Mastodon

Jó start után agyonverve. Vagy mégsem? Kispest-Vidi értékelés

Ezennel teszek egy ünnepélyes fogadalmat – többet nem optimistáskodok. Ha nagy ritkán elkap a pozitív hév, rendre ez történik. Persze ha félretesszük a magyaros, mindig átesünk a ló túlsó oldalára-értékítéletet, józan fejjel inkább azt írhatjuk a tegnapról: csak érvényesült a papírforma, bármennyire is utáljuk ezt leírni. Ráadásul Rossi értékelése („az első fél órában partnerek voltunk„) nem is a szokásos magyaredzős maszatolás, tényleg igaza van. Csak míg nálunk a laza Lanza elszórakozta, Diaby pedig szintúgy rontotta a helyzeteit, addig odaát az igényesebb futballkultúrákból ideszakadt minőségibb arcok lába nem remegett meg, ha sarkot kilőni/pókhálózni/kapust átemelni kellett nekik. Ez van, ennyivel jobbak – ettől még ha teljes a keretünk, és jön a kért 120%, akármi is lehetett volna. Csak most nem lett.

„Jó start után agyonverve. Vagy mégsem? Kispest-Vidi értékelés” bővebben

Flúgos futam? Kispest-Vidi beharang.

Flúgos futam? Igen! Jobb ötletem nincs, mivel adjam el az olvasóknak, de méginkább magamnak azt, hogy érdemes izgulni egyáltalán a holnapi meccs miatt. Minden előjel (na jó, majdnem minden) ellenünk szól, és még Hanta Győr elleni kedvcsinálójánál is nehezebbnek érzem a mostani hangulatkeltést.  De akárhogy is, ma még én sem tudok rosszkedvűen vereség-előrejelző invokációt fellőni ide: itt a tavasz, a nap ontja ébresztő sugarait, Wekerle boldogan fürdik a fényben, a főtéri kisközértben a Soproni 1895 hívogatóan nyújtózik ki feléd a polcokról, ilyenkor imádom a telepet, minden ébredezik, jön a nagy természet-röneszansz, és mivel wekerlei tavasz nálam mindig = Kispest-Honvéd tavasz, így a pozitív ingerenciák elborítják most is az agyam, és nem tudom hogy, nem tudom miként, de holnap győzünk. Vagy legalábbis nem kapunk ki. Vagy ha mégis, most az sem érdekel. Itt a tavasz!

„Flúgos futam? Kispest-Vidi beharang.” bővebben

Kivárásra játszva

…a fenti kitétel akár a recens taktikánk plasztikus lefestése is lehetne, most mégsem erről lesz szó. Vasárnap tényleg elindul a szezon, most már nem ligakupa-bohóckodás, és nem „csak” Magyar Kupa, bármennyire is megtanultuk az utóbbi években, hogy az MNK, ha valakiknek, hát nekünk, a specialistáknak nem „csak”. Más kérdés, persze, hogy specializmusunk lassan a ködbe vész, az utóbbi évek sorsolásai (Morales-DVSC, Supi-Vidi) vagy a saját önsorosrontásunk (Szigetszentmiklós elleni csepeli tragikomédia) eredményeként… No de vissza a lényegre, vasárnap rajt, most már igaziból, az idő is kicsit tavaszibb, mint egy hete, szóval ahogy Puhl mondta anno a millenium idején sajátosan hevesi tájszólásával, az emlékezetes Tippmix-reklámban: „kezdődhet a játék„.

…ahol viszont én játszok a kivárásra tippügyileg. A szezon egészét tekintve már olvashattátok az ókori vátesz-sablonba oktrojált elképzeléseim, sok újat nem fogok most mondani. Ahhoz valamennyire kapcsolódva annyit azért muszáj írni: nem vagyok nyugodt. (Persze rögvest jöhet a kérdés: RW mikor nyugodt? Míg Hanta a hurráoptimista, RW mindig az ő antagonistája a blogon: az örök visszafogott, a pesszi-miska, aki mindig sír-rí, meg Kispestfaktorozik, miért nem örül ő is velünk és bízik a csapatban?) De ez nem ilyen egyszerű.

Minden szezon és félszezon előtt én is izgatottan várom az igazolásokat, a keret alakulását, keresem a kapaszkodókat, és sokszor én is vidáman megyek bele a jövővárásba – az első pofonig. Azokat nem viselem jól. Sose viseltem… az Élet minden területén igaz ez rám, miért pont a kispesti szívszerelmnél lenne ez másképp? Szóval én is szeretnék bízni, de nem megy mindig. Aztán vannak olyan holtszezonok amikor minden sötét, akkor meg aztán nálam is teljes a homály. Most viszont?

