Itt az első igazolás: Deák István

Bejelentettük az első érkezőt, a tavaly az NB II-es Mosonmagyaróvárban játszó Deák Istvánt. Amit érdemes tudni róla:

  • 26 éves, 190 centi magas;
  • belsővédő;
  • hétszeres szerb U-válogatott;
  • megfordult korábban Oroszországban, Spanyolországban és Izraelben, ám nem igazán komoly kluboknál;
  • Magyarországon 2012 óta játszik, előbb Siófokon, majd Mosonmagyaróvárott;
  • három éves szerződést írt alá hozzánk.
  • (Érdekesség, hogy átnézve a hozzáférhető adatait, egyelőre nem tudni, hogy 2014 és 2016 között hol játszott. Úgy néz ki, hogy ez a szakasz a Depor B lesz, csak azt a szintet már nem trekkeli egyetlen játékoskövető rendszer sem.)

Kb. ennyi, azon túl, hogy már a télen is bedobták a nevét. Viszont mivel belsővédő, és onnan egyelőre nincs távozónk (Kamber, Bobál, Baráth, Lovric, Palmes játszott eddig a poszton), lehet, komolyan kell venni, hogy Pintér hívja Gyurit Felcsútra?

Átkozódásból Lanza-RELOAD, azaz néhány szó a tegnapról és még inkább a holnapokról

"Lanza comeBACK", írná egy angol Hegyi Iván (fotó: hatharom.com)
“Lanza comeBACK”, írná egy angol Hegyi Iván (fotó: Babar – 1909foto.hu)

Három év. Ez jutott eszembe ma reggel, a fekete Tiszámat kötve be munkába indulás előtt; a cipőt ugyanis azon a tavaszon vettem, amikor Lanza ideigazolt, és akkor hordtam először, mikor Kaposvárra kísértük le a csapatot és a talján ott végre, először betalált (győztes gólt szerezve, ezt még további négy követte azon a tavaszon). Azóta sok idő telt el, a cipőm megkopott, de még tartja magát. Reméljük, Lanza is. “Átkozódásból Lanza-RELOAD, azaz néhány szó a tegnapról és még inkább a holnapokról” bővebben

Kilences vagy tizes kell?

910Legalább olyan régen tart ez a polémia nálunk, mint a rövid-a-kispad siránkozás, ami nem meglepő, hisz az említett probléma-felvetéssel legalábbis szoros kapcsolatban van ez a kérdéskör is. Most már többé-kevésbé hivatalos, hogy egy posztra még keresünk embert, egy külföldi támadót, és ez a poszt egész pontosan Papa H. által régóta mantrázott “amolyan kilences“, azaz a góllövő csatár/középcsatár/csúcsék stb. “Kilences vagy tizes kell?” bővebben

Meccstéma: a pad

Elég hosszú? (1909foto.hu)
Elég hosszú? (1909foto.hu)

Nem egy idei posztunkban és az ezekhez csatlakozó kommentjeitekben is többször előkerült már idén a téma: most akkor hosszú, vagy rövid a padunk? 

Sajnos a tegnapi tapasztalatok a támadósor tekintetében nem az “a” válasz irányába mutatnak… “Meccstéma: a pad” bővebben

Itt a méltó “büntetésem”…

Ha Feczesinéket is ilyen arccal várja a védelmünkben, az már nem rossz  (Forrás: sportulmuresan.ro)
Ha Feczesinéket is ilyen arccal várja a védelmünkben, az már nem rossz (Forrás: sportulmuresan.ro)

… a Sors részéről arra, hogy tegnapi posztunkban figyelmetlenül új román balvédőként hivatkoztam szegény Szilágyi Lórándra (hiába, ez van ha az ember nem jár edzőmeccsekre, az ankéton pedig fél füllel csak annyit csíp el a Papa szövegéből, hogy “új… próbázó… Romániából… balhátvéd…“). RW hülyeségeket ír, hát akkor leigazoljuk a srácot, hadd írhasson róla hetente – gondolhatta a vezetőség (ha olvasna minket), és ímhol a véglegesített szerződés. Az erdélyi (marosvásárhelyi) születésű védőt kőkemény arcként harangozza be a klubhonlap, reméljük ez a jóslat jobban beválik, mint fél éve Konénél a “10-et ver tavasszal, figyeljék meg” jövendölés, vagy anno 1991 nyarán Negrau esetében a villámléptű csatár projekciója (Ádi minden volt, csak villámléptű nem, de más skilljei miatt igencsak szerettük).

