Mastodon Mastodon

A Lovric napja eljött már

Sokadik sorsfordító jelentőségű meccsünkre került sor szombat este Kispesten ezen a tavaszon. A táblázaton 2 ponttal előttünk nyomuló Hali érkezett a Bozsikba, nyilván nem feltartott kézzel, mi pedig abban az egyben bízhattunk: annyira ellenünk szól minden (biztató Hali forma, sok sérült nálunk, meccset eldönteni képes harcosok sora a szombathelyi istállóban, béka segge alatti hangulat Kispesten, multilevel-konfliktusok csapatunk környékén), hogy egyszer már pontosan ezért kell, hogy elsüljön a vörös-fekete ágyú. Na ez most elsült. Háromszor.

Az alaphang-megadással ezúttal nem volt gond: híresen pesszimista fateromtól elválva a meccs előtt (ő ugye korzó, jómagam a fotósrészlegbe) az  „Öreg” egy laza háromgólos hazai sikert tippelt – csóváltam is a fejem, mi van, megártott neki a Zete elleni meccsünk 3-szori visszanézése a sport1-en? Hogy a jókedv-faktor is ki legyen elégítve, arról a kivonulásra váró játékosok körül nyüzsgő ifjú ifista legénykék gondoskodtak: sorra köszöntötték a kezdőcsapatunk tagjait az én 1992 körüli lelkesedésemet idézve („Szia Gegeeeee”, „Szia Debrőőő”), Sadjo-t egyszerűen leakassou-zva, amit a műfelháborodást színlelő kameruni védő- és b-win ajatolla bősz barackokkal jutalmazott széles mosoly kíséretében. Remélem, a jó hangulat kitart a meccsen is- ráncoltam ekkor a szemöldököm, de szerencsére úgy alakult: nem kellett izgulni.

Na azért az elején igen. Az első játékrész első 30 perce egyértelműen az elmúlt fordulók kínszenvedésére emlékeztető produkciót hozott: Halmosi a kapufát kínálta meg, és Kemensnek egy nagy védésére is szüksége volt rövidesen. Karcos indulás, karcos, nem kicsit. Mi pedig csak kínlódunk a középpályán…. Mi lesz itt?

A félidő végén aztán előbb egy szoftosabb helyzetféleség, majd egy szabadrúgás következett, mely mögé Zelenka állt oda. Gondolatban gól esetére itt már felajánlottam a derék csehnek egy grátisz korsó Nezny Barbar-t a frissen nyílt Puskin utcai Hrabal sörözőben, s úgy látszik a telepátia működött: Lukas barátunk korszakos beívelését Lovric bólintotta a hálóba. A horvát hátvéd ezzel egyértelműen „a tél igazolása” cím büszke birtokosává avanzsált a szememben: rendre megbízható játékát most másodszor fejelte meg góllal. Csak nehogy olyan legyen a folytatás, mint az MTK elleni tavaszi nyitányon… A gól láthatóan nagy örömet váltott ki a játékosainkból és M.József stadionszpíker is különösen bepörgött, bokszközvetítéseket idéző kikiáltó onemanshow-val ünnepelte a jeles eseményt. Hiába, utoljára a Győrnek lőttünk itthon bajnokin gólt, vezetni is akkor vezettünk valaki ellen utolsó alkalommal, az meg nem most volt – hanem 2010 őszének végén.

