Mastodon

Száz éve függesztették fel a Kispesti AC játékjogát

A kispesti profiper volt a magyar futball történetének egyik legképmutatóbb pillanata.

1921 végén, alig pár évvel Schlosser Fradiból az MTK-ba történt átigazolását követően robbant ki az ún. kispesti profiper, az (ál)amatőr korszak egyik legnagyobb botránya. A lényeg, hogy ekkoriban még tilos volt, azonban valamilyen úton-módon az összes klub fizette a játékosait, és bár a szövetségben nyilvánvalóan mindenki tudott a dologról, hiszen a szövetség tagjai alapvetően a klubok képviselőiből álltak, az amatőrizmus eszményének védelmében álszent módon úgy tettek, mint ha nem lenne tömeges a jelenség. Nem véletlenül említettük Schossert, hiszen nehéz elképzelni, hogy a korszak legnagyobb magyar futballsztárja úgy igazolt volna pár villamosmegállóval arrébb, hogy az átigazolása mögött semmiféle anyagi érdek nem húzódik meg.

A KAC-nak viszont nem volt szerencséje. Előbb a korábbi profiválogatott Jeszmás egy túrán való szerepeltetése miatt az egész csapatot profivá minősítették, majd Jeny kezdett reklamálni amiatt, hogy kevesebb pénzt kap, mint Eisenhoffer, ráadásul a Pestszentlőrinci MOVE is feljelentette a klubot, mert állításuk szerint pénzért csábították el az egyik játékosukat. Végül Mayer Béla, a klub akkori vezetőre elismerte, valóban rendszeresen fizetnek egyes kulcsjátékosoknak, valamint alkalmilag a többieknek is, és ebből a célból a klub kettős könyvelést vezet.

A profiper következménye végül az lett, hogy a Kispest első nagycsapata széthullott, azonban az (ál)amatőrizmus létező problémaköréhez ekkor még nem nyúltak szövetségi szinten. Némi kényszerű leállást követően Eisenhoffer a Fradiba, Jeny az MTK-ba, Csontos, Jeszmás és Varga Péter az Újpestbe igazolt. Magyarországon végül négy évvel később, az 1926/27-es bajnokságtól vezették be a nyílt profizmust.

A KAC ellen száz évvel ezelőtt zajló profiper történetének feldolgozásával a közeljövőben több részletben is foglalkozni szeretnénk. A sorozat első részében szándékosan nem egy sportlap tudósítása, hanem a Pesti Napló 1921. december 31-én megjelent cikke olvasható.

“Száz éve függesztették fel a Kispesti AC játékjogát” bővebben

Tegnapikispest 1918.03.03-05.

A tartalomból: pontot raboltunk a Margitszigetről, bérfeszültség az Operaházban, új parancsnok a flotta élén, béke Oroszországgal, továbbra sem találják a kispesti postarablókat

  • MLSZ // alig bukott meg az FTC által irányított szövetség, és lett az új közgyűlésben nagyobb súlya a kisegyesületeknek, az aktuális tisztújítás előtt most mégis azt követelik, hogy a jövőben a nagy egyesületekkel egyenlő számú helyet követelnek maguknak a szövetség tanácsában”.
    • A szövetségi élet kimagaslóbb értékeit és intellektuális túlsúlyát mindig a nagyobb egyesületek adták, amelyek alól oktalanság volna hiuságszülte hatalmi kérdés sikere érdekében kirántani a talajt, (…)– kommentálja a sportlap.
    • Az FTC az irányváltáson annyira megsértődött, hogy hónapokig nem küldte el képviselőit az MLSZ ülésire. A jeget végül Malaky Koszta, vagyis Malaky Mihály öccse törte meg, vagyis jól látszik, a Fradi mennyire tartja az új MLSZ-t.
  • stadionrekonstrukció // befejeződött a MAC margitszigeti pályájának felújítása. A pálya hossza 120 méterre nőtt, valamint új kapukat is kapott.
  • játékoskeringő //
    • Tóth (Potya) István // az FTC reprezentetiv csatára, aki jelenleg átigazolás alatt áll az MTK részére, tanulmányi szabadságra hazaérkezett a frontról.
    • Viola József // ugyan korábban bejelentette, hogy a Törekvésből a Vasasba igazol, most mégis meggondolta magát.
  • névváltozás // Bozsenyik József szövetségi bíró, a Famunkások intézője Pozsonyira magyarosította a nevét.
  • felkészülési mérkőzés // FC Excelsior (svájci) – Francia fogságba esett, de Svájcban gyógykezelt német katonák 6:2
  • vigalmi adó // az OTT (Országos Testnevelési Tanács) addig töketlenkedett, míg a főváros kimondta, hogy a sport is mulatozás, így a sportesemények bevételei után vigalmi adót kell fizetni.
  • ennyi volt // beszüntette működését a III. osztályú Hofherr-gyári Sport Club. Elhatározását közölte az MLSz-el és azzal a hozzáadással, hogy amenynyiben felmentett játékosait nem hívják be, tovább folytatja működését. (A klub végül 1996-ban, RÁBA KÖG néven szűnt meg. – szerk.)

