Mastodon

Kicsoda az a Fórizs Sándor, aki sportigazgatóként azt mondja, hogy három éven belül szeretnénk feljutni?

A Honvéd végre hivatalosan is bemutatta Séllei Árpád ügyvezetőt, bejelentette Kun Gergely távozását, valamint bemutatta Fórizs Sándor sportigazgatót is, aki rögtön egy egészen méltatlan székfoglalóval indított. Idézem:

„Vannak terveink, fokozatosan kell építkeznünk és egyre jobbá válnunk. A mostani idényben az legfontosabb célunk, hogy jobb eredményt érjünk el, mint az előző szezon kilencedik helye, három éven belül pedig vissza szeretnénk juttatni a Honvédot az első osztályba. Csertői Auréllal nem egyeztek a szakmai elképzeléseink és nagyon korrektül megegyeztünk az elválásról, köszönjük neki az eddigi munkáját. A jövőben szeretnék egy sokat futó, harcias csapatot látni, ahol a mérkőzés után minden játékos úgy jön le a pályáról, hogy mindent megtett a győzelemért, még akkor is, ha ez esetleg nem mindig sikerül. A kemény munkában hiszek, ez ad lehetőséget arra, hogy a csapat sikeresen szerepelhessen.“

via honvedfc.hu

Egy sportigazgató

  • aki egy Honvédnál hároméves időtávlatban beszél úgy a feljutásról, hogy szeretnénk.
  • aki itt van már hetek óta, gyakorlatilag kitúrta Csertőit, azonban amikor Csertői végül felmondott, nem tudja megnevezni az új edzőjét. Ennyire komolynak tűnik az átadás-átvétel.

Vicc.

„Kicsoda az a Fórizs Sándor, aki sportigazgatóként azt mondja, hogy három éven belül szeretnénk feljutni?” bővebben

Elhunyt Komora Imre

1940-2024

Mindenekelőtt az új fejlesztési terv előírja, hogy szilárduljanak tovább a szakosztály csapatainak eredményes szereplését biztosító feltételek, s ebből következően minden csapat a maga osztályában legyen versenyben a bajnokságért, amelyet a dobogós hely reprezentálhat. NB I- es csapatunk a Magyar Népköztársasági Kupában érjen el döntős helyet, szerepeljen sikeresen a nemzetközi tornákon.

Megkülönböztetett figyelmet kell szentelnünk a nemzeti válogatottak felkészítésére. Mindezekhez biztosítanunk kell az utánpótlás-nevelés hatékonyságát, a csapatépítés és a játék eredményességének harmóniáját. Törekednünk kell, hogy széles körű saját nevelésű utánpótlásbázist teremtsünk, szorosabbá kell tenni az együttműködést a testvér honvéd sportegyesületekkel. Csak nagy körültekintéssel, a csapat szerkezeti igényei alapján kell néhány kész játékost igazolnunk. Ki kell alakítanunk a játékosok jó technikai készségén és erőnlétén alapuló, ellenfélhez rugalmasan igazodó, eredményességet biztosító stílust. Még többet kell tennünk azért, hogy játékosaink jobban becsüljék egymást, és még jobb kollektívává váljanak.

Komora Imre technikai vezető a Honvéd program 1978 című kiadványnak. (forrás: ADT Arcanum Digitális Tudománytár)
„Elhunyt Komora Imre” bővebben

Tudom, hogy úgyis nekem hisztek, ezért szótagolom: már meg-volt a tu-laj-do-nos-vál-tás

A soha viszont nem látásra, Metalcom!

frissítés: a cím lényegtelen, mert a klub közben szűkszavúan bejelentette. A posztot azért kiteszem, ha már dolgoztam rajta.

