Mastodon

A kiürült villamos

Nem tudom mi van velem, megszállta a lelkem egy-egy Sinkovics- illetve Malonyai orcát formázó cherub, vagy nem is értem, de merengő hangulat telepedett rám, és a merengő hangulat sokszor posztot szül. Nézzétek el.

 

Paksra autóztunk vagy Paksról jöttünk hazafele, már nem is tudom, de akkor vetődött fel köztünk az Ady Endre úti játszóterek, dühöngők problematikája. Hogy míg 10-20 éve (inkább 20) ha jött (a jellemzően) szombati meccsnap, hát nekünk családilag a legközelebbi, Corvin körúti megálló helyett sokszor a Határ útig kellet zarándokolni, hogy egyáltalán felférjünk, és bizony az Adyn végigzötykölődve a kopott UV-ken, hát csak a kiürült betonplaccokat láttuk, a kézilabdakapuk szomorúan sóhajtoztak, mert nem volt közönségük ezekben az órákban… minden kispesti panelsrác, wekerlei arc vagy kertvárosi labdaművész igyekezett a Bozsik felé, a Legnagyobb Királyt, a Cs-betűs védelmet, Bélát, a Pilukat (Vincze, Hamar) meg Durcit nézni. Később Pirit, Barit meg a lengyelt. A villamoson levegőt alig lehetett kapni, pedig jó időben a korhadt keretű ablakok üvegei is letekerésre kerültek. Én meg szorongattam Fater kezét, nehogy elsodródjak a tömeggel leszálláskor.

Olcsó zsurnaliszta fogás lenne most mindezzel szembeállítani a mai helyzetet, amikor már ez exHattyú-strandnál, a mostani lakópark mellett is felszállhatnék nyugodtan, nem fenyegetne a lemaradás. De a hangsúly most nem is ezen van, inkább azon, hogy manapság, ha végigvillamosozunk meccselőtti időben a Kispest tengelyét képező Ady Endre úton, hát a dühöngők is tele vannak (már ha tele vannak és nem a számítógép és a lakás hűse vonzza a megváltozott ifjúságot), mert ma már kit érdekel egy darabos Bozsó, egy primadonna Ceolin vagy éppen egy pitbullkodó Hore. Sőt, méginkább tegyük ide a hangsúlyt. Mert még a mai nihilisztikusabb években, amikor már csak egy kupadöntő mozgat meg nálunk 6-7000 embert, akkor is kijöhetnek olyan őszök/tavaszok, amikor 2-3000-res alapszámmal bőven vállalható hangulatban mennek le a meccseink – valljuk meg őszintén, ez az alapszám azért régen is jellemző volt, még a ’90-es évekbeli nagycsapati létünk során is, az átlagos meccseken…

Szóval ha ez össze tud jönni, ha a Győr elleni 2009-es sikerkor megállapítottuk büszkén hogy na azért csak megvannak az alvó drukkerek, ha a legutóbbi őszünkön -bármennyire is rangadók sorát hozta heteken belül a sorsolás szeszélye, de akkor is- megvolt a stabil is közepes nézettség, akkor is lengedezett valami focihangulat az Adyt szegélyező fák, a Templom téri krimók és a wekerlei platánok  felett… akkor miért kell ezt el**szni?

Mert itt valami nagyon el lett tolva. A téli záráskor a szurkolók részéről rég látott gesztusként egy handmade óriásplakáttal megajándékozott, régi idolját visszanyert csapat, egy CSAPAT járt le edzésekre a Bozsikba, már meg van egy láthatóan morálisan is szédelgő társaság a “játékoskeret” címszó alatt. Határozott koncepciójú edző ősszel, aki tavasszal vergődik a körülmények szorításában – és aki csak reménykedhetünk hogy nem hagyja el nyáron a süllyedő hajót. Focihangulat helyett pedig gyanúsítgatás a drukkerek részéről, szerencsétlen nyilatkozatok sorát kiadni képes tulajunktól egy mélyütés a mindig kitartó arcok felé, kongó és hangulattalan stadion. Megint eljutottunk ide.

Pedig nem kéne sok. Az őszi keret sem volt világverő 11, még értékében is jóval a Vid-Debrecen-Győr hármas alatt lehetett valahol.  Csupán volt egy sikerorientált edzőnk, egy erős csapatgerinc, két, a drukkeri önazonosulást segítő ex visszahozatala – és ennyi kellett, nem több. Boldog volt a kispesti közeg, lehetett hét közben tervezgetni a Bozsikbeli vagy vidéki túrákat, a kezdőtizenegyről tanakodni, hogy Dél mikor nő fel Sanyi és Dani mellé, hogy Gege vagy Zeli jobb alternatíva középen… Nem kellett sok, de ebben a magyar bajnokságban kis befektetés is sok mindenre elég – lásd a Paksot tavaly. De mi nem akartunk új Paks lenni, láttuk a téli szünetet. Miért nem?