Most viszont nem tudom mi van. Mi lesz? Valahol, de ezt már többször írtam, nem érzem 100%-osnak ezt a keretet, de rossznak sem. Középút. Az van. És ebből, mint az a középúttal szokás, bármi lehet. Némely meccsek ősszel és most a felkészülés alatt és a tonnaszám hozott mindenféle nációjú kerettag kicsit Morales-idény érzetet varázsol belém, de a mostani keretben azért (főleg a beépüő fiatalok miatt) jóval több a  pozitív elem, a potenciál. Az új legionáriusok közül Ignját nagyon lehet kedvelni, Tandia, ha úgy tér vissza mint a pre-DVTK-ámok esemény előtti időszakában játszott, ő is kedvenc lehet. Kemenes már a kvázi ikon-lét felé tart. Dél olyan lett idén, amiért hoztuk. A csapat egyik brandje. Baráth Boti hatalmas favorit, ha Vernes még tovább megy azon az úton amin elindult 3 hónapja, hogy hőzöngés helyett a trükkjeinek lehet tapsolni, szintén emblematikus figurája lehet a csapatnak még sokáig (és őt is játszatni, játszatni). Vécseivel szeretném feledtetni magamban Zelenkát – többször már ez majdnem sikerült is. És még jó lenne ilyeneket írni Lőrinczyről, Bobálról, Holenderről, de nem Csábi és Nagy Krisztián meg Czár kölcsönadásáról olvasgatni.

Furák még az arányok a keretben, el vagyunk sajnos látva még mindig ballaszttal (kövezzetek meg, de nálam Zsivány simán Fieber/Sztojakovics kategória, Pascariu dettó, és Martineztől is tartok). Diaby nagy-nagy kérdőjel, iszonyat potenciál van benne, úgy is festett az év elején, hogy ezt Rossi végül kihozza belőle, de mostanában megint több a hiszti. S ha  már hiszti, nagy kérdés, hogy Lanza új Sasu vagy új Miriuta/Zombori Zalán lesz nálunk. Ugye nem kérdés, melyik verziónak örülnénk jobban. Kérdőjel, kérdőjel hátán.

Kivárásra játszom tehát én is, mint sok meccsünkön a keret is az álmosító, olaszos első félidőinkkel. Most még csak reményként írom le, hogy jó lenne nem csak az utolsó 3-4 meccsre, hanem a lehető legharamarabb összeálló csapatot látni, ami alapja lehet egy hosszabb távú gondolkodás részeként a jövő évi és az azt követő kereteknek.

De sajna az is benne van a pakliban hogy a sötét jóslataim válnak be, és a pechesen, részben saját butaságunk, részben a bántóan ellenszeles bíráskodás miatt hamar végetérő MNK etűd rányomja bélyegét az egész márciusra-áprilisra.

Hogy ne így legyen, szükség lesz ránk, szurkolókra, hogy hajtsuk-támogassuk a csapatot az elején, a potenciális gyufák ellenére is. Akkor is, ha szarul megy nekik. És szükség van a srácokra, akik meg szakadjanak meg a pályán, még jobban mint az amúgy nagyon nem cinkelhető Győr elleni teljesítmény alkalmával. Itt 120%-ra lesz szükség, hogy egy apró tavaszi csoda-szerűség összejöjjön. Tisztázzuk: csodán most egy kiegyensúlyozott kis stabil szezont értek, 3.-5. helyre való befutással.

Mit mondjak? Nehéz lesz.

De ezt már megszoktuk.

1 ellenfél, 2 meccs, 3 gól, 4 piros, 5ölve-6olva* magyarázkodunk

Kikérjük magunknak, hogy Alcibiade, Vernes, Baráth Botond egyáltalán a pályán maradhatott, hogy Rossit senki sem volt hajlandó elküldeni a kispadtól, hogy nem ürítették ki a vendégszektort, hogy nem büntették meg parkolóőrök a Honvéd csapatbuszát!

Kikérjük magunknak, hogy megkaptuk az egyenlő feltételeket, hogy a két kapura nem lövő csapat közül továbbjuthatott a jobb, hogy elmaradt a kompenzálás, pedig azt külön kikérjük magunknak, hogy létezhet egyáltalán.

Kikérjük magunknak, hogy egy vesztes párharc után ünnepeljük a csapatot, hogy nulla rúgott gól, és négy piros lap adjon nekünk hitet a tavaszra. Kikérjük magunknak, hogy a futball kifordult önnön sarkaiból.

Ki lehet így is esni, csak éppen nem így szokás. Vécsei szombati kiállításánál is húztuk már a szánkat, hogy talán egy, a kapuba együtt beeső védő és támadó párosánál nem feltétlen az az ítélet, hogy büntetőt adunk és kiszórjuk a védőt, de legyen, elfogadtuk, szőrös volt a bíró sporttárs szíve. (Amúgy arra megoldás, ha vénásan bednak neki egy zsilettpengét?)

Az viszont már csak a véletlenek valóban szerencsétlen összjátéka lehet, hogy a bírói karban akár többen is küzdhetnek a szőrös szív betegségével, sőt, Bognár Tamás egyenesen beszopott egy olyan szövődményt, hogy a szívszőr ráment a szemére és az agyára is. Pedig csak egyet hibázott (eleinte), de akkor sikerült elindítania egy lavinát, ami végül a fegyelmi bizottságnál fog kikötni – fizetett túlóraként.

