Állítólag. Állítólag látták őket. Állítólag hárman voltak. Állítólag hárman kávéztak. Állítólag hárman kávéztak, és beszélgettek. Állítólag. Állítólag szívességet is kértek. Állítólag majd visszaadják. Állítólag barátok, de legalább ismerősök. Állítólag.
Mások nem. Mások nem keresték őket, vagy nem gondolták, lehet keresni. Mások talán nem akarnak bennmaradni? Másoknak nem kell a baráti szívesség? Mások már kiestek, legközelebb nem tudnák visszaadni? Mások ezzel így ki is estek.
Miért gondolják, hogy maradnak? Miért gondolják, hogy nem buknak le? Miért gondolják, hogy a szurkoló nem gyártja le az saját elméletét?
Persze minden csak állítólag. Persze minden csak a mások állítása. Persze mindez csak kitaláció. Állítólag.
Kezdjük menten a szikár ténnyel, hogy aztán beleáshassuk magunkat kicsit a mögöttesebb jelentéstartalmakba: picsaszarok voltunk tegnap az Újpest ellen. Figyelem, nem csak úgy szimplán szarok, hanem egyenesen picsaszarok. (Már elnézést az erős, és egyben a maga nemében vulgáris jelzőért.)
Olyan nincs, hogy egy agyonnyerhető meccset egyszerűen odadobunk az ellenfélnek, miközben a Kecsó nyert mögöttünk, a Videoton meg előttünk. Így lettünk szépen, lassan tavaszra középcsapat. Egyelőre még élközépcsapat, de ha a következő hetekben sűrűn hozunk hasonló formát, előbb középközépcsapat, majd a középmezőny alsóbb régióiba tartozó csapat is lehet még belőlünk. Akarjuk ezt egy ilyen csodás ősz után?
Premissza
A poszt címe nem véletlenül egy mondás: Magad uram, ha szolgád nincs. Sokat, nagyon sokat kellett azért gürcölnünk, hogy ezt a meccset megnyerhesse az Újpest.
Tény #1 – Az időzítés
Nem lenézve az ellenfelet, de valakinek végre ki kell mondania: ha a most mutatottat hozzák az ősszel, akkor egy szolid hatost gurítunk nekik, mindenféle különösebb megerőltetés nélkül. Annyira, de annyira gyengék voltak, hogy talán még féltéglához mérhető pengeségű Hore is nyomott volna nekik egy védelmen átszlalomozós gólt.
Sosem hittem, hogy valaha ez téma lesz, de bizony Botis talán élete legrosszabb játékát hozta. Az első gól előtt, ahogy röviden ad haza, ahogy reagál az esetre, ahogy a kapuban ügyetlenkedik, ahogy. Utána lányos zavarában többször is felfelé, középre, közelre, vagy csak szimplán az újpesti támadók elé fejeli le a labdákat. Szerencsénkre azonban – és mint azt már említettük volt – annyira fogalmatlanok voltak a lilákok is, hogy szinte csak úgy rúghattak volna egy második gólt, hogy mi egyenesen a saját kapunkra fejelünk.
Botisnak szombaton volt a 34. születésnapja (innen is boldogot, a Doktor úrnak!), és csak remélni tudjuk, hogy a rettentő profi és sportszerű belső védőnkön nem az esetlegesen hosszúra nyúlt zsúr fáradalmai jöttek ki másnap.
Botis harmadik (és egyben negyedik, ötödik, hatodik) nagy hibája volt ez idén. Sanyinnyó visszatérésekor, a Paks ellen félpályánál ollózott sikertelenül, majd leindítottak minket, a vége pedig verség lett, bár az is igaz, hogy ahhoz kellett még Akassou ámokfutása is. Két hete a Pápa ellen viszont már az újpestihez hasonló kísérlettel állt elő, és csak a mázlin múlott, hogy a lesibuzi csatárnak lekészített labdájából nem lett gól. Vajon mi lehet a hirtelen formahanyatlás hátterében?
Egyszerűen érthetetlen, hogy miért nem reagáltunk az Újpest játékára. Kicsit olyan volt a látvány, mint amikor egy óvodás gyerek azzal a gömb alakú bizbasszal, amibe mindenféle formákat kell beletuszkolni, és fog egy csillagot, majd feszegeti a hold alakú nyílásnál. Vajon miért?
Iszonyat egyszerű volt a helyzet. Mi mentünk előre, mert ezt akarta az Újpest, majd a labdavesztéseinkből (mert labdaszerzés csak a legritkább esetben fordult elő a meccsen) fordultak. Sőt, a fordulást sem bonyolították túl, hanem nemes egyszerűséggel belerúgtak egy hatalmasat a labdába, hogy majd Simon, Rajczi, vagy Kabát csinál vele valamit, esetleg Botis hibázik egy újabbat.
Néhány hete ugyanezért az ész nélküli fociért szidtuk a saját csapatunkat. Emlékezhetünk, akkor a védősor előtt helyezkedő Gege próbálta meg hosszan indítani Tchamit vagy Délczeget. Ez is lehet játék, ha van hozzá megfelelő emberünk, de nincs. Az Újpestnek meg pláne.
Adalék egy a Tény #3-hoz
Most, hogy egy szerény képességű és gyengén teljesítő ellenféllel szemben sem voltunk képesek épkézláb támadásból gólt lőni, ki kell jelentsük: nem lehet tovább védeni a helyzetet, egyszerűen nincs támadójátékunk! Mármint tudatos, felépített.
Ősszel volt, és ha nem is túl bonyolult, de legalább szerethető, és a keret tudásához mérhető. Magyarán: releváns. Most ugyebár semmi. Próbáltuk a 4-4-2-őt, két csatárral, visszább vont Gegével; próbáltunk egy fura 4-3-2-1-et, szabadon mozgó támadókkal; próbáltunk valamiféle 4-2-3-1-et, és most jött a 4-1-4-1, ami ugyebár lehet bármi, akár még támadó is.
