölt zónáját toporzékolt a pálya szélén, üvöltözve a csapattal. Mégsem lett baj, Szpisljak mester is csak őszintén gratulálhatott a végén. Nyert a csapat amelyik szebben játszott, amelyik veszélyesebben játszott és amelyik vert 2 gólt. Nagyon nem kell ragozni.

Bár az öröm az írásomból is kiérződik, azért még nincs itt a Kánaán. Stabilizálni kell a szereplésünket: a hazai biztos győzelmek akkor érnek igazán sokat hosszabb távon, ha elmaradnak a kecsói és pápai kisiklások. A rangadókat eddig gyönyörűen hoztuk idén, ott van a közönség is a csapat mellett, nem lehet elégszer mondani mennyit számít ez. De most nem szabad megállni, elkényelmesedni, a 2007 őszvégi hibába esni. Egyre inkább érik a dolog, hogy jó idényünk lehet idén, lassan az egyharmadán túl vagyunk és eddig tartjuk átlagban a jó formát. De messze még a vége, ha kérhetem, ne hozzuk elő a tipikus kispesti besülést, próbáljuk meg a végéig kipörgetni a lendkereket. Eddig nem nagyon foglalkoztak velünk, tegnap láttam, már Danilo nagyinterjú is készült az NS-nek (gondolom befér majd a keddi kiadásba kiskeretesként egy “Csizmadia Csaba, a szakács: “Én a szarvasgombára esküszöm“, illetve “Az ész a fontos, nem a haj – személyes hangvételű portré Rósa Dénesről” 2 oldalasak mellé. Kezdődik lassan körülöttünk is a hype. Nem elszállni!

Budapest tehát recseg-ropog idén NB1-es eresztékeit tekintve, csak egy fogaskerék működik szépen, csöndben, olajozottan. Egy kis vörös-fekete színkombinációban forgó fogaskerék a rozsdásodó angyalföldi, a rosszul illesztett lila-fehér és az újabban pont egy exkispesti importalkatrésszel megerősíteni próbált IX. kerületi mellett. De már nem ezek árnyékában -hanem most épp ezek fölött…

Fotó: babar – 1909foto.hu és panadea.com.

Lilaverés cseh-brazil koprodukcióban. Kispest-Újpest osztályozókönyv.

Rég vártunk erre. Újpestet fogadunk és nincs kétség a győzelem megérdemeltsége kapcsán. Szemernyi kétség se. Magabiztos játékkal, a liláknál jóval több helyzettel, és néhány nívódíjas akcióval vertünk Újpestet ezen a szeptemberi szombaton. Így az osztályzatoknál is elengedjük magunkat. Lássuk…

KEMENES: Szabi már az 5. percben meghálálta a sztenderd meccseleji kemeneszabi-kemenesszabi kórust égy remek vetődéssel, majd a második félidőben is fogott ziccert, igaz az inkább az indiszponált Kabát Warriornak volt köszönhető, aki úgy rúgta kapusunkba a bőrt, hogy annál minden más megoldás (értsd:gól) ésszerűbb lett volna. Persze ez nem von le semmit Kemi érdemeiből, aki valóban úgy hasít felfele a Honvédos népszerűségi listán teljesítménye miatt, mint kedvenc zenekara anno a ’80-as évek thrashmetal színterén. 6.5.

LOVRICS: Nagy küzdőnket megint széjjelfaragták, de magabiztossága ettől nem csorbult. Ismerjük már erényeit, hibáit, így nem lepett meg senkit sem megalkuvás nélküli mostani pörformansza sem: ha nem a földön  cseszteti őt egy villámember, akkor nyeri a párharcait. Ma nyerte. 6.
DEBRECENI:
Debrő az utóbbi hetekben magabiztos, mint Paulo Sousa vereségek utáni nyilatkozatai. Az Újpest ellen is feljegyezhettünk több kisebb és egy óriási mentést. Így tovább. 6.
BOTIS:
Volt 2-3 hajmeresztése, amiért járna az ejnye-bejnye mellett a pontlevonás is az osztályzatból, ám ezeket olyan szerelésekkel ellensúlyozta, amiktől az egyszeri liger-drukker is megnyalja a tíz ujját. Az Újpest-győzésbe beleposszanó Faterom még Dr Botisnak is kinevezte a meccs végén, de hanta bloggertárs megállapítása után [“dr Botis- ez úgy hangzik mint valami ortopédiai márka”] inkább nem feszegettük tovább a témát. 6.
HAJDÚ:
Jól játszott hátul és néhány támadás mélységi beindításában is szerepet vállalt. Ha így folytatja, Nováknak nem is lesz könnyű visszaküzdenie magát. Ez most a régi Hajdúnorbi volt! 6.