Percekkel később Zeli duplázott beívelés tekintetében, és kisebb kavarodást követően Bright lőtt fölé alig pá méterről. Ezt egy Kenő szabadrúgás követte, ami fölészállt, így végre a „már megint a 44. percben kapunk gólt” produkciónk nélkül abszolváltunk egy félidőt. A bakit tehát elkerültük. Nem úgy az új ledfal, illetve a friss reklámtáblasor. A tribünnel szembeni oldal jobb esetben meglehetősen sajátos nyelvezetben elővezetett hirdetés-szövegeket, rosszabb esetben kialvó-kihúnyó fényújságot produkáló szenvedése, illetve az eredményjelző „Hajrá Kispest” szövege, mely csillagos kivitelezésében gyerekkorom házi gombfoci-bajnokságainak garázsbuher-fényújságját idézte, mikor a számítógép-monitorra írtuk ki a lehető legósdibb word-verzióban az aktuális meccs eredményét a haverokkal, egyetlen ismert designelemként a „*” karakter számolatlan kiírását alkalmazva. Hát, nem hittem volna, hogy ezt a megoldást a Bozsik új ledfalán látom viszont. Szóval van még mit csiszolni a technikán, pl. a gólszerzők nevének szövegdobozba vésését nem biztos, hogy a közönség szeme láttára kéne lemenedzselni. Persze lényeg az új, designosabb eredményjelző, de az apróságokra is figyeljünk, az ördög a részletekben lakozik.

A második játékrészben szerencsére az első félidő végi teljesítménnyel folytattuk: a Hali kezdő 30 perces mezőnyfölénye elenyészett, biztosan tartottuk a vezetést. Az elmúlt hetek fékezettebb habzású teljesítményei után ez több, mint üdvös fejleményként csapódott le bennem, s amikor a játékrész közepén Ivancsics újabb szöglethez készült, nem minden alap nélkül jósoltam be egy újabb Lovric gólt. Nos, Nostradamus-i teljesítményem előtt kalapot emelhetünk: Ivan a szögletből érkező lepattanót verte a léc alá védhetetlenül. A csapat második gólörömét rendezhette le tehát a szombati koraestén, és jó volt látni az extázisban egymásra ugráló csapattagokat – szinte hallható volt a lelkekről legördülő kőrengeteg robaja, ha költői fordulattal karok élni…

Halmosi percekkel később még ránk ijesztett: az est hőse, Lovric csúszott el a 16-osunk előtt, a Hull Cityből haza migráló (mondhatni: a szigetországi fociból kiHULLó… – bocsánat) szombathelyi ikon pedig köszönte szépen és Kemenes kapujába zúdította a szépítést. Mielőtt azonban a para úrrá lett volna a játékosokon és rajtunk, nézőkön, szabadrúgáshoz jutottunk a Hali büntetőzóna és a partvonal közt. Ivancsics állt a labda mögé, én pedig még egy jóskísérletet téve „ezt érintés nélkül verd rá Gege” javaslatot mormoltam el – nyilván inkább csak magamnak, de ezen az estén a kispesti éter, úgy látszik, kiemelkedő szorgalommal közvetítette a gondolathullámaimat spílereink agya felé, ugyanis Gellértünk tényleg érintés nélkül küldte a bogyót a szombathelyiek kapujának távolabbi sarkába. Extázis, játékosok egymás nyakában, 10 perccel a lefújás előtt 3:1, itt már semmiféle Honvédos Murphy-törvény nem szólhat közbe…

Gege ráadásul annyira felpörgött a góltól hogy 4 percre rá koronás forintos labdát kent Zelenkának. Én már első félidei felajánlásom megfejelésén gondolkoztam egy Cerna Hora-i mézes sör bedobásával a vörösesszőke irányító lelkesedését tovább tüzelendő, és bizony a futósebességével általában a Komjáti Malac meccsértékelő nyilatkozatainak ütemét idéző, rendesen belassult bohémiai karmester meglepő módon el is jutott a 16-os vonaláig, mielőtt beérettetett volna védője által. Sajna gyönyörű lövése azonban ha épphogy is, de kimaradt – a kapufa csattant. Nagy kár, ő is megérdemelne már egy bajnoki gólt.