A pénzügyi oldal érthető, ne verjük más faxgépével a csalánt, OKÉ. Hemynek ennyi van, nem mi tesszük bele ezt az összeget… de a szurkoló azért is van hogy véleményt mondjon- és a vélemény az az, hogy ennyiből is lehetett volna valami értelmesebb keretet összehozni/megtartani tavaszra talán… Oké, Danilo menjen, oké, Sanyit nem tudjuk megtartani, de pl. ész nélkül miért kell karmesterteleníteni (ez edzői felelősséget is felvet), és x db tucatlégiós (Navarrete, Porcari???) helyett talán egy használható csatár kellett volna, de ezeket már ezerszer átrágtuk. Rossz súgókra hallgat az Öreg (talján menedzser? évekkel ezelőtt a legendás rossz súgók, akikről sose derült ki, hogy léteztek-e egyáltalán?)…?  Vagy tényleg az MTK modelljét követi…? És nagy kérés lenne az árnyalattal értelmesebb kommunikáció a szurkolók felé? Sokat akar a szarka?

* * *

Szóval a villamosok kiürültek az évek alatt, gyakorlatilag és képletesen is. Egyre csökken a kedv, a még kijáró szurkolók száma, az amúgy anblokk presztízsét vesztő magyarfocidrukkerséget tekintve ami nem is csoda, de ennek ellenére nem szívderítő. A legutóbbi meccs után most kivételesen villamossal mentem hazafele -erre régen volt már példa-, és hát ültünk rajta vagy hárman. Persze mindez kissé demagóg megállapítás, hiszen én az interjúk miatt általában jó fél/háromnegyed órával a többi szurker után megyek haza, de akkor is, a stadion körüli csend, a kihalt utcák és a (most már ugyan hannoveri, de ugyanúgy) töküres villamos még a maradék optimizmusom is szublimáltatta.

És most nagyon nem tudom, hogy valaha megtelnek -e még egyszer ezek a szerelvények…

Fotóforrás: veke.hu

A szurkolók és a szurkolói oldalak jogairól

A hajtás után minden különösebb kommentár nélkül eredetiben közöljük az MLSZ és a Szurkolói Iroda között május 3-án létrejött megállapodást. A blog működésére nézve a 7-9. pontok lehetnek érdekesek, amelyek megerősítik az MLSZ márciusban bevezetett sajtórendjének azon látens/látható szándékát, hogy a labdarúgás népszerűsítésére, a labdarúgó eseményekről való tudósításra nem csak a hivatalos médiumok képviselői, hanem az általuk amatőrnek nevezett egyéb fórumok (szurkolói oldalak, blogok) is jogosultak. (Természetesen a klubok önkényes megoldásai továbbra is élhetnek, de talán pont egy ilyen megállapodás kell(ett) ahhoz, hogy felszínre kerüljenek az egyes helyeken még jelenlévő visszásságok.)

Nagyobb mérethez kattints a dokumentum alatti szürke sávban a Scribd felirat melletti első gombra.

Laphelyzet az utolsó fordulókra

Fagyi egy felesleges és egy szükséges taktikai faulttal begyűjtött kétsárgás pirosa miatt kihagyja a vasárnapi diósgyőri derbit. Dél állítólag sérült, Tchami büntetést kap a mestertől (meccskihagyás?), Hadzic úgy tűnik körön kívül, Bobál pedig szintén és állítólag begyűjtött egy sérülést a Rákóczi ellen. Vidovic már most sem játszott (sérülés), Czár meccshiányos, Vernes visszatért a második kerethez, szóval brutálisan beszűkült az amúgy sem bő keret. Ezért tartjuk fontosnak kicsit ránézni a laphelyzetre, hiszen hamár szegényember, akkor az ág is húzzon.

A sematikus ábrán azt láthatjuk, hogy ki mennyinél tart éppen. Az NBI-ben öt sárga után jön az automatikus eltiltás, vagyis Botis, Dél, Lovric és Tchami a határon mozog, ráadásul Lovricnak ez már a második lenne a bajnokságban. Vidovic, Debi, Marshal és Hajdú talán kihúzza év végéig. Ahhoz, hogy a Pécs elleni utolsó fordulót adminisztratíve kötelező büntiből mellőzzék, a Diósgyőr és a Loki ellen is be kellene gyűjteni egy-egy sárgát. Náluk nincs tehát jelentősebb para.

Azonban ha a másik négyesből egy is kiesik, igen. Lovric helyére ott van Moga vagy Baráth – ahogy a szurkolók szeretnék, illetve Hore, ahogy Supka szereti. Botis alternatívája Lovric, esetleg középről Marshal Muflon és akkor Hore kezd szűrőben. Végszükségben ott van a tarcsiból Bjelkanovic, aki az elmúlt évben még a kispadra is csak alig-alig fért oda. Tchami helyére jöhet Czár, esetleg a Pakson tesztelt Hore (úgy látszik a jó Adrián szinte bármelyik posztra elképzelhető, mondhatni univerzális játékos), netán Faggyas, akit addigra már nem érint a most még aktuális eltiltása. Délczeg viszont probléma. Nem mintha Dél annyira hozta volna az atombiztos csatárjátékot, de nagyon cseréje sincs (legfeljebb Hore ugyebár). Hadzic helyzete kérdéses, Bobál még fiatal és egyelőre kevés teljes meccsekre, Porcari nem megoldás, vagyis maradt Faggyas és Bozovic, vagyis a rémálom. (Hirtelen most nem tudjuk, Erdélyi a nagycsapattal készül, vagy a fakóval?)

