Mastodon

Ha én lennék az edző, akkor már nem én lennék az edző

Honvéd – Haladás 1-2

Tudni kell feladni, és elfogadni a tényt: nem jött be az ötletünk. 1992-ben például Mezey György helyére leigazoltuk a kor másik nagynevű edzőjét, Verebes Józsefet. A keret kiváló volt, sima bajnokesélyes, azonban a Mágus alatt szenvedett. A vezetőség nyolc meccset várt, majd a Mágus repült. Szuribá beugrott a Siófok ellen, és utána jött az isteni Martti Kuusela, a végén pedig behúztuk a bajnokságot.

A helyzet most nagyon hasonló: látványosan nem működik együtt az edző és a keret. Igazából nem a taktikát hiányolom, mert az láthatóan nincs. A sokpasszos felé induló játékunkat menet közben felváltotta valamiféle direktebb, de ugyanúgy nem működő foci. Mindegy.

A legnagyobb baj, hogy a játékosaink egy részének fogalma sincs arról, milyen rendezvényen van egyáltalán – és ez bizony edzői hiba.

“Ha én lennék az edző, akkor már nem én lennék az edző” bővebben

#kínzókérdés

“#kínzókérdés” bővebben

Hivatalosan is eldőlt: marad Feri

Volt rá némi esély.

Milyen változások várhatók az első csapatnál a téli szünetben?

Az edzői stáb folytatja a munkát, azonban a keretben várhatóak változások. Elkezdődtek a tárgyalások a kiszemelt játékosokkal, de helyet is kell teremteni nekik, így természetesen távozók is lesznek. Fontos, hogy akik érkeznek, azok nemcsak játékban hanem mentalitásban is hozzá tudjanak tenni a csapathoz. Akik pedig maradnak, azok még jobban becsüljék meg, hogy a Honvédban játszhatnak.

nyilatkozta Kun Gábor a honvedfc.hu-nak.

Vajon mi lenne a válasz a miértre? Miért folytathatja az edzői stáb, ha a saját őszükön még annál is gyengébbet mutattak, mint tavasszal, a papíron más, állításuk szerint rossz szerkezetben összerakott csapatával? Tényleg, mi lehet az a mérés, mutató, teljesítményindex, bármi, amiből azt a következtetést vonták le: maradjanak Feriék?

(Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli kinyilatkoztatásaiban is keményebb kérdéseket kap a Kossuth Rádióban, mint Kun egy ilyen év után.)

“Hivatalosan is eldőlt: marad Feri” bővebben

Beindult a nagy Ferilottó, és nem lenne meglepő, ha az egymillióból az egyet húznák ki: Ferit

A téli uborkaszezon messze legfontosabb kérdése lesz (volt?) Kispesten, hogy marad Feri, vagy sem?

Az ősszel hallani lehetett Storckról (ő közben Belgiumba igazolt), Michael Borisról, sőt, kettejük kombójáról is. A pletykákat erősítette, hogy Boris az elmúlt hetekben többször is feltűnt a meccseinken. Az NSO szombati anyaga szerint még tartja magát Boris, és megjelent új szereplőként az exújpesti Vignjevic, valamint állócsillagként Horváth Feri maradása.

Szombaton letudtuk az utolsó idei bajnokit, a klub is megtartotta a karácsonyi bankettjét, Nono talán már Dubaiban nyaral, vagyis amiről eddig nem született nyilvános döntés, arról idén már valószínűleg nem is fog.

“Beindult a nagy Ferilottó, és nem lenne meglepő, ha az egymillióból az egyet húznák ki: Ferit” bővebben

Az előrelépés megkérdőjelezhetetlen

Az idei őszi szezon egy meccsel hosszabb lesz, mint a tavalyi volt, ezért, most mutatjuk meg, mennyit sikerült előre lépni: 3 (azaz három!!33!!3!!!) egész pontot!

Mielőtt bárki azt mondaná, ez kevés, sőt, egyenesen lóf*sz, azoknak üzennénk, hogy a harmadik legmagasabb fajlagos javulását mi mutattuk be tavalyhoz képest az egész enbéegyet tekintve.

“Az előrelépés megkérdőjelezhetetlen” bővebben

Milyenferi? Az.

Bp. Honvéd – ZTE 2-2

Több dolog kavarog bennem több szinten. Az egyik kavargás tájegységileg a hasamban fedezhető fel, a másik pedig a fejemben. A hasban lévőre egyszerű magyarázatom van: alapvetően a tegnap elfogyasztott sörmennyiséggel van szoros összefüggésben. A fejben lévő, és ott lüktető viszont egy hatalmas katyvasz, amiből nem hinném, hogy ki tudok keveredni a poszt végére, ezért meg sem próbálom.

