Fakó tavasz. Kispest-Pápa beszámoló.

Napsütéses délután, otthon váró húsvéti kajaözön, ilyenkormindignyerünk effektus, és tényleg, 2:0, hm, sima ez, mint Hornyák Vendel koponyája, összegezhet az, aki csak a hírekből értesül a végkifejletről. S bár győzelem után oktalan, aki sír, mi sem ezt tesszük, csak csöndben megjegyezzük: a tegnapi délután napfénye azért bizony kissé fakónak tetszett, ez a 2:0 lehetett volna 2:2 is, igaz, 5:2 is ide, szóval csak az eredmény sima, fordulatok azért voltak. No és, az igazság az, hogy maga a meccs minden volt, csak korzókorlát mellől nyugodtan végignézhető valami nem, bizony szorultak a markok azon a piros korláton, szorult a hantai kéz a borsodis műanyagpoháron, és szorult a hurok többször is Kemi kapuja körül. De nyertünk, pont úgy, ahogy egy éve ilyenkor nyertük a meccseinket áprilisban: szenvedve, nyökögve, de azért csak.

Már aktuális osztályozókönyvünk végén is pedzegettük, hogy fura időutazást hozott a tegnap: mintha nem is ennek az idénynek az egyik fordulóját néznénk, hanem a tavaly tavaszi osonkodást a kiesési zóna felől a középmezőnybe. Van egy szűk keret, a kezdő épp kijön, a padon nem nagyon ül olyan csere, aki tudna új impulzust hozni, csak épp most Bright, Fieber vagy az akkor még gólszegény Danilo helyett Délczegnek, Vidovicsnak és Tchaminak szorítunk, Nagy Gergő helyett pedig Vécsei az ügyeletes akadémiker a pályán. A játék viszont ismét esetleges, helyzeteink sokszor a semmiből jönnek, ha jönnek, és egyszerű de (akkor) nagyszerű őszi alaptaktikánk helyett inkább az “ad hoc”-izmus uralkodik.

Kevesen vagyunk a keretben, de a lelátón is: foghíjas a tribün, szűkös a létszám a kanyarban, lyukacsos a korzó, mint egy ementáli sajt. A hideg és a fékezett habzású tavasz sokakat otthon tartott. Csak hát nem jó ez így: mennyivel jobban pörgött a csapat is az őszi rangadókon, amikor itthonról is megtámogatta őket a 10-20 évvel ezelőttitől persze elmaradó számú, de azért 4-5000-ren csak összeverődő kispesti publikum. Most e tekintetben is visszaköszöntek a csöndesebb Pölő-, Sisa- és Morales korszakbeli meccsemlékek.

Arról már említést tenni is szinte kár, hogy a tervezett tavaszi kulcsemberek terén milyen a helyzet. Milyen? Hát sanyarú. Gege az irányítóposztba belemelegedés helyett egyre katasztrofálisabb, és bár tegnap Supka már kissé újabb poszton, Vécseihez képest picivel hátrább tette be, de legalábbis egyenrangú “irányítóként” a fiatal Bálinttal, hát, ez továbbra is nagyon szerény. És ezúttal a tiziértékesítés sem feledtette a gyengébb játékot. Ceolin és Hadzics, azaz az Abass- és Danilo-pótlékok közül az egyik már az NB2 levegőjét szagolja, Hadzics meg többet ül a kispesti SZTK-ban, mint a Bozsik gyepén, vagy kispadján. Ilyenkor vetődik fel a kérdés: nem kellene picit bátrabban fiatalítani? A vezetőedző maga is elindult ezen az úton, Czár, Vernes, Erdélyi és Vécsei is kapott már epizódszerepet, utóbbi nem is csak statisztaként, hanem már másodszor kezdve, de róla mindjárt részletesebben is értekezünk. A másik 3 ifjonc közül Erdélyi és Czár nálam mindenképp még kapna esélyt, folyamatosan, hiszen biztatóan mozognak, Vernessel pedig egy kiadósabb elbeszélgetés után indíthatnánk új lapot. Sok kommentelőnk is leírta már és mi, posztolók is: ez a szezon gyakorlatilag kész, nagyon már nem csúszunk le, a jövőre tekintettel kissé nyúljunk bátrabban a hátország felé, ki tudja hogy sül el majd a hazai nyári “mercato”, hogy alakul az igazolási kör… 4-5 tapasztalattal felvértezettebb ifjonc nem ártana szeptemberre!

A sok homlokráncolás után viszont pozitívumokról is essen szó. Vécsei Bálint személyében Nagy Geri és Czár után végre ismét egy figyelemreméltó akadémiai debütöt láthattunk. Mikor tavaly májusban Győrött először vetette be Supka az akkor pihentetni kívánt Zelenka helyén az ifjoncot, csak fájó darabossága miatt szomorkodtam. A Vidi ellen a múlt héten kapott ismét esélyt szűk egy év után a fiú, s Hanta dicsérte is a srácot. Most nekem sem marad más hátra! Voltak persze hibák, bátortalanabb megoldások, gyengébb fordulékonyság, de a 2 nagy passz és a remek kapuralövés, valamint az, hogy nem bújt el, nem alibizett, az mindenképp örvendetes. Olyan jó lenne Bárányos után egy jó másfél évtizeddel ismét egy saját nevelésű középső embernek, egy kvázi karmesternek örülni… és még valami: nagyon nem jó, hogy Nagy Geri, vagy Czár, mire belelendülhettek volna, rögvest kidőltek. Bízzunk benne, hogy Bálintot elkerüli a sérülés és bátran fejlődik tovább. Szurkolunk neki!

A már fentebb említett osztkönyvünk kapcsán még gyorsan utaljunk vissza Debi és Muflon Marshall örömteli teljesítményére, és arra az örvendetes tényre, hogy góliszonyos Délczegünk végre bevert egyet az aktuális ellenfélnek. Más kérdés, hogy a tavaly őszi Vasas elleni derbit követően ezúttal is kapott egy arcost, aminek orrcsonttörés lett a vége, ezúton kívánunk jobbulást és gyors felépülést – emberileg amúgy is, csapatérdek szempontjából pedig e csatárínséges hónapjainkban különösen.

A korzó hangulata ma -a létszámnak megfelelően- elég halovány volt. Kisebb mosolyra csak akkor húzódott orcánk, mikor a kezdőrúgást elvégző helyiérdekű lelátólegenda “Jani” egy szép íveléssel szakított azzal a hagyománnyal, hogy a kezdőrúgás csak kis csökött gurítás lehet (ezúton amúgy boldog születésnapot kívánunk a szurkerkollegának). Haverjai közül be is kiáltott neki valaki: “Ne csináld ezt, Jani, mert a Bozovics sírva fakad!“. Nos, Bozsó nem könnyezte meg a szitut, nem úgy, mint mi az ő pályára lépését bő egy óra múlva.

Újpesten viszont még ennyire sem akarunk könnyezni. Úgyhogy hajrá, srácok, keményen készülni a héten és legyen meg a hosszú évek óta első oda-vissza lila-verés. Emlékezzünk valamire e tavaszról is jó szívvel.

 

És akkor már a napfény sem lesz olyan fakó.

Fotók: Lovi – 1909foto.hu.

Kispesti Húsvét nyúl helyett Muflonnal. Kispest-Pápa osztályozókönyv.

Számítottunk a nyúltól a 3 pontra és a füles ezt meg is hozta nekünk, de ezúttal egy másik jószág is tevékeny szerepet vállalt a sikerben: az ősszel oly sokszor cinkelt Marshal Mfon (barátoknak csak Muflon) ugyanis Fehérvár után most itthon is ügyeskedett. Persze be kell vallani, nem ő volt a vasárnap késődélután elsődleges ásza, de valahogy címet is kell adni a posztnak, azt pedig most muflonisztikus tematikára húzzuk fel. Jöjjenek az osztályzatok, egy fontos győzelem behúzása után!

KEMENES: Ezek a nehéz meccsek a kapusok számára, amikor egész meccsen altat az ellenfél, aztán a semmiből jön 1-2 ziccer. A Pápa is ezzel a forgatókönyvvel terrorizálta Szabit, 2 hatalmas kapufával is izgatva a metaller hálőőr lelkivilágát – ezeket, ha lejjebb/beljebb érkeznek, nem is védhette volna. Más esetekben rendben volt a kapusteljesítmény, így simán jöhet a 6-os, és az öröm, hogy újra az egyes számú hálóőrt védeti Supka.

 

LOVRICS: Ha csak a mostani meccsen láttam volna őt kispestiként, az Aurora zenekar “Viszlát, Iván” albumát venném neki ajándékba, mivel azonban tudjuk, hogy alapból védelmünk oszlopa, a vasárnapi teljesítményt csak csöndben felejtsük el. Esett/kelt, néhány nagy szerelés mellett több labdát el is adott, mint aki nincs magánál. Hajlok arra, hogy egyetértsek Hanta régi mániájával: egy meccsre pihentessük már a derék horvátot, hogy újult erővel térhessen vissza. Pl. a Sió vagy a Kapos ellen Baráth vagy Moga remek pótmegoldás lehetne… 4.

