Csodálatosan érzelmes és megható posztot terveztem szombatra, aztán nem volt idő semmire Luxemburg után, esküvőre indulás előtt (ilyen ez a nyár, 3 hetente esküvő), Fanta doktor meg úgy megírta a Bozsik búcsúposztot, hogy majdnem én is sírtam, és nem csak azon, hogy elköszön a stadi, hanem amiatt is, hogy ezt a posztot nem én írtam meg. Ezek után a vasárnap délután folyamán már alig bírtam magammal, az említett cikket olvasgattam, és az ismerősök fácse bejegyzéseit személtem 10 percenként a Bozsikról, majd olyan felindultan érkeztem ki a sorompó mögé a meccskezdésre, hogy arra nincs szó.
Aztán erre toltunk egy olyan meccset, hogy fél óra után már azon gondolkoztam, miért nem otthon vagyok.
Kispest ♥.
