Mastodon

Csokispopcorn és örömjáték. Zete-Kispest beszámoló.

Őrültekháza délelőtt a melóhelyen, monitor előtt szétfolyó szemek kettőig, majd haza, kocsi fel, szállítandó drukkerek fel, flúgos futam Zaláig, elnézett autópályatáblák, útszakasz-felbontások, majd egy hihetetlen meccs, végül hévízi csárdalátogatás és éjjel kettőkor a wekerlei ágyba beesés. Őrült nap volt? Igen. Rommáfáradtam? Igen. Megérte? IGEN!

A messzi célpont ellenére valahogy kedvelek Zete meccsre menni. A stadion vállalható belülről, ha az egyik hosszanti oldal „albán nemzeti stadion az ’50-es évekből” feeling felett jótékonyan szemet hunyunk. Kívülről nagyon magyaros az összkép, a homokgátakba befúrt ferde játékoskijáróval és társaival, de annyi baj legyen. A miliő elképesztő: a Bozsikot megszégyenítő létszámban sorjáznak a lelátón s a büfé-sorok közt fazonvilágbajnokságok potens indulói, a szünetben a szalámisszendó mellé csokis popcornt és fahéjas, kókuszos kürtőskalácsot kínálnak a büfések. A csokoládés pattogatott kukker illata ráadásul olyan decensen lepi be stadion légterét mint a Pini korszak végén a nihil a hátsó földes edzőpályánkat. Beleül az orrodba, és együtt a Zete fura hangulatú indulójával valahogy egy más világba transzportál. Tegnap azonban nemcsak a popcorn-szag tett így…

…hanem saját csapatunk is! Az első fél órát leszámítva, mikor is a várt forgatókönyv érvényesült (fogcsikorgatva nyomuló, ám alacsony hatékonyságú Zete, stricten védekező Kispest), a meccs nagy részében, a fordulópont Délczeg-gól után olyan simázást tolt le a csapatunk amire nem emlékszem a 2007 tavaszi Bozsik-avató Vác elleni gála óta. Kontra kontra után, fantáziadús megoldások, főként Zelenka bajtárs beérkezése után. És bár ott volt elkínzott kispesti lelkünk mélyén az örök para, hogy a sok kihagyott helyzet megbosszulja magát, itt nem bosszult senki, a Zete igazából egy szabadrúgást tudott felmutatni a halványuló csanki repertoárból, azt pedig Kemenes remek vetődéssel hárította.

Szárnyalt a Honvédunk mert szárnyalni hagyták, a Zete pont azt tette ami ellen fogadkozott, hagyta futni Abasst és Tchamit, se Némethre, majd cseréjére, Zelenkára nem állítottak bulldogot, elöl pedig hiába Meyé, hiába Turkovs, az ineffektivitás fájdalmas volt – persze nem nekünk.

Remekül szállt be a játékba Hajdú, remekül szállt be Hidi (annak ellenére hogy kissé légüres posztra küldte be Supka), aktivitása tényleg örömteli volt. Az olvasók lassan rámgyújtják a blogot, de nem bírom megállni a leközlését: mennyire örülök Zelenka visszatértének, beálltával ismét 5-6 olyan bokaindítással ajándékozott meg minket (meg a hálátlan támadóinkat) amit öröm nézni. Rámennek hárman, a cseh felnéz, és valahogy kiválasztja megfutó 4 emberünk közül azt az egyet aki a legjobb ütemben kapja majd a lasztit és basszus, meg is kapja. Így persze hogy azt is elnézzük a redhead sörnagykövetnek, ha tíz méteren húszat ver rá bármelyik egerszegi védő.

A második félidő tehát gálát hozott, örvendjünk. Ám most nem szabad elszállni, túlértékelni, félremagyarázni. Ahogy a csapatról, vagy Supkáról a Győr ellenit követő keresztvízleszedés is korai volt úgy most a hozsanna is az lenne. Szétszedtünk egy Vasast és egy Zetét, az NB1 talán két legrosszabb formában levő együttesét. A győzelmet nem kell magyarázni, nem is teszem, de óva intek mindenkit attól hogy most már csak gálákat várjunk. Tény, valamit nagyon elkaptunk fonálügyileg, és ez az önbizalmunknak csak jót tesz. Viszont a kemény ellenfelek most jönnek, figyeljünk tehát, koncentráljunk. Supka esetében is kérdéses, van- e variációs ötlete. Idén is nyomjuk az alapjátékunkat, az megy, de ha jön egy ellenfél ami bekavar e téren, lesz e alternatíva a taktikai repertoárban?

Most azonban mégis az örömé legyen a terep. Nálunk is az volt, hazafele folyt a harcsapaprikás, a halászlé és a sör. Jövő hétvégén is el tudnék képzelni egy hasonló gasztroünnepet, miközben a Fradi elleni rangadó képeit nézem vissza, csapzott Pruknerrel, kisimult arcú Supkával, örjöngő szurkolókkal, miután Danilo két tizenegyesével, és Németh valamint Délczeg góljaival 4:0-ra vertük a zöldeket. Normális esetben itt szólnék rá magamra: ébredj, kezed a bilibe lóg, most azonban engedjük meg magunknak e gondolatkísérletet és az elbizakodottság-visszafogás induljon holnaptól. Ma még örüljünk, ránk fér az elmúlt évek után… 

Fotók:Lovi.