18:18-as szabálytalanság-arány mellett elég furcsa, ha a mi adagunk 6 sárgát és 3 pirosat tartalmaz, miközben a győrieké 3 sárgát. Mindezt egy olyan meccsen, ahol egyáltalán nem a szabálytalanságok domináltak. Igaz, a látvány sem. Mindkét csapat a saját játékát, elképzelését akarta csinálgatni, sok volt a hiba, de látszott, a Győr nyugodt lehet az előnye birtokában, mi pedig kivárásra játszottunk, hogy gólt nem kapni, egyet pedig majd lövünk valahogy. Még Diarra kiszórása után, a második félidő első 20-25 percében is tudtuk hozni magunkat. Unalmas volt a meccs, és látszott, ha a Győr betalál, mindennek vége, ha mi, akkor még bármi lehet. Ignja leküldése után azonban az egész bukott. Egy gól már nem lett elég, mert hiába a hosszabbítás, kilencen 25+30 percet letolni szinte lehetetlen.

És lélekben még ekkor sem adtuk fel. Az első és a második meccs addigi részének tapasztalatai alapján, ez a Győr nem mutatott annyival többet, amennyivel toronymagasan vezeti a bajnokságot. Volt keresenivalónk, elhittük, és ez benne maradt a srácokban, ugyanúgy hajtottak, mit sem törődve a kiállításokkal. Szabi leordította a fejeket, és akkor még hol volt a szétugró sorfal, a megtört, a labdának aláfutó Lovric?

Kár érte. A futballjáték lényeg, hogy nincsen mi lett volna ha?, így mi sem tudjuk meg, ha nincs Diarra kiállítása, mire lettünk volna képesek. A lefújás után, minden más esetben, még akkor is, ha sosem fogalkoztam a bírókkal, mert nem érdekelnek, a fütyülő kapufa ugyanúgy a játék része, szóval minden más esetben vörös fejjel jöttem volna ki a stadionból, de most nem, most abszolúte nyugodt voltam. Rossi ebbe a Honvédba beleverte az olaszos nyugalmat (képzavar, mindjárt érthető lesz), a taktikus, kivárásra játszó futballt. Ez pedig bíztató a tavaszra nézve. Nem rosszak voltunk, csak merőben mások, mint az itthon megszokott jó játék. Olaszosak lettünk. (Az más kérdés, hogy személyes preferenciáim szerint a sztereotíp olasz futball az minden, csak nem szép.)

Tegnap, Győrben megértettem ezt a Honvédot. Befogadni, elfogadni még egy kis idő lesz, ahogy volt az Morales idején is, de végre látni lehetett, hogy mit szeretnénk csinálni. Utoljára ugyanilyen érzésem pont Győrben volt, 2011 novemberében, amikor Supi csapata gyalázta földbe Danilóval, Torghellével, Gegével az ETO-t. Ott és akkor játszottunk valamit, ahogy most is.

Próbálom győztesenk kihozni magunkat ebből a párharcból, érzem ahogy csorog végig az izzadtság a homlokomon, de menni fog, mert elkezdtem hinni. Árulkodó nyom volt, ahogy Rossi lekapta MaxiKinget, aki néha fejét vesztve ment előre, mert hiába tűnt jónak a mi szemszögünkből, nem illett bele a csapat játékába.

Kiestünk, sajánálom, ez van. Vasárnap jön a Videoton, de ha tudjuk folytatni a most megkezdett játékunkat, nagy gond nem lehet. Ez a csapat rettenetesen stabil taktikailag, és csak idő kérdése, hogy mentálisan is beérje magát.

Győri ETO – Bp. Honvéd 2-0 (0-0)
Győr, ETO Park
Kemenes – Baráth, Lovric, Ignjatovic, Alcibiade – Ikenne-King (Martínez, 60.), Hidi, Diarra – Ivancsics (Zivanovic, 63.), Délczeg (Vernes, 12.), Lanzafame
gól: Völgyi (71.), Kamber (76.)
kiállítva: Diarra (44.), Ignjatovic (66.), Lanzafame (88.)

fotó: 1909foto.hu

* ötöl-hatol tn (és ts) ige Bizonytalanul, kertelve beszél.|ts. ritk Így mond vmit. (Magyar értelmező kéziszótár, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1985)

Minden mindegy, ezért semmi sem mindegy

Az észérvnek nevezett valami nem lehet egy szurkoló ellenfele! Egyszerűen lesöpörjük az asztalról, mint Napoleon egy közepesebb méretű német fejedelemséget az orosz túrája során. Nehéz mit kezdeni az evolúció csúcsával, ha épp a fejébe vesz valamit. Illetve nem is a fejébe veszi, hanem valami sokkal mélyebb helyről egyszerűen csak érzi. Ha menni kell, akkor nem menni kell, hanem menni fog.