Valójában már napokkal ezelőtt megtörtént, bár a cégjegyzékben még mindig különböző Metalcomokat olvasni, azonban idővel vélhetően ez is elmúlik. Mindeközben a Nemzeti Sport szenzációként tálta azt a több hetes-hónapos információt, hogy Leisztinger veszi át a klubot. Valójában az történt, hogy maga a tulajváltás ténye nem érte el az Állami Sportlap ingerküszöbét, vagy az újságírói képtelenek voltak megugrani egy egészen alacsony küszöböt, viszont tegnap simán kitették kiskapitális betűkkel a címoldalra:

BP. HONVÉD: LEISZTINGER TAMÁS VESZI ÁT A KLUBOT, BEJELENTÉS CSÜTÖRTÖKÖN – NS-INFÓ

NS-INFÓ, az. Vinnyogva röhögök az Újságírás Élvonalán. Sőt, a Facebookon egyenesen #exkluzív anyagként hivatkozták. Nagyon várom már a cikket arról a friss és ropogós döntésről, hogy mostantól ötöt lehet cserélni a futballban, esetleg szenzációként lehozva, hogy a válogatott Vécsei Bálint Paksra igazolt.

„Tudom, hogy úgyis nekem hisztek, ezért szótagolom: már meg-volt a tu-laj-do-nos-vál-tás” bővebben

Ki is az a Séllei Árpád, aki miatt azt merjük állítani, hogy napokon belül megtörténik, vagy már meg is történt a tulajdonosváltás?

Káderkeringő.

A Honvéd FC Kft. cégkivonata szerint július 29-től, vagyis 15 napja Kun Gergely és Séllei Árpád ügyvezetőként együtt képviseli a céget.

A Honvéd ezt az apróságot persze nem tartotta fontosnak közölni a t. publikummal. Se hírként, se fotóval a vezetőség oldalán, se adatként az általános információk listájában. Mondjuk utóbbi két esetben simán lehet, hogy a klubházból nem férnek hozzá a webkikötő összes funkciójához, és egy ilyen változtatáshoz szükség van az üzemeltetőre vagy egy fejlesztőre. Cikket viszont tudnak írni, vagyis áthidalhatatlan technikai akadálya nem lehet a bejelentésnek.

Egy Honvédnál az új ügyvezető személye talán többeket érdekel, mint a női csapat sokadik igazolása. Ugyan szintén nincs bejelentve, formailag talán pozíciója sincs, azonban egyre többet hallani róla, ezért hasonló kérdésként felmerülhet: ki az a Fórizs Sándor, és mit csinál Kispesten? (Mielőtt: az ilyesmi témák esetén a sajtóosztály azt írja meg, amire fentről engedélyt adnak számukra.)

„Ki is az a Séllei Árpád, aki miatt azt merjük állítani, hogy napokon belül megtörténik, vagy már meg is történt a tulajdonosváltás?” bővebben

Öt éves a Craiova-Honvéd, a magyar sportdiplomácia totális csődje

Szégyen.

Napra pontosan öt éve játszották az U. Craiova – Honvéd 0-0 meccset, ahol aztán történt mindenféle, amit egy normális világban azzal büntetnének, hogy évekre kizárják a rendezőt, és minket automatikusan továbbjuttatnak.

Pláne, hogy Berzi Sándor, ez a csodálatos férfiú, ez az élvonalbeli magyar sportdiplomata 2006 óta az UEFA Etikai és fegyelmi bizottságának az alelnöke – és még mindig az. Ebben a valódi emberi héroszban, aki miatt Isten egyáltalán megteremtette a gerincet, hogy kiválhassék a tömegből, szóval ebben az erkölcsi példaképben nem volt annyi, hogy lemondjon, miután a bizottsága gátlástalanul kibaszott minket, mint a macskát szarni. Ugyan megbüntette a Craiovát, azonban közben precedenst teremtve kimondta, hogy

a biztosításért felelős szervektől érkező fenyegetés nem befolyásolja egy mérkőzés végeredményét. 