Kontrázásból jeles! – Zete-Kispest osztályozókönyv

Nehéz túrára indultunk tegnap, nyomtunk egy nehéz fél órát (blogunk kis küldöttsége pedig egy nehéz lefeleutat, mert Sávoly fele sikerült elkavarni, így egy Kis-Balaton extratour miatt 10 percet késtünk a kezdésről), majd pedig úgy lefociztuk a pályáról az atomjaira hulló Zetét, hogy nem hittem el: tényleg a Kispestet látom a pályán. A második félidőben bizony aláztunk, és ezt nyugodtan ki lehet mondani, akkor is, ha tudjuk, helyén kell kezelni a dolgokat: ez a Zete nagyon-nagyon mélyen van most, nálunk pedig több támadás is jelezte: ha nem ilyen nagylelkű ellenfél ellen nyomnánk, a bosszantó hibáink miatt fizetnünk kéne. Tegnap nem kellett, és ez fiesztát hozott. Osztályzatok jönnek a hajtás után!

KEMENES: Hasonló feladat várt rá az indiszponált Zete ellen, mint egy hete: figyelni, unatkozni, majd néha villanni. Mindezt megtette, szabadrúgás-hárítása például klasszik robinzonád volt. Nyugalma a védelemre is átragadt, Szabi barátunk nagy nyereségünk lesz hosszabb távon… 7.

LOVRICS: Hála az égnek szar formáját ellőtte tavaly május végén és a felkészülési időszakban. Már múlt héten is jó vot, tegnap meg tanári. Hátul nem tudták átjátszani, előretörései meg zseniálisak voltak, laza alányesése utáni felsőkapufája ha bemegy, Vlaszák valószínűleg kiül a szögletzászlóhoz egy rózsafüzérrel; a meccsvégi, Hidi-gól előtti visszacsel-lövés kombója is gólt ért volna. Nincs miről beszélni: kedveljük a mi horvát óriásunkat. 7.

DEBRECENI: Debreceni Andris mostanság olyan átlagos, nem találok jobb szót. Amíg nyomott a Zete, sajna akadt egy-két bizonytalansága, még jó hogy ott volt mögötte Sorin papa. Jó lenne megtaláni a régi formát, bár tény, nagy bajt azért nem csinált. 5.

BOTIS: Szidták a körülöttünk ülő ‘egerszegiek, mint a bokrot, hisz 2 éve elhagyta őket – mi meg pont ezért kedveljük. Pontosítok: a megalkuvás nélküli védőjátékáért. Nem egy expresszvonat már az öreg, de még vesztett helyzeteben is, pl. amikor az első játékrészben a Zetés támadó megesernyőztette, akkor sem adja fel, ezúttal is mentett valahogy. Nagyon kell nekünk középre. Nemhogy idén, jövőre is… 6.

NOVÁK: Aleksziszünket én magam csereként játszattam volna, ha a szezonkezdet előtt kérdeznek. Supi máshogy döntött és igaza lett! Novák egyre jobb, hátul pl. tegnap csak egy hibájára emlékszem, azon kívül olyan szabályos szigorral takarított mint Moreno Torricelli a kedvenc ’96-os Juvémban… Voltak remek előretörései, középpályás labdaszerzései is, a kontrákban is hasznos volt. Kezdőposztja megkérdőjelezhetetlen. 7.

TCHAMI: Gyenge első félidőt nyomott a mély talajon a mi helyiérdekű Yannick-unk, sok elcsúszással, ostoba passzal. A második félidőre megrázta magát, majd’ minden kontránkban benne volt, míg le nem cserélték. Átlagolva a 2 teljesítményt ez most 5.5. Cseréje, Hidi egyre magabiztosabbnak tűnik, bár a posztot amire Supka beküldte nem igazán vágtam (pótszűrő Akkassou mellé?). Végre passzai nagyrészt jó helyre szálltak, a végén pedig a lelkileg nagyon fontos heggesztést is jól vitelezte ki. Megérjük hogy Patrikunkból focista válik! Örülünk. 5.5.

AKASSOU: Szűrt: csípett, rúgott, harapott, szabályosan. Az első játékrészben még seggberúgott néhány lasztit, azonban a második félidőre az atomjaira hulló Csank csapat középpályásait akár 10m-es hátrányból indulva is tanárian szerelgette, és mivel mindig rögtön továbbpaszolt a 3-4 méterre álló társakhoz, így előrefele se láttunk tőle brutálgyenge megoldásokat. 6.

NÉMETH NORBERT: Haloványabb volt, de 1-2 ügyes passzt azért hozott, a legszebb akciónk végi durrantása pedig gólt ért volna. Cseréje érett, de a fradi ellen is kezdőként számítanék rá. 5. Cseréje, Zelenka mester megérkezett, 5 perc alatt bemelegedett, majd 7 perc után egy sprintben el is fáradt. Ám miután realizálta hogy futással nem megy semmire, elkezdte szórni a nyugdíj előtt álló Hagi-t idéző hajszálpontos indításait, amelyek eltékozlásához csak Daniloék butasága kellett. Epic jelenet volt, mikor egyedül törhetett kapura, persze utolérték, 10 m-es hátrányból, erre megállt és 2 ember szorításában és olyan zsugát kent Nováknak, hogy a nadrágomba pössentettem. A lassú zseni. Miatta érdemes meccsre járni. Ennyi…6.

ABASS: Böcsülettel nyargalta be kedvenc posztjának, a jobbszélnek a folyosóját, és abassi szinten kevés passzt szórt el. Előretörő szólója, mely a gólt eredményezte, egyszerű receptet mutat: ezúttal szerencsére nem 100%-os ziccerbe került, amit mindig elront, hanem lehetetlen pozícióba – gól is lett a vége, no de milyen szenvtelen. Dieng, Dieng, ha tudsz te ilyet is… 6.

