Mastodon

Kategória: Beharangozó

Csapatként kell küzdenünk és csapatként kell javítanunk magunkért, a klubért és a szurkolókért

Paks – Honvéd @ Paks, 20:00

Feri szavaival indítanánk útra mindenkit Paks felé:

(…) A nehézségekből azonban erőt kell merítenünk, közösen, egy irányba húzva kell futballoznunk. Csak a péntek esti meccsre szabad fókuszálni, ezen túl minden mást ki kell zárni, nincs más választásunk, meg kell szerezni a három pontot!

via honvedfc.hu

Mélyen átgondolva a dolgokat, valóban tarthatatlan, hogy napról-napra, hétről-hétre csak sipákolni tudunk, hogy mindent rossznak tartunk, hogy légbőlkapott kitalációk mentén vagdalkozva nevezünk meg mindenféle felelősöket, és az álláspontunkból még az azoknak ellentmondó szikár tények hatására sem vagyunk hajlandók engedni. Ennek itt és most véget kell vetni!

„Csapatként kell küzdenünk és csapatként kell javítanunk magunkért, a klubért és a szurkolókért” bővebben

Nem azzal van a baj, hogy a Föld mégsem lapos, hanem azzal, hogy nem merik elismerni: gömb (mert annak hiszik a csonkakúpot)

A Bp. Honvéd – Újpest elé.

Egyszerű a helyzet: az Újpest ellen nyerni kell. Minden más eredmény elfogadhatatlan. Az ún. sportszerencsére, illetve bármi másra hivatkozás időszakának vége, ráuntunk az üres és hamis szövegekre, többé nincs helye semmiféle magyarázkodásnak. A képlet a következő:

  • ha nyerünk — újabb egy meccs haladék (ajándék) a Kun/Horváth párosnak.
  • ha veszítünk — viszlát.

És így tovább, győzelemről győzelemre. Felőlem maradhatnának a világ végéig, hiszen a folyamatos győzelem előbb bajnokságot, majd európai kupagyőzelmet jelentene. Legfeljebb amikor majd visszatekintünk 2021-re, akkor elfog minket az undor, de sebaj, hiszen ott a BEK-trófea az ölünkben. (Ébresztő, Hanta!)

„Nem azzal van a baj, hogy a Föld mégsem lapos, hanem azzal, hogy nem merik elismerni: gömb (mert annak hiszik a csonkakúpot)” bővebben

Világirodalmi kontextusba helyezve próbáljuk meg elmagyarázni miről szól a Kispest-MTK, majd elkanyarodunk a felelősségek firtatásának irányába

minden rejtve rajtam,
a lényeg láthatatlan,
légy gyengéd, de hajthatatlan,
érd el azt, hogy látni hagyjam!

részlet Sallai János és Vandulek Zoltán: Tanga c. dalművéből.

Legőszintébb sajnálatunkra, posztunk nem a kilencvenes évek kortárs költészetével kíván foglalkozni, hanem annál valami sokkal fontosabbal. Sajnáljuk, hiszen ha mégis a kilencvenes évek kortárs költészetét választanánk, akkor egy olyan kultúrtörténeti pillanatról beszélhetnénk, ahol megtörtént, hogy Csokonai reménye (földiekkel játszó égi tünemény), Radnóti szülőhazája (lángoktól ölelt kis), esetleg József Attila hűsége (talpig nehéz) által kitaposott ösvényen elindulva, Orbán Tamás leírta az évtized talán legfontosabb, és egyben legnagyobb hatású metaforáját: a szerelem is napolaj.*

*_ amennyiben mégis inkább ebbe az irányban indulnál el, ajánljuk a Régen minden jobb volt podcast vonatkozó adását, illetve a hozzá kapcsolódó posztot.

„Világirodalmi kontextusba helyezve próbáljuk meg elmagyarázni miről szól a Kispest-MTK, majd elkanyarodunk a felelősségek firtatásának irányába” bővebben

Ha más nem meri hangosan, akkor én kimondok egy reálisan elvárható idei célt

Debrecen – Bp. Honvéd @ Debrecen, 17h

Előzetesen annyit, hogy nekem se Ferivel, se Szamóval nincs semmi bajom, alapvetően jófej karakterekként ismertem meg őket, valahol még szurkolok is azért, hogy velük legyünk sikeresek, azonban vannak pillanatok, amikor be kell látni: nem megy együtt. A kérdés igazából az, mikor jön el (eljött-e már?) ez a pillanat?

Nagyon kényelmes lenne a válogatott miatti kéthetes szünetet kihasználni egy edzőváltásra, és igen, Feriékben bőven van annyi meccs, hogy értékelhető legyen a teljesítményük, most viszont tekintsünk el ettől a felettébb praktikus helyzettől, és nézzük meg, mi az, ami elvárható lenne, és amit teljesíteni kellene ahhoz, hogy legalább középcsapatnak, felsőközépcsapatnak merjük nevezni a jelenlegi Kispestet.

„Ha más nem meri hangosan, akkor én kimondok egy reálisan elvárható idei célt” bővebben

A nap, amikor minden eszköz megengedett: Felcsút – Kispest

Felcsút – Honvéd @ Felcsút, 17h

Csak a szokásos: utolsó kör, tehát Felcsút.

Tököm tele az egésszel, azonban úgy tűnik, korunk meghatározottságai között ez a jelenség egyszerűen kiirthatatlan az NB I-nek a környékéről, és félő, még nagyon sokáig együtt kell élnünk vele. Valójában nem is a magyar futball szégyene a jelenség, hanem a magyar társadalomé, azonban ezt az aktát inkább nem nyitnánk ki – tudjuk pontosan, hogy miről van szó. Pár címszó azért: legendát nem lehet venni, ahogy történelmet sem érdemes hamisítani, mert a kollektív emlékezet pont arra való, hogy emlékezzünk. Ugye, kedves csuhásozókból lett turbókeresztények?

Vagyis az van, hogy ma a Tisztességes Magyar Ember, illetve a Tájékozott Európai Futballkedvelő is mind nekünk szurkol, hiszen Felcsútra látogat a Kispest, és innentől felesleges bármit ragozni. Soha nem múló gyűlölettel a névválasztás miatt, és akkor az irreális mennyiségben odaáramló lovettáról még nem is beszéltünk – mert ott is tudjuk pontosan, hogy miről van szó.

Feláll, taps, ováció, őszinte rajongás, bár kicsit fintorogva, mert azért nem értünk mindennel eggyet. Ilyenkor rendre Moldovától a Színházi vegyes 1. jut eszembe, ahol Alfonzó egy igen erőteljes példával illusztrálja, hogy ami nem tökéletes egészben (a közel tökéletes nem elég!), azt bottal sem érdemes megpiszkálni. Pláne, ha a tökéletestől való távolságát jellemző epszilon sugarú kör valami egészen undorító kis apróság. Értjük a példát, ugye?

„A nap, amikor minden eszköz megengedett: Felcsút – Kispest” bővebben