…de tényleg, srácok. A sajtón VW kicsit bajszot akasztott az egyik zsurnalisztával, ugyanis annyit nyilatkozott a Mister, hogy “volt 10-12 helyzetünk, a Nyíregyházának 2, abból egyet berúgtak, ennyi, többet nem tudok mondani” (azért ilyenkor felrémlik bennem hogy a mostani tolmácsnak menyivel könnyebb a dolga az egymondatos VW verdiktekkel… nekem anno Rossi 10 perces, szünet nélküli monológjait kellett fordítgatnom összeomló arckifejezéssel, mindenki nagy derültségére).. És bár értjük, miért mondta ezt, nem fensőbbségeskedni akart, mégis így jött le, a tudósító le is csapott a labdára, ezen meg Viercho berágott picit. Viszont. Alapvetően sajnos igaza van – tényleg ennyi történt. Sok okosat nem tudunk hozzátenni. Talán egy-két dolgot, ezekkel jövünk a hajtás után.
Pozitívumokat keresni se könnyű, találni még nehezebb. Sokan szidták köröttünk a két afro csatárunkat, de ezekkel a sirámokkal abszolút nem értek egyet. Nem tudom, mikor volt utoljára egyszerre két ilyen minőségű csatárunk a keretben. Haloványan említem meg a Sanyiló-Daniló kettőst, esetleg előtte a Hercegfalvi-Bogdanovics, vagy a Sasu-Faragó párost, de ez a két srác inkább mintha két Sasu lenne. Mindkettő technikás, és ahogy Öcsém is megjegyezte, ezek a srácok élvezik a focit, nem azt a lelketlen légióst látom bennük, tényleg mennek a cselek, jönnek az ollók, amikért bár kapták az ívet körülöttünk rendesen (“gólt kell lőni, nem bohóckodni“), de én ebben is azt látom, hogy “ha már így jött ki a lépés, akkor kapura verem így”. És Traoré bosszússága a kihagyott helyzetekkor nem teatralitás volt a szememben, hanem igazi düh. Szóval Gyulabá és Kandia nagy nyereségek, végre van valami csatársor-szerűségünk (más kérdés, hogy tartalékjuk persze nincs). De jó Honvédos séma szerint, míg tavaly-tavalyelőtt volt védelem és középpálya, de nem volt támadósor, most van csatárszekció, de gyenge a középpálya és nulla a védelem. Sose kapunk komplett csapatot, minek is, az biztos úri huncutság.
Gyenge a védelem, bizony, mert e szekcióban -szerintem- egy félnemzetközi klasszisunk van, Ignja, aki egyedül persze nem bírja az egész idényt, tavaly is voltak gyenge meccsei, amik emiatt el is mentek. Ha ő nem áll a vártán, akkor senki. Idén a tegnapi volt az első ilyen. Van ez így. Majd Felcsúton javít. Ő annyi meccset hozott már, hogy nincs kedvem szidni, pedig neki köszönhetjük a gólt. Van egy magyar szinten klasszisunk, Boti, aki idén nem érzi a bizalmat, néha a lelátó is meg-megtalálja, egyelőre szerencsére csak magában morogva, és ez se jó. Az egyik kulcsvédőnk ő, csak könyörgöm játsszon, és egy poszton játsszon, döntsük el végre, hogy hol, de ott stabilan. Aztán van a nem nagy ász, de bőven használható, vagy annak fejleszthető réteg, King, Fejes, Sundas. Meg a két díszpinty. Alcit pszichológushoz kell küldeni, és ha a seggén marad, akkor játszhat – balhátvédet, semmi mást. Navarro pedig ha nem szed magára a hihetetlenmód magabiztos nyilatkozataihoz mért szintű profizmust a játékában is, akkor… akkor alpári leszek, és takarodó haza.
Középpálya. Számban megvagyunk, formailag vannak itt most bajok. Báló Győr után tegnap is halovány volt, igaz cseréje így is bohóság volt, hisz ha hátrányban megyünk a győzelemért, a gólért, ne a passzmestert hozzuk már le, főleg ne az egyik rombolónkkal váltva. Nagy Geriről már sokszor elmondtam a véleményem, ő egy jó kis harcosunk, de nem ő lesz sose a húzóember a középpályán, ő akkor játszik 10/10-eseket, ha előtte és mögötte a playmaker és a másik romboló is maxot hoz. Akkor ő se fog kilógni, de egyedül nem csinál nyarat. Godoy miért csak padozott tegnap? Ha sérült, egyáltalán miért volt padon? Ha egészséges, miért Portilla fantáziátlankodik a kezdőben? Én továbbra is egy Vécsei, Nagy, Godoy középpályában látnám a megoldást az ilyen meccseken, mint a tegnapi; a Győr ellen pedig egy Godoy, Hidi, Nagy Geri lett volna a tuti, Bálót előrébb küldve, a két afrikai csatár mögé. De hát én RW vagyok, nem VW.