DÉLCZEG: Borzalmasan szimpatikus játéka, önzetlensége, jó labdatartása, állandó megjátszhatósága eddig is népszerűségre predesztinálta, de egy csatárt a góljai minősítenek. Ma lehetőséget kapott egy tiszta helyzetre, amit remek fejessel hálált meg. Nagy kár, hogy Danilo helyett nem ő kerül többször helyzetbe. A gól nagyon kellett m ár neki, remélem ez plusz gátakat szakít át! Az pedig, hogy csatár létére hol a 16-osunknál, hol szűrőposzton mentett, no comment. Kalapemelés. 7. Cseréje, Hajdú Norbi úgy fest a lelki megzuhanás után „hallgatott múlt heti tanácsunkra” és felvette azt a bizonyos kesztyűt. A kontrákban (1-2 kisebb pontatlanságát most elfeledve) remekül hasznosult passzképes szélsőjátéka, és a kedv is látszott rajta. Ez igen. 5.5.

DANILO: A rejtély. A koordinálatlan lábmozgás ajatollája. Az egy emberre jutó összeesés/meccs statisztikák királya. És vezeti a góllövőlistát, csak tizenegyesekből… hihetetlen. A játékos akit nem lehet objektíven osztályozni. Jelenség. Hanta már imádja, mert annyira borzalmas. Én nem tudom. Labdát jól tart meg, de az elpazarolt Németh és Zelenka passzok… viszont gólpassz-ívelése Délczegnek… ez most legyen 6.

Fotók: Lovi.

Nehéz túra előtt. Zete-Kispest beharang.

Bár messze még a naptári ősz, az időjárás az utóbbi hetekben igencsak a szeptemberi-októberi időszakot idézte. Otthonos klíma-terep ez mai ellenfelünk, a Zete erdőjáró vezetőedzőjének, reméljük azonban, mindez nem jelenti azt, hogy a sörétessel ül le a kispadra a derék Csank, kezében a vörös-fekete alakulatra kiadott vadászengedélyét lengetve, s elkeseredettségében vadkanok helyett ezúttal  szamurájfrizurás Botisokra, vagy vörös prémes rókák helyett a mi cseh „redhead”-ünkre emelné a mordályt. Beharang a hajtás után.

 

 

Zalaegerszeg. Messze van. Sokat kell vezetni odáig. Ritka a sikerélmény, emlékeim közt kutatva egy csoffadt moralesi kibekkelt öngólos siker és egy Szuri bá féle 2005 tavaszi huszárvágás képe ugrik csak be. Különben rendszeresített rollerre ültetés a jussunk, 1-2 kicsúszott döntetlen mellett. A 2003 koranyári megaláztatásról, a másodosztály vermébe taszíttatásról nem is beszélve. Supkának sem lehetnek jó emlékei ‘Zegről. Még edzőnk volt, amikor egy 3:2-es és 2:1-es vereséget hozott össze két egymást követő tavaszon, a második esetben szegény kb. az önlepippantás gondolatával is foglalkozhatott a raklapnyi helyzetet szakmányban kihagyó Abraham-Abass duó gólvonalközeli hajmeresztései okán. Abi már nincs, Abass még van. Helyzetkihagyás is. Később edzőként is megfordult Zalában a derék Atti mester, de inkább latex álarcba’, semmint megdicsőülve távozott. Van oka tehát az elszámolásra. Főleg, hogy hozzánk visszatérve tavaly megint 2:1-es vereséget hozott számára a tavaszi zalai szél és a szűkszavú vadász. Szóval nem ígér általában tuti sikert egy délnyugat-magyarországi túra…

Most mégsem olyan reménytelen a helyzet! Zete: 3 meccs, 3 koki a mérleg, s bíz dúsulnak a ráncok a bozontos csanki szemöldökök fölött. A Zete blogja már-már a Fővadász távozását rebesgeti, ami megjegyzem, nagy ostobaság lenne a zalai vezetők részéről, másrészt kissé korainak tűnik, ugyanakkor nem zörög a haraszt ha nem fújja a szél (vagy a Vasas esetében a Bárányos-passzát, épp ma olvastam hogy kopasz exünk már Komjáti Malackát fúrja. Bohócliga, így szeretlek). Szóval kényszerhelyzetben a Zete, csak győzelem elfogadható… ismerős a szitu? Egy hete a Vasas járt hasonló cipőben a Bozsikban, s a vakítóan fehér dorkójában parádézó Komjátit tovább terelgettük az összeomlás felé, fékezett habzású 4:0-ás győzelmünkkel. Szóval ami akkor összejött miért ne jönne össze most is? Valljuk meg, Bohóc szinten nagyon nem vagyunk rossz formában!

Összeállításról elmélkedhetünk, de fölösleges, a döntő szó úgyis Supkáé. Jómagam szívesen látnám újfent a kezdőben Zelit, persze Némethtel együtt, akár valami hasonló kombinációban (Németh Norbival az egy ék mögött, kissé defenzívebben ám gyors embereink miatt gólveszélyesen):

…persze erre nincs garancia. Lényeg, és örvendetes, hogy végre úgy fest: vannak cseréink, vannak variációs lehetőségeink, nem egy szál Vólenttel tudunk válaszolni arra, ha az ellen akadoztatja gépezetünket.

