Mastodon

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. ||

Gólok, percek, lapok – gyorsmérleg tizenkét forduló után

Lement az idényből 12 bajnoki, (sajnos) csak 1 kupameccs és további 4 Ligakupa-találkozó, vagyis összesen 17 mérkőzés. A hétközi kontenthiányra való tekintettel gondoltuk, érdemes lenne végigpörgetni, hogy mégis ki mennyi úgy általában. A tovább után rövid keretmustra.

Szereplések / nevezés

A 17 mérkőzésen összesen összesen 43 játékost neveztünk legalább egyszer valamelyik mérkőzés keretébe, és közülük 39-en pályára is léptek. Minden alkalommal megtaláltuk legalább a padon a nyáron cserekapusnak szerződtetett Sánta Andrást, és egy-egy alkalommal hiányzott mindössze Hajdú és Ivancsics. A nevezési lista teljes névsora (a nevek utáni számok jelentése: összes nevezés, bajnokira, kupára, ligakupára):

Sánta (17, 12,1,4); Hajdú (16, 12,1,3); Ivancsics (16 12,1,4); Lovric (15, 12,1,2); Hidi (15, 12,1,2); Debreceni (14, 11,1,2); Danilo (14, 12,1,1); Horváth Adrián (14, 10,1,3); Tchami (14, 11,1,2); Kemenes (14, 12,1,1); Németh Norbert (14, 11,1,2); Abass (13, 10,1,2); Botis (12, 11,1,0); Délczeg (12, 10,0,2); Sekulic (12, 8,1,3); Novák (12, 10,0,2); Zelenka (11, 9,1,1); Kostolani (10, 6,13); Bjelkanovic (9, 6,1,2); Akassou (8, 7,0,1); Ikande (5, 2,1,2); Torghelle (4, 2,0,2); Nagy Armand (3, 3,0,0); Diaby (3, 1,0,2); Johnson (3, 1,0,2); Vernes (2, 1,0,1); Baráth (2, 0,0,2); Kapacina (2, 0,0,2); Tisza Kálmán (2, 0,0,2) Tóth Iván (2, 0,0,2); Vólent (1, 0,0,1); Hercegfalvi (1, 0,0,1); Czár (1, 1,0,0); Nagy Gergő (1, 0,0,1); Ablonczy (1, 0,0,1); Czuczi (1, 0,0,1); Fejes Futó (1, 0,0,1); Gengeliczki (1, 0,0,1); Lengyel (1, 0,0,1); Remes (1, 0,0,1); Szala (1, 0,0,1); Varga (1, 0,0,1);

Szereplések / pályára lépés

Többször hangoztattuk már, hogy Lovric láthatóan fáradt, és állításunk alátámasztására egy igen egyszerű érvet fogunk felhozni: amelyik meccsre nevezték a jó Ivánt, azon játszott is, és mindössze a Videoton elleni hazai Ligakupa-meccsen nem végig. Számára annyi volt a pihenés, hogy kihagyhatta a Gyirmót és az MTK elleni (szintén) Ligakupás köröket, amik a válogatott miatti szünetre estek. Ha hozzávesszük, hogy szinte a teljes tavaszt is végigtolta, majd alapozott egy rövidet, és most az őszt is, úgy egyre inkább érthető, hogy bár csupaszív meg hasonlók, szűkösen vagyunk a védelemben. Ha nincs Botis vagy Debreceni, akkor Supka nem kockáztat valamiért, és nem játszatja a nyáron hozott Bjelkanovicot (3 mérkőzés, 259 játékperc, de mindössze egyetlen bajnoki), hanem helyette Lovricot tolja be középre, és Horváth Adriánt teszi meg jobbhátvédnek. Nem akarunk hülyeséget állítani, mert megértjük, hogy Supka mester sem a saját ellensége, ő is mindig nyerni szeretne, de Ivánnak ez sok!

A pályára lépési ranglista élmezőnye (összes mérkőzés, bajnoki, kupa, ligakupa): Lovric (15, 12,1,2); Hidi (14, 11,1,2); Danilo (14, 12,1,1); Hajdú (13, 9,1,3); Debreceni (13, 10,1,2); Tchami (13, 11,0,2); Abass (13, 10,1,2); Kemenes (12, 12,0,0); Németh (12,  10,1,1); Botis (12, 11,1,0); Ivancsics (11, 8,1,2); Délczeg (11, 9,0,2); Novák (11, 9,0,2); Zelenka (10, 8,1,1); Horváth Adrián (9, 6,0,3); Sekulic (9, 5,1,3); Akassou (8, 7,0,1);

Szereplés / percek

Iván, Iván, és megint Iván. 1335 játszott percével bőven utasítja maga mögé állandó jellegű tettes- és védőtársát, az 1110 perces Botist és gólkirály-jelöltünket, az 1101 perces Danilot.  Az egészben az a szép, hogy az imént említett Bjelkanovic összes eddig kapott perce nagyjából annyi, amennyi az első és a második szerepeltetési helyezett közötti difi, vagyis ha az egyéb jellegű mérkőzéseken őt játszattuk volna mondjuk Lovric helyén, akkor rosszabbul nem állnánk, ellenben lenne egy pihentebb játékosunk. És ezzel eljutottunk oda, hogy ismét magunkat igazoltuk, vagyis a védelem rövidségét. Az alábbi ranglistából jól látszik, a kezdő bekksor viszi a prímet pályán töltött idő terén.