“Tegnapikispest 1918.03.03-05.” bővebben

100 éve és egy napja történt

  • egy napja // Barátságos meccsen 5-0-ra vertük otthon az Újpestet.
    • bemutatkozott Balázs Zsolt (két gól) és visszatért Lanzafame.
    • Gazdi szólógólt lőtt, Holender egy parádés szabit a bal pipába, Balázs elsőre lefordulósat, másodikra Balajczától elcsenőset, szóval remek kis móka volt
  • száz éve // Elsiklottunk egy fontos történelmi dátum felett: 1916. szeptember 3-án játszotta első NB I-es meccsét a Kispest. Hazai pályán 3-0-ra kaptunk ki a III. kerülettől.
  • NB III // Honvéd-Ajka a Bozsikban fél öttől.
    • Ajkán játszik amúgy Csemer és Lőrinczy az MFA-ról, és Lattenstein a furcsa emlékeinkből. Sowunmi sajnos visszavonult.

Segítségeteket kérném: régi kispesti képeket keresek

Sajnos az van, hogy alig-alig találok képeket a régi Kispestről és különösen az Üllői út eredeti, még panelok előtti állapotáról, ami azt is jelenti, hogy az Ady egy jelentős szakasza is hiánycikk. Sőt, még az is komoly probléma, hogy nagyjából meghatározzam, hogy amit ismerek, az pontosan hol lehetett, hiszen az Üllői számozását valószínűleg újrakezdték valahol a mai Határ út környékén, és tartott egészen a Lajosmizsei átjáróig, hogy onnan megint újrakezdjék Lőrincen. Az már csak külön extra, hogy sokszor egyes lőrinci épületeket, képeket sorolnak be Kispesthez, de ez legyen a legkisebb gond, nagyon összenőtt a két település.

“Segítségeteket kérném: régi kispesti képeket keresek” bővebben

100 év az élvonalban: kispesti elsők, legek, érdekességek #01

2016 őszén lesz száz éve, hogy a Kispest lejátszotta első élvonalbeli mérkőzését (és tíz éve, hogy Hemingway vette át a klub irányítását), ezért gondoltuk nem árthat, ha néhány érdekességgel vagy amolyan leg-leg-leggel megismertetünk titeket, hátha lesz köztük néhány apróság, amit még nem hallottatok.

A lényeg az, hogy terveink szerint addig írjuk a dolgokat, amíg sorozattá növi ki magát, és aztán meglátjuk, lehet-e belőle valami ebookot gyártani. Ellenben ígérjük, hogy rendszertelen megjelenéssel, és rendszertelenül összeválogatott darabokkal találkoztok majd, ahogy éppen belefutunk valamibe, amit érdemesnek tartunk megosztani. Persze ha ti tudtok egy jó kis réteginformációt, sztorit a családi legendáriumból, akkor tudjátok a címünket: csak@taccs.hu. Megírjuk.

“100 év az élvonalban: kispesti elsők, legek, érdekességek #01” bővebben