“Amíg élek, ezt akarom látni”…

…közölte jellegzetes érces orgánumán Gumó úr, a megkerülhetetlen kispesti szurkolói élő legenda a mögöttem lévő sorból a Nagyerdei Stadion vendégszektorában, én pedig csak vigyorogtam és bólogattam, mert ez a mondat, ez a hangszín és az épp aktuálisan indokolatlan jó kedvünk a megmagyarázhatatlan győzelmünk előtti utolsó percekben, szóval mindez együtt tökéletesen összefoglalta a kispestiséget, amiért még járunk a kritikán aluli módon szervezett és minőségű magyar bajnokság meccseire magyarfocit nézni. Ebben benne volt Nemes és Olajkár, Kovács Kálmán és Pisont Pista, a Bozsik korzója és az ország bármely benzinkúti WC-jében feltűnő Kispest-matricák, Hrabal és Rejtő, Nick Hornby és Moldova. Meg az életem fele. ““Amíg élek, ezt akarom látni”…” bővebben

Csámcsogó Debrecenre

Mindenszentek helyett Halloween, Bálint nap helyett Valentin, labdarúgás helyett amerikai foci, csülökpörkölt helyett hamburger, kakaós csiga helyett bagel, és így tovább. Látjuk hogy tör be fokozatosan a nem is tudom mi az életünkbe. De szerencsére a futballunk még kitart legalább a pályán – mert ott szinte semmi köze a világmindenségben játszotthoz, hiába mezben, labdával, huszonketten, még spori is van, meg kapu, néha nézők, a gyep ugyanúgy zöld, satöbbi.

“Csámcsogó Debrecenre” bővebben