Kavargóként ott van kapásból azt Erik a viking klasszikus jelenete, amikor elsüllyed Atlantisz, azonban az atlantisziak egyszerűen nem akarják észrevenni, aztán a Kafkaz A változás szele című klasszikusának dalszövegrészlete:

ne csináld már
szórakozzál mással
ne velünk
ne hagyd abba
táncolj újra
megint nekünk
feri segíteni kell
gyere vissza
feri segíteni kell
gondold újra
feri segíteni kell
gyere vissza
feri segíteni kell
nekünk
(de komolyan)

2-2-nél kínunkban énekeltük.
“Milyenferi? Az.” bővebben

Szerencsére minden a legnagyobb rendben, haladunk tovább a megkezdett úton

tudta meg a Csakfoci. Vagyis szerintük péntekig, a Paks elleni meccsig már nem lesz edzőváltás.

Semmi gond, tényleg nincs itt semmi látnivaló. Egyszerűen nem volt szerencsénk (nem volt szerencsénk, Attila nem volt szerencséééééénk). Ismét.

Tanult kollégám szerint, ha egy gép rendre ugyanúgy működik, amikor ugyanazt teszed bele, ugyanazt adja ki, akkor az a gép normális működése. Tehát az alkotó szándéka szerinti. Esetleg pont az alkotó szándékával ellentétes, azonban az ilyen esetekben szimpla hozzá nem értésről lehet szó.

“Szerencsére minden a legnagyobb rendben, haladunk tovább a megkezdett úton” bővebben

A sportlap cikkének hangulata szerint nem csak Horváthra kaphatták meg a kilövési engedélyt

Nem az a meglepetés, hogy lehozták Michael Boris lehetséges érkezését (és esetleg Storckét), hanem az anyag egyéb részleteinek szövegezése. Már a második bekezdésben a következőt olvashatjuk:

Kérdés, hogy az esetleges edzőváltás bármiféle gondot is megold – a kispestiek (már nem is annyira) új vezetősége két és fél évvel ezelőtt érkezett a XIX. kerületi klubhoz, s immáron hatodik (!) alkalommal válthat edzőt…

Hoppáka. Még egy felkiáltójel is jutott a mondat közepébe.

“A sportlap cikkének hangulata szerint nem csak Horváthra kaphatták meg a kilövési engedélyt” bővebben

Feri szerint a közel lehetetlen az új valószínű, vagyis a Horváth takarodjot is úgy kell érteni, hogy: maradj!

Bp. Honvéd – Újpest 1-2

pre: azzal a szomorú hírrel kell indítanunk, hogy vasárnap reggel (9:30) még mindig Horváth az edző és Kun az ügyvezető a klubnál.

Úgy látszik, alig egy hónap alatt harmadszor is bejött a híres egymillióból egy. (l. címlapképünk) Elhiszem, mert maga az edzőnk nyilatkozta, szóval így kellett lennie. Hogyaszongya:

Az elmúlt öt meccsünkből három volt olyan, ami szezononként egyszer forduló elő. (…) Ez egy hihetetlen pechszéria, saját magunkat intézzük el minden meccsen.

Jogos, magunkat. Persze az is igaz, hogy nulla játékunk van, semmi előremutató, egy épkézláb labdakihozatalra is képtelenek vagyunk, még akkor sem, ha egyáltalán nem támadnak le minket — vagyis magunkat verjük meg. Viszont ha nagy ritkán nyerünk, akkor ahhoz ugyanúgy semmi közünk, hiszen ott nyilvánvalóan az ellenfél verte meg saját magát. Mi egyszerűen képtelenek vagyunk bármire, ami a futballra hasonlítana.

“Feri szerint a közel lehetetlen az új valószínű, vagyis a Horváth takarodjot is úgy kell érteni, hogy: maradj!” bővebben

Világirodalmi kontextusba helyezve próbáljuk meg elmagyarázni miről szól a Kispest-MTK, majd elkanyarodunk a felelősségek firtatásának irányába

minden rejtve rajtam,
a lényeg láthatatlan,
légy gyengéd, de hajthatatlan,
érd el azt, hogy látni hagyjam!

részlet Sallai János és Vandulek Zoltán: Tanga c. dalművéből.

Legőszintébb sajnálatunkra, posztunk nem a kilencvenes évek kortárs költészetével kíván foglalkozni, hanem annál valami sokkal fontosabbal. Sajnáljuk, hiszen ha mégis a kilencvenes évek kortárs költészetét választanánk, akkor egy olyan kultúrtörténeti pillanatról beszélhetnénk, ahol megtörtént, hogy Csokonai reménye (földiekkel játszó égi tünemény), Radnóti szülőhazája (lángoktól ölelt kis), esetleg József Attila hűsége (talpig nehéz) által kitaposott ösvényen elindulva, Orbán Tamás leírta az évtized talán legfontosabb, és egyben legnagyobb hatású metaforáját: a szerelem is napolaj.*

*_ amennyiben mégis inkább ebbe az irányban indulnál el, ajánljuk a Régen minden jobb volt podcast vonatkozó adását, illetve a hozzá kapcsolódó posztot.

“Világirodalmi kontextusba helyezve próbáljuk meg elmagyarázni miről szól a Kispest-MTK, majd elkanyarodunk a felelősségek firtatásának irányába” bővebben