A lefújás tehát fellélegzést hozott, meglett a 3 pont. Iszonyat fontos győzelmet szereztünk, és nyilván nem kell hurráhangulatilag átesni a ló túlsó oldalára, azért most egy elismerő biccentés kijár a csapatnak. Végre voltak kiemelkedő teljesítmények (Lovric, Gege, Zelenka, Adri…bár ezt meg kell néznem még egyszer: tényleg én írtam ezt le?). Nem játszottunk zseniálisan, nem tűntek el egyszerre az eddigi gondok, de kicsit fellélegezhet a csapat (kicsit, hangsúlyozom!). A siker talán felszabadít bizonyos gátakat, a csapategységnek pedig biztos nem tesz rosszat a 3 ízben is ordítva együtt ünnepelt találat. Végre nem csak a hajtásért dicsérhetjük tehát a csapatot, hanem mindehhez eredményesség is társult – bár intő jel a jövőre nézve, hogy „csak” pontrúgásból találtunk be, és a támadásaink még mindig akadozgatnak (keményebben fogalmazva: támadójáték alig van). Pápán is minimum döntetlen (inkább győzelem) kéne ha azt akarjuk hogy a mai siker ténylegesen hozzáadott értékkel bírjon. Szóval két lábbal a földön maradi és úgy menni tovább… hosszú még az út, és rögös is!

Fotók: Babar.

A meccs napja: Szombat, hejj! _ Kispest-Haladás beharangozó

Az elmúlt hetek történései miatt RobWarzycha bloggerünket heveny Honvédmegfáradás szindrómával szállították be a wekerlei Csepregi András szanatóriumba, ahol Mecseki doki értő kezei alatt igyekszik felépülni. A munkahelyéről elszállított RW asztalán egy alábbi poszt-skiccet találtunk, melyet leközlünk.

„Szóval az van hogy a Zete elleni beharangban már elsírtam mindenkinek: eluralkodóban rajtam a nihil. Ezen az attitűdön a jelen hét eseményei sem dobtak. Supka a szurkolókra, a Kanyar Supkára, a játékosokra és (konstans) Hemyre, Hemy szintén a szitkozódókra rágott be, Holé Sándor Kolarics Andreára, a kalapos pályamunkás a fűcsomókra és a pálya alatt lakó (saját bevallásuk szerint ESMTK szimpatizáns) vakondcsaládra orrolt meg, szóval mindenki fúj mindenkire, s ebben a nagy össznépi haragszomrádban közben a csapat kezd nagyon cudar pozícióba kerülni a tabellán. Lelkesítő beharangozó már múlt héten sem ment, indifferens akkor még igen, most már az sem, így Hegyi Iván nyomdokán csupán néhány gyalázatos szófordulattal futunk végig az esélyeken.

Mindenképp HALADÁS a keret összetételét tekintve, hogy egy új horvát védő csatlakozott a bandériumhoz. Hogy némileg játékon kívülinek tetszik az arc, arra már rá sem rántunk, tán a nyári felkészülési időszakra már a topon lesz. Viccet félretéve, nő a variációs lehetőségek száma, de optimizmusunk nem szökell az egekbe egyelőre. Lehet jobban járnánk, ha a 2008 őszi trinyós ebnek adnánk szerelést, + fél éves szerződést, a szekut legalábbis ügyesen cselezte ki anno.

Csapatunk közben lassan de biztosan HALAD, ÁSítozó lelátóink előtt a veszélyes zóna felé. Reméljük gyorsan észbekap a keret és aktuális ellenfelünket végre legyőzi, mert nagyon kell a 3 pont.

HA  LADÁS konvojok sokasága érkezne Szombathelyről, max akkor lenne nagyobb a Hali tábor ezen a szombat délutánon. Mindenesetre így sem szabad megijednünk az ellenfél hangerejétől. Reméljük, játékosaink is átérzik a találkozó fontosságát, és a várhatóan nem elsöprő hangulatú hazai pálya hátrányát kiküszöbölve besöpörjök amit be kell.

Bár a paprikaTV-n a hétvégén a süllő elkészítését taglaló HAL-ADÁS várható szombat délután, ez még horgászni vágyó drukkertársainkat se tartsa otthon! Minden kispesterre szükség lesz a hétvégén.