A játszott percek szerinti ranglista (minden mérkőzés együtt): Lovric 1335, Botis 1110, Danilo 1101, Debreceni 1097, Kemenes 1080, Novák 962, Abass 889, Hajdú 850, Tchami 762, Németh 745, Délczeg 733, Akassou 675, Ivancsics 652, Hidi 642,

A mérkőzésenként játszott átlagpercek szerinti ranglista (minden mérkőzés együtt, az SZTK elleni hosszabbításos kupaderbi 120 percével; [átlag perc, mérkőzés]; a legalább 5 mérkőzést játszottak körében): Sánta (96, 5); Botis (93, 12); Kemenes (90, 12),  Lovric (89, 15); Novák (87, 11); Debreceni (84, 13); Akassou (84, 8); Danilo (79, 14); Abass (68, 13); Délczeg (67, 11); Horváth (66, 9); Hajdú (65, 13); Németh (62, 12)

Bajnoki gólok

Danilo, ez nem is lehet kérdés. 23 gólt szereztünk 12 forduló alatt, ebből egyedül Danilo tízet vállat, ami még úgy is szép teljesítmény, hogy hetet büntetőből. Annak fényében pedig végképp nem szabad lenézni ezt a mutatóját, hogy minden további próbálkozó (Hajdú a Győr elleni bajnokin és a kupameccsen; Ivancsics a Ligakupában) kihagyta a saját próbálkozását. A tizenegyeshez nem csak oda kell állni, azt be is kell rúgni, és ezt Danilo stabilan hozza. Szerény véleményünk szerint azért, mert egyszerűen annyira buta (a szó kedves értelmében), hogy fel sem éri ésszel mekkora a tét, egyszerűen csak odaáll, és belövi.

Góllövőlistánk: Danilo 10, Németh 3, Hajdú 2, Novák, Lovric, Délczeg, Abass, Hidi, Botis, Torghelle 1-1, és Kulcsár (Vasas) öngól.

Érdekesség, hogy amikor Hajdú Norbi gólt lőtt, akkor azokon a meccseken rendre vezettünk ezzel, majd az ellenfél a második félidőben fordított, mi pedig kikaptunk. További érdekesség, hogy amióta Sanyika visszatért nem nyertünk mérkőzést, pedig Sándor kétszer is gólt lőtt a négy játszott meccsén. Mindössze egy olyan bajnoki volt, ahol nem lőttünk gól, ami szép, dicséretes teljesítmény, ahogy az is, hogy a Paks elleni hazai, valamint a gólnélküli siófoki vendégjáték kivételével mindig mi szereztük meg a vezetést, amit néhányszor képtelenek voltunk megtartani.

Sárgák és pirosok bajnokikon

Idén valószínűleg nem mi nyerjük az NB1 Fair Play-versenyét, ez talán már most kijelenthető. 12 meccsen begyűjtöttünk 33 sárga és 3 piros lapot, ami sok, nagyon sok, úgy meg pláne, hogy ezekből 9 mérkőzésre tiltatta el magát játékosunk, Akassou egymaga ötre. Aka utóbbi meccsei valahogy nem sikerültek. Előbb leköpi a fehérvári Horváthot és az élből pirosra ráhúz három meccset a lelátón, majd visszatérése pillanatában még az első félidőben kiszóratja magát két sárgával a Paks ellen, hogy visszaesőként újabb kétmeccses eltiltást begyűjtsön. Rajta kívül Horváth Adrián meszelték még el a második fordulóban, ezért ő is két meccset kapott.

Sárgák miatt eddig Németh Norbi hagyott ki meccset, illetve Danilo fogja a pénteki Diósgyőr ellenit, mert Kaposváron egy büntetővel kombinált besárgulással megkapta az automatikus eltiltást jelentő ötödiket. Négy sárgánál tart jelenleg Lovric, akinél minden pillanatban jöhet a következő, mert immár 450-nél is több perce nem kapott egyet sem.

További eltiltottunk volt még a Videoton elleni meccs után a padról Supka Attila és Lőrincz Emil, valami olyasmi kiemelkedő sportszerűtlenségért, hogy eldobták(?) a labdát.

Osztályzataink alapján

Bár még az idény közepén járunk, érdemes talán ránézni a blogunk osztályzatai alapján képzett játékosrangsorra. Az értékelés feltétele, hogy legalább hét bajnokin kellett hozzá játszani úgy, hogy azokon értékelhető (vagyis osztályozható) teljesítményt lehetett nyújtani.