Győr mellett ma nagyon kevés érvet lehetne felhozni. Pontosítok: Győr, mint város (mérkőzéshelyszín) mellett ma nagyon kevés érvet lehetne felhozni, hogy odakocsikázás által tegyük magunkévá, miközben csak jogilag lépdelünk a területén, nem kulturálisan, turistaként. A Győr, mint ETO viszont egy más eszpresszó (mert kávéházba utoljára a Nyugat szerkesztősége járt), és az most számunkra egy komoly, ráadásul előnyben lévő ellenfél.

(Képünkön Davide Lanzafame a gólját készíti elő, ami egy rémesen gyenge szóvicc akart lennei Dávid és Góliárt harcára, mert akár így is lehet értelmezni a ma este következőket. Szerencsére sose készült el.)

(Ja, de, mégis.)

Mert. A korlátnál ácsorogva az odavágón azt hallottam, ezek simán behúzzák a bajnokságot. Mondta egy kispesti. Vitatkozni nem volt kedvem vele, és igazán nem is lenne miről, tudom én, hogy az idény eleji forma milyen, és simán lehet, a szombaton látott Győr attól volt olyan rémesen gyenge. Sebaj.

A lényeg, hogy gyenge volt. Ha mi szarok, akkor a Győr fos, hogy a közérthetőség kedvéért maradjunk a szurkolói eszköztár kategória-rendszerénél. Híg fos. Bátran lődözgették távolról (sőt, távolra, túl a síneken), de az őszihez mérhető tudatos focijuknak nyomát sem láttuk. (Pedig most, hosszú idő után valóban láthattam volna, ha csinálják, mert végre felújítottam a szemüvegem, valamivel erősebb lencse került bele, de úgy tűnik, az éles látás nem éleslátás, és vélhetően ezért is írjuk máshogy.)

Talán csak mi, kispestiek hiszünk még a továbbjutásban, mindenki más elkönyvelte, nehéz sorozat lesz a csak bajnokság is számunkra. Be kell valljam, a tudatos énem nekem is szkeptikus, de amikor szerveződni kezdett a túra, a tudatos én egyetlen pillanat alatt foszlott köddé, és maradt a polgári életben elfojtásra ítéltetett ösztönlény, aki menni akar, aki hisz, aki kitart, és akinek nincs feltett kéz, előre elvesztett meccs, mert reménykedik, és tudja, látott már csodákat. (Összefoglalva: nincs kedvem érvelni, megmagyarázni, mit miért teszünk – miért nincs rendes poszt beharangozónak.)

Hatkor Győrben leszünk.

Mást nagyon hozzátenni előre ehhez a meccshez nem tudnék.

Névre szóló jegyek – első körben minket érdekel a ti véleményetek

Vasárnaptól Kispesten is bevezetésre kerül a személyes adategyeztetés a jegyvásárlás során. Az MLSZ legújabb megoldása erősen megosztja a szurkolókat, hiszen az adatainkért cserébe semmilyen valós többletszolgáltatást nem kapunk, ergo súlyosan aránytalan kérésnek tűnik, hogy mostantól személyünkkel legyünk jelent a mérkőzéseken.

Normál estben sokan szívesen megadnák az adataikat, ha az valóban a biztonságról szólna, ha azért kapnának valamit cserébe. Jelenleg ugyebár név nélkül vásárolhatjuk meg a jegyeket, és bent a biztonságiak, valamint egyes esetekben a rendőrség egységei figyelnek a rendre, kiemelik, majd azonosítják a rendbontó szurkolókat. A most telepítendő kamera-, valamint a zsuga hátlapján megbúvó mikrofont ábrázoló piktogram alapján kikövetkeztethető hangfelvevő-rendszer elméletileg szintén alkalmas lesz a pályarendszabályok ellen vétők beazonosítására, őket akár a mérkőzést követően is ki lehet emelni a tömegből, ellenünk intézkedéseket foganatosítani. Vagyis két, egymástól független rendszer (személyes és technikai) is megjelenik a lelátókon, így kérdés, minek egy hamadik, a jegyvásárláskor megadott személyes adatok sokasága?

Mit kapunk érte cserébe? Mitől lesz így biztonságosabb a rendezvény? Ki és mire használja fel az adatokat? Ki és meddig tárolja az adatokat? Ki láthat bele az adatokba? Kinek és milyen feltételekkel adják tovább az adatokat? Jogosult-e a jegyet kiadó klubalkalmazott, vagy a jegyet ellenőrző biztonságis mondjuk a személyi igazolványok érvényességének megállapítására? Jogosult-e egyáltalán bármelyikük elkérni az igazolványunkat? Jogosult-e egyáltalán bármelyikük, hogy birtokába kerüljenek az adataink? Jogosult-e bármelyikük visszautasítani a számára bemutatott igazolványokat bármilyen ürüggyel? És további kismillió kérdés, ami érdekli bizony a szurkolókat, de sem a kluboktól, sem a rendelet gazdájától, sem az MLSZ-től nem kaptunk semmilyen támpontot eddig. Bevezetni úgy egy kritikus rendszert, hogy semmilyen tájékoztatást nem ad róla senki – az minimum abszurd. (És akkor még csak az adatkezelésről beszéltünk.)