A 4-1-4-1 amúgy nem más, mint az egyik legmagyarabb játékrendszer, amit ha megfelelő tartalommal tudunk megtölteni, akkor kényelmesen játszható, mindenki ismeri, könnyű megérteni. Mert miről is szól?
Van egy csatárunk (célemberünk), aki a védők vonalában dolgozik, van két szélsőnk (szélsőcsatár), akik a támadás oldalától függően vagy elszakadnak a szélükön, vagy segítenek a csatárnak. Aztán van két belső középpályásunk, akik előre játszanak (második hullám), és mögöttük egy biztosító emberke, hogy labdavesztés esetén legyen még egy esély.
Egyszerű helyzet, tényleg bárki tudja játszani, a lényeg (és itthon tényleg ez a lényeg), hogy kreatív legyél. Vannak olyan futballkultúrák, ahol a szervezettséget szeretik, van ahol a tudatosságot, van ahol a játékosságot, mi magyarok az intuíciót, a zsenialitást, a váratlant, a művészit.
Vidovic nem balszélső, Gege nem irányító (erről később, és persze újra), Vécsei még kevés (de perspektivikus), Tchami buta, Délczeg pedig ügyetlen a ráosztott szerephez. Johnson meg Muflon, de ő legalább ellátja a feladatát, és amúgy sincsenek vele szemben komoly elvárásaink.
Tény #4 – A szűkösség
Gege. Ismét csak Gege. Úgy tűnhet, szidjuk szegény srácot, pedig közel sem erről van szó. Gegéért rajongtunk az első Supka-érában, amikor egy remekül felépített, támadószellemű csapatban volt balszélső, hatalmas gólokkal főszerezve néhanapján.
Gegét most is tudnánk szeretni, de lehetetlen helyzetbe került. Most nincs mellette Szabó Tibi, Bárányos, Zelenka, Németh Norbi, de még egy nyamvadt Macko sem, így Supka nem nagyon tudott kitalálni mást (ajvé), minthogy Gegét tolja be középre, mégiscsak legyen valami fazonja a csapatnak. Gegében nincs több ezen a poszton, ez ennyi.
Gege egy iszonyat jó balláb, egy iszonyat tehetséges játékos, de nem belső középpályás. Vagy ha igen, akkor egy sorral hátrébb, valakivel párban, amolyan mélységi irányítóként, de nem a remek és váratlan, hanem a hosszú és pontos labdáira alapozva. Gege alkalmatlan arra, hogy egy csapatot gyorsítson, lassítson, vagy csak úgy általában véve mozgasson.
Adalék egy a Tény #4-hez
Szerencsétlen szituáció, de ahogy Botisnak, úgy Gegének sincs nagyon alternatívája a keretben. Németh Norbi lenne, de sérült, így maradt a most egy órát kapó (és amúgy nem vészesen mozgó, ellenben teljesen súlytalan) Porcari.
Adalék kettő a Tény #4-hez
Gege valószínűleg pontosan tudja, hogy a Sopron, ZTE, Siófok, Diósgyőr után, a Honvéd nagyjából az utolsó esélye, hogy megragadjon az NBI-ben. Csinálja, akar, de nem érzi, miközben folyamatosan megkapja a bizalmat (mert meg kell kapnia).
Amikor szidják, tippmixcsalózzák a lelátóról, akkor talán sokan nem gondolnak bele (miközben reméljük, Gege igen), hogy ez tényleg az utolsó esélye, minden más esetben marad a Szigetszentmiklós, vagy Orosháza, vagyis a másodosztály. Neki.
Tény #5 – A következmények
Pénteken jön a Siófok, és kérdés, a nyolcadik tavaszi meccsünkön vajon kipróbáljuk-e a hatodik különböző hadrendünket? Supka alatt eddig az volt a megszokott, hogy amit kitalált, ahhoz ragaszkodott, és általában jót talált ki. Most már Supi sem érzi. Ez baj.
Adalék egy a Tény #5-höz
Vajon összeáll-e még egyszer a félelmetesnek éppen nem mondható, ellenben az Újpest ellen megcsodált Tchami, Vécsei, Johnson, Porcari, Faggyas összetételű középpálya Kispesten?
Epilógus – Szomorú vasárnap
Nem elég az Újpest elleni önalázás, de közben a kézis lányok kikaptak otthon az amúgy gyengus VKLSE Győrtől, ráadásul a vízilabdás fiúk is a Vasastól, a bajnoki elődöntő harmadik mérkőzésén. Egyetlen és némi vigaszunk az NBII-es csapat Cegléd elleni győzelme lehet, az utolsó tíz percben fordítva, többek között Erdélyi két góljával.
(A jól ismert Újpest-cinkelő rigmusunk ma estére alkalmazható verziója.)
A kevés lila drukker miatt félelmetesnek finoman sem nevezhető Megyeri út, eredménykényszer miatt stresszes lilák, nyugodtan készülő Kispest… mi kell még egy győzelemhez? -kérdeztük magunktól a meccs előtt.
Aztán jött a menetrend szerinti lila-fehér leoktatás, úgyhogy most szakítok visszafogottságommal és csak annyit mondok: szégyellhetjük magunkat.
KEMENES: Az első félidőt egy rossz kifutással kezdte, majd az ezt követően középre rúgott felszabadítását és Vasziljevics ívelését követően Botissal együtt töketlenkedték össze a lilák vezető gólját. Bizonytalansága úgy a 25. percig meg is maradt, akkortól kezdett helyrerázódni, igaz, a félidő második felében nem is nagyon veszélyeztettek a lilák. A második félidőben helyén volt a szíve, Kabát löketénél pedig megjött a régvárt Szabibravúr is. 5.