Rangsor az osztályzatok alapján (átlag, mérkőzés): Kemenes (6.21, 12); Botis (6.00,11); Novák (5.83, 9); Danilo (5.79, 12); Zelenka (5.64, 7); Debreceni (5.55, 10); Lovric (5.50, 10); Délczeg (5.31, 9); Németh (5.28, 10); Abass (5.25, 10); Hajdú (5.22, 9); Akassou (5.00, 7); Tchami (4.85, 11); Hidi (4.81, 10)

A kimutatások alapját képező táblázatok elérhető itt.

(képek: 1909foto.hu)

Átlagosan pedig lehetne legalább eggyel jobb – Kaposvár-Honvéd érdemes érdemjegyek

Alaptétel: nehéz egy csapatot úgy osztályozni, hogy adegy: idegenben ment kettővel harminc perc után, majd simán döntetlenre adta az előnyt; adkettő: azon túl, hogy gyengék voltunk, az ellenfél még gyengébb. Ott álltunk a késsel, rátettük a torokra, majd ismét elfelejtettük megrántani.

Az alaptétel folyománya: Supka Attilát szóval kell tartani félidőben, ezentúl TILOS beengedni az öltözőbe! Harmadik olyan idegenbeli meccsünket játszottuk, amit nagyjából megnyertünk az első félidőben, majd jött a szünet, és a másodikban valami teljesen más. Ez egyszer belefér, kétszer még elfogadható egy idényben, de háromszor és szorosan egymás után már sok. Érthetetlen.

Az alaptétel folyománya által felvetett költői kérdés: Supka mester ennyire ne tudna meccselni?

Az alaptétel folyománya által felvetett költői kérdésre adott lebegtetős válasz: nem hisszük, de valami lehet benne.

A tovább után osztályozunk, és bár vitaképesek vagyunk, az érdemjegyek nem érdemtelenek, Kaposvár és Balatonföldvár között születtek, részben a hatvanhetes úton, részben az M7-es autópályán, egy Suzuki nyégyfős utazóközönségének súlyozott átlaga alapján.

KEMENES [5]: Egy megingása volt még az első félidőben, abból nem lett szerencsére semmi veszély. A második gól előtti védése pedig még mindig vita, hogy bravúr-e, vagy szerencsétlen mozdulat, ahogy az érkező kaposvári fejére paskolta a labdát. (A lefújás után a vendégtáborba rúgta a meccslabdát, ami annak fényében, hogy Sisa tréner még a sportlapban is hangoztatta, hogy azért cseréltek kispadot erre a meccsre, mert túl sok játékszer tűnik el a vendégdrukkerek körében, szóval ennek fényében különösen érdekes – és persze gesztus a szurkolók felé. Az érdemjegyen persze mindez nem változtat.)

NOVÁK [5]: Hozta azt az átlagot, amit tavaly Hajdútól megszokhattunk ebben a pozícióban, de idén valahogy nem akaródzik menni neki.

DEBRECENI [4]: Lassan elmúlik az az állapot, hogy egyedül maradok a véleményemmel, miszerint Debinek mostanság nagyon nem megy. Messze, félelmetesen messze van korábbi önmagától, és ami még sajnálatosabb, bőven alatta mozog annak a minimumnak, amiről el sem tudtunk képzelni, hogy egyáltalán képes lehet. Kérjük vissza az igazi Debrőnket!

LOVRIC [5,5]: 15 mérkőzés, 1335 perc – ennyit játszott idén a jó Iván. 220 perccel többet, mint a második helyen álló Botis. Sok, nagyon sok, látszik rajta, fáradt, a koncentráció olykor-olykor kimarad, hibára hajlamosabb. Az, hogy a védelmünk letudta két góllal a kaposvári estét, nagyjából a rutinjának köszönhető, de ha a továbbiakban is hasonló terhelést kap szünet nélkül, félő, a rutin is kevés lesz.

HORVÁTH ADRIÁN [4]: Továbbra sem jobbhátvéd. Ha itt hibázik, a támadó középre húz, bead, lő, vagy bármi olyat csinál, ami a kapunkra veszélyes. Botis hiányában Lovric ment be középre, és a tavaszi MTK elleni idénynyitó óta Supka mester úgy gondolja, a jó Hore megoldja a jobbhátvédet, mi szentül hisszük: nem, sőt, nagyon nem. Kérjük vissza szűrőbe (további magyarázat hamarosan).

TCHAMI [4]: Novákkal nem alkotnak rossz párost a balszélen. Alexisz stabil védőben, nyugalmat szül, így Krisztián hibáinak, labdaeladásainak sincs feltétlen súlyos következménye. Gyors, de pontatlan, és ezt Kaposváron is hozta. Cseréje HAJDÚ [5]: hozott egy kis nyugalmat a szélre, ami jórészt védekezőbb felfogásának köszönhető. Sajnos a támadásokat kevéssé segítette, de ez nem nagy kunszt, mert ekkor már olyanjaink nem nagyon voltak.