Mindettől függetlenül én tartok a zalai úttól, persze remélem a fiúk a múltra fittyet hányva meglepnek engem is… ha viszont csak döntetlen sikerál, ne adj’ Isten szoros vereség, most kivételesen akkor sem dőlök a kardba hisz jövő héten fontosabb feladat vár ránk, ott kell igazán győzni. Bár ilyet igaz Kispester nem ír le, át is nyomom apróbetűsre az eltévelyedést, szóval Zala megye, jövünk, határidős munkákat kettőig letolom, utána haza, kocsi, fotóskollega és Hanta felszedve aztán zúzzunk.

Pályafotó: stadiumguide.com.

És tényleg „Budapest” Honvéd

Egy kép, ami tényleg többet mond ezer szónál, de azért néhányat tényleg megér:

  • három meccsünkből kettőt megnyertünk, miközben a többi fővárosi csapat kilencből egyet sem;
  • csak ebbe a kapuba három gólt rúgtunk, miközben a másik három fővárosi csapatnál a három egyben az összesen;
  • háromszor annyi pontunk van, mint a Fradinak, Dózsának és a Vasasnak – együtt;
  • másfélszer több gólt lőttünk, mint a város többi része, Kabátostul, Honmástul, Abdistul.

Ugye, el tudnánk nézegetni valami hasonlót a negyedik, ötödik, harmincadik forduló után is?

0+0 = 4:0

Honvéd-Vasas 4-0. Ha csak ennyit írnék, úgy tűnne, minden rendben van, pedig nem, nagyon nem. A kép csalóka, az eredmény valós bár hamis. Örülünk persze, nagy a siker, simán hoztuk a derbit, de az út odáig, szóval az volt legalább rögös. A hajtás után részletek, és egy kis kitekintés.

~ Az odaút ~

Régi heppem, hogy mindenféle fociszerető ismerőseimnek megmutassam a Bozsikot, lássák, milyen kimenni élőben egy mérkőzésre. Ott majd lesznek barátok, nevetés, folyik a sör, előtte-utána környező kiskocsmák, ott ugyanúgy barátok, nevetés, és közben látjuk, ahogy a Videoton simán kikap Kaposvárott. Van ennél jobb szombati program egy férfiember számára?

Pedig nem indult valami fényesen. Két részletben találkozunk. Mi a Határ úton, a Vasasblog lelkes kis csapata pedig a stadionnál, hogy némi egyeztetés után, félúton egyesüljünk, és a kisboltban vett sörökkel alapozzunk a meccsre. Ahogy azt kell.

A volt strandnál szállunk le (ahol az a remek kis fagyizó van a frissen épült lakópark aljában) a villamosról, és azonnal döbbenet ül az arcunkra. A sarkon egy erősen beszámíthatatlan állapotú férfi fojtogat egy arra sétáló hölgyet, miközben a rend éber őrei autójukkal egyszerűen csak befordulnak a sarkon, mintha mi sem történne. Szerencsére nem csak a mi igazságérzetünket bántja a látvány, hanem egy középkorú úrét is, akivel hármasban sikerül valahogy lefejtenünk a támadót az áldozatáról. A hölgy remeg, és férfiasabb alakú barátom társául szegődve, velünk jön egészen a kisboltig, miközben látjuk, támadója követi őt távolról.

Szerencsétlen egyszerűen nem fogta fel, hogy mit cselekszik. Három sarokra egy erősen biztosított mérkőzést játszanak, minden tele rendőrrel, és ő mégis követ minket, és a hölgyet. Kísérőmből felcsap az ősi igazságérzet, és bár belül mélyen egyetértek vele, ha kérdi, mégis nemmel felelek neki, mikor felveti: talán oda kéne menni, és megcsapni a figurát.

Nem lehet. Rutinos meccsrejáró vagyok, tudom, ez inkább a Honvédra vetne rossz fényt, holott semmi, de tényleg semmi köze egyetlen szurkolónak sem az egészhez. Itt egyszerű állampolgárok vagyunk, és igen, nem tetszik nekünk a szituáció.

A stadion elé érve kísérőm végül dönt, és jól dönt. Az első rendőrautót leinti, hogy elmagyarázza neki, aki idefelé tart, az nagyon-nagyon kész van, és tán neki is az lenne a legjobb, ha nem jutna el az Arénáig, ahol a veszély iránya megfordulna, és belőle lenne könnyű célpont. A rendőrök megértik a helyzetet, bezsuppolják hátra, majd elhajtanak vele.

Érdekes, ám a történet szempontjából mellékes jelenség, hogy ebbéli cselekedetünk után megállít minket néhány hazai drukker, akik Vasas-szurkernak néznek minket, hiszen a közelükbe érve azonnal rendőrét kiáltottunk. Nehezen értik meg a szituációt, de amikor igen, akkor mi is érezzük, jobb ez így delikvensünknek, egy hátsó ülésen. (A hírünk közben gyorsan terjed, a korzó elé érve már azt kérdik tőlünk, mi volt az a balhé kint?)

Sajnálom, hogy az először Kispestre látogató barátaimnak ezt kellett látniuk, de megnyugtatnak, ennek semmi, de semmi köze a kerülethez, ez egyszerűen a világon mindenhol botrány. És tényleg.

~ A társaságunk ~

Kétféle drukker van. Az egyik nézni szeret(ne), a másik látni. Elmagyarázom. Én nézni szeretek, élvezni a hangulatot, oldalba bökni valakit, mondani neki valamit, társasági életet élni, miközben szurkolok, szorítok, együtt élek a csapatommal, és ha látom, Abass megiramodik oldalt, akkor én követem a korzón. Aki viszont látja a meccset, az el van foglalva. Folyton csak fürkészi a teljesítményeket, magában osztályoz, méricskél, és valami teljesen mást keres. Én az esszenciát, ő az esztétikát.