LOVRICS: Utóbbi hetekben látott gyengébb produktumával rukkolt elő az első félidőben – kisebb bizonytalankodásokkal hátul, előrefele pedig haszontalanul. A második félidő elején aztán lement vállalhatatlanba, egymást követő támadáscsírák múltak ki rossz körömpasszai, szerencsétlenkedései nyomán. Egyszer kerülhetett volna lövőhelyzetbe – ám míg ‘egerszegen, augusztusban az ilyet elvállalta, most átpasszolta egy lilának. Balázs Fecó nyomán: „Változnak az évszakok…” 4. DEBRECENI: Ma ő volt a magabiztosabb a belső védőkettősből, de ő is bőven mutatott be gyengébb helyezkedéseket és csatárokról való lemaradásokat. Szürke átlag… 5. BOTIS: Múlt heti bénázásaikor kisiklásban reménykedtem, erre a mai első félidőben lehozta idei legrosszabb 45 percét. A gólban is vastagon benne volt, felmentő fejeseikor pedig egy bizonyos Marito neve ugrott be, ami a kispesti álmoskönyvek szerint nem sok jót ígér! A második félidőben aztán végre jöttek a jobb mentések, pl. 17. minutumban, illetve pár perccel ezt követően. Ezekkel valamit javított a sanyarú összképen. 4. HAJDÚ: Mint a múlt héten: semmi extra. Nagy hibákat nem mutatott hátul, elöl pedig sokkal jobb lenne, mint a posztidegen helyen sínylődő Vidovics, de hát ide tolta őt Supka, itt kell teljesíteni. 5.
VIDOVICS: Sokat dolgozott, elfutásai azonban max szabadrúgásban végződtek, beadásokig ritkán jutott el a délszláv harcos. Lassan észrevehetjük, hogy elöl haszontalan – az ő kegyelmet nem ismerő védekezőfelfogása hátul kamatozik igazán! 5. Cseréje, Faggyasismét igazolta, hogy miért nem fért be eddig tartósan egy NB1-es csapat keretébe sem: gyorsaságán kívül mása semmije sincs (ész? kreativitás? Áhh.). 3. IVANCSICS: Eddig azon sírtam, hogy nem nő föl a cseh posztelődhöz, majd azon, hogy már őszi önmagához sem. Hát ezek után a mai 30 perc, amit a pályán töltött, mindent alulmúlt, szégyenteljes volt, amit láttunk. Inkább Piroska Attila kispesti életpályáját kéne lemásolni, nem pedig Hercegfalviét, Gege. 2. Cseréje, Porcari az első félidőben mondjuk, hogy bemelegedett, a másodikban aztán előbb a szemöldökszőreink kihullásában, később tapsolóizmaink bemelegítésében játszott szerepet, a kezdeti hajmeresztéseket követően ugyanis ő legalább mozgott, kérte a labdát, lőtt, ha kellett (ezen megoldások minőségét most fedje jótékony homály).4. MARSHAL: Meglepő, de ma is a jobbak közé tartozott. Előrefele abszolút haszontalan, de szűrni egyre sallangmentesebben szűr, és egy megfelelő középső támadóember mellett akár hosszabb távon sem elvetendő megoldás lehet. 5. VÉCSEI: Az első félidőben haloványabban kezdett, mint a múlt héten, de aztán beindult, a tizikiharcolás elsőrangú produkció volt. Utána az önmaga által sikerrel kiásott gödörbe zuhanó csapattal együtt csúszott le a verem oldalán…4.5. TCHAMI: Elfutások, gyorsaság megint oké, passzjátékba való negatív bevonhatóságának hozadéka: hajtépés. Mindent elmond a csapat mai játékáról, hogy ezúttal is a leghasznosabb embereink között volt. Ha még focizni is tudna… eljönne a Kánaán. 4.5.
DÉLCZEG: Hozta szokásos iparosmunka csatárjátékát, amit szeretünk, maksziriszpekt és hasonlók, de gólok is kellenének. Ami működött a múlt héten Vécseivel párban a gólnál, az echte ékjáték, az most megint ködbe veszett, és jött az impotens küzdelem. 4.
* * *
Mit lehet írni még ezek után?
Ezt a meccset gyorsan felejtsük el, mondanám alapesetben, de nem mondom, mert ne felejtsük el, inkább elrettentő példaként égjen bele a tudatunkba: így NEM lehet „játszani”, ha komolyan gondolunk bármit is Kispesten.
Kérdés, komolyan gondolunk-e itt bármit egyáltalán.
Bizony, már két éve annak a kellemes márciusi délutánnak, amikor mélynövésű brászilérónk, a dallamos nevű és gepárdsebességű Diego Rigonato Rodrigues dugójával diadalmaskodtunk a Megyerin, a moralesi tavaszi hadjárat egyik ékköveként.
Némi perszonálinfó: magán a meccsen pont nem voltam jelen – ritka kivétel, erre persze hogy nyerünk. Most épp egy csúf megfázással küszködök már napok óta, a felkelés is gondot okoz, szóval kérdéses még a vasárnap – ha a párhuzamokat nézzük, ez jót jelenthet.
Ugye azzal fejeztük be egy hete a sztorit, hogy Újpesten bizony jó lenne nyerni, mert de régen is volt már, hogy oda-vissza elkentük az orcájukat, satöbbi, satöbbi. Hát a heti történések azóta mindezt az érzést csak erősíthették bennünk: Újpesten kisebbfajta káosz van eluralkodóban, a lila köd már nem csak a kemény mag szektorából szálló füstbombákból gomolyog, de a vezetőség szemeit is kezdi megülni, legalábbis a 4 órával az MK -elődöntő előtti edzőváltás kapkodása erre utal. Nálunk viszont csend honol, ki-ki nyugalomba’ és szelíden bólogat az eperfa lombja- bólogatna, ha eperfa, és nem egy sor jegenye szegélyezné a centerpályát. Szóval most, vagy soha.