JOHNSON [3,5]: Itt meg kell állnunk legalább egy szóra. Egyrészt, mert Hore az ő kezdőbe jelölése miatt (is) került át jobbhátvédbe, ami alapból gond. Másrészt, mert egyszerűen nem értjük, miért maradhatott végig a pályán? Összeesküvés-elméleteink szerint az ügynöke nyúlt át valahogy Supka feje fölött, és érte el, játszatni kell, hátha így eladható formában lendül. TÉVEDÉS! Félelmetes volt, amit ezen a meccsen művelt. Volt, hogy utolsó emberként – felszabadítás helyett – egyszerűen lekészítette a kaposvári támadónak a labdát, és csak annak az ügyetlensége, és meglepődése okán nem lett belőle helyzet. A társak látványosan kerülték a labdával, és láttuk, amikor már nem volt más lehetőség, ha hozzá passzoltak, abból általában gond kerekedett. Az utolsó percekben csak Hidi remek helyzetfelismerésével úsztuk meg egy három-a-kettő szituáció kialakulását a kapunk előtt, mert Johnson töketlenkedett egy jókorát.

IVANCSICS [5]: Zelenka fájó hiányában Gege kezébe került a karmesteri pálca, ami alapból nem lenne gond, mert belőle legalább kinézzük a pontos passzokat, de ahhoz, hogy azok váratlanok és jók is legyenek (azaz helyzet alakuljon ki belőlük) jóval több önbizalom, és játékperc kell. Az utóbbi időben egyre többet szerepel, és ez meg is látszik a teljesítményén. Csak így tovább, egy jó Ivancsics mindig jó ha van a keretben.

ABASS [5,5]: Az idei év egyik kellemes meglepetése számunkra a Franciaországból visszatért jobbszélső. Amióta vannak csatáraink, egyre kevesebbet kerül a kapu elé (bár mérkőzésenként azért még így is akad egy-két kihagyott ordítója), ellenben egyre hasznosabb gyorsaságával a szélen. Ezúttal sem volt gond a sebességgel, és kivételesen a passzok is vállalhatóra sikeredtek. Cseréje HIDI [-]: egyfelől jogos, hogy a kaposvári lendületet meg kellett törni a középpálya erősítésével, de továbbra sem megy a fejünkbe, hogy ez miért nem egy Johnson-Hidi cserével történt. Abass még fáradtan is gyorsabb a fél magyar mezőnynél, míg Johnson permanens emberhátrányt jelentett nekünk a védelem előretolt tengelyében.

TORGHELLE [5]: Valami olyasmi hiányzott ebből a csapatból, amit Sanyika hozott el nekünk. Az erőszak, mint olyan, jelenléte a támadójátékunkban. Sanyika stílusa per definitionem alapból leköt legalább egy-két védőt, a többieknek terület nyílik, csak épp ki kellene használni. A második gólunk előtti megmozdulása, ahogy felment – az esélytelenség teljes nyugalmával – fejelni, és így megzavarni a hazai kapust, hogy a labda továbbpattanjon, majd érkezzen Danilo, szóval az valami csatárjátékra emlékeztető momentum volt. Az ötös érdemjegy most nem feltétlen az ő hibája, ha vannak/lettek volna társak, fényesebb lenne.

DANILO [6,5]: Két gól az két gól, főleg úgy, hogy egyik sem büntető, ráadásul Daniloról beszélünk. Hogy nem nyolcas, az csak annak köszönhető, hogy a kaposvári tizit ő hozta össze (ráadásul ezzel begyűjtve az ötödik sárgáját, vagyis kihagyja a Diósgyőr elleni rangadót), hogy végül kiegyenlítettek, és hogy az utolsó pályán töltött húsz percében teljesen játékon kívül került. További kritikánk (bakker, mennyire felemelő lenne minden más helyzetben, hogy egy duplázó játékost kritizálunk), hogy néha felhagyhatna az öncélú és ab ovo értelmetlen cselezéseivel, néha felnézhetne, látná, jönnek mögötte, segítenek, nem feltétlen szükséges belemennie a kétes kimenetelbe. Cseréje DÉLCZEG [-]: érthető volt a behozatala, bár talán kissé kései. Pályára lépésével a sebességet (Tchami, Danilo, Abass) felváltotta az erőszakosabb játék, de a hátra lévő kilenc perc kevés lett a győzelem megszerzéséhez.

(fotó: 1909foto.hu)

Megint hátrány volt az előny – Kaposvár-Kispest beszámoló

Unalmas az elmúlt hetek idegenbeli meccseinek szcenáriója, de úgy tűnik, hogy a spílerek által alkotott rendezőgárda rendkívül élvezi az idegeink tönkretételét. Kaposváron megint megvolt a fór – sőt egyenesen két góllal mentünk bő fél óra után –, azonban nem sikerült megtartani, így ismét csak a szentségelés, a fogszívás maradt számunkra. Feldúlt, de egyre inkább beletörődő értékelést olvashattok a hajtást követően.

Pedig a meccsre igyekvő négyszemélyes küldöttségünk több tagja is biztosra vette a szombat esti somogyországi Honvéd-sikert, így jókedvünkből sem az ötperces késésünk (hála a rosszul összeállított útitervnek – lehet, nem az M5-ösön kellett volna elindulni a Dunántúlra), sem a meglehetősen csípős, októberi fagy sem zökkentett ki minket. Sőt még fokozni is lehetett az eufóriát, hiszen amint megérkeztünk a hibátlan talajú cukorgyári gödörpálya szélére, azonnal szögletet harcoltunk ki, amelyből Gege, gyönyörűen Danilo fejére rajzolta a labdát, a tar brásziléró pedig köszönte, és a méregzöld hálóba továbbította azt.

