Mastodon

Kategória: Beharangozó

Világirodalmi kontextusba helyezve próbáljuk meg elmagyarázni miről szól a Kispest-MTK, majd elkanyarodunk a felelősségek firtatásának irányába

minden rejtve rajtam,
a lényeg láthatatlan,
légy gyengéd, de hajthatatlan,
érd el azt, hogy látni hagyjam!

részlet Sallai János és Vandulek Zoltán: Tanga c. dalművéből.

Legőszintébb sajnálatunkra, posztunk nem a kilencvenes évek kortárs költészetével kíván foglalkozni, hanem annál valami sokkal fontosabbal. Sajnáljuk, hiszen ha mégis a kilencvenes évek kortárs költészetét választanánk, akkor egy olyan kultúrtörténeti pillanatról beszélhetnénk, ahol megtörtént, hogy Csokonai reménye (földiekkel játszó égi tünemény), Radnóti szülőhazája (lángoktól ölelt kis), esetleg József Attila hűsége (talpig nehéz) által kitaposott ösvényen elindulva, Orbán Tamás leírta az évtized talán legfontosabb, és egyben legnagyobb hatású metaforáját: a szerelem is napolaj.*

*_ amennyiben mégis inkább ebbe az irányban indulnál el, ajánljuk a Régen minden jobb volt podcast vonatkozó adását, illetve a hozzá kapcsolódó posztot.

„Világirodalmi kontextusba helyezve próbáljuk meg elmagyarázni miről szól a Kispest-MTK, majd elkanyarodunk a felelősségek firtatásának irányába” bővebben

Ha más nem meri hangosan, akkor én kimondok egy reálisan elvárható idei célt

Debrecen – Bp. Honvéd @ Debrecen, 17h

Előzetesen annyit, hogy nekem se Ferivel, se Szamóval nincs semmi bajom, alapvetően jófej karakterekként ismertem meg őket, valahol még szurkolok is azért, hogy velük legyünk sikeresek, azonban vannak pillanatok, amikor be kell látni: nem megy együtt. A kérdés igazából az, mikor jön el (eljött-e már?) ez a pillanat?

Nagyon kényelmes lenne a válogatott miatti kéthetes szünetet kihasználni egy edzőváltásra, és igen, Feriékben bőven van annyi meccs, hogy értékelhető legyen a teljesítményük, most viszont tekintsünk el ettől a felettébb praktikus helyzettől, és nézzük meg, mi az, ami elvárható lenne, és amit teljesíteni kellene ahhoz, hogy legalább középcsapatnak, felsőközépcsapatnak merjük nevezni a jelenlegi Kispestet.

„Ha más nem meri hangosan, akkor én kimondok egy reálisan elvárható idei célt” bővebben

A nap, amikor minden eszköz megengedett: Felcsút – Kispest

Felcsút – Honvéd @ Felcsút, 17h

Csak a szokásos: utolsó kör, tehát Felcsút.

Tököm tele az egésszel, azonban úgy tűnik, korunk meghatározottságai között ez a jelenség egyszerűen kiirthatatlan az NB I-nek a környékéről, és félő, még nagyon sokáig együtt kell élnünk vele. Valójában nem is a magyar futball szégyene a jelenség, hanem a magyar társadalomé, azonban ezt az aktát inkább nem nyitnánk ki – tudjuk pontosan, hogy miről van szó. Pár címszó azért: legendát nem lehet venni, ahogy történelmet sem érdemes hamisítani, mert a kollektív emlékezet pont arra való, hogy emlékezzünk. Ugye, kedves csuhásozókból lett turbókeresztények?

Vagyis az van, hogy ma a Tisztességes Magyar Ember, illetve a Tájékozott Európai Futballkedvelő is mind nekünk szurkol, hiszen Felcsútra látogat a Kispest, és innentől felesleges bármit ragozni. Soha nem múló gyűlölettel a névválasztás miatt, és akkor az irreális mennyiségben odaáramló lovettáról még nem is beszéltünk – mert ott is tudjuk pontosan, hogy miről van szó.

Feláll, taps, ováció, őszinte rajongás, bár kicsit fintorogva, mert azért nem értünk mindennel eggyet. Ilyenkor rendre Moldovától a Színházi vegyes 1. jut eszembe, ahol Alfonzó egy igen erőteljes példával illusztrálja, hogy ami nem tökéletes egészben (a közel tökéletes nem elég!), azt bottal sem érdemes megpiszkálni. Pláne, ha a tökéletestől való távolságát jellemző epszilon sugarú kör valami egészen undorító kis apróság. Értjük a példát, ugye?

„A nap, amikor minden eszköz megengedett: Felcsút – Kispest” bővebben

A Magyar kupa arról szól, hogy késő este továbbjut az egyik csapat, és mi reménykedünk, hogy a Kispest lesz az. Illetve esetünkben ennél valamivel többről

ZTE – Honvéd @ kupa

Nem feltétlen baj, hogy már napokkal a meccs előtt elutazott a csapat Egerszeg környékére. Van mit ki/átbeszélni bőven. Például olyan apróságokat, hogy mit csinálunk, és mit nem csinálunk egy megnyert meccs utolsó perceiben, hogy legalább pár olyan alapsémát tartsunk be, amit az ifitől gyakoroltatnak a világ összes labdarúgójával. A pályán a játékos tud hibázni (l. Pantelic, Klemenz és Batik együttes szerencsétlenkedése a második kövesdi gólnál), azonban az a készlet, amivel a játékos felmegy a pályára az edzőtől kell jöjjön.

És érzésem szerint belőlünk pont a magabiztosságnak egy olyasféle alapozása hiányzik, hogy legyen nem sok, de legalább pár unalomig begyakorolt, unalomig átismételt megoldásunk, amihez bármikor fordulhatunk, amihez igazodni lehet, ha valami baj lenne, ha nagyon ránk mászna az ellenfél.

„A Magyar kupa arról szól, hogy késő este továbbjut az egyik csapat, és mi reménykedünk, hogy a Kispest lesz az. Illetve esetünkben ennél valamivel többről” bővebben

Poszt helyett minden egyéb Kövesdre

Hányszor, de tényleg hányszor megfogadtam: nem megyek másnaposan meccsre, mert a meccs az ünnepnap, és abból csak egy van egy héten, sört kóstolni viszont bármikor lehet. (Egyszer érdemes lenne megvizsgálni, hogy melyik, végül betartatlan fogadalom hangzik el legtöbbször a szurkolók szájából. Részemről az „ide se, jövök többet” a legerősebb tipp.)

Ha az ember másnapos, akkor a meccsen is csak kókadozik, szóval most (fél kilenc van) jöhetnek a kávék és az egyéb népi praktikák. Tizenegytől fakó az akadémián, háromnegyed négytől pedig Feri és a Csapat. Ha másnaposka vagy, akkor ez egy hosszú nap lesz.

„Poszt helyett minden egyéb Kövesdre” bővebben