Az elmúlt évek eredményeit tekintve a Hali visszajutása óta Kispesten egy 0:1 és egy 0:0 termett nekünk – nem túl acélos mutató. Nyilván az lenne az igazi HALADÁS ha most a 0 majd az 1 pontot követően végre hármat szereznénk.

A szombathelyi szurkerekkel szimpatizáló, amúgy gyermekkora óta HVSE-fan khrisna-tanító, HALA-DAS is felkereste blogunkat, kifejezve jókívánságait szeretett csapata felé.

Németül tanulók pedig tudhatják, hogy a HAL A „DAS” névelő helyett a „der”-rel fut. Tudom, ez már a vég…

Igen is. Abbahagytam. Szombat, 17.30. Gyertek, mert kell a biztatás… ”

 

Leskamera a Bozsikban?

Maruzsi System

A képen a Maruzsi System játékvezetői döntést segítő rendszerének egyik eszköze látható a vendégszektor mögötti kandaláberre szerelve.

Azt lehet tudni, hogy hosszútávon (és velem ellentétben) a FIFA nem zárkózna el a videóbíró intézményének bevezetésétől, de az eddig tesztelt megoldások egyikére sem tudták rámondani, hogy gyorsan, és teljes bizonyossággal állapítja meg a gól, a partobás vagy netán a leshelyzet bekövetkeztét. A sajtótudósítások szerint a magyar fejlesztésű Maruzsi Sysetem az egyik legígéretesebb próbálkozás, így talán nem meglepő, ha az adatgyűjtéshez, a rendszer teszteléséhez partnereket keres a fejlesztő.

Mivel a Honvéd részéről kiadott hírt nem találtunk a témával kapcsolatban, és a képre is egy közösségi portálon bukkantunk, a közeljövőben szeretnénk felvenni az egyesülettel a kapcsolatot, hogy megtudjuk, mi áll a dolog hátterében. Nem ez lenne az első, a mérkőzéseket számítógéppel analizáló és követő rendszer a Bozsikban. Talán néhányan még emlékeznek a megboldogult om5 honlapra, ahol a svéd-magyar közös programban készült TRACAB rendszer (a ProZone vetélytársa lett volna) adatait lehetett nyomon követni a meccsek alatt. (A tavaly tavaszi Honvéd-Győr statisztikái.)

Amint újabb információnk lesz a telepített eszközökről, jelentkezünk.

Amikor nem válik szét a csapetért és a csapat miatt

Kezdjük egy kis információval: a múlt héten elindult a Borsodi játéka, amivel egyrészt sört lehet inni és forintokkal támogatni kedvenc klubunkat, másrészt sört lehet inni és ajándékot nyerni hozzá. Mivel az oldalt kiskorúak is olvashatják, ezért szeretnénk egy jól irányzott huszárvágással kifogni a szelet a panaszlevél írásra mindig kihegyezett tollal készülők hálójából: két hónapon belül még azok is nagykorúak lesznek, akik a Honvéd utolsó bajnoki címe után születtek. Erre mondják mifelénk, hogy aztakurva.

Ha csak a szikár tényeket nézzük, fontos volt az iménti állításunk, hiszen úgy áll a helyzet, hogy ha pályán ki is kaptunk Egerszegen, ősszel a Kecskeméttől, vagy az idénnyitón a Vasastól, azért zöld asztalnál illenék őket elverni. Minden torokra szükség van! – tehetnénk hozzá, ismét két részre választva a témát. Ugyebár a hazai nézőszámunk és a hozzá tartozó szurkolás mostanság egy szerda déli MTK-meccs hangulatával ér fel, másrészt az emberi test a folyadékbevitelre a száj-gége-torok-gyomor sorrendet definiálta számunkra.

Jelenleg a 8. helyen állunk az élvonalbeli csapatok sörivóversenyében (tehát több pozícióval előzzük a nagycsapatot), alig lemaradva az imént említett Zetétől. Palackra fordítva ez nem különbség, ám a becsületünkre nézve akár még csorba is lehet. Nehogymár egy lokális kötődésű vidéki bagázs elpicsázzon minket sörben, miközben nekünk országos kiterjedésű rajongótáborunk van. (Az meg külön para, hogy a Vasas fényévekkel előttünk jár.)