Nem lesz itt baj – gondoltuk magunkban, azonban csak ekkor jutottunk el addig, hogy megvizsgáljuk a pontos összeállítást. Szívfájdalmat okozott Botisunk előre jelzett hiánya, melyet Lovric beljebbtolásával és Adrink jobbhátvédként való szerepeltetésével oldott meg Supi mester. Már a szerdai Ligakupa-derbin is ezt a formulát alkalmaztuk, a legendás kozármislenyi kreativitás kispesti reprezentánsa akkor sokszor futott fel a támadásainkkal, most azonban ezt megoldotta helyette a szokásos posztján szereplő Abbas. A másik sokakat megbotránkoztató húzás az Akassou eltiltása miatt megüresedett szűrőposzt Mashal Johnsonnal való betömése. A három belga bajnoki mérkőzéssel a lábában Kispestre transzportált uyoi születésű nigériai fiú egy remek lövéssel vétette észre magát az első félidőben, és… és ennyi. Társai láthatóan nem igazán bíztak benne, körülbelül annyi passzt kaphatott, mint a kecskeméti afrikai légiósok a nyári UEFA-meccseken, így fennállt a veszélye a kaposvári árnyékszék félidő közepi felkeresésének, természetesen hasmenéses pénzzavar jogcímen.

Amíg ezt átpörgettük az agyunkon, gyorsan elérkezett második dugónk megszerzésének ideje. A Zelenka hiányában irányító poszton lehetőséget kapó Gege jól tálalt Abbas elé, aki jobbról beadott, a cerberus és Sanyika légi ütközete után pedig Dani elé pattant a bőrgolyóbis, amelyet kíméletlenül a kapu közepébe küldött légiósunk, felállva a képzeletbeli góllövőlista képzeletbeli dobogójának képzeletbeli csúcsára. Tizenkét rundó kellett idén a mestertízeshez neki, míg tavaly a harmincadik fordulóban szerezte az ötödiket. Well done, avagy bem feito, ahogy az egyébként rendkívül butus google-fordító javasolja portugálul.

Aztán a szokásos butaságunk miatt hamarosan csupán megosztott első hellyé redukálódott ez a mesterlövész-pozíció. Túlzottan ideális szitu volt, hogy idegenben, a negyvenedik percben kettővel vezetünk, így össze kellett hozni egy büntetőt még a szünet előtt, amelyet a hazai ügyeletes gólvágó Milan Perics bevágott, így azonnal hűlni kezdett a fogunk alatt ropogó forró kása.

Ami a folytatást illeti, most sem sikerült újítanunk, a Kaposvárnak nem okozott gondot a zárt kontrajáték ellenszerének felderítése. Ahogy Pápán és Kecskeméten, itt is vezetésünk után hullajtottunk pontokat, azonban a két lőtt gól szerencsére elegendő volt ahhoz, hogy legalább iksszel távozzunk a Dél-Dunántúl Párizsából. Elképesztő mindenesetre, hogy az a csapat, amely a tavalyi őszi idényben mindössze egyszer adott le vezetésről pontokat (itthon a Győr ellen), egy évvel később négyszer teszi meg ugyanezt tizenkét meccs alatt. A fenti két helyszínhez hasonlóan tegnap is kaphattunk volna három gólt, de úgy látszik, ez a Rákóczi nem AZ a Rákóczi, amely tavaly a végéig versenyen volt Európáért.

Most ismét rangadóidőszak következik, hiszen két dobogóssal, a Diósgyőrrel és a Debrecennel tolatjuk a következő két hétben, reméljük, tartjuk magunkat a hagyományokhoz, és ezekre a csörtékre felszívjuk magunkat, mint Bácsi Sanyi egy-egy kokócsíkot a kora kilencvenes évek pesti éjszakájában.

fotók: Stummer András Zoltán (442.hu) és jómagam (1909foto.hu)

Gödörben a Honvéd – Kaposvár-Kispest beharangozó

A gyengébb bajnoki szereplés után általunk olyannyira várt fellélegzés, megtisztulás két hetének ma vége szakad, a kispesti hopliták délután Somogyország szívében, a Pruki-kávé elsőszámú hazai lelőhelyén, Kaposváron szúrhatják lándzsáikat ellenfelük szívének közepébe. A Sisa főtörzs által irányított Rákóczi-bérencek mindent meg fognak tenni hazai földjük megvédéséért, azonban túl kell járni az eszükön, és be kell bizonyítani: nem a forgandó hadi szerencse oka a két sereg közötti tisztes különbség a tabellán. Tömör beharang a hajtás után.

