Mastodon

Kedd reggeli nemértések röviden az edzőkérdésről és a lakossági internetről

Rögtön egy gigaápdéttel kezdünk, mert úgy látszik, hamar célba ért a reggeli posztunk (9:16 -> 11:00) első fele:

  1. Horváth Feri: eddig háromból semmi.
  2. A miérteket feszegető kombinálásokkal később jelentkezünk. (Addig úgyis megelőztök minket kommentekben, szóval: hajrá, hajrá.)

Vajon lesz negyedik edzője is a Kispestnek 2020-ban, vagy áttolják a bejelentést a következő évre? A felkészülés január 4-én kezdődik, az első bajnokit 23-án játsszuk a Zetével, vagyis idő az pont nincs sok.

Mondjuk mindegy is, mert negyedikéig legfeljebb csak nekünk mondanának nevet, amin aztán lehetne addig hőbörögni, esetleg egyetérteni a döntéssel, netán ismét, ki tudja már hányadszor kivárásra játszani, és nyugtatni a népeket.

„Kedd reggeli nemértések röviden az edzőkérdésről és a lakossági internetről” bővebben

Gyorsposzt és osztályozás a fa alá

Budafok – Honvéd 1-2

Először is mindenkinek kellemes ünnepeket szeretnék kívánni a szerzők nevében.

Budafoki győzelmével a csapat is elérte, hogy a téli szünetet a vonal fölött töltsük, vagyis értelmezhető a fa alá helyezhető ajándék, hiszen ahogy a fa alsó ágai alatt helyezkednek el az ajándékok, úgy számunkra is ajándék, hogy ott a Budafok és a Diósgyőr található. (Tudom, igen, vesztett pontokban a Budafok előrébb van nálunk, azonban a Fradival pótolnak, szóval jogos az átmeneti nyugalom.)

„Gyorsposzt és osztályozás a fa alá” bővebben

Extrém évhez extrém zárás egy, a szomszédos kerületről nevét kapó kolbászt idézve: mindent bele

BMTE-beszámoló, szezonösszegző, boldogkarácsonytposzt, minden egyben

Nehéz év végéhez közelítünk, és ez az életünk minden terén igaz. Mivel a foci pedig az életünk része (többé-kevésbé: kinek többé, kinek kevésbé; valamikor többé, valamikor kevésbé), így nem meglepő, hogy a magyarfocinkat és a Honvédozásunkat is jelentősen befolyásolta a COVID-sújtotta 2020. Most csak így elsőre az jut eszembe, ha nincs vírus,akkor jelenleg a középmezőny stabil tagjai lennénk, igaz, kupát se nyertünk volna. Szóval befolyásolt mindent ez a rohadék, de rajta kívül is van elég bajunk a vörös-fekete univerzumban. Nem is kevés.

„Extrém évhez extrém zárás egy, a szomszédos kerületről nevét kapó kolbászt idézve: mindent bele” bővebben

Valahol a szánalom deluxe kategóriája egy semmit se számító szavazást megkísérelni eltéríteni

Szpojler: olvasóink jelenleg jóval inkább hisznek Bódognak, mint Urbányinak.

Tényleg azt hitted, hittétek kedveseim, hogy tizenpár év internetes tartalomgyártást követően nincs meg bennünk az a rutin, hogy hogyan szűrjük ki a nem kívánt szavazatokat? Hogy nem vesszük észre, ha pár percen belül érkezik több tucat szavazat ugyanarra az értékre? Hogy egyáltalán nem randomizálunk?

(Nálunk a szavazásokon nem minden vélemény számít, hanem mindegyiknek ugyanannyi esélye van bekerülni a számítók közé. Vagyis: minden rekordhoz egy véletlenszámot és a véletlenszám számegyenesen elfoglalt helyezését rendelünk, majd eldöntjük, hogy az első X darabot vesszük csak figyelembe, vagy meghúzunk egy határértéket, és az az alatti randomszámmal rendelkező rekordok kerülnek csak be a végeredménybe.)

„Valahol a szánalom deluxe kategóriája egy semmit se számító szavazást megkísérelni eltéríteni” bővebben

Bódog: Urbányi; Urbányi: Bódog

Az embernek azért van ujja, hogy mutogasson vele!

Az elmúlt napokban kicsit reménykedtem abban, hogy Diósgyőrt követően, a kispesti távozása után is bilit borít Bódog. Nem nagyon, egész szőnyeget beterítően, csak épphogy, kisujjat némileg eltartva, hiszen nyilván nem akarja végleg elvágni magát a magyar fociban. A tegnapi interjú Urbányival fokozta a várakozásaimat, mert a sajtó úgy működik optimális esetben, hogy valamelyik sportlaptól felhívják Bódogot reagálni, és akkor hátha.

A Nemzeti Sport nyert.

„Bódog: Urbányi; Urbányi: Bódog” bővebben