Vagyis ha csak úgy tudnak biztosítani a meccset, hogy azt le kell játszani, mert különben elszabadulnának az indulatok, akkor a pályán elért eredményt kell figyelembe venni, és még véletlenül sem kell vizsgálni a rendező felelősségét. Taps. Köszönjük, Sándor!

„Öt éves a Craiova-Honvéd, a magyar sportdiplomácia totális csődje” bővebben

Dúzs kiöregedése fényesen rávilágít a fiatalpercek rettenetesen életszerűtlen és sporttól idegen szabályozására

Pár héttel ezelőtt már felmerült, hogy Szappanos esetleges távozása esetén Dúzs Paksra igazolhat. Hogy kölcsönbe, vagy végleg, arról nem szóltak a hírek. Legjobb tudomásom szerint megtartanánk, hiszen perspektivikus játékos, azonban idén egyszerűen nem fér be, ezért csapatot kell keresni neki, lehetőleg olyat, ahol kezdőként számítanak rá. Az NB I-ből korábban is volt egy komolyabb ajánlata, azonban ott megmondták, hogy a padra vinnék, ami viszont nekünk nem felelt meg.

Az NB1.hu minap leírta egy cikkben Szappanos és Dúzs nevét, azonban egyetlen szóval sem említette, hogy Dúzs Szappanos helyére igazolhatna. Az puszta mázli, hogy a két részt sikerült úgy összekombinálni, hogy az véletlenül találkozik a valósággal. (Hajrá, szövegértés!)

Kellemetlen a helyzet, azonban a hibát nem az edzőben vagy a jelenlegi klubvezetésben, hanem a tulajdonosi körben, a kibeb*szott NER-ben és az MLSZ, valamint az NSÜ idióta szabályozásaiban kell keresni.

A legjobb, hogy a fiatalpercezést, valamint az érdeklődő lakosság tájékoztatását még arra sem tartják méltónak, hogy szövetségi, ügynökségi, vagy akár klubszinten leírják, milyen feltételekhez mennyi pénz társulhat.

„Dúzs kiöregedése fényesen rávilágít a fiatalpercek rettenetesen életszerűtlen és sporttól idegen szabályozására” bővebben

Pár csip-csup dolog, ami úgy néz ki nem jött össze a bajnoki rajtig

  • letudtunk egy teljes felkészülést tulajdonosváltás nélkül, ami azzal jár, hogy
  • nincsenek egyértelmű céljai, és nem csak egyértelmű, hanem kimondott céljai sincsenek a klubnak az idei szezonra,
  • miért is lenne, ha azt sem tudjuk mi lesz holnap?
  • középcsatárt sem sikerült igazolni, de ami még ennél is fájóbb, hogy
  • fogalmunk sincs mennyire kell kimaxolni a fiatalpénzeket, vagyis mennyire a legerősebbnek gondolt csapatát küldheti pályára Csertői mester?
  • egyáltalán meddig marad Csertői?
  • mik az elképzelései a jelenlegi és/vagy az új tulajdonosnak?
  • ezek után teljesen nyilvánvaló, hogy nem tartottak szurkolói ankétot az idény előtt, hiszen ki és mit mondhatna?
  • még arról sincs szó, hogy egyáltalán terveznének ankétot.
  • és egyáltalán: ki képvisel kit Kispesten, és ki a Kispestet/Honvédot?
„Pár csip-csup dolog, ami úgy néz ki nem jött össze a bajnoki rajtig” bővebben

Viszlát, Bordi

Kisvárdán volt az egyik első, talán pont az első meccsed hivatalosan kápóként. Az eredményre már nem emlékszem, de arra tisztán, hogy Tibiék előbb lementek egy ismerősükhöz egy hatalmas meccs előtti sütögetésre. A maradékból bőven csomagoltak, és így én a legnemesebb grillek majszolásában elmerülve bambulhattam a pályát.

