A Paksot kaptuk a kupában

10/31, vagyis nagyjából egy a háromhoz volt az esélye, hogy NB I-es csapatot kapunk a kupa következő körében – erre tessék, Rudolf kihúzta nekünk a Paksot.

Legutóbb a kupában 2020 tavaszán, pont a Covid miatt elrendelt első nagy lezárás előtti utolsó nyilvános mérkőzésen játszottunk velük. Akkoriban még voltak oda-vissza meccsek a kupában, mégpedig a negyeddöntőktől, és a Honvéd-Paks pont egy negyeddöntő volt. Idegenben a karanténban lévő Sanninót helyettesítő Pisonttal a padon játszottunk egy rettenetesen unalmas 0-0-t Pakson, majd a visszavágón, Szegeden nyertünk 2-0-ra Gazdag és Kamber góljaival.

“A Paksot kaptuk a kupában” bővebben

Bocs, srácok, de Dorogról ma biztos nem lesz poszt, mert

én konkrétan lerobbantam az éjszaka során. Lehet, a Wekerlére nem kellett volna kiugrani a meccs után, hiába volt nálam pulcsi. Reggel (éjszaka) arra keltem, hogy lázas vagyok, és durván betaknyosodtam.

A mai nap posztolás helyett Aspirin Complexről, forró húslevesről, sok orrfújásról, és reményeim szerint még több alvásról szól.

Ja, és RW sem hinném, hogy bármit írna, mert neki most nagyon más dolga van. Innen is csókoltatjuk!

“Bocs, srácok, de Dorogról ma biztos nem lesz poszt, mert” bővebben

Van érdeklődés Dorogra, a kupában

Dorog – Honvéd @ Dorog, szombat 15h

Csütörtökön a Futball ház előtt már fél négykor sor volt, és a 300 felküldött jegyből mintegy 250 el is pattant elővételben. Nem rossz, bár azt hittem, mind el fog menni, ahogy a 350 soroksári jegy is. (Amikor ezeket a sorokat írom – péntek délután – akkor épp tart a jegyárusítás a stadionnál, szóval egyáltalán nem biztos, hogy még van a felküldöttekből. Dorogon lesz még további 100, nyugi.)

Szóval kupameccs lesz, ami azt is jelenti, hogy nem kötelező az NB II-ben amúgy igen, 2004. január 1. után született játékos játszatása, tehát papíron a legerősebb csapatunkkal is felállhatunk.

“Van érdeklődés Dorogra, a kupában” bővebben

Csak kellene valamit írni Szöllősi Györgyről, például mert

Az érdekel a legkevésbé, hogy Szöllősi György nem kapott diplomata-vízumot az Egyesült Államokba, mert tényleg minek neki? A saját állítása szerint is csak azért utazott volna ki, hogy megnyissa a mostanában magyar állami pénzből és Magyarországról utaztatott csapatokkal lélegeztetőn tartott, egykor az amerikai magyarok focikupájának számító Árpád kupát, amit ráadásul idén Chicagóban, egy szerb kolostor focipályáján rendeznének meg. (Az esemény annyira jelentős, hogy saját honlapja sincs, és az internetről még a résztvevő csapatok nevét is szinte lehetetlen küldetés összeszedni.)

Valamint „Az amerikai út egyben alkalom lett volna arra, hogy a kontinensen kirobbant Messi-őrületnek a helyszínen tapasztalható részleteiről is beszámoljak a Nemzeti Sport olvasóinak, helyi kollégákkal és futballvezetőkkel beszélve (több hivatalos találkozó volt előkészületben), továbbá válogatott labdarúgónkkal, a Philadelphia Union MLS-csapatban futballozó Gazdag Dániellel is találkoztam volna (…)”

Hát ehhez kellett volna a diplomata-vízum. Természetes, nem?

“Csak kellene valamit írni Szöllősi Györgyről, például mert” bővebben

Jegyelővétel Dorogra, Soroksárra, és a Bozsikba a Budafok ellen

Dorog – szeptember 16., szombat 15h

300 jegyet kaptunk budapesti értékesítésre, és lesz még 100 Dorogon. Az ár egységesen 1000 forint. A dorogi vendégszektor pénztára a meccsnapon 13:45-kor nyit ki.