Persze még nincs veszve semmi, a bajnokságból hátra van kilenc forduló, és ha a csapatért nem is, egyre inkább úgy tűnik, a csapat miatt lesz egy-két átsörözött esténk a tavasszal.

Amikor nem válik szét a csapatért és a csapat miatt

Kezdjük egy kis információval: a múlt héten elindult a Borsodi játéka, amivel egyrészt sört lehet inni és forintokkal támogatni kedvenc klubunkat, másrészt sört lehet inni és ajándékot nyerni hozzá. Mivel az oldalt kiskorúak is olvashatják, ezért szeretnénk egy jól irányzott huszárvágással kifogni a szelet a panaszlevél írásra mindig kihegyezett tollal készülők hálójából: két hónapon belül még azok is nagykorúak lesznek, akik a Honvéd utolsó bajnoki címe után születtek. Erre mondják mifelénk, hogy aztakurva.

Ha csak a szikár tényeket nézzük, fontos volt az iménti állításunk, hiszen úgy áll a helyzet, hogy ha pályán ki is kaptunk Egerszegen, ősszel a Kecskeméttől, vagy az idénnyitón a Vasastól, azért zöld asztalnál illenék őket elverni. Minden torokra szükség van! – tehetnénk hozzá, ismét két részre választva a témát. Ugyebár a hazai nézőszámunk és a hozzá tartozó szurkolás mostanság egy szerda déli MTK-meccs hangulatával ér fel, másrészt az emberi test a folyadékbevitelre a száj-gége-torok-gyomor sorrendet definiálta számunkra.

Jelenleg az előkelő 8. helyen állunk az élvonalbeli csapatok sörivóversenyében (tehát több pozícióval előzzük a nagycsapatot), alig lemaradva az imént említett Zetétől. Palackra fordítva mindez nem különbség, ám a becsületünkre nézve akár még egy közepesebb csorba is lehet. Nehogymár egy lokális kötődésű vidéki bagázs elpicsázzon minket sörben, miközben nekünk országos kiterjedésű rajongótáborunk van. (Az meg külön para, hogy a Vasas fényévekkel előttünk jár.)

Persze még nincs veszve semmi, a bajnokságból hátra van kilenc forduló, és ha a csapatért nem is, egyre inkább úgy tűnik, a csapat miatt lesz egy-két átsörözött esténk a tavasszal.

Halálos tavasz?

ZTE-Honvéd 2-1.

A hétvégén sokadszor bebizonyosodott, hogy a csapat súlyos mélyponton van. Hiába volt kitűnő a felkészülési statisztikánk, hiába éreztük úgy, hogy jól igazoltunk, hiába várták az eddig szkeptikusabb szurkereink is lelkesen a beharangozott akadémiás debütánsokat, valahogy mostanára minden a visszájára fordult.

Az MTK-pályán nem éreztük a tartást a fiúkban, a Fradi és a Loki ellen viszont egyre javult a performansz, azonban a súlyos MK-vereség és a hétéves elődöntős szériánk elillanása megtörte enyhén biztató fejlődési pályánkat. Az utóbbi két fordulóban csupán egy félidőnyi emészthető játékot produkált együttesünk, az eredményt pedig mindannyian tapasztalhatjuk. Ahelyett, hogy (amint azt a forduló előtt többször gondosan – a legkedvezőbb lehetőséget figyelembe véve – kiszámítottuk) nyolc pontra tanyáznánk a vörös vonal felett, csupán két egységre vagyunk a mocsár horizontjától.

Vezetőedzőnk nyilatkozatának nagy részét megint nem a meccs szakmai értékelése tette ki, hanem a szimpikkel kapcsolatos mérsékelten kínos kérdésekre kellett körmönfont, botránymentes válaszokat fabrikálnia Attilának. Az más kérdés, hogy már lassan mindenki kívülről fújja a meccsről meccsre ismételten megjelenő helyezkedési hibáinkat és egyéb nyűgjeinket („A gólnál rosszul osztottuk el az embereket, nem figyeltünk.” vagy „A héten ismét sérülések hátráltatták a munkát.”), azonban ciki, hogy ismét mi, drukkerek kerültünk előtérbe.