Négyen vagyunk. Ketten a Vasasblogtól, valamint én és a barátom. A Vasasblog egyik fele szurker, ő nézi, élvezi, néha hozzá sem lehet szólni, négyszer is magába roskad, de tud röhögni magán és azon a helyzeten, amiben éppen van. A Vasasblog másik fele látja a meccset, sőt egyenesen meglátásai vannak. Objektíven osztályoz, ami nekünk hülyebíró, az neki jogos ítélet, esetleg hibásan befújt valami; ami nekünk aztakurva (Abass, ötödik perc, oldalháló), azt ő megmagyarázza. Nem kell, köszi, de azért jó, hogy itt vagy.

A barátom újfiú. Alapjában véve nem rossz gyerek, motorral jön ugyan, de hamar ráérez, ha egy kör sör négy sör, akkor abból mindenki fizet egyet. Amúgy neki van csapata, egy olasz élcsapat, a futballgyilkosok hazájából. Néha megnézi őket otthon (értsd: Olaszországban), de kötődése csak plátói, a kultúrkörből vélhetően kimarad. Neki a futball így nem lehet több, mint esztétikum, és mint ilyen, a Honvéd-Vasasosn is valami hasonlót keres. Aránytévesztés, de majd belejön, ha még néhányszor kilátogat egy-egy itthoni derbire.

Két, két és fél sör. Ennyit iszik meg egy egészséges felnőtt magyar férfi egyhuzamban, úgy, hogy közben nem kell kimennie a mosdóba. (Tapasztalat: utána minden következőnél igen.) Amikor fogyasztási grafikonunk átlépi ezt a líneát, váltott műszakokban indulunk el az eredményjelző oldalán lévő mosdó felé. Ha valaki visszatér, rám néz, és elismerően bólint. Tiszta mosdót még egyikük sem látott magyar stadionban. Dagad a mellem piszkosul, jelzem nekik, felénk ez a normális, ahogy a szemetet is a kihelyezett szemetesekbe dobjuk, ami szintén nem alapfelszerelése az itthoni létesítményeknek. Takaros, csinos, ékszerdoboz és hasonló szavakkal jellemzik a körülményeket, majd meg kell állapítaniuk, a gyep legalább hozza az épített környezet minőségi fokát. Az egyetlen kifogás, hogy öt évvel a felújítás után talán ráférne a lelátóra egy tisztasági festés, de ez legyen a legnagyobb szégyenünk.

~ A meccsről ~

Itt most annak a résznek kellene következnie, amelyben elmagyarázom, hogy helyzetek és kapura lövés nélkül hogyan lehet 4-0-ra megnyerni egy meccset. Fogalmam sincs, pedig épp egy ilyen láthattunk a Vasas ellen. Az egyetlen nagyobb ziccerünket Abass már az első percekben kihagyja, hogy nem sokkal később, és minden előzmény nélkül megpattanjon egy szöglet szerencsétlen Kulcsár fején, így szerezvén meg a vezetést. Utána következett harminc perc, amiről egyetlen emlék maradt meg, szegény Délczeg sérülése. A félidő előtt Németh Norbi ereszt el egy kipattanót lövés néven, hogy az valahogy bekússzon a kapu bal alsó sarkába. Kettő ide.

A második félidő újabb sérüléssel kezdődik, szegény Vernes marad lent. Érdekesség, hogy fél éven belül ő a második (harmadik) akadémistánk, aki alig fél óra játék után szenved súlyosabb sérülést. Emlékezhetünk, a tavaszi idénynyitón Moga nem húzta ki félidőig, miközben az azon a poszton kezdőnek szánt Baráth addigra már beszedett valami nyavalyát egy felkészülésin.

Semmi sem történik. De úgy semmi, hogy van idő kipróbálni minden kényelmesnek hihető pozíciót a korzó mögötti korlátra támaszkodva. 180 körüli magasságnál kényelmes, efölött az alsó keresztrúd már pont alacsony, a feltett láb megfeszül, kényelmetlen. Közben Lovrics megindul, Tchamit fel-, Danilo pedig bevágja. Most fáj nagyon az a Győr ellen kihagyott büntető. Ugyan nincs ha, de ha lenne ha, akkor ha az megvan, talán három forduló után mi állhatnánk egy kicsit a tabella élén. Miközben ezen, és a szokatlanul sok (3 meccsen 4) nekünk befújt büntető felett lamentálunk, Németh Norbi feliratkozik a duplázóink listájára, vélhetően azért, mert az ő is cikinek érezte, hogy az eddigi egyetlent Danilonak hívják. Egészséges versenyszellem.

~ Zanza ~

Mondanám, hogy nyertünk 4-0-ra (ez igaz), hogy jók vagyunk, de nem merem. Ezt a Vasast kiütni egyre inkább látszik, nem érdem, hanem állapot. Az a játék, amivel mi mindezt véghezvittük, minden volt csak futball nem. (Közben elindulunk kifelé a stadionból, előbb a megállóban lévő kocsmába, hogy lássuk, szopatják a Vidit, majd zárás után tovább, egészen az Ady presszóig, ahol megtudjuk, Puskás Ferencet tisztelik egy Tichy Lajos faliképen. Szólunk, ilyen közel a Bozsikhoz érdemes változtatni ezen az állásponton.) Ennyire hiányozna egy Zelenka?

