Beszámoló // Csak a Kispest!

Megint besült az RW-jóslat…

…ennyi.

Megmondtam, hogy esőben ázunk majd a korzón, sokak között én is, egy iszonyat tré meccsen.

Nos, eső nem volt, én meg a nagy lelkesítő werkliposztom után úgy hajoltam meg egy klasszik őszeleji vírus előtt, mint kismáncsó a terhes atyai örökség alatt, így otthonról, ágyból, gyógyteákkal felszerelkezve szenvedtem végig a meccset. És a meccs tré volt. Ja, ezt eltaláltam.

Apró örömök? Á, dehogy. Ellenben sokadjára is beigazolódott, hogy TV-n keresztül nézve az élőben, meccs-haverokkal még csak-csak kibírható „foci” bizony élvezhetetlen. Sőt. Katasztrofálisán ótvarul pocsék. „Megint besült az RW-jóslat…” bővebben

És akkor azt mondta Alexandrának, én is cigány vagyok, csak kitanultam magam

A cím persze már bőven a hazaút, ahogy a megidézett kishölgy is úgy volt 17, ahogy Job 42.

Mellékesen a tárkányi túra nem másról szólt, mint a Cordella-féle koncepció végleges és egyben totális elvetéséről. De tényleg, mert ilyen nincs, nem szabad, hogy vanjon, hogy egyáltalán bárki képzetében megtörténjen.

A kussolásnak vége kell legyen! Ahogy sok minden másnak is.

„És akkor azt mondta Alexandrának, én is cigány vagyok, csak kitanultam magam” bővebben

Olasz meló, pesti dugó

Mikor tegnap este háromnegyed 8 fele Hantával az anyósülésen bekanyarodtam az Üllőire a Hungáriáról, nem sejtettük, hogy nap negatív csúcspontja vár ránk: 35 perc alatt csorogtunk le a Népligettől az Ecseri útig a négy sávnyi kocsit egy sávba szűkítő 3-mas villamos sínrekonstrukció okozta útlezárás okán. Miután a meccset a Hungárián már teljesen kiveséztük, a népligeti vasúti felüljáró alatt Hanta mester csak annyit nyögött be üveges szemmel az akkor már 2-3 perce honoló csendünkbe: „nem mondom, hogy nem unatkozom„. És bár az unalom az újpesti meccsünk kapcsán is sok emberben előjöhetett, mint első szó, ami eszébe jut (ha nem Honvédos és nem épp az utolsó 10 percet nézte a delikvens), az, hogy a negatív élménycentrum nem a Szuszában, hanem ebben a későnyáresti dugóban ért el minket, az azt is mutatja: pesszimista várakozásaimhoz képest nem lettünk kivéreztetve a liláknál, sőt. Végül is lehet örülni az egy pontnak. Csak ez a moralesi időket idéző „játék”, ez piszkálja kicsit a kispesti ínyenc-csőrt. „Olasz meló, pesti dugó” bővebben

A katarzis most elmaradt – a győzelem nem

Megvan a kötelező. Nem esett meg a szégyen. Behúztuk a 3 pontot. Stb., stb. Még folytathatnánk napestig a klasszikus közhelyekkel. Ami jó, az tényleg az, hogy a Bohóc torzszülöttje továbbra is nyeretlen, ponttalan és góltalan ellenünk. Ami nem jó, az az, hogy a tavalyi, főleg a fehérvári vendégjátékkal összevetve bizony a minimális katarzis is elmaradt. Ironikus, hogy majdnem így is összejött a minicsúcspont, így, hogy 85 percen át valami kegyetlen tré módon toltuk. De jött Alci, aztán ha utána Proszi higgadtabb, vagy King gyorsabban gondolkozik, akkor egy miniatűr alázás is lett volna, de az idei idény már csak ilyen. Átlagoska, szürkécske.

Hátha ezzel most megindul valami… „A katarzis most elmaradt – a győzelem nem” bővebben

Szürke lapok a kispesti naplóban

Kristi Marku jó volt - a végeredmény kevésbé. — Kristi Marku jó volt – a végeredmény kevésbé.

…de igazából a szürke helyett írhatnék tré-t, gázos-t, vagy alpáribban ultrasz*rt is. Ilyen napokat élünk. Nem a legtragikusabb fajtákat, mint a kiesős idényben, vagy a klubmegszűnés-rémes hónapokban (ilyenből is sok volt), de nem tudom, hogy a mostani helyzet mennyivel jobb azoknál az outputját tekintve. Tényszerűen persze jobb, én aztán nem kultiválom a minden érdekesebb Hemy-döntésnél klubhalált vizionáló látásmódot. De tény: a mostani koncepciótlan szürkeség azért elég lélektépő, és kőkeményen próbára teszi a még kitartó drukkerek tűrőképességét. Ha meg elhisszük, hogy itt mégis van koncepció, pont az, amit látunk – abba inkább bele se gondolok, mert akkor ennek a blognak is annyi értelme van, mint kisMáncsónak az olasz válogatottságról álmodozni.

