A nap süt, az ég tényleg szikrázóan kék, pont olyan mint Mészöly Géza és Claude Mbemba rövidgatyája életem első Honvédmeccsén, még ’88-ban a Vasas ellen. Jön a tavasz és jön a Bohóc nyitánya, és ilyenkor szoktam ömlengeni egy jót a tavaszról, az újjáéledő természetről meg a földszagú pályákról és a megint ránk váró korlátról, de most valahogy nehéz a szülés. A blog is (legnagyobb bánatomra) lassan kezd egyszemélyes hadsereggé válni, mióta nálam nemhogy javulnának, de rohamosan romlanak a dolgok, szóval szörnyű hónapok után van a szerző és meg szörnyebbek jönnek, és az már nagy baj amikor nagy szerelme, a No1 hobbija, a Kispest meg a blogolás is korlátosan hozza lázba. Vagy hát lázba hozza, de ideje még mindig nincs és egyre kevésbé van, és most ugyan ellop 10 percet a munkaidőből de ennek meg böjtje lesz.
Tele van a fax…gép új feladatokkal. „…ez a napsütés már posztért kiált” bővebben
…azért ezt az érzést nem lehet eléggé megszokni, na! Vasárnap reggel van, arra ébredek, hogy szó szerint szemebe süt a Nap, ébredezik egész Wekerle, de ez már nem a téli kászálódás, most már a cinkék csivitelése kelti az embert, és ahogy felülsz az ágyban, már mosolyra húzódik a szád, mert az első emlékképek, amik a tegnapról eszedbe villannak, a a pofás új mez, a 10 vörös-fekete csíkos dresszben rohamozó játékos, Daud csele, amivel hintába ültet Kabátpetit, Holender rafkós szabadrúgása, a Job után nyúló újpesti kéz, és mindenek előtt Bálint penetráns lökete, ami akkora kiáltást szakított fel mindenkiből a környékünkön a korzón, hogy most is beleborzong az ember! Az ilyen vasárnapok megfiztethetetlenek! „Van még min javítani, de ez egy csodás szombat volt akkor is” bővebben
