Mastodon

Elnökség, szponzor, futsal csarnok, akadémiai fejlesztések

Nekünk a Kispest podcast S01E14

Hétvégén kínkeserves 0–0-t játszottunk otthon a Szegeddel, és már előre félünk, hogy mi lesz a Vasas ellen. Viszont mielőtt elkezdenénk azon tépelődni, hogy ki pótolhatja Zuigebert, a klub beledobott egy kősziklát (vagy egy kavicsot?) a pocsolyába, és több dolgot is bejelentett egyszerre. Lett mezszponzor, lesz futsal csarnok, fejlesztik az akadémiát, lesz csapatbusz, lesz elnökség, valamint a nyári edzőmeccseket nézők előtt fogják játszani. Ezeket beszéltük ki jó hosszan, és tettük fel a kérdést magunknak: Vulkán úr ugrani készül?

„Elnökség, szponzor, futsal csarnok, akadémiai fejlesztések” bővebben

A győzelem napjai jönnek, most semmik vagyunk, de minden leszünk!

Elnökség, szponzor, futsal, csapatbusz, saját ingatlanok.

2019 tavaszán eljött értünk a Nagy Fekete Volga. Azóta nem vagyunk a saját uraink. Hajlunk amerre hajolni kell, és ebbe az is belefér, hogy az állampárt kampányüzeneteit szajkózzuk a klub hivatalos felületein. A NER-nek pontosan ez a lényege. A feltétlen lojalitás a személyekhez, és még véletlenül sem a tartalomhoz.

Ebben az olvasatban tegnap nem történt semmi különleges, hiszen az, hogy formalizálnak egy minisztert egy tartalom nélkül cím birtokosaként (elnök), az ebben a rezsimben semmi, hovatovább egyenesen elvárás. Olyan nincs, hogy te magadtól vagy sikeres, mert minden siker mögött ott kell állnia egy állampárti politikusnak. Tisztára, mint a kommunizmusban. Ha megnyertél egy szavalóversenyt, azt is illett megköszönni a tanácselnök elvtársnak, a pártalapszerv vezetőjének és végső soron az MSZMP vezetésének, népünk bölcs vezetőinek.

„A győzelem napjai jönnek, most semmik vagyunk, de minden leszünk!” bővebben

Mintegy kétmillárd forintnyi TAO-t ítéltek meg a Honvédnak, hogy futsal csarnokot építsen

derül ki a honvedfc.hu oldalon publikált TAO/000145/2025/HM sorszámú sportfejlesztési programból, illetve a hozzá kapcsolódó jóváhagyó határozatból.

A beruházás úgy számol, hogy a Tichy Lajos Sportcentrum, vagyis a régi Gránit (1194 Bp. Katona József utca 3.) területén(!) vesznek 300 millió forintból egy telket, majd arra kétmilliárdból egy 300-350 fő befogadóképességű 20×40 méteres futsal csarnokot építenek. Emellett az akadémiára két konténterépületet is építenének, öltőzőknek, pihenőszobáknak kb. 200-200 millióból. Az önerő mintegy 900 millió forint.

Vajon ezt tervezik hétfőn bejelenteni? Vagy ez csak egy a sok közül?

„Mintegy kétmillárd forintnyi TAO-t ítéltek meg a Honvédnak, hogy futsal csarnokot építsen” bővebben

Hurrá, tegnap nem játszottunk, és rögtön egy helyet léptünk előre a tabellán!

Mezőkövesd – Szeged 1-2, ami egész pontosan azt jelenti, hogy a Honvéd már nem utolsó az NB II-ben!

Pontelőnnyel Gólkülönbséggel Több lőtt góllal előzzük a közelmúltban még kupadöntős, tavaly élvonalbeli Mezőkövesdet, mindössze két pontra vagyunk lemaradva a nemrég még a legmagasabb osztályban ezüstérmes Kisvárdától, és a hatszoros magyar bajnok, a Bajnokcsapatok Európa Kupájában elődöntőig jutó Vasas is mindössze egy meccsnyi, azaz három pont távolságban.

Az ország 12+16=28 profi csapatából jelenleg a 27. legjobbak vagyunk, vagyis simán befértünk az első ötvenbe, sőt, harmincba!

„Hurrá, tegnap nem játszottunk, és rögtön egy helyet léptünk előre a tabellán!” bővebben

Córesz van a fakónál is

Szerencsére a női és az öregfiúk csapat menetel.

A 2023/24. évi NB III. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság négy csoportjának két legrosszabb 13. helyezett csapata ( 2 csapat ) és a 14-16. helyezett csapata ( 12 csapat ) kiesik a 2024/25. évi Megyei-Budapesti I. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságokba.

via A 2023/24. évi NB III. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása

Jelenleg így állunk a tabellán (győzelem, gólkülönbség, pont):

  1. Honvéd, 7, -13, 27
  2. Kecskemét, 6, -4, 25
  3. Szeged, 6, -4, 25
  4. Füzesgyarmat, 5, -50, 18
  5. Cegléd, 3, -51, 13
„Córesz van a fakónál is” bővebben

Kevés annyira önmagáért létező dolog van a teremtésben, mint a magyar bajnokság másodosztálya

Attól még lehet valami értékes, hogy a kutya se kíváncsi rá. Ez pont nem olyan.