DEBRECENI: 1-2 kisebb hibát láttam tőle, illetve még egyet, amiből majdnem nagy baj lett, viszont 3-4 korszakos szerelést és hátulról a többiek támadásba dobását. Így kéne fejlődni tovább, hogy a posztBánfiJani évtizedek végre kitermeljék a következő saját nevelésű söprögetőlegendát. 6.

BOTIS: Nehéz a dolgom, mert az öreg 2 akkora hibát is csinált, mint amekkora lendülettel V.Tvrtko rázza vasárnaponként a pofonfát a III. félidő műsorban – az egyik pápai kapufával, a másik helyzetkihagyással végződött, szerencsénkre. Trademarkos fejesgólja viszont lélektanilag a legjobbkor jött a kihagyott tizi után, és ez 3 pontot ért. Mi legyen? (4+7)/2=5.5.

HAJDÚ: Norbi szerintem remekül tért vissza, tüsténkedett hátul sokat, s bár feljönni nem nagyon maradt ereje -vagy a supkai ukáz tartotta hátul…-, védekezésben megoldotta, amit kellett. Bár azt továbbra sem értem, miért az előrejátékban idegenül mozgó Vidó volt előrébb tolva, de hát Supié volt a döntés és végül is nyertünk. 5.5.


VIDOVICS: Megint becsülettel lehozott/hajtott egy meccset, csak azt nem értettük kedves blogszerző-társammal, hogy miért nem fordítva játszottak Hajdúval. Lendületességük kb. egyenlő, viszont Norbi jóval kreatívabb elől, Vidó inkább csak megindult, s ha fölrúgták, oké, szabi, ha nem, akkor labdavesztés. Beadást, emberelőnyt okozó cselt nem nagyon várhatunk tőle, de végül is, ahogy írtam: a kötelező most megvolt. 5.5.

IVANCSICS: Jujj. Ez megint mi volt? Hátul elég hasznos volt, egy hatalmas becsúszó szerelés, és néhány labdaszerzés említendő itt, no de a szervezés, a passzok, az továbbra is hiánycikk. A lövőkísérletek pedig a legjobb rúgótechnikájú arcunktól siralmasak voltak, csúcson a kihorváthferizett labdával a 20. percben. A tizi-kihagyás pedig majdnem nagyon sokba került. 4. Cseréje, Horváth Adrián óramű-pontosságú supkai védekezőközép-csereként érkezett és játszhatott pár percet (-).

MARSHAL: Muflon barátunk ezt bizony szépen megoldotta. Jó szerelések, pontos passzok -kár, hogy ezek többsége támadást megakasztva hátra felé irányultak. De hát Akassoutól se várunk mást, így most Muflonunkat sem kárhoztatom. Hidit mindenesetre most kiszorította a kezdőből, és amit láttam, az alapján nem érdemtelenül. Erre a verydisciplined játékra még Morales is csettintett volna! 6.

VÉCSEI: A nap pozitív meglepetése a számomra. Bevonható volt a játékba, vállalkozott, hatalmas lövése a második félidőben gólt ért volna. Délczeget gólpasszal ajándékozta meg, és majdnem Tchamit is, ha a csöppnyi pigmeus nem ostobázza el a meccsvégi helyzetét. Voltak persze rontott asszisztok is, és néha úgy fut, mintha Lóczi Robi reinkarnációja lenne, mégis a szeme van labdák már-már abba az irányba mutatnak, hogy hosszú évek óta először kijön egy karmester a kispesti műhelyből? Nem merem elhinni. Kijár a jövőre nézve biztató 6-os!

TCHAMI: Hozta amit tud: a szokásos tizinket és gyors elfutásait. Helyzetet még mindig nem tud kihasználni, bár a kapufájáért jár a kalapemelés. Ha még lövőereje is lenne, valamint esze, lenne egy új remek légiósunk, ám állítólag a TV-közvetítésben a szakkommentátorrá vedlett Bede spori is rávilágított: akkor nem Kispesten játszana. Ez is igaz. 5.5. Cseréje, Porcari próbált sprintelni néhány hosszt, de azt leszámítva, hogy osonó futása Faragó Fareszt idézik, a kapott 2-3 perc nem sok másra volt elég (-).

 

DÉLCZEG: Amikor az első negyedóra végén kilépett Vécsei remek ütempasszával,  kb. azt éltük át, mint Abraham 2009-es győri MK-döntős szólójánál: a lábon kihordott infarktust. Aztán Lovi fotóskollega  figyelmeztetett, hogy mégsem, hisz Délnek eddig helyzete se nagyon volt, amit szakmányban hagyott volna ki, mint anno a derék Abi. Mindegy, lényeg hogy most beverte, és látszott is a srácon a felszakadó gát –  vártuk hát a második gólt. Az nem jött, orrcsonttörés viszont igen, hát ez a tavaszunk már csak ilyen úgy fest. Jobbulást! 5.5. Cseréje, Bozsovics legendásan “gyors” higanymozgásával a pápai 16-oson belül próbált veszélyeztetni, de rendre lemaradt a potenciális lehetőségekről, társai pedig két esetben sem tették neki a labdát ziccerbe – valószínűleg az edzéseken rájöttek, hogy ez fölösleges. Megértem. 3.

* * *

No srácok, ez nyögvenyelős 3 pont volt, de 3 pont és most ez a legfontosabb. Ha túllépünk azon, hogy honnan indultunk idén ősszel, és hova jutottunk mostanra, hogy a mostani meccsek inkább a tavaly ilyenkori menekülésünket idézik a kiesés elől, semmint a 2011/12-es első félidény kisebb zökkenőkkel tarkított, de nagy menetelését, akkor azért még az öröm is átjárhatja a szívünket. Egy valami miatt legalábbis mindenképp: a hagyomány, és a Húsvét tényleg hozza magát, így jövőre ne lepődjetek meg, ha ilyen tájban egy “A Húsvét kötelez III.” című beharangozóval jelentkezünk.

Láttuk: szerencsét hoz.

Fotó: Lovi – 1909foto.hu.

A Húsvét kötelez II. Kispest-Pápa beharangozó.

Notórius olvasóinknak akár ismerős is lehet posztunk címe, ugyanis 1 éve, egy Paks elleni derbi beharangját hasonló felütéssel nyitottuk meg. Mégsem ihletvesztéssel súlyosbított önismétlés hibájába estünk (illetve dehogyisnem, önismétlés, persze), inkább fennkölten úgy mondanám, stilisztikai elemként, mintegy toposzként tekintünk a Húsvét mantrázására, az ünnepre, mely minden évben visszatér, ahogy az idénynek ebben az szakaszában évről-évre visszatér a kispesti hazai győzelem. A nagy számok törvénye alapján eddig legalábbis fociszurker-éveim nagy részében állt ez az axióma – nagyon bízom benne, hogy vasárnap sem szakad meg a dicső széria.

Nos, ahogy a múltkor is írtam KisKarlóék ellen pörgetve magunkat 2011 tavaszán, a húsvéti derbik nekünk általában jól sültek-sülnek el. Akkor is, ha ez magától nem lett volna nyilvánvaló az adott bajnokságok kontextusában: volt itt pl. karcos Diósgyőr elleni sima siker egy gyenge formájú Honvédtól 13 éve, de a tavalyi Paks-verés is a helyezéseket tekintve (a 2. helyre törekvő atomerősök a kiesés elől menekülő kedvenceink ellen) azért azt sugallta, inkább roller-gyanús a meccs nekünk, mintsem viktória-esélyes. Mégis behúztuk. Mer’ Húsvét, mer’ hazai meccs.

Ebbe kapaszkodni persze tudjuk, gyerekes, babona-átitatott felelőtlen hozzáállás. De sajnos idén megint eljutottunk oda, hogy jobb híján ebben kell hinni. Az ősszel a csapat nagyon egyben volt, de még akkor is baj volt a kötelező hazai győzelmekkel- mit várjunk hát akkor most, ezen a fura tavaszon?

Fura tavasz, bizony ám. Indítottunk 2 laza 2 gólos sikerrel, úgy, hogy helyzetünk a Vasas ellen alig akadt… a Zete ellen már volt vagy 4, de ott meg Ceo vette fel az Abass-maszkot és tékozolt. A Fradi ellen annyi esélyünk volt a gólszerzésre mint csúcskorszakában Ónodi Heninek bekerülni a Hooters-be felszolgálólánynak – a Kecsó elleni katasztrófáról meg sírtunk már eleget. Illetve én sírtam, Hanta kollega szerint pedig akkor játszottunk legjobban idén addig, de ezt a gondolati bicsaklást betudom a Hubertusnak, amit saját bevallása szerint fogyasztott búfelejtőnek. A Vidi ellen pedig hősies küzdelem és a végén a legrosszabb forgatókönyv megvalósulása – ilyen az amikor nem meghatározó játékos van egy csapatnál, igaz, Boss?