Jelenleg így állunk, vagyis nem elég a szűk keret, a sérülések, az eltiltás, mindezek mellett még ott lebeg egy sneciző damilon lógó páncéltőkés zongora is a fejünk felett, bármikor leesésre készen. Fasza kis kilátások.

A miértek és a hanemlátomelsemhiszem meccse

Ilyen meccset ha egyszer látni egy életben, vagy legalábbis nagyon-nagyon kevésszer. Csaknem nyolcvan perc emberelőny (mínusz Faggyas), két kihagyott büntető, a második félidőben ötven-hatban métereket előretörő Debreceni, és csőd, totális csőd, úgy a pályán, ahogy a pálya mellett is. Mert …

… kedveljem bármennyire is Supimestert, ezt a tegnapot nem fogja tudni kimagyarázni nekem sehogy. Az alapprobléma egyértelműen Tchami lehozatala volt. Ügyes próbálkozás, és valahol el is fogadom a mindenféle megposszanás-elméleteket a jó Tchamiról, de ettől még fenntartom, maradnia kellett volna. (Bakker srácok és lányok, most tényleg egy Tchamiért sírok?) Tchami gyors, a Kaposvár emberhátrányban, szétfutni, szétfutni és szétfutni őket a délutáni hőségben. De megposszant, vagyis a sárgája utána attól féltek, benne lehet a piros. Legyen. De akkor …

… miért a Bobál-gyereket kellett behozni a helyére? Vécsei ki szélre, támadóban Bobál és Délczeg, Gege pedig előrébb jöhetett egy sorral. Az addig még a fülével is jó passzokat adó Vécsei hirtelen kikerült a játékból, légüres térbe navigálta az edzői ukáz. Egész meccsen megfigyelhető volt, hogy a széleket alig-alig használtuk, de erről majd később, mert itt is bőven van téma. Szóval Bobál be, Tchami le, váltás a korábbi 4-2-3-1-ről 4-1-3-2-re. Stimmt, fogadjuk el, hazai pályán, emberelőnyben, a Kaposvár ellen, miért ne? Hogy miért ne? Mert az alapjátékunk jó volt ehhez a meccshez, felesleges volt beletúrni. Sőt …

… úgy tűnt, erre Supimester is rájött, mert a Délczeg-Faggyas cserét nem tudjuk másra vélni (hacsak le nem sérült Dél, ami mellett szól, hogy valóban volt egy pillanat, amikor erősen húzta a lábát, de ellene, hogy a cseréje előtt még ő végezte volna el a második büntetőt). Szóval Délczeg le, Faggyas be a szélre, Vécsei középre, vissza az egész, amit alig 20 perce próbáltunk – teljesen haszontalanul. Amúgy ebben a pillanatban lehetett volna megfogni a meccset …

… de ahogy jó szokásunk, kihagytunk még egy büntetőt. Kész. Az elsőn még túltettük magunkat, játék nélkül is uraltuk a meccset, mert az ellenfél halovány volt, mindössze egy kószanégert hagytak csak elől a felvágott labdákkal kezdeni valamit, amiből pedig nem volt túl sok. Nem is maga a kihagyás ténye fáj igazán, az benne van a játékban, akár kétszer is egy meccsen, sokkal inkább az, hogy az ilyen – és hasonló – apróbb hibák tömkelegének köszönhetően állunk ott, ahol. Mert …

… lehet, hogy objektíve szarok vagyunk, de a mezőnyhöz képest semmiképp. Az elmúlt négy fordulóban úgy szereztünk négy pontot, hogy abban simán benne volt a 12 is. De a 10 mindenképp. Érdemes ránézni a tabellára, hol lennénk, ha nem magunkat akarnánk megverni? (Esküszöm, kitalálok rá valami módszertant, és bebizonyítom, hogy a Honvédot elverő Kispest önmagában is dobogós lenne, képzeljük el, mire mennének, ha egyszer nem egymás ellen játszanának?)

(Most tartunk félidőnél.)

A másodikban az volt a szép, hogy az érthetetlenséget, a magunk elverését szándékoló momentumokat a végletekig fokoztuk. Szinte az utolsó pillanatig bennünk volt a klasszikus tavaszi Kispest-faktor, hogy egyszer hagyjuk az ellenfelet 2-a-2-ben támadni, majd gólt kapunk belőle. Most megúsztuk valahogy, miközben …

… elől konzekvensen nem voltunk hajlandók használni a széleket. A jobbon Iván néha-néha kapott labdát, de a beadásai szánalmasra sikeredtek, és vagya az első emberhez érkeztek térdmagasságban, vagy jöttek a szokott hosszú és magasak az átellenes oldal – mögé. Fagyi inkább összekötőben kereste a helyét, hátha lőni tud, a szélen alig-alig tűnt fel. A másikon egy hirtelen ötlettől vezérelve Hajdú és Czár helyet cserélt, hogy majd (a küzdés és az alibizés között ingázó) Norbi megoldja a gólpassz témakörét.  Egetverő …

