Mastodon

Töltsük meg a felcsúti stadiont!

Nagyjából 600 (162+419=579) jegyet kaptunk, és a hétfő reggel megnyitott jegyrendszerben 11 óra körül már csak 330 volt elérhető

Kérünk mindenkit, hogy a vendégbe csak akkor vegyen jegyet, ha valóban

szurkolni érkezik Felcsútra!

Vasárnap mindent ki kell adni magunkból.

jegyelővétel »» ITT

Amennyiben csak nézni jönnél, akkor inkább a tábor mellé, a 2F és 2E szektorokba vedd a jegyet. A lényeg, hogy legyünk minél többen, teremtsünk hazai pályát Felcsúton!

frissítés (12:40) // mivel gyakorlatilag elfogytak a jegyek a vendégbe, innentől a 2F és 2E szektorok következnek. Töltsük meg azokat is!

Ha ott voltál Debrecenben, életed osztálykirándulásán, ha ott voltál a Videoton elleni bajnoki döntőn, ha eljöttél a kupadöntőinkre, akkor most is itt a helyed! Egy klub élete nem csak a sikerekről szól, minden meccs ugyanannyira fontos.

„Töltsük meg a felcsúti stadiont!” bővebben

Három év megfeszített munkája kezd beérni

Köszönjük, hogy vagytok nekünk!

Szerencsétlen marketing/sajtóosztály, ezt a szart hogy fogja becsomagolni. Vannak dolgok, amikbe még egy Azuráknak is beletörhet a bicskája.

„Három év megfeszített munkája kezd beérni” bővebben

Drága, de legalább kínosan hosszan bebukott koncepciók

Mielőtt: természetesen Kispesten minden a legnagyobb rendben.

  • 2022.04.23., öt év után lemondott Polyák Balázs, az MTK sportigazgatója. Az öt év alatt az MTK kétszer feljutott, és kétszer kiesett az NB I-ből, elfogyasztott hat edzőt, kipörgetett a feljutásokat követően legalább két tucat légióst, és értékesített több fiatal magyar játékost külföldre (Schön, Schäfer, Vancsa. Bár utalnak rá jelek, egységes koncepció nyomait mégsem lehet felfedezni a klubnál.
  • 2022.04.27., három év után lemondott második ciklusáról Benczés Miklós, a Diósgyőr sportigazgatója. (Itt egy hosszabb cikk a miskolci foci elmúlt éveiről, ide csak címszavakat írunk.) Benczés alatt lett új tulajdonosa a klubnak, miközben négy év kötéltánc után kiestek az NB I-ből, és jelenleg ugyanúgy kötéltáncot lejtenek a feljutás határán az NB II-ben. Elfogyasztottak nem kevés edzőt, keretet cseréltek félévente, és jelenleg ott tartanak, hogy a szurkolóik egy része számára a klub egészen elképesztő sportszerűtlensége volt az utolsó csepp (l. feljutásra esélyes vetélytárstól játékosokat, majd egy másiktól edzőt igazolni idény közben), mert még lehetett hova fokozni.
  • 2022.04.28., Kispesten minden a legnagyobb rendben.

„Drága, de legalább kínosan hosszan bebukott koncepciók” bővebben

A Kispest-Honvéd soha nem mehet Szegedre

mert az jelen állás szerint az NB II-t jelentené.

Arannyal futtatott rámájú, csodálatos forduló lesz hétvégén a Bohócligában. Természetesen a Tisztességes Futballkedvelő Közvéleményt egyáltalán nem hozza lázba a Fradi-Újpest, hiszen pénteken és vasárnap az utolsó négy egymás ellen játszik, ráadásul úgy, hogy a bentmaradásra inkább hajtók látogatnak az utolsó esélyt megragadni akarókhoz. Név szerint:

  • MTK – Mezőkövesd, péntek 20h
  • Gyirmót – Honvéd, vasárnap 19:30

Vagyis lesz két napunk értékelni a mai eredményt, és a fejlemények tükrében pályára lépni a gyirmóti katlanban, magunkért, a Kispestért, a becsületért, ésatöbbi, amiket majd elolvashatunk a klubhonlapnak érzelemdúsan nyilatkozó emberek szájából kimondva.

A mi nézőpontunkból: legfőképp a bentmaradásért, mert idén már rég nem a dobogó, a negyedik hellyel járó európai kupaszereplés lehetősége, még csak nem is az előkelő egyszámjegyű helyezés (a kilencedik!) lebeg a szemünk előtt, hanem a bentmaradás. Mert minden annyival jobb lett, hogy az már csodálatos. Egyenesen: sze-ret-het-ő!

„A Kispest-Honvéd soha nem mehet Szegedre” bővebben

Három éve tulajdonos a Metalcom Sport (Reditus Equity) Kispesten

Egy igazi sikertörténet.

A napokban volt három éve, hogy bejelentették, a Quinex America LLC eladja a Honvéd FC Kft-t a Reditus Equity Zrt-nek. Vagyis Hemingway a Metalcomnak, tehát Bozó Zoltánnak és Mendelényi Dánielnek.

Azóta minden megváltozott:

  • lett szép, új stadion,
  • lett új címer,
  • lett új minden, hozzáállás a közösséghez, a szurkolókhoz,
  • lett egy csomó pénz, többségében valahonnan,
  • lett egy csomó új játékos,
  • viszont nem lett eredmény,
  • eltűntek a saját nevelésű játékosok,
  • és kezd eltünedezni valami, amit én (mi) szeretünk Kispestnek nevezni. (Jó, nem feltétlen eltűnni, hanem lecserélődni, felhígulni, számunkra befogadhatatlanná válni, tehát távol kerülni tőlünk, hogy maradjon a mi Kispestünk, amit mi találunk ki, és mi élünk meg – magunknak.)

Mivel itt a tavasz, ilyenkor szoktak megjelenni a cégek éves beszámolói, illetve ilyenkor osztják ki a következő idényre érvényes klublicenceket, így alkalmunk nyílt kicsit elmélázni a mindenféle dolgokon.

„Három éve tulajdonos a Metalcom Sport (Reditus Equity) Kispesten” bővebben