Néhány éve, elcsukló hangon így vallottam róla:
Mindenképp szeretném elmondani, hogy Bozsik, bár sosem találkozhattunk, nekem minden, amit a Honvéd jelent számomra. Az origópont.
Kispesti srácként kezdte, haverokkal, ha hívták, nem ment külföldre, pedig minden pénzt megadtak volna érte. Később Honvéd lettünk, maradt, és a világ egyik legjobb futballját csinálta velünk. A Honvéd és a korszak magyar válogatottja megújította azt, amit addig labdarúgásnak hívtak, és elindította azt a folyamatot, amit ma annak hívunk. Bozsik pont ezekben az években volt a csapat motorja.
És kicsit a nagyfaterra is hasonlított. Ugyanúgy kopaszodtak, ugyanaz a csendes orgánum, ugyanaz a feltétlen szeretet a klub iránt. És ugyanúgy kispesti (lőrinci) srácok voltak. A Lipták-grundtól nem messze van a Benedek Elek utca, ahol nagyi felnőtt. Ismerték egymást, hasonló korosztály. Később én az ő történeteiből tudtam meg, mekkora emberről is beszélünk.
Nekem továbbra is Bozsik marad a legnagyobb.
„Ma negyven éve ment el a számomra legfontosabb kispesti, Bozsik József” bővebben