… butaság volt ez. Amint visszacsinálták, Czár máris kapott három labdát (vajon miért csak ennyit, és miért csak ekkor?), majd csinált belőle két helyzetet, hogy …

… két perccel később Bozsóra cserélje Supimester. Miért, Attila, miért? Igaz, hogy Czár picsafos volt az első félidőben, és igaz, hogy Norbi mögött sem lett jobb, de pont ebben a tíz percben kvázi a hátán vitte a csapatot. Bozsóval amúgy …

… visszaváltottunk a kétcsatáros játékra, bízva abban, hogy majd erőből megoldja. Távolról persze ez nem buta gondolat, hiszen addig mindent középen erőltettünk, Bozsó meg nagydarab, de ha jobban ránézünk máris két apró ellenérvet találunk: adegy, épp a behozatala előtti percekben kezdtünk éledezni a széleken; adkettő, Bozsó nagydarab, de/és nem virtuóz, aki 5-6 kaposvári védő között majd megoldja a lehetetlent. Szóval maradt a …

… nyomás, az erőlködés, és a végén a teljes kilátástalanság.

Ilyen meccs márpedig nincs, vagy ha van, akkor tuti, hogy azon nekünk kell lennünk a szenvedő félnek.

Egy biztos, Lantos Peti ezt a szülinapját sosem feledi. Gratulálnánk innen is, és még sok kispesti meccset, túrát, címeket kívánunk neki! (Ajjaj, mi lesz velünk, hiszen Peti – alig láthatóan – máris hetven, Jani ötven, és mi is elmúltunk már harminc.)

Mementó:

Interjú Supka Attilával a meccs után:

Tréner reloaded #2.

Szinte napra pontosan egy éve készült legutóbbi interjúnk Sisa Tiborral, exedzőnkkel – ami akkor is furcsa érzés volt és most is érdekes hangulatok kerülgettek minket a beszélgetés közben. Ami 2009 tavaszán és az azt követő nyáron-koraőszön heti rutin volt, az ma már csak évente 1-2 alkalommal ismétlődő ritka eseménnyé vált – és az idő múlására különösen érzékeny bloggerünk bizony hajlamos ilyenkor elgondolkodni. Az pedig nyilván speciálissá teszi a személyét számomra, hogy ő volt az első edzőnk akivel rendszeresen interjúztunk a meccsek után – hát bizony ezek se ma történtek…

Ami viszont nem változott, az a Tréner csibészes mosolya, korrekt hozzáállása, gondolatai, no és az a hihetetlenül szimpatikus és emberi hozzáállás amiért országszerte bármely stadionban igen szívesen fogadják a derék palóc mestert. Amíg nem ismertem, jóval több manírt, mintsem természetességet sejtettem ebben, hiszen annyi fura muksó sertepertél a focink környékén – de a Tanár Úr tényleg olyan amilyennek tűnik. Ne ragozzuk tovább, ő egy jó ember. Akármilyen giccsesen hangzik is ez. Amikor meglátott minket Babar kollegával, és egyből jött kezet fogni a sajttáj elején, a végén pedig első szóra ott maradt egy kis beszélgetésre, majd  mosolyogva közölte: “Gyerekek, ti semmit nem változtatok!“, hát mást nem tudok hozzáfűzni, csak azt: ő egy true arc. Az ember ilyenkor sajnálja igazán hogy úgy alakult a kispesti pályafutásának második köre, ahogy – viszont az MK sikerrel így is beírta magát a történelemkönyvünkbe, bármennyire mondogatja is, hogy ő csak kis pont volt itt csupán. Lehet hogy kis pont, de fontos pont. Kupagyőztes pont.

Úgyhogy lehet, hogy interjúnk sok újat nem mond a tavalyihoz képest, és biztos,  hogy nem ez a beszélgetés viszi el a Vitár Róbert-nagykereszttel ékesített sportPulitzer-díjat, de mégis itt kell hogy legyen a blogunkon, mert… igenis szükség van ilyen arcokra a döglődő magyar fociban mint amilyen a Tréner. Hogy a tegnapi meccs nihilje után legalább egy picit kevésbé kesernyés szájízzel indulhassunk haza.

És ha bármikor eszembe jut a Kispest név, az én Honvédom, akkor a Bozsik-stadion, a centerpálya mögötti jegenyék, a kopottas, 3 kocsis UV villamosok (még a hannoveriek előttről) ötlenek az eszembe és még inkább Csábi-Cseh-Csepregi-Csehi, Mezey doki és Kuusela, Pisont, Warzycha és Kovács Kálmi – és 2009-ből Sisa Tibi, nem pedig Hercegfalvi Zoltán vagy Rabóczki Balázs. Azt hiszem értitek. Ennyi.

Fotó: Babar – 1909foto.hu.

Önsorsrontók. Kispest-Kaposvár osztályozókönyv.