Jó lenne végre egy olyan meccs, ami megnyugtat minket. Ahol nem fél órát játszunk jól (Győr), ahol nem irreálisak a körülmények (Haladás), ahol van ellenfél a pályán (Vasas), mert így csak eredmény van (ami jó), de tudás nincs. Igen, kapd fel a fejed Kedves Olvasó, valóban ellentmondok saját magamnak, amikor a nézni vs. látni részre gondolunk vissza, de mit tegyek? Ilyen a szurkolói lét. Hazudhatunk magunknak, hogy az eredmény másodlagos, a futballjáték sokkal, de sokkal több annál, és aztán mégis, addig fossuk a szót, amíg kibukik a lényeg: minden mindegy, csak nyerjen a Kispest!


fotó: babar

Németh Norbert: „most kezd összeérni a csapat”

A nyáron hazatért régi kedvenc, Németh Norbi két góllal jelezte a Vasasnak, hogy kár volt lemondani róla, nekünk pedig azt: azért nem csináltunk vele rossz vásárt… A szimpatikus középpályás a két találat ellenére messze nem elégedett magával, önkritikus nyilatkozata sok hazai labdarúgónak lehet példa. Én pedig bízok benne: még sok hasonló hangulatú beszélgetés készülhet majd Norbival, ahogy ő mondta, most már nem csak gólok, de társainak kiosztott gólpasszok után is!

 

 

Fotó: honvedfc.hu.

Sziporkázás nélkül is sima siker. Kispest-Vasas osztályozókönyv.

Beharangozónkban annyit kértünk a csapattól: éljünk az eséllyel, gyerekek. Nos, ez megtörtént. Régen látott különbséggel vertük a Vasast, így a most következő érdemjegyeknél is felfele kerekített az össztanári értekezlet. Osztályozókönyv a hajtás után.

KEMENES: 0-t akartam adni eredetileg, hisz az enervált Vasas alig késztette játékba avatkozásra. A kulcsszó azonban itt az alig: az a néhány lövés, egy szabadrúgás és 1-2 veszélyesnek tűnő beadás esetében mindig a helyén volt. Így kijár az éberségi 6-os.

LOVRICS: Öcsémmel beszélgettünk a meccs alatt a korzókorlátnál a Vasas középpályáját megtöltő sok „…ics” kapcsán arról: a hazai NB1-be ömlő délszláv áradatból milyen nehéz 1-1 értelmes arcot kifogni. Nálunk is az utóbbi 10 évben max Szmiljanics említhető itt (játéktudás alapján, hangsúlyozom)… és a derék Lovrics. Horvát hátvédünk tavasszal nagyot játszott, majd májusra elfáradt, a felkészülési meccseken és az Orosháza elleni osztályozón katasztrófa volt, s a Győr ellen sem remekelt. Aztán Sz’helyen visszakerült a számára elvileg idegen jobb oldalra, és ott is, majd tegnap is remekül hozta le a meccset. Nem nagyon tudták átjátszani, előre is tört a második félidőben többször is, tizit harcolt ki… Well done, Ivan. 6.
DEBRECENI: Debrő a padon kezdte az idényt, ám az első fordulós Kosztolányi-show miatt átalakított védelembe visszakerülve ismét kezdőcsapattag. Szombathelyen és most is volt kezdésként 1-2 hajmeresztő fordulása, ami a legendás Budó-Vámosi birodalmi lépegető kettőst idézte, ám utána megrázta magát és több jó ütemű közbelépéssel és -fejeléssel mentett ha kellett. Ez így már okés. 5.5.
BOTIS: Az Öreg megint hozta lélek- és védőtársnyugtató pörformanszát hátul. valamint az „ott vagyok, hol lennem kell” jellegű előadását. Ebben pedig általában (és ha az ellenfél olyan fékezett habzású, mint most a szegény angyalföldiek) nincs hiba, bőven szólt is a taps a lelátóról a meccs végén, nem kis részben az idén csékává előlépő betonhomlokú hátvédünknek. 6.
NOVÁK: Hajdú virtuózabb balhátvédjátékra képes, Novák más iskolát képvisel, ő a strict védekezésre tesz fel mindent, így kevesebbszer is hibázik, mint a kiszorított ex-csapatkapitány. Ezúttal a Vasas jobbszárnya sínylette meg az alexiszi szigort, Novák kollegának ezért pedig postafordultával jár a 5.5. Ráadásul (igaz már lefújt szituáció utáni) felsőléce és múlt heti gólja mutatja: nem tüzel rosszul messziről.