TCHAMI: Gyors, ügyesen cselez, de a passzok idején, az összjátéknál erősen befigyel a szertelenségi faktor. Mindennek ellenére szélvész-sebessége most is fontos összetevője volt 3 pontunknak. 5.
HIDI:
Szűrés volt a feladata, azaz Aka-pótlás, de számomra érthetetlenül megint a gyámoltalan és lassan gondolkodó verzióját nyújtotta a Hidi műsoroknak. Év eleji bíztató formájához képest engem legalábbis szemöldökráncolásra késztet pápai és mostani produkciója, úgy vélem több van benne. 4.5.
HORVÁTH ADRIÁN: Adrink a tavaszi jobb pillanatait idézte, vérre éhes kullancsként tapadva az ellenfélre – sőt, meglepő módon egész szép passzokat is kivitelezett az összjáték terén. Lecseréléséig kihajtotta magát, mint egy csúcsidős Di Livio a kedvenc ’95-’96-os Juvémból. Nice job. 6. Cseréje, Ikande, aki már azzal kuriózum, hogy a Milanból igazoltuk – most tegyük a kezünket a szívünkre: ki hitte hogy ez a mondat valaha elhangzik az igazoláspolitikánk kapcsán :) – higanymozgásával is színt hozott a meccsbe, ha löketénél Balajcza nem mutat be bravúrt, akkor pedig legendás debütről is beszélünk. Nem tűnt rossznak így elsőre. 5.5.
ABASS:
bordabántalmaiból úgy-ahogy felépülve 20 perc után ki is hagyta menetrendszerinti ziccerét, igaz itt szorongatták rendesen. Gyorsasága és cselei ma nagyon kellettek, többször úgy futotta szét a derék újpesti ifjakat hogy öröm volt nézni! 6. Cseréje, Kostolani ezúttal a középpályán tündökölhetett és legalább nagy bajt nem csinált. 4.5.

ZELENKA: Man of the match. Pápán kárhoztattam a fékezett habzásért, hát most fényesre nyalhatom a bronz söralátéteit: 5-6 zseniális zsuga (köztük háttal fejesgólpassz Daninak), mindegyiknek szeme volt, hol Danilót, hol Abasst dobva ziccerbe, hol a saját 16-osunkon alázott szerte újpesti támadókat néhány húzással a felszabadító passza előtt, hol pedig az ellen büntetőterületén belül adott leheletfinom asszisztot a társaknak. Meccsvégi interjúnkban pedig közölte, hogy nem elégedett magával. A sárgalapjánál ahogy intett a bírónak, hogy “tudom, spori, elkéstem“, hát meg kell zabálni. FAZON, FAZON, és sokadszor is FAZON, plusz FAZONSZABÁSZ, akiért érdemes kijárnom a meccseinkre. 8.5.

DANILO: Cirillo barátunk az első félidőben hozta amit szokott: jó lefordulások, gyorsaság, a végén pedig oktalan megoldások. A második 45 percre lehiggadt, beverte a szokásos tizijét, majd csodák csodájára a Zeli által eléfejelt ziccerlabdával a kapuig rongyolt és Balajcza hálójába tekerte a zsugát, mint egy beamfetaminozott George Weah. Riszpektes akció volt. Kijárt neki a vastaps a cseréjekor: most nem lehetett belekötni a játékába. 7. Cseréje, Ivancsics kocoghatott egy jót a hűs szeptemberi alkonyban (-).