Azt hittük, Újpesten abszolvált önszopatásunk vendégjátékunk után már eldőlt erre a tavaszra “a félszezon idióta meccse” cím, de nem, ma sikerült valahogy annak is fölé lőni (azaz: alálőni). Ami, valljuk meg, nem könnyű. A 15. perc körüli kis show (szokásos Tchami-tizi, a sértett önjelölt ítélet-végrehajtóként kapufás-fölérugós előadása, majd Dél a labdáért futva kibicsaklítja a saját bokáját)  egyfajta zanzaként mindent elmond a mai délutánunkról. Érdekes módon azonban az újpesti gázos derbivel szemben, most nem vagyok mérges a csapatra, inkább sajnálom őket – és magunkat is. Nem tudom, melyik a jobb. Supka az interjúban -majd halljátok- elmondta: sokadszor sem léptük túl az árnyékunkat – úgy látszik, ez az év erről szól. Nem repesünk tőle – noha helyezésünk továbbra is messze magasan az elmúlt 15 év eredményei fölött van. És mégis, a tudat hogy ez lehetne jobb is…


KEMENES: Szabinak sok dolga nem volt, 2-3 alibivetődést és 2 komolyabb tornagyakorlatot kellett bemutatnia, a legnagyobb Kapos ziccernél pedig csupán szemmel vert, de ez is elég volt az ex-cukorgyáriak fogalmatlan csatára ellen. Megkapja a 6-ost ennek ellenére, mert a foglalkoztatlanságtól lemeredve is rendre biztosan avatkozott közbe, ha nagy ritkán kellett.

LOVRICS: Jól kezdett, majd bénázások, sérülés, visszatérés, javulás, romlás… folytonos hullámzásban töltötte a meccset, és ami tavaly ilyenkor az erőssége volt, azaz a gyenge csapatok elleni vezérszerep, jó játék és gól, az sajna úgy fest, a múlt ködébe vész. Reméljük nem örökre… 4.
BOTIS: Nagy hajtás, és az utóbbi hetekben megismert bizonytalankodás. Volt melléfejelés, összerogyás, de utolsó pillantbani tisztázás is. Ha tényleg elhagy minket, sajnálom, hogy ilyen dicstelen-szerűség felé hajlik a búcsú… 5.
DEBRECENI: Volt egy nagy hibája, viszont a második félidőben felvállalt (mondjuk tökéletesen ártalmatlan) előretörések miatt mégis kijár neki a védelem mai legjobbja cím. 5.5.
HAJDÚ: Védőként kevesebbet, elöl annál többet hibázott. A régi, kreatív HajdúNorbi is a múlté, nagyon úgy tűnik. Több megoldása kapcsán rugdostuk tehetetlen dühünkben a korlátot. Kár, és sajnos valahogy szimbolikus leképeződése az ő vesszőfutása is a csapat egész idénybeli karrierjének. 4.

CZÁR: Ricsi kezdőszerepének nagyon örültünk, ám az általunk korábban megkedvelt, vállalkozószellemű, távoli lövésekkel tarkított, agilis balszélső-játékából ma nem sokat láttunk viszont. Nem is volt persze könnyű dolga egy önmagát saját gödrébe módszeresen belelökdöső csapat fiatal játékosaként… amikor pedig 2 jó beadással jelezte, hogy valamit kezd érezni, le is hoztuk. Ennél jóval több van benne, hozzuk hát ki. 4.5. Cseréje, Bozovics helyzetét nem könnyíti, hogy durván előítéletes vagyok vele szemben, ma délután Hanta is többször megfeddett, hogy miért szidom, amikor azért volt 1-2 normális megmozdulása. Majd’ fél óra alatt. Nem tudom. Lassú, darabos, és nem látom benne a fejlődés szikráját sem. Mondjuk ma nem lógott ki ezzel…4.5.
IVANCSICS: Gege ma jobbik arcát hozta. Az utóbbi hetekben kissé hátrább lett vezényelve, és mélységi labdái Pakshoz hasonlóan most is jobban ültek. Amikor viszont a második félidőben a totálisan szétzuhanó csapatnak kellett volna valamiféle vezér, az a szerep most megint nem jött össze neki. 5.
MARSHAL: Muflon úgy kezdett, ahogy az utóbbi hetekben. Biztos szűrés, kevés hiba. Aztán ahogy a csapat egésze is lejtőre tette magát, úgy a derék nigériai skac is úgy érezhette: ha ez a vonal, akkor őneki is illik besülni. Ezt meg is oldotta, szinte alig értékelhetővé téve mai teljesítményét… 4.
VÉCSEI: Bálint csodásan kezdett, egy remek zsugával fényezve tovább saját karrierkilátásait és a mi belénk vetett hitét. Aztán a Tchami-szeánszot követően a Supka által megvariált felállásban a szélre került, ezt felejtsük el nála, rossz edzői ötlet volt. Arra mindenesetre elég, hogy a kihagyott tizivel együtt tovább demoralizálja a fiatal srác önbizalmát. A második félidőre aztán lassan magára kapott, mikor visszakerült középre, de az önpusztító csapattal együtt süllyedt ő is a mocsárba. Azonban sokadszor is leírom: hiba egy frissen beépített, holnap érettségiző arctól várni a megváltást. Bárányos anno ígéretesen kezdett, de könyörgöm, ő Pisont, Illés, Stefanov és Durci mellett kellett beépüljön. Szegény Vécsei meg… nem is sorolom a neveket. 5.
TCHAMI: Remek kezdés, trademarkos tizikiharcolás, majd utána egy lövéssel p*csánrúgta magát és a csapatot. Hantával mi azt fejtegettük a korlátnál, hogy cseréje így is kár volt, hisz ő legalább szétfuthatta volna az emberhátránnyal küszködő somogyiakat, de jobban átgondolva, Supkának is igaza volt: a posszanás jeleit mutató, sárgát is begyűjtő megmakkanó afro arcnak jönnie kellett lefele. 4. Cseréje, Bobál Geri egyszerre kapott óriási esélyt (emberelőny egy gyengusz Kaposvár ellen) és került nem túl irigylésre méltó helyzetbe (egy morálisan és önbizalmilag szétesőfélben lévő csapatba kellett beszállnia). Az eredményt elnézve sajnos az utóbbi faktor volt az erősebb: egy remek labdaátvételt és -leosztást leszámítva a srác sajnos még csak kereste magát a felnőttek között – mint Vólent 2009-ben. Jó lenne őt még érettebben is látni 1-2 év múlva NÁLUNK, de ki tudja, erre lesz e még esélyünk. 4.