TCHAMI: Gege, Németh és Hajdú a keretben, erre Tchami lesz a stabil kezdő. Ki hitte volna? Nos, a csöppnyi Hervére azonban eddig nem lehet panasz: gyors, jól cselez, és adja a gólpasszokat. Szombathelyen még „csak” pontrúgából, tegnap már élesben is. Összjátékba bevonható, gyors, és az „afrikai szertelenség” is relatíve ritkán kapja el, így hajmeresztő beadások, elpasszolások kevéssé borzolják részéről a kedélyünket. 5.5.
AKASSOU: A szűrésével tegnap sem volt gond, ám előrefele annyit ér a derék Jean Baptiste, mint Philip Tarlue homemade  útlevele azon a bizonyos 1999-es reptéri passport-csekkoláson. Tudománya megáll a folyamatos hátrapasszokban, egyszer tolt csak ki Lovricsnak egy meglepő ütempasszt, de ezen maga is elcsodálkozott. Hátrafele biztosabb mint Hore, de ez az előrepassz-impotencia elgondolkodtató. 5.
NÉMETH NORBERT: Nem játszott tegnap sem csúcsformában, ezt dicsérő szavaink ellenére ő maga is elismerte blogunknak adott interjújában. Két góllt azért így is vállalt, így azt mondom: soha rosszabbat! Mi lesz, ha még jó formába is kerül… Viccet félretéve, van még hova felpörögni, pl. a Győr elleni első félidőben sokkal jobban mozgatta  a csapatot Zelenka bá mögül, ám most a cseh hiányában kissé tompább volt a fantáziafaktorunk. Én azonban optimista vagyok, és inkább annak örülök: ha Zeli sérült, Norbi középre vezérlésével van alternatíva, főleg ha visszajön a kellő meccsszám Norbi lábába, mert valljuk meg, jobb őt, a passzait és főként azt nézni, hogy ő képes gólt lőni, mint ha egy újabb szűrő szöttyögne a helyén. 6.
ABASS: Klasszik Abass első félidőt tolt, zakatolva, futóbolondozva, cselezve, és természetesen egy kvázi ziccert elszúrva. Gólt gondolom akkor várjuk tőle, mikor Kabát Petit az MTA rendes tagjává választják, tetoválás-elmélet szakterületen. A második félidőben fejfájás miatt cserét kért, hát, Abass mércével mérve is volt már jobb meccse. 5. Cseréje, Hidi inkább védekezésből próbált jeleskedni, ám Akassou fennléte miatt szerintem vállalkozhatott volna többet is előrefele. Mondjuk az ütközéseknél végre bátrabb volt. 5.

DÉLCZEG: Durva lekönyökléséig hozta a Délczegi credó-t: labdatartás, önzetlen passzok, összjátékba bevonhatóság. Nagyon kéne neki is egy gól, megérdemelné már. 5.5. Cseréje, Vernes Richárd előbb az MFA-játékrendszerben idegen második számú ékként, majd Abass megfáradása után jobbszelesként próbálkozott míg le nem sérült. Igazi akadémiker debütöt mutatott be, „látszik hogy nem ügyetlen” jellegű mozgással, ám még bátortalanul. Reméljük, ez még csak a kezdet, és jobbulást! 5. A csere cseréje, Hajdú Norbi futott egyet-kettőt a baloldali középpálya-csatornán, de valljuk meg, sokat most nem tudott hozzátenni a játékhoz. Remélem, nem pszichés hullámvölgy, kár lenne érte. Vedd fel a kesztűt, Norbi! 5.
DANILO: 3 meccs után három gólnál jár, remek csatárteljesítmény! – mondanánk, igaz, ebből mindhárom tizi volt. Persze ha azt nézzük, hogy a gólyalábú brazil saját bevallása szerint eddigi csapataiban nem „penalty-man-ként” volt ismert, akkor a biztos ítéletvégrehajtás is megsüvegelendő. Helyzetbekerülésben és összjátékban, passzokban továbbra is érzek hiányosságokat, kíváncsi leszek fejlődik-e tovább, vagy fél-egy éven belül ő is felkerül a Bozsikból kisepert légiósok raklapjára. 5.5. 

 Fotók: Babar.

 

Esély, amellyel élni kell: Kispest-Vasas beharang

A bajnokság harmadik fordulójában a Vasas csapatát fogadjuk az idei megcsappant számű fővárosi tradicionál-rangadók egyikén. A Vasast, amely elleni meccsen a jelen erőviszonyok és bajnoki szituáció mellett bizony esélyesek vagyunk. Fura kimondani ezt, ízlelgetni kell a mondatot: bizony a 2007-es (sajna úgy fest kivételes) ősz óta nem jellemző ránk az esélyesség terhe, főleg a Bozsikban. Most igen, és ezzel jó lenne élni is. Esélylesés a hajtás után.

Igen, esélyesként, erre több okot is láthatunk, még én is, aki pedig nem az optimista Honvédosok táborát gyarapítom. Nézzük sorjába a (remélhetőleg nem) kincstári pozitivizmus pilléreit:

– Ellenfelünk 2 vereséggel indított a szezonban, s míg a debreceni zakót még lehet magyarázni (arányát kevésbé), addig az újonc Pécs elleni otthoni szopola már inkább ciki kategória. A Vasas deklaráltan az erős középcsapati létet tűzte ki idénycélul, dettó mint mi. Ehhez több kell. No mi se szárnyaltunk a Győr elleni vereség nagy részében, de az ottani első 30 perc és a szombathelyi teljesítmény azért összességében jobb formát mutat nálunk, vagy legalábbis azt jelzi: mi legalább már megmutattuk hogy tud bennünk kraft is lenni („…ejj de szép magyarosan fogalmaztál fiam…”– érkezik a koki Grétsy tanár úr felől). Ez a piros-kékeknél egyelőre hiánycikk.