No a Vidi meccs, ez kulcs lehet a holnaputáni találkozóhoz is. Mit adott és mitt vett el a csapattól a Vidi-fiaskó? Utóbbi kérdésre egyszerűbb a választ megtalálni: 1 pontot, és a heroikus védekezést koronázó siker érzését, a Vörösmarty-féle ezjómulatságférfimunkavolt feelinget. És mit adott? Hát nekem speciel egy korrekt gól”örömet” mutató Torghellét, ami jól esett a szívnek. A csapat fegyelmezett játékra képességének újabb bizonyítványát, de ezt tudtuk eddig is. A tudatot, hogy majdnem megvolt a legerősebb hazai kerettel bíró Vidi ellen a bravúr. Ez a majdnem lehet a lényeg. Ha a csapat érzi, hogy ez a majdnem inkább pozitív, hogy tényleg közel volt a Vidi megfingatása, hogy az a lelkes és összeszorított fogú hajtás , amit toltak az miért ne menne mások ellen is, akkor jók lehetünk. Ha a majdnemből a ba’meg, hát nekünk semmi se sikerül, hát ennek így semmi értelme, stb. stb., esik csak le, csapódik le a fejekben, akkor gond lehet – nem is kicsi. Supka egyszer már belehullott egy ilyen hullámvölgybe 2008 tavaszán – reméljük most nem a “nem volt szerencsénk” nyilatkozatok sora jön, és van valami a vezetőedző tarsolyában – legalább annyival több 2008-hoz képest, amennyivel érettebb teljesítményt mutat nálunk most a 2. érájában az elsőhöz mérten Supkamester.

Kezdőt szokásunkhoz híven max tippelünk. Annyit tudunk, hogy Ceo szemfelnyitási célzattal az NB2-eseknél pörög egy ideig, Hadzics sérüléséről semmi infó. A hétközi edzőmeccsen Supka szerint a második vonalas játékosainkból senki sem bizonyította , hogy kihagyhatatlan a hétvégén, így esélyes, hogy nagy meglepi nem jön. Kemenes hál’Istennek visszatért a gólvonalra, reméljük a kis intermezzo nem zavarta meg nagyon és a Vidi elleni formát hozza, újabb bravúrokkal. A fehérváriak elleni bekk-show után gyanítjuk, most visszaállunk a 4-4-2-re, a szűrőre leszek kíváncsi, úgy sejtem,  a kispadra tett Hidi helyett Marshal lesz a befutó – de ez csak RW meglátás, ne vegyétek készpénznek. Részemről Czár és Erdélyi kipróbálását sem vetném el, Tchami és Bozsó helyén, de nem én döntök. Remélem Bozsovicsot amúgy csak behallucinálom a kezdőbe és Supka nem nyúl hozzá – csak lassan ott tartunk hogy nincs kihez nyúlni anyway. Mondjuk nálam még Diaby is verné a körülményes montenegróit, de Erdélyi mindenképp, rutinhiány ide vagy oda… Mindegy, meglátjuk.

Vasárnap tehát Pápa, nagyon kell a három pont. Helyzetünk nem könnyű, de bízzunk a csapatban. Sok meccsre írtuk már ebben a szezonban, hogy sorsfordító lesz, így elcsépeltbe kezd hajlani e frázis, most mégis újból ezt kell mondjam. Ha most küszködve, de nyerünk, úgy a 4.-5. hely szerintem meglesz idén – legalábbis jó eséllyel. Ha kikapunk, a supkai leülés megismétlődésétől is kezdhetünk félni. A döntetlen meg elodázza minden nyitott kérdés megválaszolását.

Azt hiszem egyetértünk abban: az első megoldásnak örülnénk a legjobban.

Pontosítva: CSAK annak!

Hier ist mein auto (ez az én Honvédom) – Videoton-Honvéd osztályozókönyv

Magamba néztem, és egy Waszlavik dal, valamint egy érdekes szó jutott eszembe tegnap, miután lefújták az utolsó pillanatban elbukott Videoton elleni meccset. Sufnibuhera! Ültem hazafelé a vonaton, mondatokat írogattam egy tablet képernyőjét tapicskolva, és folyton csak az járt a fejemben: Hier ist mein auto, ez az én autóm, brümm, brümm.

Ennek szellemében osztályozunk most.

Van egy keretünk, de eddig nem volt csapatunk. Supka fogta ezt a keretet, átgyúrta, újragondolta, és bevallotta magának is az igazságot: legfeljebb ennyire lehet elég, de ha ennyire igen, akkor azt kutya kötelességünk megcsinálni. Valahogy úgy, ahogy Waszlavik a maga kis autóját, a sufniban buherált puttyogót. Magyarosan, mert mi sem magyarosabb annál, mint hozott anyagból dolgozni, kis gógyival valami teljesen mást alkotni. Bunkerfoci, naés?

Lehet, csak az elfogultság beszél belőlem, de nem igaz az, hogy feladtuk volna a támadásokat. Nem feladtuk, csak másként gondoltuk. Labda nélkül, felépített támadások nélkül, eseti kontrákra, valamint a csatáraink egyéni tudására alapoztunk – tudatosan. Ehhez pedig bátorság, sőt finesz kell, de nem csak a játékosok, hanem az edző részéről is.

Igen, bevállaltunk egy szinte hétvédős bunkerfocit, ha ez az ára a három szabad státuszú támadónak. Nem mi voltunk tegnap a Barcelona, van még mit tanulnunk, de most már tőlünk is lehet ám! A Fradi ellen még magunknak is hazudtunk a felállással, vasárnap viszont bemondtuk az őszintét. Majdnem bejött.

hier ist mein auto
ez az én autóm
brrr brrr
oké is challanger
mégis jobb ez az ajtó
ó je
tricikli i’m riding
neu es ist ein turbó
ó je
natural material
made in east európa
ó je

Waszlavik: Made in East Europa


Kemenes [7]: Nem éreztem indokoltnak ezt a váltást a kapuban, de a meccs végül Supimestert igazolta. Szabi lehozta azokat a bravúrokat, amiket valószínűleg Sánta is ugyanúgy lehozott volna, viszont elvitathatatlan érdeme, hogy játékával, a belőle áradó magabiztossággal akkora támaszt nyújtott a védelemnek, amekkora kellett a 0-0-hoz. A gólról végül nem tehetett.

Lovric [6]: Ezúttal minden erejét felemésztette a védekezés, a korábban rá jellemző lendületes felfutások most elmaradtak. A Videoton az ő oldalán szinte teljesen veszélytelen volt. Iván, ez pöpec munka volt!

Botis [7]: A Tanár Úr. Csak így egyszerűen, amilyen a játéka. Jobb napjain korlátlan úr a kapunk előtt, és ez egy jobb napja volt. Egy karakter, akinek nem ciki, és egyáltalán az eszébe jut a 88. percben halálos nyugalommal a lelátóra vágni a labdát.

Debreceni [6]: Sanyika inkább őt választotta, ha már mindenképp egy védőt akart lebirkózni. Debi gyötörte, hiába került helyzetbe, a fölé-mellére maradt legfeljebb kapacitása. Úgy látszik, kell neki egy minőségi támadó, hogy megmutathassa, ennyire fiatalon miért szerepel már száznál is több élvonalbeli meccs a neve mellett.

Vidovic [6]: Ezúttal neki volt a legnehezebb dolga a védelemben. Amíg Lovric előtt egy Hore játszott és Délczeg segített be, addig Markónak a fiatal Vécseivel kellett beérnie. Az első percekben hiányzott az összhang, majd ahogy megjött, bátrabb lett, többször is fellépett a középpályára. A Videoton is az ő oldalán volt aktívabb, és talán ha több segítséget kap, nyugisabb meccsünk lehetett volna.

Horváth Adrián [6]: Hore, mint kvázijobbszélső. Supka talán legnagyobb ötlete volt a Videoton támadásainak leszerelésére a három védekező középpályás, és azon belül is Hore posztja. Oldalát megoldotta, sajnáljuk, hogy az előrejátékot még akkor sem vállalta be, amikor már látszott, módjával pedig beleférne. (Időhúzó cseréje, Hidi [-] négy percet kapott, és talán labdaérintés nélkül rontott egyet a plusz/mínusz mutatóján.)

Marshal [6]: Nahoppá! Muflon mindannyiunkat meglepett ezen a napon. Hore és Vécsei között, a védelem előtt játszva kiherélte a Vidi középpályás adogatósdiját, és egy, azaz egy mellette ellőt labda kivételével, középen teljesen veszélytelenné és egyben fogalmatlanná varázsolta az NB I egyik legbikább sorát. Rombolni volt fent, és rombolt is becsülettel.

Vécsei [6]: Vidoviccsal együtt nehezen lendültek bele, aztán szépen, fokozatosan ráérzett, és a légüres térből átlépett a játékba. Sousa is érezte, a balunkon lehet karistolniuk valamit, az pedig már jórészt Bálint érdeme is, hogy ehhez le kellett róla cserélni a sokszoros válogatott Sándor Györgyöt.

Ceolin [4]: Nem az ő meccse volt, pedig a csapat szerkezetének átalakításával hatalmas szabadság hullott az ölébe, hogy bizonyíthasson. Gyors, jól cselez, jól lő, jók a passzai, de most mindezt úgy kellett volna megvillantania, hogy közben legfeljebb Gegére és Délczegre támaszkodhat a Vidi térfelén. Küzdött, de bebizonyosodott, Ceónak nagyon kell egy csapat, amiben játszhat, játszani tud. (Cseréje, Bozovic [4] egyedüli éket játszott, labdát is szerzett, megjátszhatónak tűnt, de a legjellemzőbb momentuma mégis az volt, amikor Viniciusszal versenyt futva, egyszerűen elszaladt a saját maga által felvitt labda mellett.)

