Akkor megtettük, amit el lehetett várni magunktól: simán behúztunk egy kötelezőt, ráadásul Lanza sem játszott (lázas), pedig pont arról beszéltünk itt és a meccs előtt is, hogy pont ő kellett ahhoz, hogy az ilyen meccsek jöjjenek végre.
Sőt, továbbmegyek. Még Bobál sem játszott, ami azért elég jó, mert nálam ő az elmúlt másfél év egyik abszolút kedvence, aki most már tényleg nem azért van a keretben, mert pénzt ér az életkora, hanem mert egyértelműen a kezdőben a helye. Aztán most mégsem, pedig újra előkaptuk az ötvédős rendszerhez közeli valamit.
„Gyirmóton végre ki lett mondva egy nagyon fontos mondat” bővebben
Szép csöndben egy kis sorsfordító mérkőzéshez érkeztünk a ma délutáni pesti kisrangadóval. Tudom, elcsépeltnek is hathat(na) e fordulat, annyiszor írtunk már itt sorsfordító találkozókról e blogon (persze az NS magyar válogatott kapcsán ellőtt hasonló fordulatainak számától még mindig messzebb vagyunk, mint Dzsudzsák a Hertha öltözőjétől). Mégis leírjuk sokadjára is a sorsfordítást, megmondom miért.