Kétségtelen, hogy klubunk jelen helyzetét nagyban meghatározza a drukker-tulajdonos viszony. Ennél egyetlen fontosabb kérdés van, mégpedig az, hogy éppen van-e pénz (mert ha az van, akkor béke is van, ahogy azt a fényes, de oly távoli 2007-es évben megállapíthattunk). Pénz jelenleg nincs.

Ez pedig azt jelenti, hogy a sikertelen klubműködés ördögi körében üdvözölhetjük magunkat. A tulajdonos a szurkolóra mutat, a szurkoló a játékosra, a játékos a tulajdonosra; és fordítva. A leglogikusabb, amit most tehetünk, az az, ha saját magunk, vagyis a szurkolók szemszögéből figyeljük az eseményeket.

„Hagyományokhoz méltó Kispestet!” – követelte az ultráink által kifeszített drapi, amelyet tulajdonosunk – szánalmas baklövést elkövetve – leszedetett a Szolnok elleni hazai bajnokin (tengerentúli barátunk lenne az utolsó, akire rábíznék egy demokratikus ország vezetését – jönne az államcsíny hamar). Lassan egyébként felmerül bennem a kérdés: jó-e, hogy a magyar focinak patinája, múltja van? Ha ugyanis nem lenne a fényes történelem, talán a mai, kevésbé ideális helyzetben is alázatosak, hűségesek tudnánk maradni a sportág képviselői iránt. (De ez már egy sokkal hosszabb cikk témája.)

Az üzenettel – véleményem szerint – az a probléma, hogy szellemiségét a mögötte álló figurák nem képviselik. Mert a hagyományokhoz méltó Kispesthez bizony a hagyományokhoz méltó, hűséges Kispest-tábor is hozzátartozna. Néhány éve talán egy szurkolói fórumon olvastam, hogy addig nem lesz a Bozsikban néző, amíg nem fogunk a bajnokságért, vagy a kiesés ellen küzdeni. Hát most épp az utóbbi zajlik, mégsem telik meg a szentélyünk, sőt az utóbbi években tapasztalható síri csendet a csapat módszeres verbális püfölése váltotta fel, az interneten pedig megjelentek a tulaj visszás pénzügyi döntéseit tárgyaló blogok, azt a hatást keltve mintha közpénzből gazdálkodna emberünk. Nem arról van szó, hogy egekig kellene magasztalni a spílereinket (és Hemit) a pocsék teljesítmények után, de azért át lehetne érezni a csapat helyzetének nehézségét, azt, hogy a következő nyolc fordulóban minden megszerzett pont aranyat érhet, ugyanakkor minden egyes bekapott góllal közelebb kerülünk a jövő évi szigetszentmiklósi, ajkai vagy kozármislenyi vendégjáték lehetőségéhez.

Egy ilyen vészes helyzetben nem várhatja egyikünk sem, hogy Hemi úr egy nap letérdel elé, könyörögni kezd a „klubbéke” helyreállításáért. Pont az öreg makacssága miatt lenne üdvös, ha mi, drukkerek engednénk, félretennénk a büszkeségünket, és a fiúk mellé állnánk, hiszen ilyen sanyarú helyzetben nem engedhető meg az a luxus, hogy a csapat és a tábor – a tulajdonos politikája miatt – széthúzzon, és végleg elszakadjon egymástól. Együtt talán sikerülne a bennmaradás elérése, vagy végső esetben a hagyományos „kispesterség” vagyis a csapat mellett való feltétel nélküli kiállás revíziója.

Osztályozókönyv: Zalaegerszeg-Kispest

Osztályozunk, tehát vagyunk. Értékeljük azt, amit nehéz. Bírálatunk a spílerekről a hajtás után.