DÉLCZEG: Rossz lépésbe lesérülni, hát, ebben is benne volt Gergő és a csapat egész éves története. Noha félig sérülten nyomta le a fél félidőt, azért az egy szem lövés, ami kapura ment tőle, így se sok… 4. Cseréje, Faggyas most is nyomta a gyalogkakukk keveredik Forrest Gump-pal jellegű flúgos futamát, egy szép lövéssel, több jó passzal, számos kapkodás okozta labdavesztéssel, majd egy buta pirossal – bár akkor már ki tud tiszta fejjel gondolkozni? 5-2=3.

* * *

Hát ez van. Az utolsó négy fordulóval előzetesen úgy számoltunk: a Kapost ütni kell és lehet és fogjuk (hacsak nem Kispest-faktor de hát csak nem), Diósgyőrben és Pécsett a tavaszi halovány away-forma miatt 0 vagy 1 vagy 2 pont jöhet össze, a DVSC elleni pedig a többi meccs függvénye. Vagyis: a zöld-fehérek elleni, mai meccs volt a legkönnyebben hozható a 4. helyért folytatott ádáz küzdelemben, innentől már csak neccesebb ellenfelek/meccsek jönnek. Sokadszor ebben a szezonban magunknak tettük nehézzé az idényt, így nem is kell felelősöket keresnünk… mi magunk vagyok azok. Legszívesebben azt írná hirtelen felháborodásában és dühében a posztszerző, hogy hagyjuk is a fenébe az egészet, de

  • ilyet nem mondunk
  • az üldözőink permanens szerencsétlenkedése miatt MÉG MINDIG itt az esély a szub-dobogós helyezés elérésére.


Ha már ennyire nyújtogatják felénk a sajtot, legalább próbáljuk meg elvenni, legalább tegyünk egy kísérletet. 3 forduló van még, a Sió elleni második félidős játékot ha hozzuk, akkor senki egy rossz szót nem fog szólni, kapjunk ki akár akárki ellen. Menni fog, srácok?

Meglátjuk.

Címkép: wmcomix.wordpress.com.

Kinek büntető a büntető?

Soha vissza nem térő ajánlat! Legyél te is a Honvéd igazolt játékosa! Amennyiben a képre kattintva elinduló játékban egyetlen büntetőt sem tudsz berúgni, hétfőn a portán leadva vár majd a névvel ellátott mezed, a klubházban pedig a biankó szerződésed!

Játékra fel, és hajrá!

(Adalék: Gege kettőt, Hajdú, Vécsei és Tchami egyet-egyet hagyott ki idén bajnokin, míg Danilo nyolcat, azaz minden próbálkozását belőtte.)

Honvéd – Kaposvár és NBI 27. forduló kibeszélő

Ismét egy hét, amikor ismét nem volt fikarcnyi időnk sem. Sőt! Eddig ha azt mondtuk, hogy nincs időnk, akkor is volt heti három poszt legalább, tehát el lehet képzelni a jelenleg érvényes állapotokat. Mivel más ötletünk most sincs, marad egy kibeszélő, ahol előzetesen csak néhány pontot dobunk be, a többi mehet kommentben.

