Mastodon

A meccs legsűrűbb öt percében talán ha húsz másodpercet volt játékban a labda

Honvéd – Kecskemét 1-0

Meggyőzhető vagyok arról, hogy Bocskay belépője egyértelműen büntető volt. A bizonytalanságom oka egy másfél éve történt nagyon hasonló eset Pakson, amikor Lukic lábára lépett Lenzsér, miután Lukic már ellőtte a labdát, és a videóhoz kiszaladó Berke tizenegyest adott rá. Akkor sem értettem egyet vele, mert valahogy nem éreztem fairnek, miközben mondom, simán lehet, hogy a szabályok szerint be kellene fújni.

Igazából mindegy is, hogy Zeke előtte milyen eszközökkel fűzte át magát Dokán, hogy Doka belépett elé, erre elsodorta, vagy oda-vissza megvolt a taszítás, mindegy, mert legalább volt valami küzdés egy labdáért, kár lenne ilyesmiket befújni, nem porcelánboltban vagyunk. Aztán a megpattanó labdát Bocskay próbálta combbal átvenni, majd ment a saját labdájára, amibe belelőtt Szuhodovszki, és igen, Bocskay tényleg nyújtott lábbal, talppal járt arrafelé, és igen, eltalálta Szuhodovszki lábát. Mondom, nem érzem. Nekem már Lukicsé se volt az Pakson.

Amúgy érdekes a helyzet, mert ha Bognár befújja, akkor vajon átkerült volna a hangsúly a Zeke-Doka csatára, és vajon akkor a kispestiek lennének felháborodva, hogy már rég kifelét kellett volna ítélni?

“A meccs legsűrűbb öt percében talán ha húsz másodpercet volt játékban a labda” bővebben

Bognár Tamás, VAR, Honvéd

A bírónak VAN videója.

Bognár Tamás ebben a szezonban négy meccset vezetett nekünk, és ezeken legalább ötször használták úgy a VAR-t, hogy legalább egy percre megállt miatta a játék. (Azért legalább ötször, mert a tévés visszajátszások, illetve összefoglalók alapján számoltam össze, és lehet, nem mindent vettem észre.)

Szavazós poszt következik a világ legegyszerűbb formátumában: minden döntéshez betettük a vonatkozó videót, alatta leírtuk szövegesen is, hogy mi történt, majd mindegyik után a feltesszük a kérdést: jól döntött Bognár?

“Bognár Tamás, VAR, Honvéd” bővebben

Poszt helyett minden egyéb Kövesdre

Hányszor, de tényleg hányszor megfogadtam: nem megyek másnaposan meccsre, mert a meccs az ünnepnap, és abból csak egy van egy héten, sört kóstolni viszont bármikor lehet. (Egyszer érdemes lenne megvizsgálni, hogy melyik, végül betartatlan fogadalom hangzik el legtöbbször a szurkolók szájából. Részemről az “ide se, jövök többet” a legerősebb tipp.)

Ha az ember másnapos, akkor a meccsen is csak kókadozik, szóval most (fél kilenc van) jöhetnek a kávék és az egyéb népi praktikák. Tizenegytől fakó az akadémián, háromnegyed négytől pedig Feri és a Csapat. Ha másnaposka vagy, akkor ez egy hosszú nap lesz.

“Poszt helyett minden egyéb Kövesdre” bővebben

Egészen nulla várakozásokkal indulok Kövesdre

Mezőkövesd – Bp. Honvéd @ Mezőkövesd, 17:00

A címmel ellentétben természetesen érdekelt vagyok a Kispest bronzérmében. A nulla várakozás inkább egy ahogy lesz, úgy lesz érzetnek szól. Ebben a kiszámíthatatlan, jósolhatatlan bajnokságban bármi megtörténhet, és nem azért, mert annyira jó minden, hanem mert annyira közepes. Bárki megverhet bárkit, ahogy ki is kaphat tőle.

Mint két dobókocka. Dobsz velük, az egyik nagyobb, mint a másik, néha pedig döntetlen. Izgalmas? Nevezheted annak, de gondold végig a kocka oldaláról. Van bármi ráhatása az eredményre? Naugye.

Ráhatásunk nekünk sincs, cserébe jelen lenni jó, a társaság kiváló, a stadiont szeretem, szóval ott a helyünk. Aztán lesz, ahogy lennie kell.