 

KEMENES: Kb. két komoly védeni valója akadt volna, s ezekről a gólokról nem igazán tehetett. Még inkább fájó, hogy a Zetének 2 helyzet elég volt a győzelemhez, nekünk meg a vereséghez. 0.

HORVÁTH ADRIÁN: Kényszer-jobbhátvédként az MTK elleni ilyen pörformanszánál valamivel meggyőzőbb volt, de ez nem sokra elég az első osztályban. 4.
DEBRECENI: Az első gólnál lemaradt az emberéről, a másodiknál Kamber olyan könnyedséggel ugrotta őt túl, mint Javier Sotomayor a magasugrólécet gyerekkorom olimpiáin. Mi már a válogatottba vizionálnánk Debrőt, de ennél több kell ha Vanczák Vilit vagy Liptákot ki akarja szorítani. 3.5
BOTIS: Semmi extra, a helyezkedés nála se volt most tökéletes. Szegény, ő is pont egy ilyen Honvédba jött játszani. 4.
HAJDÚ: A védelem legaktívabb ragja volt, több előrekalandozással. Sajnos a csapattal együtt ő is visszaesett őszi mivoltához képest, de ma így is a jobbak között találtuk. Nem vonok le tőle 2 pontot mert a kiállítás nem járt ki neki. 5.

MOREIRA: Nem tudok róla újdonságokat írni. Az, hogy tegnap a jobbak közé tartozott, MINDENT ELMOND A JELEN KERETRŐL. 5.
AKASSOU: Szűrésben már okés volt, viszont Benjit idéző felelőtlenségei csak a bíró következetlensége miatt nem értek piros lapot. Amúgy beverte első gólját Kispesten. Előrefele viszont továbbra is nulla. 5.

IVANCSICS: Akar, nyomja, de amikor Supka átvezényelte irányítóba, addigi erős közepes jobbszeles teljesítménye megint a ködbe veszett. Messze van már 2007 tavasza, tán igaz sem volt… 4.5
ZELENKA: Titkos reménységem egyre besültebb. Igaz,tegnap is kent egy olyan indítást Rouaninak amiből akármi is lehetett volna, de jelenleg nem nagyon bírjuk el a nem nagyon mozgó fineszes irányító pozícióját ebben a kilátástalan, menekülő Kispestben. Talán ha e nyögvenyelős félévnek vége lesz. Jogos volt a lekapása, vérző szívvel kell elismerjem. 3.5.  Cseréje, Nagy Gergő továbbra is szenved az NB1-ben, egy bátor elfutást leszámítva. Persze nem neki kell megváltani itt a dolgkat. Ezért kéne egy normális felnőtt csapat ahova be tudnak szállni az MFA-sok. De hát ezt már 1000-szer átbeszéltük. 4.
SADJO: Tudjuk, hogy NEM TÁMADÓ. Próbálkozott elöl, de hát ennyi sikerült. Persze a kezdő lassú elfogyásával érthető hogy ő rakta oda Supka, csak hát ennyi van így ebben. 4. Cseréje, Vólent haloványka volt, igaz, megint nem a fő posztján játszott.(4).

ROUANI: Amikor kiderült, hogy ő maradt meg 1 db bevethető csatárnak, már könnyeztem. Persze tolta ő is elöl rendesen, de a csípőficam az csípőficam, ezzel a tünetegyüttessel ortopédiára kéne járni nem az ellenfél tizenhatosához. 4. Cseréje, Bajner beleszagolhatott a félelmetes zalai aréna hangulatába /szarkazmus/ (-).

Hát ennyi. Ez most sovány volt. A Hali ellen remélem végre oszthatok 6-ost, 7-est is. Vagy 11 db 4-est, csak nyerjünk egy utolsó öngóllal, azt se bánom.

