mert célunk csak egy van
Nem tetszik nekem ez a Del Pierós dolog, csak mondom. Kifejteni nagyon nem fogom, de azért néhány aggályomat idekaparom, mert bár legyen bármekkora futballista is a delikvens, azért nekem a Honvéd jóval fontosabb, mint néhány meccsen nézegetni egy nevet.
Gyula, Gyula, Gyula és Szabi után vajon kit láttunk legjobbnak a Felcsút ellen? Osztályozókönyv a szokott módon, 1-től 10-ig, és ezentúl már a mesterről is elmondhatod a véleményed.
De például aktuálszöllősizni nem ér, mert a zsíros nyelvű kommunikációs mágust még júniusban lepattintották az akadémiáról (vö. felfelé buktatták). Vélhetően nem kicsit lett kínos személye a tavaszi ámokfutását egészen közelről végignéző szomszédos hobbitelek gazdájának. (Az meg hogy a gazda most kinek a gazdája, vagy ki fogja fel gazdájaként az legyen a pszichodokik feladata. Komoly mennyiségű óraszámot fognak ezért kiszámlázni majd egyszer.)
„Ha nem lesz addig más poszt, akkor itt lehet majd trécselni a Kispest-Felcsútról” bővebben
Alapvetően semmi időm posztot írni, inkább betoldom ide az esemény galériáját, és hozzáteszem, iszonyat jó volt a csülökpöri!
Múlt héten robbant a hír, hogy szeptember 15-től csak és kizárólag klubkártyával lehet majd látogatni az NB I és a Magyar Kupa meccseit (utóbbit vélhetően akkor, ha egy élvonalbeli csapat a házigazda, igaz, erről bővebben még senki sem mondott semmit), valamint a válogatottat.
A szövetség tájékoztatása elsőre értelmezhetetlen volt, így bárki, aki nem csak szolgamód átvette, hanem el is olvasta, hirtelen kismillió kérdéssel szembesülhetett magában. Velünk is hasonló volt a helyzet, így megkerestük az MLSZ-t, akiktől kimerítő választ kaptunk.
Ennek az egyik sarokpontja volt, hogy a több klub által is térítés ellenében szolgáltatott klubkártyák árával pontosan mi is van? Az MLSZ adja az infrastruktúrát, az MLSZ fedezi a kártyák árát, fizet kompenzációt a kluboknak, tehát mire fel az elkért 500-1500 forint?
Az derül ki a számokból, hogy Job minekvan, Gyula és Szabi rendben, és Ignja jegeltetése baromság. Godoy dettó.
Az idei évtől visszahoztuk az osztályozókönyvet, annyi csavarral, hogy korábban mi mondtunk egy számot, mostantól viszont együtt. Az első három kört simán behúzta Gyula (a Nyíregy ellenit nem publikáltuk, így azt higgyétek el nekünk), most viszont Kemenes Szabi. Az se rossz.
„Osztályozókönyv: először nem Gyula a meccs embere!” bővebben
Régen esett csak úgy le az állam. Például ha így hirtelenjében az elmúlt éveket vizsgálom, akkor keményen gondolkodnom kell, hogy egyáltalán min és mikor. Például az Utopia című angol sorozat pilotján, egy ksamili (Albánia) tengerparti szirt tetejére épült étteremben kispajtásaimmal ücsörögve és nézve a naplementét, egy másik kedves barátom esküvőjén állva, az igen kimondásakor (miközben épp akkor is az MTK-val játszunk, és Kanta újfent gólt lő nekünk) (szegény Szabi), netán amikor a velünk élő Bogyópapagáj végre felbátorodott, és odaállt mellénk a kanapéra tévét nézni.
Szóval ritka volt a minő pillanat, ami úgy egészében jellemezte a szombati felcsúti meccset.
Kitölthető itt. Egytől tízig mondca a véleményed.
Legalább nem a helyiekkel, hanem egy számunkra is értelmezhető ellenféllel szemben avatjuk fel idegenben azt a valamit, ami amúgy akár lehetne fontos, szép, hasznos meg minden, de nekünk csak egy förmedvény, egy gnóm, egy arcátlanság marad mindig is. És azt is hallani, már hullik a vakolat, a díszburkolat, hogy silány a minőség, a legszebb öröm meg a káröröm, csak éppen nem.
Ami sikerült, ahogy sikerült (2-0 ide), de talán nem is ez a lényeg, itt kötelező volt a győzelem. Ami viszont igen, hogy az ilyen megyei csapatok elleni meccsek mindig remek murik. Így volt ez most is, és így volt ez legutóbb is, Kemecsén.
„Ja, amúgy szerdán kupameccset játszottunk Csornán” bővebben