Ivancsics [5]: Gege feladatának tűnt, hogy a szinte hétfősre hízlalt bunkerunk és a támadók között kapcsolatot létesítsen. Ne szépítsük, ezen a napon ez még az isteni Zidane-nak (vagy Zelenkának) is lehetetlen küldetés lett volna. Visszalépett, kérte a labdát, mindenhol kisegített, de épp az előrejáték során bizonyult kevésnek. Fontos megjegyezni, egy ennyire alázatosan játszó Ivancsicsra hatalmas szüksége van a mai Honvédnak! Riszpekt, és ez az ötös egy csillagos ötös.

Délczeg [5]: Annyira jó lenne egyszer már Délczegnél a csatárjátékát kiemelni egy meccs után, és nem sokadszorra is leírni: hajtott, csinálta, de egy-két jó labdaátvételnél többre nem igazán futotta. Most megint így volt. Robosztus, leköti a védőjét, de sajnos annyira nem penge, hogy az ilyen forgatókönyvű mérkőzésen egyedül alkosson nagyot – csatárként. (Cseréjével, Tchamival [-] Supka az időt akarta húzni. Sikertelenül.)

Sanyi visszavette a Pécs elleni pontot

Egy meccs utolsó labdaérintéséből kapott góllal kikapni eleve nem egyszerű a szurkolói léleknek. További súlyosbító körülmény, ha azt az utolsó labdaérintéses gólt egy korábbi kedvenc lövi. Mint mondjuk most, és mint mondjuk Sanyika.

Ha eltekintünk a körülményektől, akkor akár azt is mondhatjuk: Sanyi most visszavette azt a pontot, amit hasonló szituációban a Pécs ellen szerzett nekünk. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. Azon a meccsen végig uralkodtunk, helyzetünk szinte csak nekünk volt, mégis a Pécs szerezte meg a vezetést, hogy utána a fölényünk még nyomasztóbb módon hatalmasodjon el rajtuk. A gólunk viszont csak nem akart jönni, és amikorra már mindenki elkönyvelte magában a vereséget, érkezett Sanyi, és nemes egyszerűséggel (már bocsánat, de) bebaszta. Az érdemtelen nulla helyett szereztünk tehát egy valamivel indokoltabb egy pontot.

Most a Videoton ellen ugyanaz az egy teljesen más érzelmeket váltott ki, hiszen közben Sanyika itthagyott bennünket, és épp a Videotont erősíti. Derekas, sőt, férfimunka lett volna a javából, ha kibírjuk végig a nyomást, és begyűjtjük a döntetlenért járó pontot. Mert ebben a meccsben ugyanúgy benne volt, ahogy egy esetleges Vidi-gól, és utána a mosoda.

A Vidi azonban nem tudott gólt lőni. Egy kezünkön (fejenként, nem mindannyiunkén) össze tudnánk számolni, hogy Szabinak hányszor kellett védenie. Nyomasztó volt a kapunk előtti fölény, de mindvégig sikerült remekül koncentrálnunk, a lövések általában már valamelyik védőnk lábában elakadtak. Erre mondják: hősies védekezés. És erre mondom én: alap, elvárás, munkaköri kötelesség. (Megjegyzés: ha lehet, ne csináljunk hősöket abból, akik ellátják a feladatukat, de követeljük is meg tőlük a teljesítési igazolást, majd minden többletért zárjuk őket örökre a szívünkbe, hiszen végülis futballistákról beszélünk, nem könyvelőkről, vagy ipari alpinistákról.)

Közben telt az idő, a Videoton egyre pontatlanabb lett, az utolsó passzok nem sikerültek méteren belülre sem, a beadások rendre elszálltak a fejek fölött. Lehet, utólag ezeket majd helyzeteknek minősítik, de aki látta, az tudja, nyomasztó, iszonyatosan nyomasztó mezőnyfölénynél mégsem jött sokkal több össze. Nyilván, a meccshez (labdás)játékban semmi közünk sem volt, de láttunk már olasz csapatot BL-döntőbe jutni hasonló körülmények közepette. Ha az egy pontot talán nem is, a 0,75-öt simán megérdemeltünk volna. Sajnos azonban a futballban a “ha”-nál csak a törtjegyű pontszámból van kevesebb, illetve nincs.


A taktika bejött, az utolsó labdaérintésen múlott a pont

Szinte feladtuk a megszokott szélsőjátékunkat, helyette inkább Supka húzott egy váratlant, és a szokott két csatár helyett, három támadóval, valamint három belső középpályással állt fel. Délczeg, Ceolin és Ivancsics szinte kötetlenül mozoghatott elől, annyi feltétellel, hogy egyikük mindig visszazár, ha a Videotonhoz kerül a labda, a másik kettő pedig letámad, és próbálja azonnal visszaszerezni, lassítani a labdakihozatalt. Mögöttük Hore és Vécsei dolgozott a két szélsőhátvédet kisegítve, valamint középre tolódva a ma nagyot alakító Marshallal próbálták megtörni a támadások lendületét. Érzékeltetve, hogy ez mennyire sikerült, a Videoton nagyjából húsz perc után reagált, és egyszerűen magas labdákat kezdett el tolni Sanyika irányába, gondosan a középpályánk fölött, ívelgetve. Egyszerűen hagyták a francba a darálót, inkább megkerülték.

Mivel azonban nem egy dögunalmas 0-0 után írjuk ezt a posztot, sejthető, hogy ennél az ívelgetősdinél volt azért jobb ötletük is. A széleket ugyan feladtuk valamennyire, de folyamatos visszatámadásaink miatt a Videoton se tudott ugyanott feljönni, így valamit tényleg gyorsan ki kellett találniuk. Az ötlet pedig nem volt más, mint Sándor György állandó kilépése a baloldalunkra, ahol vagy Vécsei mögé került azonnal, és játszhatott egy-az-egyben Vidovic ellen, vagy elszakadva, neki lehetett passzolni Vidovic mögé, esetleg a kialakuló létszámfölényes helyzetben a szélen belépő másik emberrel passzolrák ki az oldalunkat. A második félidőre a helyzet még rosszabb lett, szinte az összes kapunk elé érkező labda innen indult. Sajnos ez nem Vidovic napja volt, de mégsem tudunk rá egy rossz szót sem mondani, mert hatalmasat robotolt, arról pedig már nem ő tehet, hogy sokszor egyedül, vagy legalábbis emberhátrányos szituációban ragadt a szélén.

A legszebb az egészben persze az, hogy még ezek így együtt is kevesek voltak ahhoz, hogy a Videoton itt gól szerezzen. Nyomtak, egyre pontatlanabbak lettek, miközben a lelátókon egyre több szurkoló feje vörösödött el. Ritkán látnak ennyire felbillentnek tűnő pályát. Tévedtek. A második félidő első néhány percét leszámítva, én végig nyugodt maradtam a meccsen! Supka taktikája bejött, a játékosai képesek voltak megvalósítani a labda nélküli nemtámadó futballt.

Külsőre akár úgy is tűnhet, a null-nullért jöttünk, de aki egy kicsit jobban ismeri a Honvéd játékát (vagy legalább az elmúlt fordulókban látott tőlünk néhány meccset, és esetleg egy kissé még elfogult is) az tudhassa, a gólszerzésünk idei alapgondolata, hogy vannak elől emberek, és vannak mögöttük is emberek, a kettő között a kapcsolat minimális és esetleges, oldják meg saját észből, zsenialitásból, egyénileg, mert hátulról csak azt a támogatást fogják megkapni, hogy nem, vagy nagyon kevés gólt kapunk. Tudom, ennél azért valamivel összetettebb valami a játékunk (külső szemlélő számára: elfogadhatatlan, rossz, hovatovább: nincs is!), most csak összefoglaltam a lényeget.

A Videoton ellen ugyanis ez műveltük 93 percen át. Volt három függetlenített ember a hétfős védelem előtt, akiket a három labdaszerzéssel megbízott középpályás próbált valahogy játékba hozni, vagy épp saját maguk léptek vissza labdát szerezni. Ha véletlen nálunk volt (átvétel, indítás, lecsorgó, etc.), akkor a túltérfélen igazából alig volt lehetőségünk passzolni, mert a Vidi eleinte négy, majd három védővel, és eleinte kettő, majd egy szűrővel figyelte hármójukat. Reménytelen. Egyetlen helyzetszerűségünk volt, még a mérkőzés elején úgy két percen át egykapuzhattunk, de ugyanúgy minden lövésünk esetleges és levágódó volt, mint ahogy a meccs nagy részében a mi kapunk előttiek is. Elkönyvelhető 0-0 volt ez, egy szerencsétlen végjátékkal.

Kicsit még fáj az egész, és nem feltétlen Sanyika gólja miatt. adegy. A 89. percre két cserelehetőségünk maradt, Supka mégis egyszerre küldte pályára Tchamit és Hidit. Miért? Ilyen helyzetben embert ne érdekeljen a média, se senki, ilyenkor a meccset kell megtartani, pofátlanul különböző időpontokban kell cserélni. Igen, időre a kettős csere nagyjából ugyanannyi, mint két szimpla, de az időhúzás tekintetében akkora a különbség köztük, mint egy tinivígjáték és egy norvég művészfilm között. adkettő. Az rendben, hogy feladtuk a támadásokat, és mindent az egyéniségeinkre bíztunk, de akkor valóban bízni is kellett volna bennük. Sanyika gólja előtt kaptuk le Délczeget, valamivel korábban Ceolint (Bozsó ment a helyére), miközben a Videoton védő és szűrő helyére hozott be támadókat, vagyis felborult az addig kényesen uralt egyensúly, Brachi szabadon adhatott be, jöhetett a fejes, és a gól. Egy momentum a több tucatból, de ezen ment el a meccs. Egy olyan meccs, ahol tudtuk, csak úgy jöhet össze az egy (három?) pont, ha maximálisan koncentrálunk, egyszer sem inogunk meg az ellenfél kalkulálható hibával korrigálható mértéknél jobban.

