Mastodon

Bárhogy számolom, legalább tíz játékost kell nyáron igazolni

Kezdőbe és padra vegyesen.

Mai vlogjában az Öreg nem először mondta ki, hogy nyáron új csapatot kell építeni. Meglepetés nem ért minket, korábban is írtunk róla, hogy az elmúlt pár átigazolási időszakot mintha elengedtük volna, nem sikerült frissíteni az amúgy eredményes gerincen.

A Gróf – Kamber, Lovric, Baráth – Gazdag, Hidi/Nagy Geri – Eppel, Lanzafame tengelyt adottságnak vettük, a nagyjából egy kezdőnyit kitevő csapattal elégedettek voltunk, azonban be kell látni, ez a keret elérte a korlátait. Fájdalmas nyár lesz, és az se lenne váratlan, ha tíz körül alakulna a távozók és érkezők száma.

„Bárhogy számolom, legalább tíz játékost kell nyáron igazolni” bővebben

Hét év alatt LEGALÁBB hét csapatra való játékost igazoltunk

Sok.

BDougherty / Pixabay

Ha jól számoltam, akkor 2011/12 nyara óta 80 játékost igazoltunk, illetve legalább ennyit, mert ennyi biztosan szerepel a táblázatomban, és ennyit tudtam kihámozni a korábbi játékoskeringős posztjaink erősen kusza összesítéseiből.

„Hét év alatt LEGALÁBB hét csapatra való játékost igazoltunk” bővebben

Az elmúlt két évben volt annyi próbázónk összesen, mint tegnap, az első két felkészülési meccsen

A tizenkét csapatos NB I., a félhülyén bevezetett fiatal- és légióskvóta úgy látszik kezdi megtenni hatását. Az elmúlt években Kispestről eltűntek a konténerszám érkező próbajátékosok, azonban ahogy az MLSZ-féle rendszer kezdi kifutni magát, úgy válik egyes klubok számára egyre kevésbé finanszírozhatóvá a magyar labdarúgók alkalmazása. Az Újpest (Vignjevic) és a Honvéd (Hemingway) ezt már szóvá is tette, de megoldás természetesen nem lesz, mert akkor a tévében is nézhetnénk meccseket. Például.

„Az elmúlt két évben volt annyi próbázónk összesen, mint tegnap, az első két felkészülési meccsen” bővebben

Heffler Tiborral 2020-ig írtunk alá

Háromra időzítettem egy posztot az NB II-ben kölcsönben játszó játékosainkról, erre a Honvéd rámposztol egy bejelentéssel, hogy Heffler Tibor jobbhátvéd Kispestre igazolt.

Az a Heffler, aki pont azon a két meccsen volt válogatott Pinyőnél, amikor Vécsei is, és aki bár sokáig őspaksinak számított, 2014-ben mégis eligazolt a Videotonhoz. Hamar Felcsúton találta magát, és milyen furcsa az élet, a két éve benne még válogatottat érző Pinyő érkeztével kiszorult a csapatból, nyáron távozhatott, majd került át október végén(!) az NB II-es Ceglédhez. Mi már innen hoztuk el.

Az 1987-es születésű Heffler 2006-ban mutatkozott be az NB I-ben, és azóta 231 meccsen 16 gólt lőtt. Ha Supka a négyvédős rendszer felé mozdul el, akkor bőven lesz helye a csapatban. Ha Kinggel hosszabbítunk, akkor a kicsikirály mehet egy sorral előrébb.

címlapkép: honvedfc.hu és egészen nem meglepő módon Heffler Tibor

Még a beharangozó előtt mindenképp említsük meg, hogy Gazdag 2020-ig hosszabbított!

Ismét egy remek hír. (Zárójelbe: a hosszabbított jelen esetben – a 2019-hez képest – egyetlen évet jelent, de már az is valami.)

A bajnokcsapat kezdője most így néz ki a nyilvános adatok szerint:

Gróf (2019) – Ikenne-King (2018), Lovric (2020), Bobál (2018), Baráth (2019 december), Holender  – Nagy Geri (2018), Kamber (2020), Gazdag (2020) – Eppel (2018 december), Lanzafame (2019)

Tehát ha minden igaz, a bajnokság végén Bobál, King és Nagy Geri, a következő bajnokság közepén pedig Baráth és Eppel szerződése jár le.