Mondjuk ő megteszi, nyalom a zokniját.

„Szürke lapok a kispesti naplóban” bővebben

Ja, amúgy szerdán kupameccset játszottunk Csornán

Ami sikerült, ahogy sikerült (2-0 ide), de talán nem is ez a lényeg, itt kötelező volt a győzelem. Ami viszont igen, hogy az ilyen megyei csapatok elleni meccsek mindig remek murik. Így volt ez most is, és így volt ez legutóbb is, Kemecsén.

„Ja, amúgy szerdán kupameccset játszottunk Csornán” bővebben

Írni is minek ezek után, de azért megpróbáljuk…

…de tényleg, srácok. A sajtón VW kicsit bajszot akasztott az egyik zsurnalisztával, ugyanis annyit nyilatkozott a Mister, hogy „volt 10-12 helyzetünk, a Nyíregyházának 2, abból egyet berúgtak, ennyi, többet nem tudok mondani” (azért ilyenkor felrémlik bennem hogy a mostani tolmácsnak menyivel könnyebb a dolga az egymondatos VW verdiktekkel… nekem anno Rossi 10 perces, szünet nélküli monológjait kellett fordítgatnom összeomló arckifejezéssel, mindenki nagy derültségére).. És bár értjük, miért mondta ezt, nem fensőbbségeskedni akart, mégis így jött le, a tudósító le is csapott a labdára, ezen meg Viercho berágott picit. Viszont. Alapvetően sajnos igaza van – tényleg ennyi történt. Sok okosat nem tudunk hozzátenni. Talán egy-két dolgot, ezekkel jövünk a hajtás után. „Írni is minek ezek után, de azért megpróbáljuk…” bővebben

Remények és szívlapát

Végül is bejött amit jósoltam, kvázi mindkét verzió.

A meccs öthatodáig a kibekkelt találkozó, amit egy talált góllal meg is nyerhetünk; utána viszont a maradék egyhatodban a klasszik kispesti önszívatás. Hát ez van.

Annyi azért kiderült számomra:

Viercho taktikailag azért nem agyrém, ezen a meccsen is nagyrészt lehozta a jobb Rossis meccsek átlagát – elképzeléseit majdnem siker koronázta;
cseréni ugyanúgy vegyesen cserél, mint elődje;
nyilatkozni még sablonosabban nyilatkozik;
Alcibiadét nem középső védőként kell játszani, hanem a tegnapi magánakciójáért úgy hátbaverni egy péklapáttal, hogy bepöndörödjön az összes zselés tincse.

„Remények és szívlapát” bővebben

Elszállni nem kell a 3 góltól, de vannak csatáraink

Azt hiszem, ezzel a mondattal foglalhatjuk össze a legjobban a tegnapi késődélután történéseit. Elindítottuk a szezont, az eredményt tekintve nem is rosszul, a baljós előzmények fényében (ad-hoc igazoláspolitika /politika…./, bábeli zűrzavar a taktikai megbeszéléseken, fura cséká-választás, elképesztő összeállítások az edzőmeccseken, stb.) egyenesen pozitív meglepetésekkel találkozva. Ugyanakkor a 3:0 jóval simább meccset tükröz a valósnál, ráadásul az emberelőnyben lenyomott majd’ 60 perc alatt némileg nagyobb offenzívát is elviseltünk volna. De az utolsó 5 perc olyat hozott, amire rég (talán a Sanyi-Danlio kettős idején) volt példa Kispesten – klasszis csatármegoldásokat és – gólokat, így elképedten, de mosolyogva nézhettünk össze kis szurkolói csoportunkkal a korlátnál. „Elszállni nem kell a 3 góltól, de vannak csatáraink” bővebben

Krémer kontra Vérhód

Valahogy az az érzésem, hogy keretünk már van, csapatunk még nincs.

Emlékeztek erre a csapatra? Horváth (Vezér) – Medgyesi, Nagy, Plókai, Farkas (Csepregi) – Moses (Csőke), Major (Tarlue), Bárányos – Jovanovics (Kovács B.), Balog Zs. (Kovács K.), Cipf (Kabát)

A Gázszer elleni mérkőzés félidejében lemondó Krémer Károly nagyjából ezzel a kerettel vágott neki az 1997/98-as bajnokságnak. Utoljára akkor voltam ennyire hasonló hangulatban egy idény előtt. (De tényleg. Sisa és Pölő csapatait is valahogy többre tartottam, igaz, mindig számított a mihez képest, vagyis az előző idény.)

„Krémer kontra Vérhód” bővebben