Kár érte.

Ezen a napon sok minden összeér: Videoton – Honvéd beharangozó

Nem szokás egy posztot rögtön tippel kezdeni, de most kivételt teszek, és simán bemondom, hogy a hatnulltól a nullkettőig minden eredmény benne van egy Videoton és egy Honvéd közötti meccsben. Ahogy és amit tavasszal produkáltunk, az a hatnull felé tolja a serpenyőben úszkáló tükörtojás sárgáját a ferde gázrezsón, de az NB I sajátos káoszelmélete viszont simán kidobhat a gépből egy nullkettőt. A realitás valószínűleg a kettő között található valahol, nagyjából követve a Gauss-féle normális eloszlás függvényét.

Ennyi szól kb. mellettünk.

Április 1. – Puskás Ferenc születésnapja

Nemhogy egy igazi, de a legkezdőbb honvédosnak is két dátumot kell álmából felkeltve is úgy fújnia, mint az egykori csébetűs védelmünk összeállítását balról-jobbra, mégpedig a következőket: 1909. augusztus 3., a Kispesti AC alapításának napja, és 1927. április 1. (vagy 2.), Puskás Ferenc születésnapja. A klub és a klubikon.

Egy Videoton-Honvéd valahogy mindig pikáns kereteteket kapott az elmúlt években, ezen a napon pedig végképp és menthetetlenül. Köztudott, hogy a fehérváriakhoz ezer szálon kötődő (és most egy zárójeles részt iktatok be ide, mert nem szeretném, ha a mondat eleje és a mondat második fele között ne lenne elég hosszú szünet, még valaki azt hinné, valóban összetartoznak) felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián őrzik tavaly ősz óta Puskás Ferenc hagyatékait. Igen, a Puskás Akadémián, aminek a céljai szépek, a sportról, a fiatalok neveléséről, iskoláztatásáról szólnak, és igen, azon a Puskás Akadémián, amely nevet – ha mindenképp klubhoz akarjuk kötni – csak és kizárólag mi birtokolhatnánk. Puskás a nemzeté, Puskás a magyaroké, és mellékesen Puskás a kispestieké, a miénk.

Április elsején, Puskás születésnapján a Videotonhoz látogatunk. Nincs mit mondanom, ez a valóság, legyen az bármilyen abszurd is.

Öcsibácsiról kismillió kép kering a neten, de nekem valamiért ez az egyik kedvencem. Illés Bélával, Mártonnal(?), Csábi Jocóval és Pisonttal a Népstadion toronyépülete előtt, valamikor a szövetségi kapitánysága idején. Zsebrevágott kéz, autóstáska, hatalmas pocak, Pisi kardigánja, Jocó bőrkabátja, Béla sramlizakója – így egyben csodálatosak. Boldog születésnapot, Öcsibácsi!

Április 1. – Bolondok napja

Május 5. Mond ez a nap bárkinek bármit? Nem csodáljuk. Az előbbi kettővel ellentétben, Torghelle Sándor születésnapját egyelőre nem tartjuk számon, mint a Bp. Honvéd történelmében jelentős napot. És úgy tűnik, nem is fogjuk.

Sanyika ősszel (vissza)jött, játszott egy jót, hatalmas isten lett, és amíg mi megfeledkeztünk a valódi isteneinkről, elfordultunk egy pillanatra Pisonttól, vagy Kálmitól, addig a nagy örömünk közepette fogta a sátorfáját, és odébbállt, egészen a Videotonig.

Valahol meg lehet érteni. Nálunk szeretetet kapott volna, a Vidinél (állítólag kiugróan magas) fizetést. Sándor is ember, Sándor is pénzből él, Sándor is Sándor. Sándor és a Vidi kapcsolata ezért nem is fáj, elfogadom, tudjuk hol a helyünk, csak azt tudnám feledni, amikor Sándor mondta: itthon csak a Kispest!

A legviccesebb persze az egészben, hogy nem csak egy lehetséges kortárs klubikont buktunk Sándorral, de ha kitölti a jelenlegi szerződését, akkor a kontraktus végére több meccse lesz a Vidiben, mint volt a Honvédban.

Április 1. – Videoton – Honvédok a közelmúltban

Mostanság valahogy nagyon megy nekünk a Videoton ellen. A fene se tudja miért, de a bajnokságban úgy vagyunk velük, mint a Kecskemét van velünk. Tavalyelőtt ősszel kettővel nyertünk Fehérvárott, majd tavasszal – a remélt bajnokavatójukon – hazai pályán 0-2-ről felállva mentettük döntetlenre a meccset, eltolva a Videoton első bajnoki címét a Paks soron következő vereségééig. (Az őszit, amit még Moralessel játszottunk lent, úgy hozta a sors, hogy Pesten, a Krúdy sörözőben néztem egy barátommal. Amikor betoppantunk, rögtön jött a kérdés, mi lesz a vége? Én akkor rávágtam, Danilo duplájával nyerünk. Mosolyogtunk egy jót, Danipaci akkor még nem tűnt jobbnak, mint Rufinho, vagy Rouani, ad acta helyeztük, és inkább rendeltünk egy sört. Másfél órával később elképedve nézett rám a kocsma népe.) (Folyomány, újfent zárójelben: érzek ismét egy 0-2-t, Tchami és Faggyas góljaival!) Az idei bajnokságban megint nyertünk, természetesen Danilo büntetőjével.

Április 1 vagy két csatárral?

Hadzic sérült! Sőt, Hadzic már a meccs előtt megsérült, így amellett, hogy ugyanúgy nem szerez majd gólt, ahogy a korábbi meccseken sem szerzett, ezúttal legalább felszabadított egy főnyi cserelehetőséget, ami még nagyon jól jöhet, ha mondjuk úgy alakulna.

De a viccet félretéve, gyakorlatilag használható támadók nélkül megyünk Fehérvárra, ami ugyebár nem egy jó jel. Többször szó volt erről a – jelenleg – megoldhatatlannak tűnő problémáról itt a blogon az elmúlt hetekben, ezért most inkább nem is mennék bele újra (és újra, és újra).

A lényeg amúgy az egészből annyi, hogy amíg idén rendre bemondtuk a mantraszerű Sánta, Lovric, Botis, Debi, Vidovic, Ceolin, Hidi, Gege, Tchami, Hadzic, Délczeg sort, addig most egyszerre két, egymástól, és valószínűleg Supimester gondolatától is távol álló kezdőt is betippelünk. Jelenleg abban sem vagyunk biztosak, hogy marad a kétcsatáros játék.

Az első megoldás szerint minden marad a régiben, nem változtatunk a játékunk alapjain. Ebben az esetben Hadzic helyére Ceolint hisszük, a szélre pedig a Kecsó ellen vállalhatóan mozgó és gólt szerző Faggyast.

A második megoldás ezzel szemben erősen hipotetikus. A lényege, hogy a középpálya öt főre nőne, mégpedig úgy, hogy Hidi mellé bekerülne Hore, vagy Muflon a csapatba. Ennél a választásnál Délczeg maradna az egyedüli csatár, illetve, nem feltétlen, mert ha már váltunk, akkor akár a kapura idén valamivel veszélyesebb Ceo is odaférhetne. Mert miért ne?

Tényleg fogalmunk sincs mi lesz. Ahogy arról sem, az új mezeink már most (végre), vagy csak az ajándékboltban debütáltak erre a tavaszra, és legkorábban őszre érkeznek majd meg?

Drámai tavasz?

Indítsunk a kötelező szabadkozással. A héten valóban, és persze az elmúlt másfél évhez szokatlanul, egyáltalán nem volt frissülés az oldalon, elmaradtak a szokásos hétközi egyéb-jellegű posztok, úgy tűnik, mintha nem csináltunk volna semmit. Ez persze nem igaz, vagyis igazából igaz, de csak részben. A háttérben nekiestünk olyan dolgoknak, amiket ha sikerül keresztülvinni a megfelelő fórumokon, akkor a jövőben kiszámíthatóbb, rendezettebb működést tudunk ígérni felétek.

Ez az egyik. A másik fele viszont a szokásos, vagyis, hogy alig volt időnk. RW elhavazódva, különböző mellékes feladatai (amit szokás az emberi létezés körébe sorolni normál esetben, ha az illető mondjuk nem blogger) viszik el az idejét, babarnak szintúgy, de ha posztszámarányosan interpolálunk, akkor neki még mi is elnézzük.

Most kicsit hiánypótlunk, mert gondolatunk volt, van és lesz mindig, agyunk folyamatosan a Honvéd körül jár, csak nem mindig formalizálódik mindez posztban.

Keretmustra

Nincs kapuskérdés?