Pedig nálunk sem minden fenékig yankee hotdog tejfel, ezt tudjuk. A tavasz visszásságairól írtunk már éppen eleget, ezeken (csatárínség, távozott kulcsemberek, besülő igazolások, sérülések, elveszített arc) fölösleges most részleteiben ismét végigmenni. A lényeg, hogy kisebb sebekből vérezve, de állunk, és eddig tartjuk az elmúlt évtizedek helyezéseihez képest olümposzi magasságot jelentő 4. helyet – igaz, ez nagyban köszönhető a botladozó üldözőknek (Pécs, DVTK) is. No, de pont a Kecsó tavaszi rájdját nézve, most már alólunk is indul az ostrom, jó lesz figyelni. Újpesten viszont gáz van, ezen nincs mit szépíteni. A szerkesztőségünk által (is) elismert munkát végző, a fiatalok beépítésével remekül haladó kisMészölyt hamar kipenderítették (4 forduló), hogy jöjjön a Herczeg András eszeként beharangozott Szpisljak. Szegény Zorannal aztán többször úgy festett, beindul a lila szekér, aztán mégsem, lehet, hogy a jó öreg főcívis Herczeg Bandi volt mégis az igazi ász a Loki kispadon? (Persze hogy.) Ettől még szerintem Szpisljak nem rossz edző, de ez a szezonja amolyan máléPölős lett a Megyeri úton: se íze se bűze. Na de hogy 4 órával az MK-elődöntő előtt kapja meg a selyemzsinórt… ezt nem csak, hogy nem érdemelte, de nagy öngól is a vezetés részéről. A hírek persze arról szóltak: a délvidéki tréner maga kérte a szerződésbontást – gondolom úgy, mint Dolcetti 2006 őszén, vagy Sisa 2009 októberében – még jó, hogy mindkét esetben már kanyarban állt az utód.
Ami nekünk jó lehet e káoszban, az a hangulat: az most nagyon karcos Újpesten. A korábban elirigyelt, tehetséges fiatalok sorát felvonultató, szurkolói által tenyerükön hordozott keretet már ősszel ki-kikezdegették, pl. az ősújpesti Havas Henrik is nagy erőkkel cinkelte az övéit egy őszi Harmadik Félidőben. Aztán a fiatalok egy része a Vasashoz került kölcsönbe erre a tavaszra, de játékukban ott sem volt sok köszönet, Urbán Floresz egyenesen a lila kölcsönklikk Vasas-sorsrontó aknamunkájáról beszélt. A maradó srácokkal sem volt jobb a helyzet Újpesten: bukdácsol a csapat, a korábban még éltetett aranylábúak a szurkolói fórumokon „belőtthajú zselématyikká„, „öntelt sztárocskákká nulla tudással” aposztrofáltattak. S ha a közönség nincs a csapat mögött…
Tévedés ne essék, ellenünk ott lesznek mögöttük, hisz mi vagyunk az ősellenség. De ha a meccs elejét okosan hozzuk le, előbb-utóbb elfogy a lila türelem, ha nem jön az eredmény. Főleg, ha rúgnánk egy gólt (vagy kettőt – ez úgyis megy nekünk tavasszal az első félidők közepén…). Ilyenkor sokat számít a közönség-csapat kohézió, ez Újpesten mindig igen jó, mostanság tán repedezik, elő hát a vörös-fekete vésőkkel, és feszegessük tovább ügyesen a lassan feltáruló hasadásokat.
Amit a csapattól és Supkától várunk, az tehát egy egyszerű, ám okos játék, ahol a kulcsszó a nem beszariság. Nem a Fradi pályás sündisznózás megismétlése kell hát, (max a meccs első harmadában), időben kell felismerni, hogy ez az Újpest csak nevében „a félelmetes” Újpest, ha az igazán veszélyes arcok (Vasziljevics és a két nyugger csatár) kikapcsolására figyelünk, akkor azért nem kell a nadrágba csokizni a maradéktól. Kabát, Rajczi elöl nagy nevek, de ők egyre inkább itteni múltjukból élnek, s bár 1-1 villanás mindig bennük van, főleg a harkovi bódéborogatóban, ha kérhetjük: ne tiszteljük-féljük annyira a lilákat, mint a Fradit. Ennél az Újpestnél, kritizált fiataljaival, csúcsról lefele tartó öregeivel, tapasztalatlan ideiglenes edzőjével (aki az eredmény kedvezőtlen alakulása esetén bizton számíthat egy jó kis vé-ber-gyuri, vé-ber-gyuri kórusra) és megposszanó közönségével együtt, tehát ennél a lila-fehér klubnál most még mi is jobb passzban vagyunk, használjuk ki. Nem lesz könnyű. Semmi sem az, sosem az. Mégis, csináljuk meg.
Összeállításunk? Ki tudja. Supkát lassan kiismerve, gyanítjuk, marad az utóbbi két meccs 4-5-1-e, elöl a konstans sérült Hadzics helyett továbbra is Déllel. Vécsei ismét ott lehet a kezdőben szerintünk, és a padon a hírek szerint Németh Norbi, akit akár egy félidőre is bedobnék, ha Gege ismét az utóbbi hetek nihiljét hozza a középpályán.
Szóval vasárnap este, fordulózáró pesti rangadó. Rég nem látott lehetőséggel előttünk.
Ezzel akkor most egy elemet ki is húznánk a todo-listánkról, de nyugalom, maradt még bőven adósságunk felétek. Hamarosan folytatjuk, de hétvégén úgyis Újpest, lesz téma bőven.
Napsütéses délután, otthon váró húsvéti kajaözön, ilyenkormindignyerünk effektus, és tényleg, 2:0, hm, sima ez, mint Hornyák Vendel koponyája, összegezhet az, aki csak a hírekből értesül a végkifejletről. S bár győzelem után oktalan, aki sír, mi sem ezt tesszük, csak csöndben megjegyezzük: a tegnapi délután napfénye azért bizony kissé fakónak tetszett, ez a 2:0 lehetett volna 2:2 is, igaz, 5:2 is ide, szóval csak az eredmény sima, fordulatok azért voltak. No és, az igazság az, hogy maga a meccs minden volt, csak korzókorlát mellől nyugodtan végignézhető valami nem, bizony szorultak a markok azon a piros korláton, szorult a hantai kéz a borsodis műanyagpoháron, és szorult a hurok többször is Kemi kapuja körül. De nyertünk, pont úgy, ahogy egy éve ilyenkor nyertük a meccseinket áprilisban: szenvedve, nyökögve, de azért csak.
