Többnapiholtszezon 2022/01/14
Összefoglaló poszt a dolgok lassú történéséről.
2022/01/11
marad a tizenkétcsapatos NB I // jelentette be az MLSZ, vagyis ennyit arról a népszerűen terjedő elméletről, hogy idén minden mindegy, úgyis létszámot emelnek.
- ellenben // az NB II két lépésben 16 csapatra szűkül, és egészen döbbenetes módon nem a következő szezontól, ahogy szokták volt bevezetni a módosításokat, hanem a következő utánitól, hogy legyen idő felkészülni rá.
- a bejelentés legjobb rész pedig ez volt // idézem: Az MLSZ elnöksége továbbra sem tett le az OTP Bank Liga létszámának növeléséről. Ennek feltétele a már végbement infrastrukturális fejlődés és pénzügyi stabilitás mellett az akadémiai munka, az utánpótlás-nevelés színvonalának, továbbá a magyar játékosok arányának jelentős növekedése. Ezek megvalósulásáig a jelenlegi lebonyolítási forma marad érvényben.
- tehát // akkor lehet több csapat, ha több lesz a magyar játékos és a fiatal, de pont a létszám miatt nem lesznek többen, hiszen ki a fene akarna kockáztatni?
- ja, és a pénzügyi stabilitásról // egyértelműen Bánki Erik jut eszembe, aki nagyjából az idei évre jósolta, hogy az NB I-es és NB II-es klubok piaci alapon lesznek képesek a saját lábukon létezni. Évek óta vinnyogok a röhögéstől, ha visszanézem a fejét, ahogy kimondja ezeket a szavakat. És értitek, ő a parlament gazdasági bizottságának az elnöke, valamint tagja az MLSZ elnökségének. A valóság mindeközben vígan hullahoppozik tüllszoknyában és jól bebaszva a hátsókertben. Gurgulázószmájli.
Petkovic, Marko @ Kispest
Ha egy üzlet beindul: itt az újabb bejelentés.
- szeptemberben múlt 29 éves, a
- szerbiai Backa Topolától (Topolya) érkező
- jobbhátvéd.
- Másfél év plusz opciót írt alá.
- A belgrádi OFK-ban nevelkedett, majd a Crvena Zvezda igazolta le,
- ahonnan a Szpartak Moszkva vitte el.
- 2019 januárja és 2020 januárja között nem volt klubja, majd
- fél évet töltött egy portugál csapatnál (Tondela), mielőtt
- egy újabb, ezúttal rövid klubnélküliség után Topolyára igazolt volna.
- Az előző szezonban alapember volt (2017 után először egy csapatban), az ideiben viszont nagyjából egy hónapig számított csak annak.
- Négyszeres szerb válogatott. Legutóbb tavaly júniusban(!) játszott két felkészülési meccsen.
Petrusenko, Oleksandr @ Kispest
Itt az első téli igazolás: (via honvedfc.hu)
- ukrán védekező középpályás,
- 24 éves lesz márciusban, és az
- első külföldi csapata vagyunk.
- Másfél év plusz opcióra írt alá.
- Tavaly februárban (közel 23 évesen!) debütált az ukrán élvonalban, a
- frissen feljutott, és azóta masszív alsóházas FK Minaj csapatában.
- Az egy év alatt 28 meccset játszott, és ebből csapatával kőkemény
- kettőt nyert meg, vagyis számunkra nem ismeretlen közegből érkezik.
Napiubi 2022/01/11 összefoglaló
játékoskeringő // az NSO-ig jutott pár név az elmúlt napokban pörgők közül:
- Petkovic, Marko // jobboldali védő a Topolyából.
- Asamoah, Samuel // belső középpályás a CSU Craiova 1948-ból.
- Holender Filip // megfelelő ajánlat esetén a Partizánból.
rajtuk kívül // pletykaszinten hallani egy csatárról és egy középpályásról a magyar bajnokságból, valamint egy középpályásról Ukrajnából.
frissítés 1. // az ukrán közben megjött.
frissítés 2. // Petkovic is.