Ezt a posztot arra szánjuk, hogy a ti véleményeteket kérdezzük, hogy ti hogyan álltok a dolgokhoz, tudtok-e egyáltalán bármit a bevezetésre kerülő rendszerről? Ha minden összejön, a héten kifaggatunk egy jogászembert, és az ő válaszainak tükrében szeretnénk még egy összefoglalóbb anyagot kitenni ide, akár úgy is, hogy már túl vagyunk a vasárnapi, Videoton elleni beléptetés tapasztalatain. Mert ez így nagyon nem jó, még ha az akarat mögötte az is lehet. (Vajon az?)

A valós és az elmaradt pofon története

Hajdú, Tchami, Vécsei, Ivancsics, Délczeg, Diaby, Lanzafame. Nem lenne túl bonyolult feladvány kitalálni, hogy mi a közös a felsorolt nevekben. Igen, mind a heten kihagytak legalább egy büntetőt az 2011/12-es szezonnyitó óta. Ha nincs Danilo és az ő féléve, akkor nincs aki képes legyen tizenegyről a kapuba találni. Sok kis Robben csapata lettünk.

Ez a Győr például simán megvolt, a hosszú idő után először néger játékos nélkül felálló Honvédnak. Kapura igazán egyik csapat sem volt veszélyes, így a végéhez közeledve már azt kezdtük el számolgatni, hogy a 0-0 után milyen esélyeink lehetnek a visszavágón. Totális nyugalom telepedett ránk, ha kupa, akkor az ETO ellen általában idegenben jutunk tovább. Aztán jött Vécsei kiállítása.

Biztos az volt, nagyon karakánul fújta be a spori, mi a túloldalról nem láttunk belőle semmit, és az utólag megnézett videó se segít nagyon. Tizi, tíz ember, Kink, 0-1, tíz perc a végéig. Ennyit a totális nyugalomról.

Valami fura és érthetetlen okból hirtelen felpörögtünk, úgy tettünk, mint egy csapat, amelyik hátrányban van egy oda-visszavágós párharcban, otthon játszik és legalább egyenlíteni akar. Szó szerint úgy tettünk, és a látszat néha csal.

Egy perc sem volt hátra, amikor újra reménykedni kezdtünk. Lanzafamét buktatják, mi is rúghatunk egy büntetőt. A szülinapos Ivancsics, Délczeg és Vécsei már, Diaby még nincs, Tchami nem is volt, Hajdú pedig máshol játszik. Maradt Lanzafame, aki egy apró toporgás után egyszerűen belelövi az eldőlő Sztevába. Nabasszameg.

Pedig egy 1-1 még simán belefért volna, legutóbb is elég volt. Így viszont ugyebár minimum egyet kell lőni, ha büntetőpárbajt akarunk, amit viszont jobb nem akarunk, tehát inkább kettőt, és akkor kaphatunk is egyet. Nehéz lesz. Amúgy szerda hatkor, mert – ahogy az már szokás – újfent módosítottak egy kőbe vésett dátumot a tévések kérésére.

~o~

Már nem a mérkőzéshez tartozik, de egy sajnálatos dolog mellett egyszerűen nem lehet elmennünk szó nélkül. Egyes biztonsági emberek minősíthetetlen viselkedése a mérkőzés után igencsak sok szurkolóból váltott ki erős rosszallást.

Az most mindegy, hogy ki kezdte. Valóban, egy baromarc tényleg bedobott egy hógolyót a pályára az egyik győri szabadrúgás előtt (érdekesség, hogy az akkor intézkedő rendőr nem a dobálózót fegyelmezte, hanem a tőle két méterre ácsorgó, amúgy a korlátnak dőlve a meccset bámuló biztonságit), majd ezt megismételte a lefújás után, a sajtótájékoztatóra igyekvő Pintért megcélozva. Eközben a játékosok a pálya közepén gyülekeztek, hogy majd együtt vonuljanak az öltözőbe, mire …

… mire teljesen érthetetlen módon, az épp nyugodtan elvonuló szurkolókat alpári és vállalhatatlan hangnemben („Lehet hazamenni!” – és társai, artikulálatlanul, kirívóan erőszakos stílusban) elkezdték kiterelni a pálya mellől. Abszurdum. A lekövezett rész, ahol a tömeg elvonulhat, alig egy méter széles, és basszus csoda, de nem lemmingek módjára vonulunk, tehát előfordulhat, hogy valahol feltorlódunk. Hűűű, ez aztán rendbontás a javából, azonnal intézkedni kell!

Többen is szóvá tették egyes biztonságiak hangnemét, hogy ha lehetséges, próbáljanak meg úgy beszélni hozzánk, ahogy emberekhez illik, mert az a pillanat, amikor ő kezel minket állatként, kissé kifordítja sarkaiból a fennálló világrend nyugalmát. Ez persze csak olaj volt a tűzre. Az egyes biztonságiak erre még dühösebben reagáltak, volt egy pillanat, amikor azt hittük, egyikük – szó szerint – megcsapja az egyik „hőbörgőt”, de látván, hogy azon az MLSZ által kiadott megkülönböztető-mellény van, inkább visszafogta magát.