Már aktuális osztályozókönyvünk végén is pedzegettük, hogy fura időutazást hozott a tegnap: mintha nem is ennek az idénynek az egyik fordulóját néznénk, hanem a tavaly tavaszi osonkodást a kiesési zóna felől a középmezőnybe. Van egy szűk keret, a kezdő épp kijön, a padon nem nagyon ül olyan csere, aki tudna új impulzust hozni, csak épp most Bright, Fieber vagy az akkor még gólszegény Danilo helyett Délczegnek, Vidovicsnak és Tchaminak szorítunk, Nagy Gergő helyett pedig Vécsei az ügyeletes akadémiker a pályán. A játék viszont ismét esetleges, helyzeteink sokszor a semmiből jönnek, ha jönnek, és egyszerű de (akkor) nagyszerű őszi alaptaktikánk helyett inkább az „ad hoc”-izmus uralkodik.
Kevesen vagyunk a keretben, de a lelátón is: foghíjas a tribün, szűkös a létszám a kanyarban, lyukacsos a korzó, mint egy ementáli sajt. A hideg és a fékezett habzású tavasz sokakat otthon tartott. Csak hát nem jó ez így: mennyivel jobban pörgött a csapat is az őszi rangadókon, amikor itthonról is megtámogatta őket a 10-20 évvel ezelőttitől persze elmaradó számú, de azért 4-5000-ren csak összeverődő kispesti publikum. Most e tekintetben is visszaköszöntek a csöndesebb Pölő-, Sisa- és Morales korszakbeli meccsemlékek.
Arról már említést tenni is szinte kár, hogy a tervezett tavaszi kulcsemberek terén milyen a helyzet. Milyen? Hát sanyarú. Gege az irányítóposztba belemelegedés helyett egyre katasztrofálisabb, és bár tegnap Supka már kissé újabb poszton, Vécseihez képest picivel hátrább tette be, de legalábbis egyenrangú „irányítóként” a fiatal Bálinttal, hát, ez továbbra is nagyon szerény. És ezúttal a tiziértékesítés sem feledtette a gyengébb játékot. Ceolin és Hadzics, azaz az Abass- és Danilo-pótlékok közül az egyik már az NB2 levegőjét szagolja, Hadzics meg többet ül a kispesti SZTK-ban, mint a Bozsik gyepén, vagy kispadján. Ilyenkor vetődik fel a kérdés: nem kellene picit bátrabban fiatalítani? A vezetőedző maga is elindult ezen az úton, Czár, Vernes, Erdélyi és Vécsei is kapott már epizódszerepet, utóbbi nem is csak statisztaként, hanem már másodszor kezdve, de róla mindjárt részletesebben is értekezünk. A másik 3 ifjonc közül Erdélyi és Czár nálam mindenképp még kapna esélyt, folyamatosan, hiszen biztatóan mozognak, Vernessel pedig egy kiadósabb elbeszélgetés után indíthatnánk új lapot. Sok kommentelőnk is leírta már és mi, posztolók is: ez a szezon gyakorlatilag kész, nagyon már nem csúszunk le, a jövőre tekintettel kissé nyúljunk bátrabban a hátország felé, ki tudja hogy sül el majd a hazai nyári „mercato”, hogy alakul az igazolási kör… 4-5 tapasztalattal felvértezettebb ifjonc nem ártana szeptemberre!
A sok homlokráncolás után viszont pozitívumokról is essen szó. Vécsei Bálint személyében Nagy Geri és Czár után végre ismét egy figyelemreméltó akadémiai debütöt láthattunk. Mikor tavaly májusban Győrött először vetette be Supka az akkor pihentetni kívánt Zelenka helyén az ifjoncot, csak fájó darabossága miatt szomorkodtam. A Vidi ellen a múlt héten kapott ismét esélyt szűk egy év után a fiú, s Hanta dicsérte is a srácot. Most nekem sem marad más hátra! Voltak persze hibák, bátortalanabb megoldások, gyengébb fordulékonyság, de a 2 nagy passz és a remek kapuralövés, valamint az, hogy nem bújt el, nem alibizett, az mindenképp örvendetes. Olyan jó lenne Bárányos után egy jó másfél évtizeddel ismét egy saját nevelésű középső embernek, egy kvázi karmesternek örülni… és még valami: nagyon nem jó, hogy Nagy Geri, vagy Czár, mire belelendülhettek volna, rögvest kidőltek. Bízzunk benne, hogy Bálintot elkerüli a sérülés és bátran fejlődik tovább. Szurkolunk neki!
A már fentebb említett osztkönyvünk kapcsán még gyorsan utaljunk vissza Debi és Muflon Marshall örömteli teljesítményére, és arra az örvendetes tényre, hogy góliszonyos Délczegünk végre bevert egyet az aktuális ellenfélnek. Más kérdés, hogy a tavaly őszi Vasas elleni derbit követően ezúttal is kapott egy arcost, aminek orrcsonttörés lett a vége, ezúton kívánunk jobbulást és gyors felépülést – emberileg amúgy is, csapatérdek szempontjából pedig e csatárínséges hónapjainkban különösen.
A korzó hangulata ma -a létszámnak megfelelően- elég halovány volt. Kisebb mosolyra csak akkor húzódott orcánk, mikor a kezdőrúgást elvégző helyiérdekű lelátólegenda „Jani” egy szép íveléssel szakított azzal a hagyománnyal, hogy a kezdőrúgás csak kis csökött gurítás lehet (ezúton amúgy boldog születésnapot kívánunk a szurkerkollegának). Haverjai közül be is kiáltott neki valaki: „Ne csináld ezt, Jani, mert a Bozovics sírva fakad!„. Nos, Bozsó nem könnyezte meg a szitut, nem úgy, mint mi az ő pályára lépését bő egy óra múlva.
Újpesten viszont még ennyire sem akarunk könnyezni. Úgyhogy hajrá, srácok, keményen készülni a héten és legyen meg a hosszú évek óta első oda-vissza lila-verés. Emlékezzünk valamire e tavaszról is jó szívvel.