Haladjunk szépen hátulról előre, ahogy az útvesztős játékokat fejtjük meg a Füles hasábjain. Sánta vagy Kemenes? A téli felkészülés vége óta valódi hitbéli kérdéssé nőtte ki magát a Kispest összeállításával kapcsolatos vitákban, hogy Szabinak, vagy Andrisnak kellene védenie?

Amennyiben csak a puszta számokat nézzük, akkor Szabi 13 mérkőzésen 16 gólt kapott (1,23 gól/mérkőzéses átlag), Sánta pedig 8 mérkőzésen 10-et (1,25). A kemény mutatók alapján nem lehet meghozni a döntést (ebben majd segítségünkre lesz a következő két napirendi pont), tehát marad az emocionális választás, illetve a kérdés elnapolása. RW szerint Szabinak kell a bizalom, és ha az megvan, kiugró teljesítményre képes. Nincs ezzel mit vitatkozni, csak hozzáfűzni, hogy Sántának nem kell? A labdarúgás jelenleg érvényes szabályai szerint a pályára lépő csapatok legfeljebb tíz mezőnyjátékosból és egy kapusból állhatnak. Valaki tehát mindig csere lesz. Babócsy és Supka mesterek úgy döntöttek télen, hogy Sánta formája jobb, ezért játszatták. Döntöttek, mert nekik viszont tényleg dönteniük kellett. Leszámítva azt a néhány oldalról érkező beadást, Andris remekül védett eddig, igazolva a döntés helyességét.

(Hon)védelem

Őszhöz képest ebben a sorban fedezhető fel a legkisebb változás. A nyáron visszahozott, és Hajdú Norbi helyét hamar átvevő Novák lesérült, posztjára télen mindenképp igazolni kellett tavaszra. (És igen, sikerült két mondaton belül mind a négy évszakot felsorolnom!) Vidovic eddig remek teljesítményt nyújt, és bár a Fradi ellen volt némi megingása, még azzal a teljesítményével is bőven az egyik legjobbunk volt, ahogy azt RW kollega meg is írta soros osztályozós posztjában. Lovric, Botis és Debi maradt.

Ősszel az én vesszőparipám volt, hogy a többségi gondolattal szemben hajózva, Debrecenivel kapcsolatban minden áldott alkalommal megemlítsem: kevés, Andris, ez így nagyon kevés, sehol az a korábban látott önbizalom. Sajnos tavaszra sikeresen átmentette a formáját, de, hogy mégsem hőbörgök – még az eredményeink tudatában sem – emiatt, az annak köszönhető, hogy láttam elég felkészülési meccset, és tudom, Navarrete vagy Bjelkanovic talán még kevesebb lenne ugyanott. Az egyetlen alternatíva Lovric, de őt azért luxus lenne elvinni a jobbszélről, ahol végre kivirágzott (jó, tudom, hetek-hónapok óta meg sem közelíti a tavaly tavaszi formáját), ahol végre van egy épkézláb szélsőhátvédünk, ráadásul a helyettesei (Baráth, Moga) mind akadémisták.

Erre a sorra tehát igazából nincs panaszom, minőségileg nem nagyon változott, ha rossza(bba)k vagyunk, akkor a választ nem itt kell keresni.

A gondok kezdete

Sajnos az a nagy harci helyzet, hogy ha a csapatról kell írnunk, akkor mindig és kényszeredetten ide lyukadunk ki: jelenleg nincs egy épkézláb és működő középpályánk! Továbbra is állítom, hogy egyenként akár még jók is lehetnek a játékosok, sőt, jobb napjaimon ezt az állítást még Tchamira és Hidire is képes vagyok kiterjeszteni, de együtt, úgynevezett sorként sehogy sem akarnak összeállni.

Tavaly decemberben feszegettük egy kérdést, miszerint Zelenkával, vagy nélküle? A probléma most talán még aktuálisabb, miközben a megoldásához már nem rendelkezünk Zelenkával. Akkor úgy tűnt, ha van egy kis ész és higgadtság a csapatban, akkor a játékunk is máshogy működik. Zeliben benne volt a szükséges kraft ahhoz, hogy a mérkőzés ritmusához igazítsa a csapat fazonját, ha kellett labdát tartott, ha kellett hosszan indított, és ha kellett, a kapu torkában védekezett. Jelenleg Gegének kellene ezt a feladatot ellátnia, miközben látjuk, egyáltalán nem megy neki. Gege egy remek adottságokkal megáldott spíler, oda és úgy teszi a labdát, ahogy akarja, csak épp hiányzik belőle az a többlet, amitől igazán jó belső középpályás lehetne. Nincs meg hozzá a tekintélye, ha össze akarnám egy jelzőbe sűríteni a mondandómat. Teszi a dolgát, simán elkaristol a védelem előtt, simán kiteszi szélre, futtatja a futtatandókat, de ennyi, és nem több. Szeretem Gegét, örülök, hogy a keretben tudjuk, de még jobban szeretném, ha végre megtalálnánk az igazi helyét a pályán. (Legutóbb felvetettük, hogy egy 4-2-3-1-es rendszerben lehetne ő a 2-esből az egyik. Mélységben játszva, hosszú labdákkal tömve a szélsőket.)

De – és félreértés ne essék – nem akarom Gegére kenni az egészet, mert ő csak az egyik láncszem volna a gépezetben. Nézzük például az Akassou helyére magát bejátszó Hidit. Akassouval ugyebár valami van, amit a klub ugyan nem kommunikál, de azért senki sem hülye, nagyjából sejthető az ügy háttere. Ő tehát kiesett a pixisből, hiába az NB I egyik legjobb védekező középpályása. Maradt tehát Hore és Hidi, ha ragaszkodunk a 4-4-2-höz. Adrián egész télen sérült volt, ősszel is jórészt csak az időhúzó és eredménytartó csere szerepét játszotta, tehát a halmaz egy főre szűkült: Hidi. Vagyis ennek a srácnak kellene megoldania, hogy stabilitást teremt a középpályán, labdát szerez a kaputól távolabb, megtöri az iramból érkező ellenfél lendületét, kisegít az emberhátrányos széleken. Mellékesen néha felér a kapu elé, megereszt egy-egy bombát (ahogy mondjuk Egerszegen). Figyelem, ugyebár továbbra is a jó Patrikunkról beszélünk.

És akkor menjünk tovább (úgy, hogy az imént csak leírtunk, nem érveltünk, nem fogalmaztunk meg javaslatokat, semmit) a szélekre. Ceolin és Tchami. Álompáros? Tchami az ami, ő maga a rögvalóság, nem kell senkinek sem bemutatni. Gyors, ügyetlen, buta, de mégis szerethető valahol. Ellenben távol áll az eszményi futballistáról alkotott álomképünktől. Igazából az átlagos futballistáról alkotottól is, de az más kérdés, hiszen 2012-t írunk a Magyar Bajnokságban és mi a Honvédnak szurkolunk, tehát milyen – ennél komolyabb – elvárásaink lehetnek?

Ceolintól viszont többet vártunk. A Zete ellen például egész parádés csatárjátékot mutatott be, egészen addig, amíg a labdát el kellett lőnie a háló irányába. Csak azzal volt gond. Vagyis hozta ugyanazt, amit Abass szokott: kapuig, helyzetig valahogy el, ott pedig az ordítót vagy a kapusba, vagy valahova a vakvilágba.

Felmerül tehát a kérdés: valóban rosszabb lett a középpályánk? Ami változott az csak annyi, hogy nincs Zelenka, mostanság sérült Németh Norbi, így az ész kiesett, mert csak és kizárólag Gege van ott. Ugyanígy változás, hogy nincs (és nem is lesz?) Akassou, be kell érnünk Hidivel, és/vagy Horéval.

Esetünkben egy blog felületén értekezünk, a blog posztjait olvasókkal beszélgetünk, így nyugodtan leírhatom a személyes véleményem, ami aztán vagy találkozik az olvasói gondolattal, vagy nem: határozottan gyengültünk! Gyengültünk, de nem létszámban, hanem minőségben. Ceolin és Faggyas/Délczeg talán együtt jobb, mint Abass volt egymaga; Tchami is megkapta a maga konkurenciáját Czár személyében; Hidinek ott van Hore, Gegének pedig – ha felépül végre – Németh Norbi. Fasza, csak épp nincs egy megnyugtató tartalék Akassou, és Zelenka. Ez pedig bárhogy is nézzük minőségi visszaesés, pláne úgy, hogy nagyjából egy naptári éven át viszonylag üzembiztosan működött az Abass, Zelenka/valaki, Akassou, Gege/Hajdú/Tchami középpályánk. Kár érte.

(Továbbra is fenntartom azt a véleményem, hogy meg kéne próbálkozni egy öt középpályásból álló rendszerrel, hátha a létszám képes lesz ellensúlyozni a minőségbeli változást, legalább addig, amíg összeérnek, és újra bevállalhatjuk a kétcsatáros játékot.)