“Egészen nulla várakozásokkal indulok Kövesdre” bővebben

Ismét tökéletes meccset ment a Köcsögválogatott

Ahogy az várható volt, az utóbbi évek Videoton elleni meccseihez hasonlóan a tegnapi sem múlhatott el a Köcsögség Minden Szépségének és Formájának bemutatása nélkül. A köcsögség, ami edzőtől, csapattól, stadiontól, időjárástól, helyezéstől és bírótól független, de ami valahogy mindig benne van mostanában a Videotonban, és amit nagyon könnyen elsajátítanak a frissen érkező játékosok is.

A csúcspont egyértelműen Lazovic fetrengése volt a bajnoki döntőn. Akkor  annyira sikerült túltolni az arroganciát, hogy a jelenet komoly nemzetközi karriert futott be a videómegosztókon.

“Ismét tökéletes meccset ment a Köcsögválogatott” bővebben

Napikispest 2018.04.09.

  • bíróküldés // Bognár Tamás vezeti újra a Videoton elleni meccset szerdán, pont ahogy a tavalyi döntőt is. (feltéve, ha az MLSZ adatbankja nem csak copy-paste az elmaradt meccsről)
    • asszisztensek: Georgiou Theodoros, Széchenyi István; alapvonali: Szőts Gergely, Zierkelbach Péter; tartalék: Vígh-Tarsonyi Gergő

Napikispest 2018.03.01.

A tartalomból: bíróküldés, bíróstatisztika

  • bíróküldés // azt egyelőre nem tudni, hogy szombaton megrendezik-e a Honvéd-Videotont, viszont ha igen, akkor a változatosság kedvéért újra Bognár Tamás fújja majd.
    • Bognár 2006 óta vezet nekünk, és a 28 közös meccsünkön 12-szer győztünk, mindössze háromszor ikszeltünk, és 13-szor kikaptunk. (A teljes listát megtalálod a magyarfutball.hu-n.)
    • Érdekesség, hogy 2008.02.23. (Honvéd-REAC 1-1) és 2017.09.23. (Videoton-Honvéd 1-1) között sorozatban 22 meccsünkön nem született döntetlen vele.
    • Amúgy Bognár fújta a tavalyi bajnoki döntőt is.

“Napikispest 2018.03.01.” bővebben

Napikispest 2017.11.16.

  • micsoda véletlen // kémeink jelentették, hogy az egyik munkaügyi bíróságon egész véletlenül belefutottak egy másodfokú tárgyalásba, és ha jól értették, akkor a téma egy pár évvel ezelőtti “felmondás jogellenessége” volt. A felperes egy külföldi állampolgár, foglalkozását tekintve edző, az alperes pedig egy budapesti futballklub, és a tárgyalás vége állítólag az lett, hatályon kívül helyezték az elsőfokú döntést.
    • egyelőre ennyit tudunk, és nyomozunk tovább. Például azt, hogy az ilyen tárgyalásokról hol van adatbázis? Mármint létezik olyan weben is elérhető, kereshető valami, ahol beírom, hogy bíróság, nap és kidobja, hogy milyen nyilvános tárgyalás volt?
  • bíróküldés // Bognár Tamás fúj szombaton az Újpest ellen. A taccsbírók: Buzás Balázs és Georgiu Theodoros, az alapvonalon Molnár Attila és Gaál Gyöngyi, tarcsiban pedig Király Krisztián.
    • Bognár legutóbb Felcsúton, a Videoton ellen vezetett nekünk, ami után mi büntetést kaptunk a bíró szidalmazásáért, a bírót pedig valószínűleg elmeszelték, mert a következő fordulóban még az alapvonalra sem jelölték.
  • születésnap // Latifu ma 28. Boldogat.

“Napikispest 2017.11.16.” bővebben

Napikispest 2017.09.28.

  • bíróküldés //
    • a Videoton ellen fújó Bognár ebben a fordulóban nem kap meccset, ami könnyen jelentheti azt, hogy elmeszelték. Érthető lenne. (vö.: A Honvéd a bíró szidalmazásáért büntetést kapott. Amúgy majd az MLSZ úgyis azzal magyarázza, hogy nem elmeszelték, hanem fáradt, mert hétközben is vezet meccset.)
    • a Vasas ellen szombaton Kassai fúj, aminek nem örülünk, mert vele legendásan nem megy.
  • Pietro Vierchowod //
    • azt pletyizik, hogy Szentes Lézer mellett ő a másik esélyes a Bekő Balázs kirúgása miatt jelenleg üresen tátongó győri padra. TROLLOLOLO, Vérhód.