Számítottunk a nyúltól a 3 pontra és a füles ezt meg is hozta nekünk, de ezúttal egy másik jószág is tevékeny szerepet vállalt a sikerben: az ősszel oly sokszor cinkelt Marshal Mfon (barátoknak csak Muflon) ugyanis Fehérvár után most itthon is ügyeskedett. Persze be kell vallani, nem ő volt a vasárnap késődélután elsődleges ásza, de valahogy címet is kell adni a posztnak, azt pedig most muflonisztikus tematikára húzzuk fel. Jöjjenek az osztályzatok, egy fontos győzelem behúzása után!
KEMENES: Ezek a nehéz meccsek a kapusok számára, amikor egész meccsen altat az ellenfél, aztán a semmiből jön 1-2 ziccer. A Pápa is ezzel a forgatókönyvvel terrorizálta Szabit, 2 hatalmas kapufával is izgatva a metaller hálőőr lelkivilágát – ezeket, ha lejjebb/beljebb érkeznek, nem is védhette volna. Más esetekben rendben volt a kapusteljesítmény, így simán jöhet a 6-os, és az öröm, hogy újra az egyes számú hálóőrt védeti Supka.
LOVRICS:Ha csak a mostani meccsen láttam volna őt kispestiként, az Aurora zenekar „Viszlát, Iván” albumát venném neki ajándékba, mivel azonban tudjuk, hogy alapból védelmünk oszlopa, a vasárnapi teljesítményt csak csöndben felejtsük el. Esett/kelt, néhány nagy szerelés mellett több labdát el is adott, mint aki nincs magánál. Hajlok arra, hogy egyetértsek Hanta régi mániájával: egy meccsre pihentessük már a derék horvátot, hogy újult erővel térhessen vissza. Pl. a Sió vagy a Kapos ellen Baráth vagy Moga remek pótmegoldás lehetne… 4.
DEBRECENI: 1-2 kisebb hibát láttam tőle, illetve még egyet, amiből majdnem nagy baj lett, viszont 3-4 korszakos szerelést és hátulról a többiek támadásba dobását. Így kéne fejlődni tovább, hogy a posztBánfiJani évtizedek végre kitermeljék a következő saját nevelésű söprögetőlegendát.6.
BOTIS: Nehéz a dolgom, mert az öreg 2 akkora hibát is csinált, mint amekkora lendülettel V.Tvrtko rázza vasárnaponként a pofonfát a III. félidő műsorban – az egyik pápai kapufával, a másik helyzetkihagyással végződött, szerencsénkre. Trademarkos fejesgólja viszont lélektanilag a legjobbkor jött a kihagyott tizi után, és ez 3 pontot ért. Mi legyen? (4+7)/2=5.5.
HAJDÚ: Norbi szerintem remekül tért vissza, tüsténkedett hátul sokat, s bár feljönni nem nagyon maradt ereje -vagy a supkai ukáz tartotta hátul…-, védekezésben megoldotta, amit kellett. Bár azt továbbra sem értem, miért az előrejátékban idegenül mozgó Vidó volt előrébb tolva, de hát Supié volt a döntés és végül is nyertünk. 5.5.
VIDOVICS: Megint becsülettel lehozott/hajtott egy meccset, csak azt nem értettük kedves blogszerző-társammal, hogy miért nem fordítva játszottak Hajdúval. Lendületességük kb. egyenlő, viszont Norbi jóval kreatívabb elől, Vidó inkább csak megindult, s ha fölrúgták, oké, szabi, ha nem, akkor labdavesztés. Beadást, emberelőnyt okozó cselt nem nagyon várhatunk tőle, de végül is, ahogy írtam:a kötelező most megvolt. 5.5.
IVANCSICS: Jujj. Ez megint mi volt? Hátul elég hasznos volt, egy hatalmas becsúszó szerelés, és néhány labdaszerzés említendő itt, no de a szervezés, a passzok, az továbbra is hiánycikk. A lövőkísérletek pedig a legjobb rúgótechnikájú arcunktól siralmasak voltak, csúcson a kihorváthferizett labdával a 20. percben. A tizi-kihagyás pedig majdnem nagyon sokba került. 4. Cseréje, Horváth Adrián óramű-pontosságú supkai védekezőközép-csereként érkezett és játszhatott pár percet (-).
MARSHAL: Muflon barátunk ezt bizony szépen megoldotta. Jó szerelések, pontos passzok -kár, hogy ezek többsége támadást megakasztva hátra felé irányultak. De hát Akassoutól se várunk mást, így most Muflonunkat sem kárhoztatom. Hidit mindenesetre most kiszorította a kezdőből, és amit láttam, az alapján nem érdemtelenül. Erre a verydisciplined játékra még Morales is csettintett volna! 6.
VÉCSEI: A nap pozitív meglepetése a számomra. Bevonható volt a játékba, vállalkozott, hatalmas lövése a második félidőben gólt ért volna. Délczeget gólpasszal ajándékozta meg, és majdnem Tchamit is, ha a csöppnyi pigmeus nem ostobázza el a meccsvégi helyzetét. Voltak persze rontott asszisztok is, és néha úgy fut, mintha Lóczi Robi reinkarnációja lenne, mégis a szeme van labdák már-már abba az irányba mutatnak, hogy hosszú évek óta először kijön egy karmester a kispesti műhelyből? Nem merem elhinni. Kijár a jövőre nézve biztató 6-os!
TCHAMI:Hozta amit tud: a szokásos tizinket és gyors elfutásait. Helyzetet még mindig nem tud kihasználni, bár a kapufájáért jár a kalapemelés. Ha még lövőereje is lenne, valamint esze, lenne egy új remek légiósunk, ám állítólag a TV-közvetítésben a szakkommentátorrá vedlett Bede spori is rávilágított: akkor nem Kispesten játszana. Ez is igaz. 5.5.Cseréje, Porcaripróbált sprintelni néhány hosszt, de azt leszámítva, hogy osonó futása Faragó Fareszt idézik, a kapott 2-3 perc nem sok másra volt elég (-).