A támadójáték

… mint olyan (per definitionem) nincs. Akarnánk, de nincs. Hadzictól én személy szerint el vagyok ájulva, mert belelátok valami olyat, amit szeretek egy futballistában, de ezek a folyamatos sérülései nekem is el tudják venni a kedvem. A lelátói átlagét pedig még inkább. Sokan annyit látnak, hogy jött megint egy szerb gyerek (aki amúgy boszniai), aki aláírt három évre, majd játssza a sérültet, baszik futballozni. Nagyon nem örülnék, ha nekik lenne igazuk, hiszem, Hadzic hatalmas értéke lehet ennek a csapatnak, mert

… nézzük meg kik a vetélytársai. Délczeg Geri az egyik legszimpatikusabb játékos jelenleg a keretünkben, de egyre inkább csak ennyi. Ősz elején játszott néha jobbszélsőt, tetszett az alázata, ahogy az ötösünkön belül csúszva-mászva kisegít, majd a következő pillanatban az ellenfél tizenhatosánál passzol a kapu elé. Most újra kipróbálta Supimester a szélen, és láthattuk, meg sem közelíti a tavalyi teljesítményét. Akar nagyon, mert ő is érzi, nem kicsit cinkes a helyzete, a küzdés csak ideig-óráig elég a kritikusok elhallgattatására, és hiába Szuribá buzdítása, valahogy nem akar kijönni belőle az, amit – még kitartva – mi is beleképzelünk. Nagyjából miatta merem(/merjük) állítani: sok lesz az a két támadó egyszerre, főleg úgy, hogy két formán kívüli játékos alkotná a sort.

Bozsó külön bekezdést érdemelne, de RW határozott prekoncepcióival ellentétben, én majd akkor szentelem neki azt a külön bekezdést, amikor a Kecsó elleni percein túl, további meccseken látom majd lebőgni. Egyelőre maradjunk annyiban: nem ő lesz a megoldás a kórosan gólszegény támadójátékunkra.

Erdélyi, Ceolin, Diaby. Az utolsó mentsváraink ugyebár ők lehetnek, mert több csatár nincs a keretben. Róluk annyit, hogy kanyarodjunk vissza az első napirendi ponthoz: nincs kapuskérdés? Ugye, máris teljesen máshogy hangzik a Szabi vs. Sánta problémakör.

Következtetés helyett

Nem irigyeljük Supka mestert. Komolyan. Télen szembesülnie kellett azzal, hogy a csapatának játékát erősen meghatározó játékosok közül távozott Danilo és Abass, körön kívülre került Akassou, hosszan sérüléssel bajlódott Kemenes és Horváth Adrián, továbbá elment két remek peremember (Torghelle, Zelenka), a kezdésre pedig lesérült Németh Norbi és Novák Alekszisz. A távozók pótlására mennyiségben megfelelően igazoltunk, a minőségi feltételeknek próbáltunk megfelelni, de hiába a több hónapos szünet, az összeérés valahogy nem sikerült.

Vagy csak most kerülünk a valódi helyünkre? Az ősz egy álom volt, amikor Fortuna vezette Danipaci lábait, és Klausmann Viktor pörgette Gege labdáit a kapu elé?

Ennyi van ebben a keretben? Adjunk még időt, vagy fogadjuk el a helyzetet, és rendezkedjünk be a verhető, de a bárkit megverő középcsapat szurkolójának állapotába? Vasárnap többet fogunk megtudni?

Féljünk, vagy reménykedjünk?

(Álé, álééé) Supi, ki lő gólt? Supi, ki lő gólt? Supi, ki lő gólt?

1999 decembere óta nem csináltam ilyet. Mármint meccs után. Akkor a Fraditól kaptunk ki otthon egy őszi idényzárón, Tóth Misi, Bárányos és hasonlók játszottak ellenünk, húsz alatt ezt pedig nehezen fogadja el a vérbő szurker. Még megvolt a stadiontól két sarokra lévő kisbüdös (ma zöldséges), ahová alkalmi partnereimmel két lábon mentünk be, de négy lábon jöttünk ki. Fejenként. Utána nem ittam töményet 12 évig, hiába mondjuk egy Győr elleni 1-6, vagy a Siófoktól sorozatosan érkező megaláztatások.

A Kecsekeméttel azonban most lett végleg tele a tököm. A magyar futball szerkezetének három szintjén találkoztunk már velük, és bár a kupában, vagy a másodosztályban bármikor és nagyon simán képesek vagyunk verni őket, az NB I-ben valahogy sosem sikerül. Egyszer voltunk nagyon közel hozzá, épp amikor a Kecsó élete (és történelme) formájában játszva ötödikként végzett a tabellán. Végül azonban Csordás egyenlített az utolsó utáni percekben a temető felőli kapuba.

Hazafelé sétálva hagyományosan benevezek egy levezető sörre a közeli kisboltban, amit ezúttal partneremmel megfejeltünk egy üveg Hubertussal, hogy a szomszédos ház ablakpárkányából csináljunk alkalmi talponállót. Kellett.

A többit összefüggéstelen kérdezz-felelekben.

Érdemes tovább ragaszkodni a megszokott 4-4-2-es hadrendhez?

Nem. Valószínűleg nem. A keretben jelenleg nincs két kezdőcsatár, és nincs további egy-két csereként bevethető csatár. Sőt, a keretben talán egyetlen kezdőcsatárnak nevezhető képességű, formájú, tudású játékos sincs. A Délczeg-Hadzic páros papíron nem gyenge, de azért nem hasonlítanám egy jól működő Torghelle-Danilo sorhoz.

További probléma, hogy egyáltalán nincs középpályánk. Illetve vannak szélsőink, van néhány védekező középpályásunk és van Gege, de így együtt sehogy sem alkotnak életképes megoldást. Darabra megvagyunk, minden másban azonban messze-messze még a középmezőny átlagától is.

Mi lehet a megoldás? Vicces, hogy végre van egy olyan edzőnk, aki bevállalja a kétcsatáros játékot, és ehhez mereven ragaszkodik is, és mégis, odáig jutottunk, követeljük az egycsatáros, 4-2-3-1-es felállást. Egy támadónk talán mindig lesz, vagy legalább ha nem, csereszabatos, esetleg leváltható a padról. Nem ketten nem csinálnak semmit, játszanak formán kívül, vagy csak szimplán nem kapnak labdát, hanem egyvalaki, vagyis felszabadulna egy játékosnyi hely, amivel megerősíthetnék a középpálya közepét, mondjuk Hidi mellett. Valami ilyesmire gondoltunk: kapus – védelem – Hidi, Hore/Muflon/(Akassou) – Ceolin, Gege, Tchami/Czár – Hadzic/Délczeg. Minden posztra többen lennénk, növelve a variációs lehetőségek számát, akár az adott meccsen belül is. Ezzel párhuzamosan a középpálya öt főre nőne, ami – ha a minőség marad – legalább a létszámváltás miatt hozna egy kis erősödést, miközben az előrejátékból sem veszítünk túl sokat.

Edzői hiba, hogy eddig nem lépte meg ezt Supka?

Nem, vagy legalább nem feltétlen! Supka nyilván nyerni akar, és nyilván ragaszkodik az elképzeléseihez. Ami azonban feltűnő, hogy amíg a tavaly tavaszi 13-14 fős, brutálisan szűk kerethez megtalálta a megfelelő játékrendszert, ahogy azt zseniálisan átformálta őszre, úgy annyira nem érzi, hogy mi van a jelenlegi keretben. Ha ez hibának nevezhető, akkor az, és megadhatjuk, mint Supka felelősségét, de én (mi?) eddig pont ezért nem tudtam hibáztatni, hiszen tényleg bevállalt valamit, amit látni szeretett volna a pályán.

Fogadjuk el, erre a keretre már nem igaz, hogy nem tart ott, hanem bebizonyosodott, jóval gyengébb a tavalyinál. Ceolin nem Abass, és nem is lesz az, hiába tűnik jobb futballistának. Hadzic nem Torghelle, Délczeg nem Danilo, Gege nem Zelenka, Hidi nem Akassou.

Hol ment el a Kecsó elleni meccs?

Ahol szokott: középen. Az lehetetlen, hogy egy csapat szögletet rúgjon, majd abból úgy kontrázzák le, hogy legalább egy-két főnyi emberhátrányból indul a védekezés. Ugyanúgy felfoghatatlan, hogy ha a Kecskemét folyamatosan lerohant minket középen, az ellenállás teljes hiánya miatt lendületből vihették a labdát az amúgy is robosztus, lassúcska és ezen a meccsen még kifejezetten rossz napot kifogó védelmünkre, akkor erre miért nem reagáltunk?

Toltuk folyamatosan a hosszú labdákat előre, bízva a sebességünkben, de közben szétszakítva a csapatot, hatalmas távolságot hagyva a védelem+középpálya és a támadók között. Ezt a területet használta ki nagyon okosan(?) és tudatosan(?) a Kecskemét, hogy lendületet vegyen, sebességből érkezzen meg ránk.

Alig egy hete, hogy a mester panaszt emelt a Fradi-pálya valóban minősíthetetlen gyepszőnyegére, amely lehetetlenné teszi a rövidpasszos, kombinatív játékot, erre mit csinálunk otthon a minőségi pázsiton? Ívelgetünk, Tchamira. Érthetetlen.

Rendben, akartak menni előre a fiúk, akartak nagyon nyerni, de ennyire bután nem szabad. Ahogy azt sem, hogy egy edző ne nyúljon bele a meccsbe akkor, amikor már tisztán látszott mi a hiba.

Supi, ki lő gólt?