_legtöbb néző az idényben

  1. 4578 _01 Gyirmót-ETO 2-3
  2. 3709 _02 Honvéd-Kozármisleny 1-2
  3. 3304 _04 Honvéd-Tiszakécske 2-1
  4. 3280 _07 Honvéd -ETO 2-1
  5. 3214 _10 Szeged-Honvéd 1-0
  6. 3119 _06 Honvéd-Haladás 1-2
  7. 2830 _20 Honvéd-Nyíregyháza 1-1
  8. 2522 _14 Vasas-Honvéd 3-0
  9. 2500 _12 Pécs-Honvéd 0-0
  10. 2372 _12 Szeged-ETO 1-1

A tízből nyolc meccsen volt érdekelt a Honvéd, és a tízből öt meccset a Bozsikban játszottak. A második három(!) idegenbeli(!) meccsel az ETO, harmadik a Szeged két hazaival. (Fontos megjegyzés: a Nyíregyháza a hazai meccseit a Debrecen mellett fekvő Balmazújvárosban rendezi.)

A tíz legnézettebb meccs összes nézőszáma 31 428, ami 20,8 százaléka az egész idény 151 236 nézőjének, miközben a tíz az összes mérkőzésnek csupán az 5,7 százaléka.

„Kevés annyira önmagáért létező dolog van a teremtésben, mint a magyar bajnokság másodosztálya” bővebben

Minden azon múlik, hogy Domingues meddig, és Kocsis Dominik mikor, miközben Lukic mostanában hozza az állandóságot

Azt nem is merjük remélni, hogy egyszerre működjenek.

Lement két teljes kör a bajnokságból, itt az ideje, hogy kicsit ránézzünk a játékoskeretre.

Tavasszal egyértelművé tette Klafuric mester, hogy 3-4-3-as (5-2-3-as, 5-4-1-es, mindegy) felállásban gondolkodik, mert amikor körbenézett az öltözőben szinte csak szélsőket és belsővédőket látott. Ebből lett hétvégére Samperio úgy jobbhátvéd, hogy vele együtt négy szélsőnk volt fent a pályán. Helyet kell neki csinálni. A padon közben Átrok, Benczenleitner, Doka, Ennin, Jonsson és a téli edzőmeccseken balhátvédet/szélsőt is játszó Eördögh. Nem sok variációs lehetőség, pláne, ha azt nézed, hogy középre Mitrovic, Plakushchenko, a tartósan sérült Zsótér, Gomis és a most visszatért Bocskay maradt, valamint a pofátlanul fiatal Keresztes Noel.

Ebből kell kihozni a legtöbbet. Lássuk, mit sikerült.

(Az adatok ömlesztettek, tartalmazzák Courts 12 meccsét, Klafuric 4 őszi és 6 tavaszi meccsét is.)

„Minden azon múlik, hogy Domingues meddig, és Kocsis Dominik mikor, miközben Lukic mostanában hozza az állandóságot” bővebben

Átrok az ötvenötödik, ezért statisztikázzunk kicsit

Mármint beírtuk Átrokot a táblázatunkba, mint 55. akadémiai nevelést, aki a Honvédban debütált, és ha már ott jártunk, akkor észrevettünk pár érdekességet.

(Mellékszál, és majd valamikor utánaszámolunk: közelít a százhoz az NB I-ben, illetve más országok élvonalában bemutatkozó akadémistáink száma. Az 55 saját mellett egyelőre 37 elemet tartalmaz a máshol bemutatkozók táblája, azonban utóbbit a kiemelkedően nagy munkaigénye miatt viszonylag hanyagul frissítettük.)

„Átrok az ötvenötödik, ezért statisztikázzunk kicsit” bővebben

Benczenleitner úgy indított, hogy abból akár válogatottság is lehet

Hopp, egy szó lemaradt: „akadémista mezőnyjátékos„, ugyanis kapusból többen is debütáltak 90 perccel: Czuczi, Szemerédi és Berla.

„Benczenleitner úgy indított, hogy abból akár válogatottság is lehet” bővebben

A magyarokat és a saját nevelésűeket fokozatosan légiósokra cseréltük, azonban ettől nemhogy jobb nem lett a helyzet, hanem inkább sokkal rosszabb

Bocs a sok grafikonért, de ezt máshogy nehéz lenne elmagyarázni.

Mielőtt bármibe belevágnánk, egy gyors grafikon, hogy mit értünk a címben sokkal rosszabb alatt:

Amióta átvették a klubot, ilyen kevés ponton nem álltunk még 17 forduló után, és mindezt úgy, hogy a kék kivételével, a többi vonal ugyanúgy a kiesőhelyek környékét jelentette a korábbi években.

Elég csak ránézni a gólkülönbségünkre. A legrosszabb év végén nem volt annyira negatív, mint ahol most tartunk.

„A magyarokat és a saját nevelésűeket fokozatosan légiósokra cseréltük, azonban ettől nemhogy jobb nem lett a helyzet, hanem inkább sokkal rosszabb” bővebben