DÉLCZEG: Amikor az első negyedóra végén kilépett Vécsei remek ütempasszával, kb. azt éltük át, mint Abraham 2009-es győri MK-döntős szólójánál: a lábon kihordott infarktust. Aztán Lovi fotóskollega figyelmeztetett, hogy mégsem, hisz Délnek eddig helyzete se nagyon volt, amit szakmányban hagyott volna ki, mint anno a derék Abi. Mindegy, lényeg hogy most beverte, és látszott is a srácon a felszakadó gát – vártuk hát a második gólt. Az nem jött, orrcsonttörés viszont igen, hát ez a tavaszunk már csak ilyen úgy fest. Jobbulást! 5.5. Cseréje, Bozsovicslegendásan „gyors” higanymozgásával a pápai 16-oson belül próbált veszélyeztetni, de rendre lemaradt a potenciális lehetőségekről, társai pedig két esetben sem tették neki a labdát ziccerbe – valószínűleg az edzéseken rájöttek, hogy ez fölösleges. Megértem.3.
* * *
No srácok, ez nyögvenyelős 3 pont volt, de 3 pont és most ez a legfontosabb. Ha túllépünk azon, hogy honnan indultunk idén ősszel, és hova jutottunk mostanra, hogy a mostani meccsek inkább a tavaly ilyenkori menekülésünket idézik a kiesés elől, semmint a 2011/12-es első félidény kisebb zökkenőkkel tarkított, de nagy menetelését, akkor azért még az öröm is átjárhatja a szívünket. Egy valami miatt legalábbis mindenképp: a hagyomány, és a Húsvét tényleg hozza magát, így jövőre ne lepődjetek meg, ha ilyen tájban egy „A Húsvét kötelez III.” című beharangozóval jelentkezünk.
Notórius olvasóinknak akár ismerős is lehet posztunk címe, ugyanis 1 éve, egy Paks elleni derbi beharangját hasonló felütéssel nyitottuk meg. Mégsem ihletvesztéssel súlyosbított önismétlés hibájába estünk (illetve dehogyisnem, önismétlés, persze), inkább fennkölten úgy mondanám, stilisztikai elemként, mintegy toposzként tekintünk a Húsvét mantrázására, az ünnepre, mely minden évben visszatér, ahogy az idénynek ebben az szakaszában évről-évre visszatér a kispesti hazai győzelem. A nagy számok törvénye alapján eddig legalábbis fociszurker-éveim nagy részében állt ez az axióma – nagyon bízom benne, hogy vasárnap sem szakad meg a dicső széria.
Nos, ahogy a múltkor is írtam KisKarlóék ellen pörgetve magunkat 2011 tavaszán, a húsvéti derbik nekünk általában jól sültek-sülnek el. Akkor is, ha ez magától nem lett volna nyilvánvaló az adott bajnokságok kontextusában: volt itt pl. karcos Diósgyőr elleni sima siker egy gyenge formájú Honvédtól 13 éve, de a tavalyi Paks-verés is a helyezéseket tekintve (a 2. helyre törekvő atomerősök a kiesés elől menekülő kedvenceink ellen) azért azt sugallta, inkább roller-gyanús a meccs nekünk, mintsem viktória-esélyes. Mégis behúztuk. Mer’ Húsvét, mer’ hazai meccs.
Ebbe kapaszkodni persze tudjuk, gyerekes, babona-átitatott felelőtlen hozzáállás. De sajnos idén megint eljutottunk oda, hogy jobb híján ebben kell hinni. Az ősszel a csapat nagyon egyben volt, de még akkor is baj volt a kötelező hazai győzelmekkel- mit várjunk hát akkor most, ezen a fura tavaszon?
Fura tavasz, bizony ám. Indítottunk 2 laza 2 gólos sikerrel, úgy, hogy helyzetünk a Vasas ellen alig akadt… a Zete ellen már volt vagy 4, de ott meg Ceo vette fel az Abass-maszkot és tékozolt. A Fradi ellen annyi esélyünk volt a gólszerzésre mint csúcskorszakában Ónodi Heninek bekerülni a Hooters-be felszolgálólánynak – a Kecsó elleni katasztrófáról meg sírtunk már eleget. Illetve én sírtam, Hanta kollega szerint pedig akkor játszottunk legjobban idén addig, de ezt a gondolati bicsaklást betudom a Hubertusnak, amit saját bevallása szerint fogyasztott búfelejtőnek. A Vidi ellen pedig hősies küzdelem és a végén a legrosszabb forgatókönyv megvalósulása – ilyen az amikor nem meghatározó játékos van egy csapatnál, igaz, Boss?
No a Vidi meccs, ez kulcs lehet a holnaputáni találkozóhoz is. Mit adott és mitt vett el a csapattól a Vidi-fiaskó? Utóbbi kérdésre egyszerűbb a választ megtalálni: 1 pontot, és a heroikus védekezést koronázó siker érzését, a Vörösmarty-féle ezjómulatságférfimunkavolt feelinget. És mit adott? Hát nekem speciel egy korrekt gól”örömet” mutató Torghellét, ami jól esett a szívnek. A csapat fegyelmezett játékra képességének újabb bizonyítványát, de ezt tudtuk eddig is. A tudatot, hogy majdnem megvolt a legerősebb hazai kerettel bíró Vidi ellen a bravúr. Ez a majdnem lehet a lényeg. Ha a csapat érzi, hogy ez a majdnem inkább pozitív, hogy tényleg közel volt a Vidi megfingatása, hogy az a lelkes és összeszorított fogú hajtás , amit toltak az miért ne menne mások ellen is, akkor jók lehetünk. Ha a majdnemből a ba’meg, hát nekünk semmi se sikerül, hát ennek így semmi értelme, stb. stb., esik csak le, csapódik le a fejekben, akkor gond lehet – nem is kicsi. Supka egyszer már belehullott egy ilyen hullámvölgybe 2008 tavaszán – reméljük most nem a „nem volt szerencsénk” nyilatkozatok sora jön, és van valami a vezetőedző tarsolyában – legalább annyival több 2008-hoz képest, amennyivel érettebb teljesítményt mutat nálunk most a 2. érájában az elsőhöz mérten Supkamester.