A péntek este lelátói slágerkérdése. Valóban, Supi, ki lő itt gólt? Délczeg folyamatosan megkapja a lehetőséget, de róla legyen elég annyi, a szimpátia, ahogy hozzááll a dolgokhoz fantasztikus, de amit eközben művel, mint játék, az botrány. Iszonyat gyenge teljesítmény. Hadzic négy meccs alatt harmadszor sérül le (vajon ez a műfű hatása?), helyzete is összesen csak kettő volt a neki jutott játékpercekben. Mondjuk az is igaz, ha a Kecsó ellen beizéli azt a bedást, akkor valószínűleg meglőtte volna a tavasz gólját. Ceolin a ZTE ellen mindent kihagyott, ami ki lehetett, illetve amit kapura lőhetett, vagy lőtt. Újabban Délczeggel cserélt helyet, hátha csatárként kijön belőle valami többlet. Eddig még nem jött ki. (Vajon miért hagyjuk ki azt a taktikai lehetőséget, hogy Ceo és Délczeg egymást váltsa a szélen/támadóban? Miért ragaszkodunk ahhoz, hogy ha valaki valahol van, akkor az ott van?) Tchami gyors, labdaügyetlen, könnyű úgy kibillenteni az egyensúlyából, hogy az labdavesztéssel igen, de faulttal ne járjon együtt. Gege próbálkozik tisztességgel, de egyedül kevés, a valódi posztjától távolabb pedig még kevesebb. (Apropos, ha Gege ennyire szívesen él a hosszú és alapvetően pontos indításaival, akkor miért nem játszatjuk Hidivel párban mélységben, előttük egy 3+1 fős támadószekcióval, ahogy arról már volt szó korábban?)

És mégis hittem

Egy oda, nyugalom van. Egész jó a meccs, benne van, hogy a következőt mi rúgjuk. Félidőben még hiszek a sima 3-1-ben, mert tudom, mindig az első gól a nehéz, a többi majd jön magától. Biztos vagyok a dolgomban, 20 meccsből csak kettőn nem lőttünk. A gondolat végére már kettő oda, gyorsan átszólok RW-ékhez, még mindig nyugi, a 3-2 is eredmény, legfeljebb kicsit izgulós lesz. Később volt még egy halvány 5-3-as résztippem, sőt, Faggyas góljánál elhittem, visszajöhetünk a meccsbe, de Lencse lehűtött, onnantól kezdve csak egyvalamire tudtam gondolni: az alkoholra, hogy az elfogyasztása után ne tudjak semmire se gondolni.

Az igazi kérdés azonban az, hogy valóban annyira berúgtam, hogy állítani mertem: idén most játszottunk a legjobban, mégis hatalmas gyufa lett belőle, vagy azt még korábban mondtam?

A nap beszólása

… egyértelműen azé az úriemberé, aki a meccs után, az ajándékboltból kilépve hangosan reklamálta, hogy miként lehetséges az, hogy elfogytak a Délczeg feliratú mezek?

Összefoglaló

fotó: 1909foto.hu

kapcsolódó: RW osztályozókönyve, interjú Supka Attilával

Worst of 2012… Kispest-Kecskemét osztályozókönyv.

Nem elég a hosszú munkahét, nem elég az ebből következő szombati munkanap, nem elég az utóbbi hetek nihil játéka – mindezt ma este még megfejeltük az idény leggázabb teljesítményével. A kulcsembereit nélkülöző, ám egy Lencsével ezen az estén nálunk lényegesen erősebb kűrt futó Kecskemét az eredményt tekintve könnyedén győzött Kispesten – a gond az, hogy igazából a játék képét tekintve is… Osztályzataink egy borús hangulatban üldögélő posztszerzőtől érkeznek, akinek a holnapi koránkelés mellett a mai performansz miatt is tele a sípja.

SÁNTA: Az első és a második félidőben is egy-egy távoli szánalmaskodással veszélyeztetett a Kecsó, ezeket biztosan fogta. Másik 4 kapura lövés volt még a liláktól a meccsen, ebből négyet be is vertek, ezekről nem sokat tehetett a kapusunk. Néhány kisebb kórus megtalálta őt a meccsen, pedig most nem az ő lelkén szárad a vereségünk, így meglepő módon egy 0-t osztok ki neki. Tényleg egyszerűen nem kellett védenie…

LOVRICS: A védelem egészéhez hasonlóan olyan semmilyen volt. Az első 45 percben úgy-ahogy hozta, amit kellett, aztán mintha pályán se lett volna, poszttársaival egyetemben… 4.5.
DEBRECENI: Szokásos teljesítmény, valamivel visszafogottabb kivitelben… a szélvész Kecsó-kontrák ellen hagyományosan tehetetlen… 4.5.
BOTIS: Néhány fontos mentés, néhány áldozati szerepkör a szétfutott és -passzolt védelem közepén. Nem ez volt élete meccse, de a vereség sem az ő lelkén szárad egyedül… 5.
VIDOVICS: A védősor talán egyetlen elfogadható produktumát ő hozta le, és rajta láttam egyedül a második félidőben, hogy menne előre foggal-körömmel, “mert azt úgy kell”. Szellemiségéből adhatna a többieknek is – kár, hogy húzóembernek kevésnek bizonyult. 5.5.

TCHAMI:
Tényleg egy dologra jó: ha elhúz, és mikor utolérik, akkor felrúgják, mint kakas a lósz*rt, utána pedig jöhet a tizi, esetleg piros az ellenfélnek. Viszont passzt, beadást és egyéb úri huncutságokat ne várjunk tőle. 4. Cseréje, Czár nálam kezdő lett volna, és hálátlan helyzetben (0:3-ra égünk, szétesett a csapat) beszállva is próbált színt és lendületet vinni a baloldalunkba. Sajnáltam, hogy nem akadt messzirőli lövőhelyzete, abban erős. Több szerepet neki! 5.
HIDI: Ez volt az a meccs és az az ellenfél, ahol Patrik bizonyíthatott volna az őt sokszor megtaláló hazai publikumnak, ehelyett, főleg a második félidőben csak azt igazolta: egy olyan csapatban, ahol nincsenek húzónevek és neki is fel kellene vállalnia valamit, mutatni valamit, ott annyit ér, mint a verebesi mágia Hegyeshalomtól nyugatra. Én nagyon szurkolok neki, de ez katasztrofálisan kevés… 3.
IVANCSICS: Mióta betették középre, itthon a Diós, és idegenben a simaGyőr ellen nyújtott elfogadhatót. Egyik se most volt… Már a Fradi ellen is vékony volt ez a középső-középpályás mutatvány, de akkor azt hittem, annál csak jobb jöhet. Tévedtem. 3.5.
DÉLCZEG: Önbizalom nincs, de most már nem csak helyzetbe kerüléskor: egyszerűen már az előtt sem, így helyzete sincs. A második félidőben már passzokat is rontott, ez korábban nem volt rá jellemző… ősszel a kezdőből való kimaradás, most a versenytárs hiánya béklyózza meg a lábait? Nem tudom… 4.

CEOLIN:
Ha Inzaghi lesen született, akkor Ceo onnan is fog nyugdíjba menni. Ma is ékként kezdett, erre már nem írok semmit, megtettem a behariban. Amit ma nyújtott, a 0-hoz konvergál, de legalább néha lefutotta a lila védelmet. Erre lecseréljük…4. Cseréje Bozovics volt. Katasztrófa. Annak idején, mikor Hemingway idejött Kispestre, első éveiben mondogattam a focis/Honvédos barátoknak: legalább azt elértük, hogy ilyen Tangara és Bozovics félék nem veszik fel többet a mezünket. Eltelt 6 és fél év, és elöl ismét ez a darabos szerencsétlen esik és kel. No comment. 0.
HADZICS: A kapufája szép volt, kár, hogy ilyen lassú, hisz ha előbb tud lőni, a helyzet is jobb lett volna a gólhoz. Aztán volt egy csodás mozdulata, ha bemegy, az év gólja. Ehelyett megsérült, zsinórban harmadszor. 2 hete, a Zete elleniről szóló osztkönyvünket egy idézettel kezdtem a korzóról, akkor még vicces betétnek szánva azt. Most már attól félek, a sérülésein élcelődőknek igazuk lehet. 5. Cseréje, Faggyas azt hozta amit vártam: a Diósból, Debrecenből nyom nélkül kihulló bohócliger színtelen és szagtalan játékát. A végén vert egy gólt, de ott meg örömködés helyett inkább a labdával kellett volna sprintelnie a kezdőkör felé, legalább a látszatra adva. Lehet, hogy én vagyok megkeseredve, de úgy érzem, benne se bukkantunk új csiszolatlan gyémántra. 4.

 

* * *

Azt már csak halkan említem meg, hogy ma ebédszünetkor a kollégákkal egy közeli kifőzdében épp a menüt vizslattam, s sokáig töprengtem, hogy lencsefőzeléket, vagy a rejtélyes nevű portugál rizseshúst válasszam. Aki mer, az nyer felkiáltással végül az utóbbi mellett döntöttem. Most már utólag bánom: nem elég, hogy a remek fantázianévvel megáldott “portugál” erősen véleményes volt, de az is könnyen lehet, hogy ha már akkor ellövöm a lencsét, akkor esti kecskeméti menü már nem lett volna ennyire kellemetlen. Így azonban az lett. Konklúzió: elmegyek én is a brébe a válogatós természetemmel.