  • Kikapott a Kecskemét (Videtotontól) és a Paks (ötös a Halitól), tehát ismét a mi kezünkben van a negyed hely és az összekapható négypontos előny. Ehhez csak a Kaposvárt kéne verni. Ami
  • nem lesz éppen egyszerű, hiszen a Rákóczi az ötödik(!) legkevesebb vereséget szedte be a bajnokságban, mégis csak három pontra van a kieséstől. Külön spuriok számukra, hogy tegnap a Vasas és a Pápa is nyert, tehát egy esetleges kispesti vereséggel ugyanúgy a víz alá nyomott fejjel küldik felfelé az utolsó buborékokat.
  • Nyert a Diósgyőr Pécsett, és hiába a Szentes Lézerrel sorozatos vereségek, feljöttek mögénk öt pontra, vagyis a jövő heti miskolci túra akár még a hatodik-hetedik helyről is dönthet, ha ma véletlen kikapnánk.
  • Mostanság otthon nyerünk, idegenben pedig magunkat verjük meg. A Bozsik hazai pálya!
  • Vidó továbbra is sérült, Bobál a kispadon kezd. (Vajon akkor mi szólt Bozsó idehozatala mellett, amikor a téli felkészülésiken játszott Erdélyi és Bobál is? Hadzic pénteken végigjátszotta a fakó hazai vereségét a kisLoki ellen.)
  • Megkaptuk a 2012/13-as idényre szóló UEFA-licencet, ami egyfelől szükséges a mindenféle nevezésekhez, másrészt bőven jó az NBI-re is. Csak legyen csapatunk is hozzá.

A lényeg: Bp. Honvéd – Kaposvár, Bozsik-stadion, ma délután négykor, várhatóan kellemes napsütésben.

Megint a szinuszgörbe alján. Paks-Kispest osztályozókönyv.

Hosszú és fárasztó nap volt ez, ki is kaptunk és a torkom is megfájdult estére. Mégis, ez a túra valahogy a jó emlékek közé masírozik be majd a privát Honvéd-annaleseimben, ugyanis végigröhögtünk egy oda- és egy hazautat, betoltuk a Hanta által már reggel vizionált gasztronómiai védjegyet (kicsit túldimenzionálták benne a sót és az erőspistát, de összességében korrekt volt), és az ország leghangulatosabb megye II-es stadionjának speckó hangulatát is kiélvezhettük a tyúkszaros ülésektől kezdve a tényleg minden tekintetben szolgálatkész és riszpektes helyi rendezők hozzáállásáig. Már csak három pont kellett volna… az viszont nem jött meg. Nyilván túl kerek lett volna vele a nap…

KEMENES: Az első félidőben egy veszélyes paksi lövés jött mindössze a kapunk felé, az be is surrant a jobb alsóba. Szabi ezt talán bravúrral foghatta volna, talán nem, messze ültem a korrekt ítélethozatalhoz. A második félidőben megint 2 kisebb és egy hatalmas bravúrt szállított le. Ma sem rajta múlt a vereség, lassan rátalál a tavaly ősszel még meglévő fonálra. Ami nagyon jól is van. 6.

LOVRICS: Jól kezdett, látszott, jót tett neki a Sió elleni második félidő, a gól, s az ott látott jó játék. Aztán a paksi gól után a csapattal együtt besült, a második félidőre pedig hullámzó (gyenge vs. átlagos) teljesítménnyel rukkolt elő. A Kapos ellen ezért legalább egy fejesgólt kérek jóvátételként! 4.5.
DEBRECENI: Szokásos teljesítmény jött tőle az első félidőben, a jobb verziók közül. A másodikban a gólnál megint bolygó hollandit játszott, majd a záró paksi kontráknál is inkább csak nyomozta az ellent, s a labdát. Hát, hát… 4.5.
BOTIS: A meccs háromnegyedében biztosak voltak Debivel hátul, de inkább a tavaszi jobb teljesítmény-változatokat értve ezen a biztosságon, semmint a tavaly őszi nyugodt hátsó betonozást. A második félidőben ő is bizonytalankodott nem egyszer. 4.5.
HAJDÚ: Úgy fest, amikor esélyt kap, hogy kiszorítsa aktuális posztellenfelét, valahogy sose megy neki a nagy villantás, de ezt valahol meg is értem: nem lehet jó érzés úgy játszani, ha nem érzed az edző bizalmát. Norbi ma is szétgörcsölte magát, és a játék amúgy se ment neki, de a nagy baj az, hogy ezzel nem is nagyon lógott ki az egész védelemből. 4.5.

