Amikor a Honvéd FC Kft. diktálja a tempót: eddig a nyárba belefért a családok rongyosra szopatása mellett a jövő kiárusítása is, miközben még negyven nap van szeptemberig
A jövő mellett a jelent is kiárusítják.
Mastodon
mert célunk csak egy van
A jövő mellett a jelent is kiárusítják.
Adi Alic inda Kispest.
Tudjátok ki volt az utolsó középcsatár, akit igazoltunk? Kántor Kevin, mégpedig hivatalosan 2025. február 18-án. Előtte Rácz Balázs 2024. október 4-én, de már februárban, két meccs és mindössze 40 perc játék után kölcsönadtuk a Békéscsabának. Még előtte – és akkor tágan értelmezzük a középcsatár fogalmát – Ihrig-Farkas érkezett 2024. augusztus 9-én. Azelőtt pedig Metalcom-éra volt. Szóval Leiszinger alatt Fórizs mindössze három középcsatárt hozott: Ihrig-Farkas, Rácz és Kántor. Minőség a javából.
Most viszont itt van Adi Alic, aki legalább értelmezhető.
„Kö-zép-csa-tárt i-ga-zol-tunk!!!” bővebbenEgy kapussal kevesebb.
Nyers @ MTK.
Napok óta lehetett hallani, hogy a 18 éves Nyers Ádám az MTK-ba igazolhat. Ma hivatalosan is bejelentették, hogy négy évre írt alá. Abszurd esetben akár már a második fordulóban egy Kerezsi–Átrok-Nyers támadóhármassal is felállhatnak a kékek ellenünk.
Az MTK azt írja, hogy négy évet írtak alá, a Kispest pedig azt, hogy bár a szerződése jövőre járt volna le, és a klub szerette volna megtartani, a játékos mégis távozni akart.
„Semmi különös: megint egy komoly potenciállal bíró játékosunk igazolt fiatalon az MTK-hoz” bővebben2029
Pekár hosszabbítása után a hét második jó híre, hogy Szamosi 2029 nyaráig aláírt. Egy normális világban, a teljesítményét látva Diósgyőrött verhetnék fejüket a falba, hogy megvolt, miénk volt, elengedtük. Pedig mennyire egyszerű a sztori: a fater lett a diósgyőri fakó edzője, ugyanakkor a fia szintén átigazolt Miskolcra. Egy év múlva a fater eljött, azonban a srácot még szerződés kötötte a klubhoz. Előbb Barcikára, majd Kispestre (hova máshova?) került kölcsönbe. 2025 tavaszán pedig ő lett az első Feczkó-bébi*, aki bekerült a csapatba.
„Szamosit visszaigazoltuk” bővebben