– Igazolások terén ha csak az érkezettek listáit nézzük, elsőre a Vasasé lehet a meggyőzőbb. Bárányos és a kis kamikaze itthon kurrens áruk, a múlt héten beeső FarkasBalázs – Simek – Dajics tengely meg anno a Vidiben szépen muzsikált. Azonban mielőtt irigykednénk, nézzük meg azt is: mi idén strictül posztra igazoltunk, a Vasas hozott egy csapatnyi új arcot, ám hogy ezek mikor érnek csapattá, az nagy kérdés. Hogy nem rögtön szombaton, az tuti. Hacsak nem kezdjük el voluntarista csapatfelzárkóztató akcióinkat, mint pl. 2001 őszén, az akkor hihetetlenül topa, még szinte nyeretlen Vasas ellen, itthon… ugye emlékszünk…

– Lélektan. Szombathelyi vendéggyőzelem nálunk, két vereség a Fáy utcaiak tarsolyában. A nagyobb eredménykényszer ezúttal mindenhol van, csak nem Kispesten. Idegeskedni itt a Vasasnak kell. Ott türelmetlenek a szurkerek, ott ideg a Komjáti Malac a padon, a Híd-emberek a vezérkarban. Mondjuk szurkolói törelmetlenkedésért nálunk sem kell sosem a szomszédba menni, de talán ha most csapat s drukker egymásra talál, továbbra is állítom: inkább a Vasasnál lehet a zabszem abban a bizonyos nyílásban.

Ha nálunk lehet valami gond, az a szokásos Kispest-faktor, azaz az esélyesként elbukott meccsek átka, vagy a Supka által beharangozott játékoslélektani zűrök spílereink egyikénél-másikénál akik nehezen dolgozzák fel (?) a versenyszitut. Nos reméljük, ez az áldatlan és, valljuk meg, profi játékosoknál erősen véleményes kifogás hamar feledésbe merül, és holnap már a régi Gegét és Hajdút láthatjuk a pályán, ha lehetőséget kapnak. Meg én egy-két Zelenka-passzra is várok de ezt már úgyis mindenki kivülről fújja.

Pikantéria is lesz: nálunk Németh Norbi játszik exei ellen, igaz ex-exei színeiben, szóval duplán izgis a palacsinta tölteléke. Bárányosról pedig akkor már ne is beszéljünk: a Dallas-szereplők filmbeli életét megszégyenítő pályafordulatokban gazdag bohócliger karriert felmutató Bari esetében már nem is palacsintáról, de somlói galuskával töltött fagylaltkehelyről beszélhetünk e téren.

A lényeg: szombat, 17.30, Bozsik: jön a Vasas. Nagyon rég nyertünk már ellenük, itthon. Legutóbb 2005 tavaszán, az előtt 2003 őszén. Rég volt. Kell valami új pozitív élmény!

Az utolsó taps, amit senki sem hallhatott

Esik.
Esőben indulok otthonról.
Pont az a fajta idő van odakint, amit pokrócba burkolózva, legfeljebb az ablakon át szoktunk nézni, miközben régmúlt dolgokról beszélgetünk.

Szomorú a kötelesség. A régmúlt hirtelen megelevenedik, a pokrócot sötét ruhára cseréljük, hogy nekivágjunk az esőnek, mert búcsúzni megyünk, egy olyan búcsúra, amiből csak egy van. A végsőre.

Bicskei Bertalant, az embert, a családapát, az edzőt, a barátot kísérjük utolsó útjára. Az embert, aki nem tudott egyszerűen közömbös lenni senki számára, mert mindenki szerette, tisztelte. Az embert, akinek a megjelenése, a léte sohasem ment eseményszámba, az embert, akiről megszoktuk, hogy van, hogy velünk van.

Nagyon fog hiányozni.

~o~

Itt ülök egy gép előtt, nézem a monitort, kezem a klaviatúrán, agyamban mondatok cikáznak: hogyan köszönjek el tőled, Bercibá? Kisiskolás voltam, amikor bajnokot csináltál mindannyiunk közös szerelméből, a Honvédból. Emlékszem, emlékeztetnek rá, milyen boldogan rohangáltam a korzó előtt, ünnepeltem azt, amit talán még fel sem foghattam. Eszembe jut Bécs, amikor másodszor vetted át a magyar válogatottat, és egy felejthetetlen mérkőzéssel egycsapásra emberek tízezreit állítottad újra a futballunk mellé. És eszembe jut még annyi minden, pedig én nem is láthattalak védeni, nem szurkolhattam a moszkvai csapatodnak, nem voltam soha játékosod, és talán Pistabá, a Fabulon edzője sem a te módszereid mentén szoktatott minket a játék feltétlen szeretetére.

És most mégis, itt ülök egy gép előtt, nézem a monitort, kezem még mindig a klaviatúrán, és úgy érzem, el kell köszönnöm Tőled. A magam, a blog szerzőinek és olvasóinak nevében.

Nem tagadom, meg-megállok, könnyeimmel küzdök. Nem szabad, Te sem szeretnéd. Inkább egy képpel búcsúznék, egy képzeletbeli képpel, úgy, ahogy azt a pályán illik.

Lehunyom a szemem, és látlak. Ott állsz a Bozsik-stadion kezdőkörében, kissé csapzottan, látszik rajtad a teljesítmény. Mi körülötted a lelátón, és ahogy felnézel ránk, felemelkedünk a székünkről, pillanatnyi csönd, majd valaki elkezd tapsolni. Majd még valaki, és még valaki, később egész szektorok, hogy végül a teljes stadion ott álljon, és percekig ütemesen. Közben Te lassú léptekkel elindulsz lefelé a felezővonal mentén, karodat felemelve integetsz felénk, mígnem eltűnsz valahol a játékoskijáró falai mögött. A stadionnyi ember még mindig ott áll és tapsol, de Te mindezt már csak bent hallod, bent az öltözőben.

Köszönünk mindent, Bercibá!

Eső és GÓLeső Szombathelyen

4 gól, idegenben, ebből az egyik a forduló legszebbjei között… mikor volt utoljára ilyen? Nem mostanában, annyi szent. Az összefoglalóval tekintünk vissza a szombatra kéjes mosollyal hátradőlve székünkben…