Mastodon

Beszartok, tudjátok ki kezdett el puskásos cuccokat árulni?

Az állami sportlap, a Nemzeti Sport! Itt.

Nyilván, tudjuk ki a főszerkesztője, izé, nyilván azt is tudjuk, hogy a jogok, bár pontosan nem, hogy mégis milyen jogok, csak úgy általában a jogok, mert azok valahol vannak. Most éppen a Nemzeti Sportnál, mert bárhova kattintunk, nem látjuk sehol a korábbról ismert ún. jogkezelő logóját, vagy bármi arra utaló nyomot, hogy a Nemzeti Sport webshopjába hogyan kerültek a puskásos cuccok.

Bezzeg amikor Puskás egyetlen magyarországi klubja, a Kispest rá akarta írni egy pólóra, hogy: Puskás, akkor meg kellett jeleníteni a jogkezelő logóját.

Hányok az egésztől.

Természetesen tisztességes kispesti ebből a shopból nem vásárol, és nem vesz magára semmit. Pláne nem a Honvéd meccseire.

„Beszartok, tudjátok ki kezdett el puskásos cuccokat árulni?” bővebben

A világ egy nagyon, de nagyon kicsit egyensúlyba került

ETO – Honvéd 0-1

Pedig azt pletykálták, tripla prémiumért játszott ellenünk az ETO. Tavasszal hat (a Honvéddal együtt hét) meccsen szereztek összesen három gólt – és nyertek kétszer. Közben edzőt váltottak, és pár hete Kuznyecovval folytatják a feljutni akaró, és azért mindent megtevő csapatokhoz méltó menetelést. Szerencséjükre a Vasas azzal, hogy Gerát ültette a padjára, szinte kijelentette: lemondunk a feljutásról. Viszont közben egy pontra feljött a Szeged, ahol ha megcsípnék, simán cél az NB I.

Szóval tripla prémium, mert valahogy motiválni kell a sok légióst, különben könnyen elúszhat az év elején biztosra vett feljutás.

A mérkőzés roncsderbi jellegét tovább erősítette, hogy a Honvéd az öt tavaszi meccsén négy gólt lőtt, és mindössze egyszer tudott nyerni. Még az a Tiszakécske is döntetlenezett ellenünk, amelyik az elmúlt hat meccsén egyetlen pontot szerzett. Jah, azt. Cserébe plusz prémiumot sem dobtak fel a meccsre, és ha hinni lehet zuhanyhíradónak, akkor nem is volna miből, mert még a havi fizetések is csúszkálnak.

Minden jel arra mutatott, hogy Győrött csak nyerhetünk.

„A világ egy nagyon, de nagyon kicsit egyensúlyba került” bővebben

Hajnal előtt legnagyobb a sötétség, azonban kérdés, hány óra van még hajnalig?

ETO – Honvéd @ Győr, 20:00

Jól indult a vasárnap.

Később Siófok kikapott a Haladástól, a Pécs és a BVSC ikszelt, a többi meccs pedig irreleváns számunkra. Jelenleg ugyanúgy 27 pontunk van, mint a BVSC-nek és a Pécsnek, és eggyel előzzük a már kieső helyen álló Budafokot, néggyel a Siófokot.

Most pedig utazunk Győrbe.

„Hajnal előtt legnagyobb a sötétség, azonban kérdés, hány óra van még hajnalig?” bővebben

A foci a játék, a Kispest nem!

Tüntetés a Honvéd tulajdonosai ellen.

Április 7-én 14:30-as kezdéssel tüntetést szervez az Ultras Kispest és a KLTE. 

Helyszín az oroszlán előtti tér a Bozsik stadionnál. 

A rendezvény célja:

Figyelemfelkeltő megmozdulás az 5 éves működése alatt mindent teljesen tönkretevő Metalcom leváltására. 

Klubunk soha nem tapasztalt mélységben van.  A csapat közelebb a harmadosztályhoz, mint az elsőhöz. Milliárdos adósságot halmoztak fel, a dolgozók és a beszállítók fizetésre rendszeresen késik. A klub tulajdonosai nem jelennek meg a meccseken, nem nyilatkoznak a kialakult helyzetről, kerülik a nyilvánosságot, egyáltalán nem ismertek a jövőbeli szándékaik. 

A kilábaláshoz új tulajdonosra van szükség.

A rendezvényen felszólalnak: a régi játékosok, a KLTE, a Csakblog és az Ultras Kispest képviselői. 

Várunk minden szurkolót, akinek fontos a klub jövője. 

A foci a játék, a Kispest nem!

Az esemény meghívóját itt találjátok a Facebookon.

„A foci a játék, a Kispest nem!” bővebben

Várjál, várjál, az új Bödőcsöt hallottad?

Most épp az ETO edzőjét, Kuznyecovot parodizálja. Idézem:

Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, mert öööö az utolsó mérkőzéseken, amit mutat a Honvéd öööö, elől elég elég öööööhmmm elég érdekesen és jól kombinálnak, szóval ööööhm, okoztak elég sok problémát az ellenfeleknek. Nem mindent rúgnak be ööööö, de de helyzetekig eljutnak, és öööö jól néznek ki úgymond az utolsó időkben elől. Vannak problémáik hátul is, és reméljük, hogy ki tudjuk használni is, öööö javunkra fordítani a mérkőzést.

„Várjál, várjál, az új Bödőcsöt hallottad?” bővebben