A rendőrség eközben elkezdett kivonulni a stadionból.

Mi is megtettük volna, de a pálya sarkánál, ahol végre elhagyhattuk volna a korláttal övezett részt, ott állt egy másik biztonságis, aki – a maradék rendőrségi jelenlét mellett – nagyjából és szó szerint verekedni invitálta magához az egyik szurkolót. Látott már valaki ilyet? A rendőröket nem érdekelte, egyedül az egyik, amúgy korábban minősíthetetlen hangnemben terelő biztonságis ment oda hozzá, hogy ezt abba kellene fejezni (sic!), mert mégiscsak.

Nehéz túltenni magunkat ezen a néhány percen. Így még sohasem bántak velünk a saját stadionunkban. Azzal mindenkinek tisztában kellett lennie, hogy ha az edzőpályán, egy kiadós havazás másnapján rendezünk mérkőzést, akkor utána előfordulhat hógolyózás, és előfordulhat, hogy vagy a nézőknek kell várniuk a helyükön, amíg az öltözőbe vonulnak a csapatok, vagy fordítva. Olyan viszont nincs, hogy mindenféle intézkedési terv nélkül vágunk bele a meccsbe. Mert annak ilyen következményei lesznek.

Ezek után jogosan gondolkodik el a szurkoló, hogy valóban szeretné-e egy ilyen megoldásokat választó klubnak kiadni a személyes adatait a jegyvásárlás során.

~o~

Bp. Honvéd – Győri ETO 0-1 (0-0)
Bozsik, műfüves
Kemenes – Baráth, Lovric, Ignjatovic, Alcibiade – Zivanovic (Ikenne-King), Hidi, Vécsei – Ivancsics (Diarra), Délczeg (Vernes), Lanzafame
gól: Kink (11-es)
kiállítva: Vécsei

fotó: 1909foto.hu [galéria]

Tél Tábornok ellőtte utolsó patronját, menthetetlenül itt a tavasz

Illetve egyelőre csak a kupatavasz. Sőt, a ligakupatavaszban már bőven benne vagyunk, de az a többség részéről nagyjából akkora figyelmet kap, mint a kínai holdújévet kóser hagyományok szerint megünneplő szekták különféle rendezvényei. A kupatavasz azonban más, mert ilyenkor hajlamosan vagyunk néhány évente címet nyerni, és az jó.

Pedig a kupa nem tartozik hagyományosan a kedvenc sorozataink közé. Olyannak például nem szabadna megtörténnie, hogy egy Honvéd a hét kupagyőzelmét egész pontosan tizenhét döntőben kaparja csak össze. Vagyis 2,43 kupadöntőt kell ahhoz játszanunk, hogy egyet biztosan megnyerjünk. Ha a Kecskemétet nem számoljuk (akik ellen köztudottan nyeretlenek vagyunk az NBI-ben), akkor ilyen rossz mutatónk egyetlen csapattal szemben sincs! Még a Sampdoria ellen is elég volt két meccs az egyhez.

A Győr viszont más téma. Idén rámentek a mesterhármasra, aztán rögtön az első tavaszi tétmeccsükön kaptak egy sima négyest Egerben, erősen kétségessé téve a Ligakupát. Szombaton mi jövünk, és a közelmúlt azt mutatja, kenjük tovább a szájukat.

Merthogy a Győr egy igen kellemes kupaellenfél volt az elmúlt években. 2009/10-ben például a mostanihoz hasonlóan, az elődöntőért meccseltünk, és az itthoni 1-1 után (Moreira, te jó ég, Moreira góljával!) a visszavágón Diego már az elején továbblőtt minket, hogy aztán a Loki ellen vérezzünk el, Janika utolsó perces góljával.

2008/09 viszont egy legendás év. Egyrészt mert a kupadöntőben futottunk össze, másrészt, mert kiderült, hogy Tarsoly Csaba bármikor épít milliárdokért stadiont, de ahhoz sóher, hogy – természetesen később sohasem bizonyított legendák szerint – húszmisiért megvegyen egy címet. Így jobb választásunk nem lévén, Abraham idegenbeli góljával behúztuk a hetedik kupagyőzelmünket. A végén ugyan még volt egy dögunalmas 0-0 a Bozsikban, gyakorlatilag teltház előtt, de az már mindegy, a lényeg eldőlt idegenben.