A modoroskodást félretéve, valóban jelentős lehet a mai cserte, hiszen a következő négymeccses etapból papíron a kaposvári fellépés a legkönnyebb. A dinamikus, de a pofonfát Debrecenben gyökerestől megára döntő Diósgyőr, Loki, valamint a kényelmes bundát magára oktrojáló Pécs ellen várhatóan brusztolni kell a három, illetve egy pontokért. Épp ezért ma kötelező a siker, ha meg akarjuk tartani dobogóközeli pozíciónkat az őszi szezon hosszú hajrájára fordulva.

Betegségek továbbra is gyötrik a keret tagjait (ez egyébként a fokozott munkahelyi szívatással kiegészítve bloggereinkre is igaz). A sérült vagy „sérült” Zelenka nélkül felálló csapatban Akassou sem kaphat szerepet a Paks elleni kevesebb, mint egy félidős ámokfutás folyományaképp, valamint a hírek szerint professzorunk, Botis is panaszos. Sisa mester keretéből a mai Nemzeti Sport nyom nélkül eltüntette a góllövőlista-éllovas Pericset, az elmúlt hetekben szintén sérülés által sanyargatott ék azonban nyilván az újságírói figyelmetlenség áldozata lett, és valójában kilencven percig fog a leshatáron futkosni egy-egy rövid Lovric-passzt, vagy Debreceni-betlit várva.

Ismét csak arra tudunk biztatni mindenkit, hogy látogasson el Magyarország egyetlen cukorgyári gödörben épült stadionjába! Szurkoljuk szét a Kaposvári éjszakát, hozzuk el a három egységet a Pécsi útról!

Ilyen az, amikor egy klub komolyan veszi a korábbi indulóját, vagyis:

Ólé, ólé,
A kispesti szív feldobog,
Ólé, ólé,
A csapatunk nyerni fog.
Piros-fekete a szívünk,
oroszlán a címerünk,
szeretjük a szép lányokat,
és mindenkit elverünk.

A kötényblogon jelent meg a hír, hogy az őszi idény hazai mérkőzéseire kedvezményes bérletet adtak ki. Hogy mi ebben a rendkívüli? Annyi mindössze, hogy remek ötlettől vezérelve, elküldték a linkelt oldalnak is a sajtóközleményt, vagyis mindent megtesznek azért, hogy még több hölgy látogasson ki rendszeresen a Bozsikba! Jól állunk, dobogóért megyünk, Sanyika visszatért, hát persze, hogy minden rendben. Azaz majdnem minden.

Várunk mindenkit szeretettel, mert miénk ez a sárkánybarlang, az ellenfél itt szalutááááál!

Csak úgy…

…eszembe jutott, hogy ezt felvésem ide. Nem egy nagy sztori, nem különösebben vicces, nem is nagyon tanulságos, de örültem hogy megesett. Sivár hétköznapokon bármilyen bearanyozásnak örvend az ember. Ha Honvédos, és ez az örömforrás a Kispesttel kapcsolatos, akkor még inkább. Életérzés következik.

Kedvelem a sört – a minőségi fajtát. A sör az italok Kispestje. Néha kesernyés, de alapvetően megbízható. Kell beléd. Értéket ad. Szeretem a belga trinyós söröket, a darabos német Kohler– vagy Brehme stílusú malátalé-hátvédeket, az angol szürke eminenciás,  igazi David Batty– vagy Danny Murphy féle ale-harcosokat (gyenge szóvicc, a pofonokért majd jelentkezem). Szeretem a jól behűtött lagereket, azokon belül a komlóval rommá alázott pilsenieket, az apátsági fölülről erjesztetteket, a Brüsszel környéki spontán erjesztetteket.  A sörök Gombóc Artúrja vagyok.

Minden sörök közül azonban a legjobban az igazi, hamisítjhatatlan cseh söröket szeretem. A cseh sör olyan mint a focijuk. Kelet-Közép-Európai, de már komp visz át Leningrádba Nyugatra. Csapolt Poborsky, palackozott Skuhravy, dobozos Rosicky. Imádom őket. A focijukat is, a söreiket is. Zelenkát is (ameddig még marad). Nohát, az utóbbi egy év örömteli tendenciát tapasztalhatott Budapesten – egyre másra nyíltak a cseh sörözők. Végre nem kellett az évi 1-2 prágai utamra várni ha nemesebb sörnedűvel akarom oltani a szomjam barátokkal – ráadásul egyik-másik budapesti krimó egész jó utánzata a kinti becsületszüllyesztőknek. Másolat csupán, persze, hisz Zizkov vagy Liben kiskocsmáinak a hangulatát nehéz visszaadni, (sőt, mondjuk ki: lehetetlen) de legalább próbálkoznak. S ha instant gyorsfogyasztásra  vágyunk, Budapesten ne is hőzöngjünk másért…