Apropó, VW mester. Kezdek fonalat veszteni. Rossi is nagy rotátor volt, de VW összeállításaiban mintha azt látnám: a Mister egyre kísérletezik, tovább nyomatja az edzőmeccseket. Csak hát közben elindult a szezon. Minden fordulóban más és más a védelem (túl az eltiltások miatti kényszereken is), középpálya dettó, a cserélési metódusai pedig… először lehozza Nagy Gerit és bejön Holender, így 4-3-3-ból beváltunk egy wannabe 4-2-4-be, hogy 3 perc elteltével jöjjön Hidi Vécse helyett, és mindent vissza. (Hidi amúgy is megér egy misét, Rossi legstabilabb embere idén kegyvesztettnek tűnik, sőt, nem is a kegyvesztett a jó szó, inkább visszaminősült 12. embernek, az állandó csere, amivel nem lenne baj alapvetően, de a behozatalainak ideje, vagy még inkább a lecseréltek személye valami elképesztő furcsaságot mutat.) Szóval nem vagyok boldog. Még egy pár meccsen keresztül azért védeni fogom a Cárt, már csak becsületből is a ’96-ban összegründolt BEK-serleg miatti hálámból, és azért, mert a gyengusz eredménysor (9-ből 3 pont, jó, a győrit vegyük le, akkor szerezhető 6-ból 3) ellenére azért a játék semmivel se rosszabb, mint a Rossi éra kezdetén, az is fékezett habzású olaszkodás volt, ez is az, abból jó sült ki, ebből is lehet bármi, csak… Csak ez a kommunikációs szerencsétlenkedés, VW az ivószünetekben egyedül áll, vagy beszél a kispadhoz, közben a pályaedzője meg az erőnléti arc gesztikulál hevesen a játékosok felé, akik vagy hallgatják, vagy nem, és látjuk, ennek meg is van az eredménye. Egyszerűen nem tudja úgy átvinni a tüzet, az impulzust a csapatba VW – persze a tűz is érdekes pont, hisz Rossival ellentétben VW inkább a mindig nyugodt, higgadt arc prototípusa. Ez nem is baj. De a kommunikáció, az igen.. És ez valahogy folytatódik a sajtóbeszélgetéseken is, semmitmondó, udvarias, politikus nyilatkozatok (már ha jól vannak fordítva), semmi extra vélemény, viszont ha ellenségesebb hang jön a “press”-től, akkor rögvest felkapódik a cári víz. Nem tudom. Kicsit úgy tűnik nekem: VW amolyan magányos harcos, nem a szerethető fajtából, nem is ellenszenves, hanem olyan semleges, egy köldökzsinórja van a külvilág fele, amin keresztül érintkezik az ő kis nyelvi okokból is áthatolhatatlan burkából, azt pedig Cordellának hívják, és ez nagyon, nagyon kérdéses kimenetelű dolog – de hogy nem optimális, az tuti.
A végére akkor hozzunk vissza némi pozitív hangulatot is – kár hogy egyik példa se a meccsteljesítményünkhöz kötődik. Csábi Józsi. Már a beharangban jeleztem, hogy Józsi udvarias vendég lesz, nem visz el pontokat. Nos, utóbbi kitételben tévedtem, az előbbiben nem. Viktor fotóst kedélyesen üdvözölte a partvonalnál (az egyetlen hazai edző és kispesti klubalkalmazott, aki előre köszön nekünk ha épp figyelmetlenek vagyunk és nem mi intünk neki), a meccs végén kijött a tapsoló drukkerekhez, majd a sajttájon, ahol sajtóreferensünk véletlenül az olasz tolmáccsal kezdte a bemutatást, majd mosolyogva javított, hogy elnézést, a vendégedzővel illett volna kezdeni, Csábi közölte, “ugyan, itthon vagyok”, ebben a félmondatban pedig minden benne van. Remélem esz még nálunk alkalmazásban Józsi, mert vannak, akik tényleg ide tartoznak.
Ami még haloványan megszépíti a tegnapot, az a lelátói szürreality, ami a környékünkön végig zajlott, pezsgett. A szünetben és a második félidőben olyan, itt most nehezen viszaadható, nem poénnak szánt, de az embert mégis sírva kuncogásra késztető megjegyzések (főleg hangszínekkel együtt hatva, persze) sorjáztak úgy 5 percenként, ami legalább elviselhetővé tette a kínt. Illetve… dehogy tette. Persze, gyakorló bohócliger cinikusokként elvileg már meg sem kottyan az embernek, hogy röhög ezen az egészen és önmagán, de tudjuk, hogy ez csak védekezés, önvédelem a szikár valóság ellen, az ellen, hogy beismerjük, amit látunk, az ultragáz. És mégis, kellenek ezek a lelátói anzikszok, kell a meccsbaráti társaság akikkel együtt nevetünk ezen az egészen és magunkon, meg azon, hogy a szünetben megjelenik Pandur Robi, és keresi a Fatert, mert a kisKing küldött neki egy tavalyi piros mezt a készletéből, mert a Faternak Genito óta a King a kedvence az aktuális afrikai kontingensből (ez már csak így van, Fater nem egy légiósrajongó, az afrókról a szertelenségük és “szakképzetlenségük” miatt nincs is valami nagy véleménnyel, mégis időről-időre kiválaszt egy kedvencet, aki általában csöppnyi és hajtós. Genito anno, és most King. Megjegyzem, örülök, hogy Sunnyboy időben el lett küldve…) Szóval akárhányszor meccsek előtt vagy után összefutottunk a csöppnyi Uralkodóval, Fater mindig megdicsérte a “Kicsit”, persze nyilván magyarul, King meg nyilván szélesen mosolygott, semmit sem értve a cirkalmas gratulációkból és bátorításokból, de azért az leeshetett neki, hogy a sok drukker közt itt van egy old pártoló arculat, aki sose szidja, ellenben… és így a mai lelátói találkozásukkor beszólt Pandurnak, hogy küldjön egy mezt fel a lelátóra Faternak. Hát így. Persze a Király M-es meze valszeg sose tűnik majd fel Apun, fizikai képtelenség, de legalább valami miatt lehet emlékezni a mára.
Csábi Jocó és a King mez.
Csak hát ez hosszú távra elég sovány.
Fotó: Babar – 1909foto.hu.