A meccsre nem indít a KLTE buszt, helyette mindenkinek a Nyugatiból fél óránként induló vonatokat ajánljuk. A vonatra (BKK-bérlettel) 650 forint a jegy, a menetidő pedig 55 perc.

Dorogon is lesz szurkolói találkozási pont, mégpedig 12:30-tól Munkás utca 15-ben található Plus Music Pubban. A helyen a csapolt sör Soproni és 750 forint, viszont bankkártyás fizetésre nincs lehetőség. (A stadionban a jegyért nem, a büfében viszont már lehet fizetni kártyával. A sör ugyanúgy Soproni, azonban az ár 800 forint.)

A találkozási pontot a vasútállomástól az aluljárón átkelve, jobbra elindulva mintegy 5-8 perc sétával éritek el. Kicsit túl kell menni a stadion vendégszektorán.

Tovább információk Viberen, a Kispest-Honvéd csatornán.

“Jegyelővétel Dorogra, Soroksárra, és a Bozsikba a Budafok ellen” bővebben

Bakker, jól elcseszték október elsejét

Pedig mennyire jól indult. Az eredeti tervek szerint tizenegytől játszott volna a fakó, majd ugyanott öttől a nagycsapat a Szeged ellen Szegeden.

Erre a fakót áttették szeptember 30. (szombat) tizenegyre.

Francba. Ennyit az egésznapos szegedi programról.

“Bakker, jól elcseszték október elsejét” bővebben

Négytől ESMTK-Honvéd (kiscsapat)

A meccs Erzsébeten lesz, a beugró ezerötszáz, tessék jönni.

Minden tiszteletem a különböző felületeken a fiatalokról okoskodó szakértőké, azonban tisztelettel kérdem, mikor látták őket játszani egyáltalán? Mert a fakó meccsein alig-alig lézengenek a népek.

“Négytől ESMTK-Honvéd (kiscsapat)” bővebben

Napikispest 2023/09/08

A Honvéd bejelentette, hogy Pukhtieievet kölcsönadja az NB II-es Mosonmagyaróvárnak, valamint, hogy Bartha Botonddal szerződést bontott. Nyáron mindkét játékost megnézte a szakmai stáb.


A szeptember végi, szerdai Budafok elleni hazai meccset az M4 Sport miatt áttették szeptember 28. csütörtök 19:45-re, cserébe adja a tévé.

“Napikispest 2023/09/08” bővebben

Kundrák megdöntötte Fejes János rekordját

és ő lett a legidősebb akadémistánk, aki bemutatkozott bajnokin a Honvéd első csapatában.

Fejes János: 2014.07.26., a Dunaújváros ellen 7748 naposan (kb. 21,2 év).

Kundrák Norbert: 2023.08.13., a Nyíregyháza ellen 8853 naposan (kb. 24,3 év).

Kundrák nem csupán azért extrém, mert történt mindez az NB II-ben (mellékesen Simon Benedek az első NB II-ben debütáló akadémistánk), hanem mert még az akadémiáról vitte a Fradi, és csak évekkel később talált vissza hozzánk.

“Kundrák megdöntötte Fejes János rekordját” bővebben

Le/visszaigazoltuk Lőrinczyt, és egyből a keret negyedik legtapasztaltabb játékosa lett

Kezdjük a szikár ténnyel: két évet írt alá a Honvéd a Diósgyőrtől érkező Lőrinczyvel. A Honvéd ugyan nem erősítette meg, de úgy tűnik, hogy valamiféle átigazolási díj fejében. (Ugyanott a szintén létszámfeletti Bertus szerződését egyszerűen felbontották, innentől szabadon igazolható.)

Alapvetően támadó középpályás, akinek kellemesen nagy NB II-es rutinja van. Speciel nekem az egyik kedvencem volt jó tíz éve a fakóban, és sajnáltam, hogy nem nagyon számoltak vele a nagycsapatnál. Aztán eltűnt a radarról, és Soroksáron vettem észre újra. Az is megvolt, hogy átigazolt az NB I-be mázlival feljutó Budafokba, majd a kiesést követően vissza Soroksárra, és innen vitte télen a Diósgyőr. Nyáron aztán beszereztek egy tucatnál is több légióst, és Lőrinczy – úgy tűnik – nélkülözhetővé vált.

“Le/visszaigazoltuk Lőrinczyt, és egyből a keret negyedik legtapasztaltabb játékosa lett” bővebben