FAGGYAS: Milánról bebizonyosodott hogy vállalható cserejátékos, de kezdőnek még kevés. Bár a tiszántúli gyalogkakukkról legalább elmondható: néha lövésre is vállalkozott. Összjátékba bevonhatósága ma nagyon gyenge volt, viszont ami utána jött, az még őt is felértékelte. 4.5. Cseréje, Vernes Ricsi ugyanis szokás szerint hozta azt a se íze se bűze, akaratgyenge előadást, amit a Vasas ellen ősszel és tavasszal is már láthattunk tőle. Noha technikailag az egyik legizgalmasabbnak tűnő akadémistánk, egyszerűen a felnőtteknél úgy szerepel, mint egy elkényeztetett kiscsávó, akinek ha nem jönnek be az első húzásai, inkább megsértődik és leáll. Cseréje, bár megalázó volt, ami egy fiatallal szemben nem mindig kifizetődő, sajnos teljesen jogosnak mondható. Kár. 3.5. Bozsovics váltotta őt tehát a végén 5 percre, és hozott mindent, ami kell a Bozsó show-hoz: kemény kapura fejelés helyett erőtlen bólintást, labdaátvétel helyett összeesést, lusta poroszkálást. Nyáron adjuk ki az útlevelét, ne is lássuk többet (-).
IVANCSICS: Gege küzdött, hajtott, de lassúsága ma még szembetűnőbb volt mint a közelmúltbeli meccseken. A második félidőre el is készült az erejével, Supka le is kapta őt a pályáról. Némethért könyörögnék a posztján, ám Norbit még nem érzi formában a Mester. Bár ennyi talán neki is menne, megkockáztatom – igaz nem én látom őt edzéseken. Gegének tehát 4.5, cseréje, Hadzics pedig kapott egy jó 20 percet, és két, a felkészülési periódus biztató elemeit idéző kiküzdött labdaszerzésén kívül nem sok vizet tudott zavarni elöl. Továbbra is talány, de ha nem tud bizonyítani a hátralevő meccseken, akkor nem irigylem a nyári keretátalakítás előtt… 4.5.
MARSHAL: Egy nagyobb hibája volt az első félidőben, különben korrektül hozta a z alapjátékát. Ebbeli örömömben egy alkalommal odáig merészkedtem, hogy vastapsot csalt elő belőlem a lelátóról, ám a kedvemet némileg rontotta a csapat körül mostanság ólálkodó (újabban épp  Bobálék kiközvetítésében jeleskedő), alattunk folydogáló olasz koleszterinmenedzser reakciója, aki szintén üvöltve éltette játékosát. A második félidőben egy fontos mentést mutatott be rögtön az egyenlítő gólunk után, majd kicsit elszürkült a  gárda egészével együtt – hogy a végén majdnem egyenlítsen. Ha kicsit hosszabbra hagyja irokéz punk taraját, most 2:2 a vége… 5.
VÉCSEI: Bálint szimpatikusan játszott ma is, igaz, egy fokkal gyengébben, mint az utóbbi hetekben megszokhattuk. Vernes pályatársával szemben azonban végig csatázta a meccset, felvállalta a párharcokat, és egy szép indítást most is prezentált. Persze ennél több kell, de nehogy már tőle várjuk el a húzóemberséget – épp elég baj, hogy sokszor  ő emelkedik ki magasan a csapatból. 5.
HORVÁTH ADRIÁN: Küzdős, rakkolós játékát most is hozta, az pedig nem az ő hibája, hogy támadójobbszélsőként erőltetjük, amihez nem elég labdaügyes – mindezt tizenhatos-környéki totojázásaival bizonyította is. Aztán olyan történt a második félidőben, ami valószínűleg valamilyen az univerzumban bekövetkező error eredménye: csukafejelt egy egyenlítő gólt. A mislényi terrier tehát feltette a koronát a mai teljesítményére – aztán bár a csapat szintjére szürkült vissza, ma a jobbak közé tartozott így is. Ez persze senkit sem dicsér. 5.


DÉLCZEG: A Sió elleni második félidőben mutatott teljesítményét dicsérte Supka és dicsértük mi is, tényleg úgy tűnt: elkezd előre játszani, ahogy egy csatárnak kell. Az első félidőben ma ehhez képest nyomott egy sztornót, és minden ment tovább a régi mederben: a ’98-’99-es Borgulyát idéző tökölészések, állandóan kapunak háttali játék, illetve a szögletzászlóhoz levezetett, majd elvesztett labdák… A második félidőben a gól előtti jó helyezkedést leszámítva ugyanezt hozta, első kapura lövése 10 perccel a lefújás előtt jött. Mondanám, hogyha a Kapos ellen felpörögne, még minden kijavítható, de hetek óta ezt ismételgetjük, és szinte sehol semmi. Sajnálom… 4.

* * *

 

Nyerhető, de legalábbis ikszes meccsen játszottuk el a szebb eredmény esélyét, úgy, mintha a csapat nem is nagyon hitt volna magában. Nagy kár. És ami még zavaróbb, az az: nem tudom azt mondani, hogy e teljesítmény mellett a vereség nem volt jogos.

Addig ne is várjunk hosszabb távon változást, amíg:

  • beszarian játszunk, noha ez korántsem volt egy világverő Paks;
  • a gerincét vesztő csapatunkban a kvázigerincet alkotó játékosok képtelenek huzamosabb ideig az erősebbik arcukat mutatni – ez a szinuszgörbe (itthon oké, idegenben besülés) kezd kicsit unalmas lenni;
  • a minden valamire való oktatóvideón is alapkellék MITNEMSZABAD szitukból a védelem üzembiztosan lehoz megint kettőt (egy jó célzókával bíró Böde ne lőjön szabadon… egy beívelésnél miért van tök üresen az ügyeletes paksi cserególvágó?)…

Kár ezért a meccsért. Ha a presztízs-negyedik pozíciót tartani akarjuk (állítólag akarjuk) akkor a nyakunkon lihegő Paks leszakítása defaultból kellett volna megtörténjen. Nem tettük meg. Jön a Kaposvár, amit verni kell, aztán még 2 nehéz és kiszámíthatatlan túra, meg érkezik hozzánk a Debrecen. A kínálkozó esélyt ezeken sem lesz könnyebb megragadni. Pedig ha minél előrébb szándékszunk végezni, most már ezeket kell.

Nem lesz sétagalopp.

Fotó: Lovi – 1909foto.hu.