Ha még interjúkat is csinálnék, élőben is tolhatnám a mea culpát az új szélsővédőnknek, ennek hiányában csak így online, és remélem, egy év múlva már kétszeresen bánkódok majd a hibám miatt, mert valóban egy új Mátyus, azaz szerethető favágó kvártélyozta be magát a kispesti tizenhatos bal fölső sarkára.

Sikeres szezonokat Kispesten!

…közben vége a szünetnek…!

sulyValahogy elment ez a nyár – mármint a focinyár. Én már hetek óta csak nyalogatom a Honvédsebeim, idén, szégyenkezve bevallom, egy edzőmeccsre futotta az erőmből + az ankét, kiégés volt ez a javából, láthattátok, hogy kevesebb is volt az RW-cikk, mint magyar sztárcsatárnév Papa H. noteszében, csak most kezdek érezni valami zizegést. Na nem az igazi ez sem, de legalább van, és most már ennek is örülök, végül is 5 nappal a hivatalos szezonrajt előtt mégjóhogy’ legalább ennyi azért megmozdult bennem.

No meg Hanta kalbászos cikkében már követeltétek a kibeszélőt a rajtra, úgyhogy kettőt egy csapásra!

RW gondolatok + felhívás keringőre komment-téren. Csak itt, csak ma. “…közben vége a szünetnek…!” bővebben

Én nem értem, ő mit keres itt már három éve, de örülök

A kép, amit bármikor szívesen nézünk: farag a szerb favágó, hullik a forgács! (via nb1.hu)
A kép, amit bármikor szívesen nézünk: farag a szerb favágó, hullik a forgács! (via nb1.hu)

A honlap örömmel értesít mindenkit, hogy Ignja papával hosszabbítottunk egy csöppnyi évet. Nem sok, de egy azonnal távozásnál mindenképpen több! “Én nem értem, ő mit keres itt már három éve, de örülök” bővebben

Erősödtünk!

Ritka esemény a sajtószobában: új arcok a fedélzeten. (via honvedfc.hu)
Ritka esemény a sajtószobában: új arcok a fedélzeten. (via honvedfc.hu)

A hetek óta ígért 2-3 fős erősítés-kontingens beérkezett, boldogan jelenthetjük. A klub az egy év szünet után visszatért Marco Rossi mellett ma bemutatta 2-3… illetve 9 új szerzeményét, akikkel megcélozzuk a biztos bennmaradást. Rossi mester nagy kedvvel vág bele a munkába, az egy éve elveszett tulajdonosi bizalom, melyet annyira hiányolt májusban, úgy látszik meglelésre került az egyik pesti Trattoriában, egységben az erő. “Erősödtünk!” bővebben

Alter rajtok

thinkSzombaton ismét indul a szezon és beindul a csakblog-verkli is, beharangokkal, értékelésekkel nagyüzemben, szóval lesz majd pörgés, mint Szmicsó bácsiék karibi egyenlegein a Supkahalánték-megőszítő 2008-as tavaszon. Mi már készen állunk, látjátok: Hanta közvéleményt kutat és igényt mér fel, Viktor és Lovi tisztogatják a lencséiket a fotóapparátokon, RW posztokon zongorázott végig, Viercho mester pedig vagy végleg elkezdi leépíteni renoméját, vagy hoz egy Aldói csodát, meglátjuk. Azt tehát tudjuk mi van most. Ezen nagyon nem is lehet már mit matekozni. Kínunkban így gondolatkísérletezünk, milyen igazoláspolitikát látnánk, ha nem VW ülne a padon, ha nem Cordella lenne direktor, hanem a korábbi csillagállások virítanának a Bozsik fölött? Akkor most hogy néznénk a szezon elé? “Alter rajtok” bővebben

Ankéttal hangoltunk a falusi vendégjátékra

poggerA 42-esről leszállva az a hiú ábrándom, ami még a Corvin körúti megállóban élt bennem, miszerint az alábbhagyóban lévő eső a végállomásig teljesen el is fog állni, szertefoszlott: az égi áldás csak jobban rákezdett. Esernyő tehát felcsapva a fej fölé, és indulás a Bozsik szürke csöndben hallgató tömbje felé, igazi balladai magányban: rajtam kívül csak egy, a fejére nejlonszatyrot oktrojáló kollega sietett a messziről is üresnek tetsző tribün felé. Hát igen, az időjárás sem segített az ankétra látogató tömeg megnövelésében, ahogy a péntek 5 órai kezdés sem, én is épphogy beestem a melóból. Ennek ellenére hangulatos kis miniszeánsz kerekedett az eseményből, amely után én jó szájízzel indultam haza, és azért ez is valami. “Ankéttal hangoltunk a falusi vendégjátékra” bővebben