Az egyik ilyen intézmény szép lassan törzshelyünkké vált az elmúlt év során a barátaimmal. Péntekenként becsoffadunk a fapadokra, jönnek sorban a világos, félbarna majd barna csodák, a szánk telítődik a szabadságérzet maláta- és komlóízű esszenciáival, az étert meg a többi sörissza bájos sztorijai mellett, melyek a környező asztalok felől szűrődnek felénk, szóval nálunk az étert beteríti a számos közös téma, köztük kiemelten a Kispest, a Bohócliga. Folyik a sör és folynak a régi összeállítások, a nagy meccsek visszaidézése, vitatkozunk azon hogy Pisont vagy Illés volt -e a jobb irányító [szerintem nemk kérdés : )], hogy Détári hogy törte össze a lelkivilágunkat ’93-ban, hogy mire lett volna képes a 2001 tavaszi team, ha együtt marad. Sörszagú, vörös-fekete színű folyammá duzzad a beszélgetés. Péntek. Nincs szebb…

Múlt szerdán munkatársi sörözést tartottunk, én szerveztem, hát a hely nem volt kérdés. A tervezett létszám a visszamondások miatt végül a felére szűkült így a gyűszűnyi pivnicében a csaposlány beoktrojált mellénk két addicionális sörpusztítót, egy idősebb urat és egy fiatalabb arculatot. Ők is csöndben szűrtek mellettünk, egy-két elejtett szóból hallottam: értik a sörtémát. De nem csak azt! A 3. korsó után emelkedett hangulatban már a slágertopic volt soron, nevezetesen szerzőnk vajon hogy évődik a Fradista kollegákkal (munkatársi Kispest-Fradi konflikt: örök és megunhatatlan téma) – mikor is a betársult két sörkollega közül az idősebb odaszólt: „Ne haragudjatok hogy beleszólok: Kispestről volt szó, nem hagyhatom szó nélkül. Mi is Honvéddrukkerek volnánk ugyanis.” Szó szót, koccintás koccintást követett. És ahogy összecsattantak a klasszik kövér söröskriglik, ahogy decensen folyt le a sűrű hab az oldalukon, ahogy még az abszolút nem fociharcos kollegáim is értő és beleérző mosollyal emelték az aranyló sörcsodával telt kupáikat a velem együtt már három Kispester felé… hát az életérzés volt.


Életérzés, megnyugvás, kis oázis, amikre szükség van a szürke hétköznapokon, a munka mókuskereke mellett. És ha az ilyen szép estékbe még belevegyül az én vörös-fekete szerelmem is, akkor nem csoda hogy úgy sétáltam haza a sötét Múzeumkerten keresztül a szerdai éjszakában, olyan idvezült mosollyal, olyan légies léptekkel, hogy ha Bohumil Hrabal lenézett volna rám az égből, valszeg azonnal vesz egy ’96-os Gösseres Diadora mezt és jön velem a legközelebbi hazaira a Bozsikba. Max a sört demizsonba’ hozza magával Nymburkból…

Fotók: portal.debrecen.hu; otrolahatra.virtus.hu

Hol a helyünk?

11 forduló telt el a szezonból, azaz durván a bajnokság harmadánál járunk. Itt az ideje az első mérlegmegvonásnak – ami most esetünkben nem is olyan könnyű. Hol a helyünk a nap alatt? Mire számíthatunk a bajnokság végén?

Ezt persze lehetetlen pontosan megjósolni, magam is hiába kérdezgetem naivan bármely játékosunkat interjúinkban – honnan is tudnák… de mi honnan tudjuk? Hogyan érezzük ezt mi, szurkerek? Fáradt szerda reggeli gondolatébresztés, majd várjuk a véleményeiteket.

A szezon elején ugye azt jósoltam(/tuk többen is) hogy ez a keret, mint az utóbbi évek egyik legjobban összeválogatottja, végre hozhat egy pozitív szezont. Az utóbbi éveinkhez képest jól igazoltunk, jött emblematikus saját nevelés (Németh Norbi), magyar szinten nem ismeretlen légiós (Tchami) illetve meghatározó NB1-es arc (Délczeg), vállalható pótkapus (Sánta). Kosztolányit és Szekulicsot hagyjuk, náluk már akkor éreztük mi, szurkolók, hogy  ők a kötelező sorja – igazunk is lesz, úgy fest. Saját akadémisták sora a keretben, míg a tavalyi gerinc (Kemi-Hajdú-Botis-Debrő-Zeli) együtt maradt. Jó lesz ez.

Nos, a kezdés ugye egy remek 30 perc majd vereség a Győr ellen – jöttek is a borús hangok. Melyek elcsitultak, hisz győzelmi sorozatunk következett. Sajnos magam is hajlamos vagyok még így, 20+ év bohócliga-tapasztalat után is szélsőségeskedni (Hanta szerzőtárs sokszor meg is fedd érte, hogy utána persze ő lökjön be egy fogak közt átszűrt, szoftosan nonpíszí alapvetést) – így a Halitól a Fradi-ig tartó szériában már kezdtem merészeket álmodozni. Kecsó se sokáig józanított, hisz a Vidit is elkaptuk itthon. Danilo gólkirály lesz, mi bronzosok 1992 után először, és behúzzuk az MK-t.

Aztán jött Pápa, ahol megint a kecskeméti recepttel szívtunk, majd egy Újpest elleni -azt kell mondjam kisiklás, a következő hetek teljesítményeit nézve. A csepeli szégyent Siófokon követte egy tompulat, majd a Paks bizonyult itthon nehéz falatnak.

