Pár éve (volt az már 8 is), Doki barátom esküvőjén Apu éjjel 3 magasságában egy darabig Tóth Bálintos elrévedéssel nézte az elektromos cigány által ezerrel tolt „Azért vannak a jó barátok„-ra a tánctéren hőzöngő csoportosulásokat, lemondóan megrázta a fejét, majd teljesen indokolatlanul közölte a mellette álló Totóval: „…bassza meg, én már csak maradok Honvéd-drukker!” – és kiment sörért. Jelen bevezető apropója nem (csak) Fater ultraprogresszív kommunikációjának mélyelemzése és örök mementó állítása, hanem e mondat állandó újjászületése bennem. Mindig, de mindig, amikor már kifogyna az energia belőlem Kispest ügyben, például idén, a sokadik, korzós #faszkivan életérzés beütésekor: akkor történik valami, és én maradok Honvéd drukker (=húzok ki a pokolba kívánt hétvégi meccsre).
„Amikor már épp menne el a kedvem az idénytől, valahogy valami mindig visszaránt” bővebben