A másik fontos, és a kupa szempontjából lényeges összetevő, hogy a kupa jellege miatt nem a bajnokságban találkozunk egymással, mert a kettő két teljesen más sorozat. Ugyanis ha a bajnokságról lenne szó, akkor a most (péntek, 10:42) lehullott tetemes hómennyiséget elnézve, mindenkinek tiszta szívvel tudnánk ajánlani holnapra (szombat, 14:00) a Normafát és a szánkózást. Egy Honvéd-Győr, vagy Győr-Honvéd bajnoki maga a halál, az unalom, a szenvedés, a kín! Ha a futballnak van is istene, soha nem fogja egy Honvéd-Győrre leküldeni egyetlen fiát, mondjuk Pisont Pista képében, hogy egy szólóval, távoli bombával, vagy csak egy jó helyre elvégzett bedobással váltson meg minket, bűnösöket. Kőkeményen meg kell izzasztanunk memóriánkat, hogy élvezhető (talán idegenben, még Sanyikával, 2011 végén), vagy egyáltalán gólt hozó meccset találjunk a két csapat viszonylatában.

Most azonban nem lehet kecmec. Nyerni kell, vagy legalább nem gólt kapni. Tippelni nem merünk semmit, mert bár változások mindkét oldalon voltak bőven a télen, azért a győri érkezők (Kink, egy sérült/sérülékeny Farkas II) és távozók (Dinja, Dina, Babic) egyenlege simán beleesik a fene se tudja kategóriájába. Szélsőkből eddig is jól álltak, erre hoznak belőle még kettőt, miközben nincs középcsatáruk, ráadásul elküldik onnan az amúgy keveset játszatott, és tavaly nálunk is próbázó Dinát.

Eközben mi úgy tűnik erősödtünk. Abass, Fagyi és Vidó a három komolyabb távozónk, de ha megnézzük, hogy ősszel összesen mennyit voltak a pályán, akkor azt mondhatjuk, a keret dandárja egyben maradt. Ehhez érkezett most ugyebár egy vállalható balhátvéd (Alcibiade), egy fasza szélső/csatár (Lanzafame), egy gyors szélső (Martínez) és egy minden más esetben felesleges középhátvéd (Pascariu). Valamint a fiatalok. Összességében nem rossz, mondhatni hiányposztokra jöttek, csak épp a februárt és a márciust a tavalyi védelem nélkül kell majd végigcsinálnunk. Nincs más, mint előre játszani, csak előre! Tandia, Debreceni egyáltalán nincs, a többiek pedig a bajnokság kezdetén nem lesznek érdekeltek. MaxiKingből Rossi télen megpróbált végképp jobbhátvédet varázsolni, Lovricból belsővédőt, és biztos, ami biztos, Botit is kipróbálta ott.

A lényeg, hogy valami ilyesmi kezdővel várjuk a Győrt:

Kemenes
King, Lovric, Ignjatovic, Baráth
Marshal, Hidi, Diarra
Ivancsics, Délczeg, Lanzafame

De tényleg csak ilyesmivel. Alcibiadét nyilván a kezdőbe gondoljuk, de például olyat egy pillanatig sem láttunk a felkészülésiken, hogy mindenki a posztján szerepeljen, mondjuk így: Baráth, Lovric, Ignja, Alcibiade. Középen Mufit és Diarrát fixnek képzeljük, Hidi viszont részünkről csereszabatos Zsivával, és akkor Mufi megy be középre. Vécsei kérdőjeles, részemről fingom sincs, Rossi mit akar vele/tőle. Elől aztán jön a bőség zavara, és ha a háromfős középpálya mellett Gege kezd, akkor valakinek ki kell maradnia, talán pont Vernesnek, aki közben szépen, lassan beérett a kezdőbe. Rossi Diabyval szemben Délczeget erőlteti, ő tudja, igazából mindegy, mindkettő másért jó. Lanza pedig nem kérdés, most ő a sztár, meg kell mutatni a szurkolóknak.

Tehát, hogy leegyszerűsítsük, részünkről egy védekezőbb felfogású csapatot gondolunk a Győr ellen, és nem hisszük, hogy a Mister bevállalná Zsivát, Gegét középre, Vernest előre, vagyis a tényleges háromcsatáros játékot. Ez most még csak a kupa, itt más a kényszer, mint a bajnokságban. Az idegenbeli második meccs tényétől egyszerűen nem szabad függetleníteni magunkat, ebben a sorozatban, ilyen ellenfél ellen az már rég rossz, ha „maradt még esélyünk a visszavágóra”.

Tényleg nem tudjuk. Jó lenne nyerni, és akkor az is beleférne, ha egyáltalán nem fociznánk hozzá egy percet sem.

Átlapoztuk a Givova katalógusát, mert

hirtelen annyi idő szakadt ránk, hogy lányos zavarunkban hirtelen nem tudtunk mit kezdeni vele, így jobb dolgunk híján, rácuppantunk a 2013/14-es szezonra tervezett mezekre. [PDF, 37Mb]

Aki még új lenne a Givova környékén, azok kedvéért elmondunk gyorsan néhány fontos tudnivalót, hogy mégis képbe kerüljünk arról a cégről, aki tavaly óta, és a szerződés szerint még néhány éven át ellát minket mindenféle ruházattal.