Pedig a keret is szépen alakult szertehetőségileg. Hanta már megénekelte hogy vannak arcaink: egy Kemenesért, Zelenkáért tényleg lehet rajongani, egy Debrőt, egy Németh Norbit sosem szidunk – egy pár korzós posszanóbárót leszámítva. Torghelle Sanyit is megkaptuk – mégha csak kis időre is – mi kell még? No, a 3 afrikai skac egyszerre talán nem. Sokan nem értettük, minek egyszerre 3 új arc a gárdába. Ikande kell, a posztja szerint, ráadásul ő több helyen használható. No de plusz tankcsatár és plusz középső-középpályás, így egyszerre, egy jól működő csapategységbe – lehet hogy sok a jóból – főleg a fekete srácok klikkesedési hajlamát tekintve. Aki ismer, vagy olvasta az írásaim tudja, hogy annyira vagyok afroellenes, mint az Ajax utánpótlásának vezetői a ’90es évek elején… Itt is fő problémám a csomag-effektus. Remélem nem lesz igazam és hosszú távon ez nem fogja éreztetni a hatását. És akkor még nem is beszéltünk a baljós hangzatú Zelenka-hazaautózásról a Paks meccs előtt. Morális válság? Ha kérhetem, ne.

Mégsincs azonban végletes tragédia szerintem, ha nem ássuk bele magunkat -csapat  és drukklerek egyaránt- a pöcegödörbe, mint 2008 tavaszán. Ha sokat mantrázzuk, hogy most  megint jön a félévig tartó 0:1-ek időszaka, az be is következik.  No nem akarok Ikandésodni, ahogy majd a hamarost a klubhonlapra felkerülő interjúnkból láthatjátok, a derék Harmony szerint ha fejben oké vagy, határ a csillagos ég… – de míg ezt neki Ronaldinho suttogta a fülébe, addig nekünk éveken át a Bánföldi Zoltán-Edouard Ndjodo-ManoMano művészekből álló három tenor harsogta hallószerveinkbe  a „Kispest faktor, szopó traktor” című kantátát. Szóval alapvető pesszimizmusunk megérthető, de hosszabb távon nem elfogadható.

Hogy állunk tehát? Év eleji jövendölésemből az MK siker lehetősége úgy elszállt mint Puhl önkontrollja az utóbbi években humor terén. Az akadémisták  előbb kapnak lehetőséget a kezdőben, mint Paolo Sousa egy önéletrajzi ihletettségű sorozat megírására az NS hasábjain. A bronz meg valljuk meg, távolodik.

Ha negatívok akarunk lenni, mondhatjuk, hogy eddig a nagy győzelmeinket iszonyat rossz formát futó csapatok ellen hoztuk (Zete, Fradi, Vasas, UTE), s ahol igazán kellett volna villantani, pl. Kecsó, Pápa, ott nem jött össze a show.

Ellenérv is van: pont a már felfutó formát hozó Vidit vertük itthon hősiesen és megérdemelten, persze a szerencsével sem hadilábon állva. Akkor mégis cél a bronz? Az MK-égés és a siófoki kiruccanás fantáziátlansága nem egy hosszú távon stabil csapat képét tárja elénk.

Nagy szakértelem kell ide a jósláshoz, láthatjuk. Úgyhogy át is adom a terepet. Szerintetek milyen év vár ránk?

Reneszánszát éli a 8bites álom a Bozsik eredményjelzőjén

Tavasszal szerelték fel stadionunkba az új eredményjelzőt, ami a kezdeti gyermekbetegségek után mára egész flottul működik. A gólszerzők neve távolról is látható, az időt megfelelő méretű számokkal mutatja, és a csapatok nevei mellett is ott találjuk azok címereit, igaz, egyelőre fehér háttér mellett, nem kihasználva az átlátszó PNG képformátum adottságait.

Szombaton, a Bozsik-stadion névadójának (vs. Bröndby, 2-2) 25. évfordulóján, Sanyika visszatérésének napján tovább erősödött az elérhető vizuális kontent, és végre debütált egy szurkoló készítette gólvideó.

Lehet, csak én vagyok ennyire régivágású és szentimentális alkat, de nekem kifejezetten tetszik, hogy az alkotónak volt bátorsága visszanyúlni a Commodore 64-ek idejébe, és 8bitre megálmodni az animációt. Az egyetlen fájó pont, hogy a „Góóóóóól” felirat valami Times-szerű betűtípussal ugrál a kijelzőn, egyáltalán nem pixeles, így némileg testidegen a kapura rugó oroszlán kockásságától. További fájdalom, hogy bár hangot tartalmaz, és a stadionban van hangosítás, a két rendszer láthatóan hallhatóan nincs összekötve, így a „Csak a Kispest!” szöveg mindössze ezen a videón elérhető. (Szerencsére a helyszínen igazán szükség sincs rá, megoldjuk magunk.)

Köszönjük kedves szurkolótársunknak, hogy még otthonosabbá varázsolta a látványt, és valamit visszacsempészett a hazai számítástechnika hőskorának romantikájából.

[forrás: honvedfc.hu]