Közben énekeltek mellettem. Szurkolás volt. Pici, pársoros lelátó, könnyű összeállni. Te ott álltál mindenki előtt, elindítottál egy dalt – és az emberek hallgattak rád.

„Viszlát, Bordi” bővebben

Kijöttek az új jegy- és bérletárak

Gyorselemzés.

Hivatalos bejelentés még nincs, azonban a jegyinformációs oldalon már elérhetőek a következő szezonra kigondolt árak. (A posztot 10:30 körül kezdtük el írni és 11:02-kor élesítettük. Ekkor még nem volt kint a hivatalos bejelentés.)

A legfontosabbak:

  • megszűnik a kiemelt mérkőzés intézménye.
  • a tribünt ismét nem nyitották meg.
  • megszűnt a korábban az egyes online jegyekre a Jegymester 399 forintos kényelmi díja miatt adott 100 forintos kedvezmény.
  • a jegyárak a legtöbb helyen maradtak a tavalyi, nem kiemelt meccseken használt jegyárak.
  • a kivételek a korzós diákjegyek (+10%), valamint a kanyarba az online elővételes jegyek (+5-6%).
  • 17 helyett 15 meccsünk lesz otthon (-13%).
  • a kiemelt meccsek megszűnésével együtt is a bérletárak mindössze 8-13%-kal csökkentek, vagyis alacsonyabb mértékben, mint amennyivel a meccsek száma. Lefordítva: a fajlagos árak nőttek.
  • ennek ellenére, épp a kiemelt meccsek eltörlése miatt az egy meccsre vetített költség az általunk megvizsgált 40 esetből 31-ben csökkent, és csak 9-nél nőtt.
  • viszont a 16 bérletkategóriából fajlagosan 9 drágult, tehát az összes drágulást a bérletek között találjuk.
  • ha valaki csak jeggyel jár, akkor a kiemelt meccsek eltörlése miatt számára 5-9 százalékkal olcsóbb lesz az idény. A tavalyi normál jegyárakhoz képest nincs változás, kivéve ha diák vagy a korzón, vagy online elővételes bárhol, mert akkor 5-11% a drágulás. A korzós diáknál megcsúszhatott a kolléga kezel az Excelben, ugyanis egyedül itt a tavalyi kiemelt kategória jegyárait vette át erre az idényre.
  • Igen, a második NB II-es szezonunkra sikerült egyes helyeken drágítani, még ha nem is jelentős mértékben (1-4% az éves költségben, és 5-11% egyes alkalmi költségekben).
  • az +/- 1-3% nálunk kerekítési hiba, hogy szép legyen a táblázatban a szám. Az ennél nagyobbak értékek viszont már egyértelmű csökkenések vagy növekedések. Ennek ellenére a táblázatban az ezresek 0-ra, 150-re, 200-ra, 300-ra, 450-re, 500-ra, 550-re, 600-ra, 650-re, 750-re, 800-ra, 900-ra és 950- re végződnek, vagyis annyira nem adtak a szépségre, mint azt gondoltuk. Tizenhárom különböző visszajáró.
„Kijöttek az új jegy- és bérletárak” bővebben

Múzeumok éjszakája @ Futball ház

Az ország talán egyetlen múzeuma, ahol szabadon lehet sörözni, miközben érdekes témákról beszélgethetsz és focis relikviákat nézegetsz.

Ahogy azt évek során megszokhattátok, a Futball ház idén is nyitva lesz a Múzeumok éjszakája éjszakáján. A tárlatvezetésen és az egyéb kötelező körökön túl, idén egy apró játékkal is készültünk, aminek segítségével egy csomó érdekes dolgot megtudhattok a Kispestről és a Honvédról.

Várunk mindenkit szeretettel szombat (június 22.) délután 15 órától 23 óráig!

A nagy melegre való tekintettel folyadékot mindenképp hozzatok magatokkal. Az sem baj, ha sört.

„Múzeumok éjszakája @ Futball ház” bővebben