Kezdőt szokásunkhoz híven max tippelünk. Annyit tudunk, hogy Ceo szemfelnyitási célzattal az NB2-eseknél pörög egy ideig, Hadzics sérüléséről semmi infó. A hétközi edzőmeccsen Supka szerint a második vonalas játékosainkból senki sem bizonyította , hogy kihagyhatatlan a hétvégén, így esélyes, hogy nagy meglepi nem jön. Kemenes hál’Istennek visszatért a gólvonalra, reméljük a kis intermezzo nem zavarta meg nagyon és a Vidi elleni formát hozza, újabb bravúrokkal. A fehérváriak elleni bekk-show után gyanítjuk, most visszaállunk a 4-4-2-re, a szűrőre leszek kíváncsi, úgy sejtem, a kispadra tett Hidi helyett Marshal lesz a befutó – de ez csak RW meglátás, ne vegyétek készpénznek. Részemről Czár és Erdélyi kipróbálását sem vetném el, Tchami és Bozsó helyén, de nem én döntök. Remélem Bozsovicsot amúgy csak behallucinálom a kezdőbe és Supka nem nyúl hozzá – csak lassan ott tartunk hogy nincs kihez nyúlni anyway. Mondjuk nálam még Diaby is verné a körülményes montenegróit, de Erdélyi mindenképp, rutinhiány ide vagy oda… Mindegy, meglátjuk.
Vasárnap tehát Pápa, nagyon kell a három pont. Helyzetünk nem könnyű, de bízzunk a csapatban. Sok meccsre írtuk már ebben a szezonban, hogy sorsfordító lesz, így elcsépeltbe kezd hajlani e frázis, most mégis újból ezt kell mondjam. Ha most küszködve, de nyerünk, úgy a 4.-5. hely szerintem meglesz idén – legalábbis jó eséllyel. Ha kikapunk, a supkai leülés megismétlődésétől is kezdhetünk félni. A döntetlen meg elodázza minden nyitott kérdés megválaszolását.
Azt hiszem egyetértünk abban: az első megoldásnak örülnénk a legjobban.
Kezdjük menten a szikár ténnyel, hogy aztán beleáshassuk magunkat kicsit a mögöttesebb jelentéstartalmakba: picsaszarok voltunk tegnap az Újpest ellen. Figyelem, nem csak úgy szimplán szarok, hanem egyenesen picsaszarok. (Már elnézést az erős, és egyben a maga nemében vulgáris jelzőért.)
Ugye azzal fejeztük be egy hete a sztorit, hogy Újpesten bizony jó lenne nyerni, mert de régen is volt már, hogy oda-vissza elkentük az orcájukat, satöbbi, satöbbi. Hát a heti történések azóta mindezt az érzést csak erősíthették bennünk: Újpesten kisebbfajta káosz van eluralkodóban, a lila köd már nem csak a kemény mag szektorából szálló füstbombákból gomolyog, de a vezetőség szemeit is kezdi megülni, legalábbis a 4 órával az MK -elődöntő előtti edzőváltás kapkodása erre utal. Nálunk viszont csend honol, ki-ki nyugalomba’ és szelíden bólogat az eperfa lombja- bólogatna, ha eperfa, és nem egy sor jegenye szegélyezné a centerpályát. Szóval most, vagy soha.
Napsütéses délután, otthon váró húsvéti kajaözön, ilyenkormindignyerünk effektus, és tényleg, 2:0, hm, sima ez, mint Hornyák Vendel koponyája, összegezhet az, aki csak a hírekből értesül a végkifejletről. S bár győzelem után oktalan, aki sír, mi sem ezt tesszük, csak csöndben megjegyezzük: a tegnapi délután napfénye azért bizony kissé fakónak tetszett, ez a 2:0 lehetett volna 2:2 is, igaz, 5:2 is ide, szóval csak az eredmény sima, fordulatok azért voltak. No és, az igazság az, hogy maga a meccs minden volt, csak korzókorlát mellől nyugodtan végignézhető valami nem, bizony szorultak a markok azon a piros korláton, szorult a hantai kéz a borsodis műanyagpoháron, és szorult a hurok többször is Kemi kapuja körül. De nyertünk, pont úgy, ahogy egy éve ilyenkor nyertük a meccseinket áprilisban: szenvedve, nyökögve, de azért csak.
A korzó hangulata ma -a létszámnak megfelelően- elég halovány volt. Kisebb mosolyra csak akkor húzódott orcánk, mikor a kezdőrúgást elvégző helyiérdekű lelátólegenda „Jani” egy szép íveléssel szakított azzal a hagyománnyal, hogy a kezdőrúgás csak kis csökött gurítás lehet (ezúton amúgy boldog születésnapot kívánunk a szurkerkollegának). Haverjai közül be is kiáltott neki valaki: „Ne csináld ezt, Jani, mert a Bozovics sírva fakad!„. Nos, Bozsó nem könnyezte meg a szitut, nem úgy, mint mi az ő pályára lépését bő egy óra múlva.
Notórius olvasóinknak akár ismerős is lehet posztunk címe, ugyanis 1 éve, egy Paks elleni derbi beharangját hasonló felütéssel nyitottuk meg. Mégsem ihletvesztéssel súlyosbított önismétlés hibájába estünk (illetve dehogyisnem, önismétlés, persze), inkább fennkölten úgy mondanám, stilisztikai elemként, mintegy toposzként tekintünk a Húsvét mantrázására, az ünnepre, mely minden évben visszatér, ahogy az idénynek ebben az szakaszában évről-évre visszatér a kispesti hazai győzelem. A nagy számok törvénye alapján eddig legalábbis fociszurker-éveim nagy részében állt ez az axióma – nagyon bízom benne, hogy vasárnap sem szakad meg a dicső széria.