  • A céget egészen döbbenetes módon, alig öt évvel ezelőtt, 2008-ban alapították.
  • Székhelye a Nápoly melletti Scafati.
  • Magyarországon korábban a Kaposvári Rákóczit öltöztette egy teljes idényen át.
  • A szerb olimpiai csapat hivatalos mezszállítója.
  • Az olasz bajnokság különböző osztályaiban (többek között) a Brescia, a Chievo, a Catania és a Reggina hordja a termékeiket.
  • Válogatott szinten Málta futballistái, az olasz kézisek, és még néhány kisebb szövetség csapatai Olaszországból választották a Givovát.
  • Nemzetközi kapcsolatai között honlapja főoldalán hirdeti a Honvédot és a ciprusi bajnokság legtöbb élcsapatát.

A pontokba szedett felsorolásból kilépve, egy érdekességet mindenképp külön szeretnénk megemlíteni. A katalógusában szereplő mezből és nadrágból álló kombóit (kiteket) általában beszédes névvel látja el. Egyáltalán nem meglepő tehát, ha a 28. oldalon szembejön velünk a Kit Catalano, mi pedig felismerjük benne a Barcelona egyik, néhány évvel ezelőtt hordott csíkosát (még a sárga szegélyekre is figyeltek). Az pedig külön aranyos, hogy a Kit Catalanóból rendelhetünk akár kék-fehéret és piros-fehéret is.

Ugyanígy nem okozhat komolyabb megdöbbenést, ha a 39. oldalon meglátjuk a Kit Lions néven futó szettet, mert nekünk egyből beugrik a magyar válogatott által is viselt Adidas egyik érdekes, színében aszimetrikus megoldása. A 44. oldalon Kit Region néven a brazilok valamelyik világbajnoki címénél hordott mezét találjuk, a 47-en pedig Kit Internazionale néven – ki lehet találni, hogy mit. Egyébként utóbbinak a rövidujjú, szürke-piros keresztcsíkozású verzióját használjuk mi is alapmezként idén.

Tavaly, hasonló időben, a tavaszi szezon rajta előtt egyszer már elmeditáltunk azon, hogy miben látnánk szívesen a következő szezon Honvédját, most újra aktuális, hiszen emlékezhetünk a legutóbbi mezmizériára, amikor a rendelés leadása után alig fél évet kellett várnunk a szettek leszállítására, és akkor sem jöttek, csak hőbörögtünk egyet. (Természetesen az még a Nike volt, a Givova mindig szállít.) Szóval a lényeg, hogy még álmodozhatunk, és mi meg is tesszük, hátha.

Kit Cavity és Kit Tinta

Szépek. Az elsőben sok újdonság nincs, a Nike néhány éves ötletéhez hasonlót hordta már a Manchester United 2009/10-ben, és mi is egy edzőmeznek nevezett kései verzióját tavalyelőtt az idényrajton, kabalamezként.

Mindkettő nagy előnye, hogy visszatérhetnének végre a tényleges klubszínek, és a szürke-élénkpiros harántcsíkosat, ami ugyan távolról tetszetős és jól is festünk benne, dobnánk, megőriznénk emlékeinkben, mint egyszer kuriózumot, ahogy a kilencvenes évek közepén hordott sárga váltómezt (Gösser mezszponzor alert!).

Kit Rumor

Csíkos márpedig kell! A Kispestnek az elmúlt évtizedekben két hagyományos meze volt, van és kell, hogy legyen, ezek pedig mind piros-feketék és függőlegesen csíkozottak. A Givova megoldása egy alap, semmi faxni, egyszerűség, és rendelhető megfelelő színben is, tehát válasz lehet a kérdésünkre. A másik ugyebár nagyon hasonló, csak épp a piros és fekete csíkok között megbújik egy vékony fehér, aminek az archetipusát először 1971-ben, egy argentínában megejtett túráról hazaérve viseltünk, nem mellékesen a Chacarita Juniors ajándékaként, és újítottunk fel a Diadora által az 1995/96-os kupagyőztes csapat számára. Ma a kézis lányok hordanak hasonlót. (Megjegyzendő, sokunknak máig ez a – fehér betoldásos – mintázat a kedvence, el tudnánk fogadni, ha állandónak, őrzésre méltó hagyománynak minősítenék a klubnál.)

Kit London és Kit Logica

Ismét semmi extra, két jól bevált design a múltból és más gyártók kínálatából, de jó ha van harmadik mezünk is a talonban. A klub úgy látszik nem igazán bevállalós, és az egy sárga, valamint rózsaszín-fekete után sem hajlandó kilépni a piros-fehér-fekete hármas bűvköréből. A London van piros-feketében és fehér-feketében is, a Logica dettó. Esetleg egy Kit Corner, amihez hasonlót a kétezres évek elején hordtunk, Wilkinsonos reklámmal a hasunkon.

Kit T

A dominánsan fekete szerelést mindössze egy vékony piros csík bukéja veri fel az elülső oldalon. Elegáns, vonzza a szemet, és bár ugyanúgy csak egy parafrázisa a Nike egyik korábbi darabjának, ahogy a Kit Cavity, mi mégis látunk benne valami extrát. Tetszetős.