Nagyon kellemetlen, hogy egy olyan meccset is képtelenek vagyunk megnyerni, ahol több helyzetünk van, mint egész ősszel volt összesen, ahol az ellenfél gyakorlatilag veszélytelen a kapunkra, és ahol végre összeszedettnek tűnt a csapat, ahol úgy tűnt, akarnak focizni egy kicsit.
Valami egymilliószoros nap lehetett, plusz a frontok, csillagok, aszcendensek együttállása, mert még csak hasonlót sem láttunk hónapok óta.
Például nézem, Lukic hajlandó volt hátrébb lépni, és azt csinálni, amihez amúgy ért: a testsúllyal küzdő reménytelen futkorászás helyett inkább mélységből, passzokkal kereste Samperiót és Dominguest.
Utóbbi lőtt két gólt, előbbi pedig eldönthette volna a meccset, mégpedig a következő választékból: nyerünk vagy nagyon kiütjük a Kecskemétet, amolyan megalázó módon. Mondjuk gurítunk egy szolid ötöst, és még akkor sem rúgtuk be az összes helyzetünket.
A védelem természetesen hozta magát, az első gólnál Capant ültették be, majd lőtték el Tamás mellett szépen, a másodiknál pedig nagyjából mindenkit, mert csapatként néztük végig, ahogy Szuhodovszki jól elvan a labdával, majd ellövi keresztbe.
Csapat, csapat, csapat, ezt hiányzott eddig a legjobban talán belőlünk, és bár egyáltalán nem merem állítani, hogy Kecskeméten a megjelenésünk akár nyomokban csapatot tartalmazott volna, azonban az kiderült, hogy maga a keret nem teljesen alkalmatlan egy olyan bonyolultságú feladat megoldására, mint a bentmaradás kiharcolása.
Nem játszottunk kurvanagyot, mert nem. Viszont nagyon sokat megmutattunk abból, ami az egyes játékosokban benne van,
és ha hajlandóak lennének mindezt a csapat és a klub szolgálatába állítani, akkor baromira nem itt tartanánk.
Például
- Tamásnak bár volt pár hajmeresztő hibája, azért kiderült, hasznos tud lenni támadásban, vagy akár az ellenfél kapuja előtt.
- a védelmünkben szinte mindig benne van a gól, azonban egy cseppnyi koncentrációval, illetve némi hajtással (akarással) ezek legtöbbje elhagyható lenne. Gondolkodnom kell azon, hogy mikor lépett bele egyáltalán lövésbe utoljára egy védőnk úgy, hogy nem eleve a testére rúgták, hanem mozdulnia, megfeszülnie kellett érte. Batiktól, Lovrictól az ilyesmi mindennapos volt.
- ha Lukic nem működik középcsatárként, mert láthatóan nem működik, akkor játsszon hátrébb, és bízza a többit a sebességre is képes Dominguesre, vagy a plusz egy cselre/megoldásra képes Samperióra. Egy masszívan védekező, a bajnokságban második legkevesebb gólt kapó csapatot meglepő kényelemmel bontottuk meg ezzel a régen várt, azonban egyszer sem meglépett megoldással.
- annak semmi értelme nem volt, hogy Mitrovic próbálkozik a háttérből, olykor harminc méterre a támadóktól ütempasszt adni, vagy bármit, ami támadó jellegű, mert mire felnéz, mire odarúgja, addigra vége. Plakushchenko értelmezhetetlen továbbra is, tehát maradt egyetlen lehetőség:
- a labdák elosztását közelebb kell vinni a támadósorhoz, ami eleve áll két szélsőből és két szélsőhátvédből, plusz a középcsatár, aki nem is biztos, hogy fontos ebben a rendszerben, és aki – mint többször is írtuk, és nem csak ebben a posztban – kiválóan alkalmas visszavontabban játszani, ráadásul ha épp nincs kedve, akkor ott talán kevésbé zavarja a többieket, mint középen.
- az eddig erőltetett 3-4-3 (5-4-1) egészen máshogy nézett ki Kecskeméten: 3-4-1-2, ahol a szélsővédők (Doka és Tamás) feljebb játszottak, szinte a középpályán, míg a két szélsőnk (Domingues és Samperio) közül az egyik rendre behúzódott középre, Lukic elé.
Szappanos
Lovric, Prenga, Capan
Doka, Mitrovic, Gomis, Tamás
Samperio, Lukic, Domingues
Ha valaminek van értelme, akkor arról mondjuk ki, hogy van értelme. És nem csak Lukettó visszavonásának van értelme, hanem a társaságnak is össze kell kapnia magát, mert
ha egyenként ilyen játékra képesek, akkor mit tudnának kihozni magukból csapatként,
ahol pont belefér, ha valakinek, vagy akár többeknek is rossz napja van?
És persze felmerül kérdésként: eddig miért szartak ilyen látványosan a fejünkre? Vajon egyszeri alkalmat láthattunk idén, vagy vannak olyan terveik, hogy nekimennek a bentmaradásnak, és megpróbálnak futballozni hozzá?
Legalább a meccs szórakoztató másfél óra volt, kissé elhomályosította, hogy egyébként tél és hideg, és ez nagy szó mostanában felénk. Nem állítom, hogy láttuk, mit akar játszani a csapat, azonban ebben a magyar közegben ennyi bőségesen elég kell legyen, és mint láttuk a mellékelt egyelemű ábrán: elég is. Képzeljétek el, egy picivel többel mire lehetnénk képesek?
Aljas, undorító dolog, hogy eddig többen meg sem próbálták.
A végén még az is belefért, hogy újabb akadémista debütáljon a csapatban: Átrok Zalán. Dőltbetűvel persze, mert nem azért történt, mert annyival vezettünk, hanem mert még volt rá idő, és megtehettük. A 91. percben egy Samperio-Átrok csere nyilván annak szólt, hogy gyerünk, még van idő, nyerjük meg!
Kiderült: Ennin nélkül is van élet, és nem is akármilyen.
Többen is mondták út közben és azóta is, hogy a meccs durvább volt a kelleténél. Bevallom, ebből én annyit érzékeltem, hogy az első félidő egy szakaszában hol Gomis volt a földön, hol pedig Gomis miatt valaki. Meg kell néznem a teljes meccset valamelyik nap.
Osztályozókönyv
bónusz hardcore cicaharc: freakshow és szánalom
[átugorható, méltatlan rész]
// kiemeltem inkább, és áttettem egy másik posztba, mert egyáltalán sehova sem tartozó téma. aztán lehet, onnan is leszedem, és átrakom telegraphra, mert tényleg annyira méltatlannak tartom az egészet, hogy kár itt felületet pazarolni rá. //
címlapkép: a szokásos egyetlen mobillal lőtt képem a meccsen.