Fotóforrás: sulinet.hu

 

Szegény embert Zala is húzza – ZTE-Kispest beszámoló

Zalaegerszegen (is) vereséget szenvedett csapatunk az NB1 küzdelmeiben, s a Siófok MTK-pályás sikere miatt kezd nagyon zaccos lenni ez az idei kávé. A következőkben megfáradva és kiábránduláshoz közeledve keressük a vereség okait – de túl nagy elemzést senki ne várjon.

Alapvetően sok beszélnivaló itt nincsen: a Zete győzött, mi kikaptunk, papírforma. (A szurkerblogger, aki meg írja a nagy lelkesítő bullshiteket a meccsek előtt, kezdi nagyon hülyén érezni magát). Persze azért nem volt ez ilyen sima a kékek oldaláról sem, ám a tény, hogy szurkolóink sípja kezd igencsak tele lenni a magyarázkodással és elemezgetéssel, azt aláírom. Most utoljára mégis nekifutok egy ilyen körnek, tétován, nem is teljeskörűen, csak elgondolkodva 1-2 dolgon.

KÜLÖNBSÉG A CSAPATOK KÖZT: Magán a meccsen Kemenes jóslata jött be: nincs nagy különbség az NB1-ben. A Zete kvázi élcsapat, mi veszélyeztetett team, erre a játék képe tegnap is döntetlen-szagú volt (aminek végén persze megint mi kapunk ki – unalmas, nagyon unalmas). Csank is nem véletlen pörgött végig a kispadja előtt mint a mérgezett egér, ennyire még sose láttam őt besózva… A nagy különbség a Zete két góllal befejezett akciója volt, azaz a konkrét gólveszély: ilyenből mi az első félidőben villantottunk igazán 1 db-ot, a Moreira-Rouani meglepően üdvözítő passzjáték után – kár, hogy a beadott labdát nem tudtuk gólra váltani. Helyzet nélkül pedig nehéz győzni mondaná a közhelybajnok Puhl egy jóféle egri kerítésszaggató leküldését követően III. félidő meccselemzés során.  

SÉRÜLÉSHULLÁM: Tudjuk, hogy keretünk minden, csak gazdag és változatos nem. Mikor 1-2 kulcsember megsérül (pl. Lovrics is már azzá vált tavaszi teljsestménye alapján), illetve a szokásos kezdőből kiesik néhány arc (nem írok kulcsembert, mert Danilo, Bright vagy éppen Rufino inkább stabil kezdőtagok (voltak) mint sem KULCSjátékosok), hát akkor bizony kozmás a süti. Megértem hát az elkeseredett edzői stábot, a védelem meccsenkénti újrahúzása-foltozása nem egy álommeló, de valahol azokat a szurkolókat is akik felteszik a kérdést: oké, most ezen lehet sírni, de akkor miért ezt a keretet hoztuk össze? Tudtuk hogy nem hosszú a kispad, szezon előtt mégis bizakodott a szakvezetés. Szóval nehéz dió ez, feltörni nem lesz könnyű.

LELÁTÓI HANGULAT: Nem feltétlenül lesz népszerű a következő megfigyelésem, de az, hogy a meccs 1. percétől, amikor még szinte labdába se értünk már megy a pocskondiázás – hát ebben mi, kispestiek mg Bohócliga szinten is unikum vagyunk. Nem azt mondom, hogy rózsaszín szemüvegben ülve tapsolni kell a legtrébb produkciónak is. De azért van középút is eközött, meg a tegnapi permanens edzőgyalázás között – ami bár Supkának szólt de az egész csapatra kihat. A másik kérdés: OK, menjen Supka (apropó: vele most mi is a nagy probléma? Szerintem a jelen helyzetben neki max az a hibája, hogy úgy fogadta el H. hívását, hogy nem nézett a dolgok mögé), és ki jöjjön? Helyesbítek: ki jönne? Most mikor már tényleg a kiesés réme is itt van, ha tovább bohóckodunk, még a fékezett habzású Siófok is beelőzhet – amire még mindig nem adok hatalmas nagy esélyt, de a minimálisnál azért sajna többet! Ilyenkor kell a nyugalom. Edzőcsesztetéssel, ha már ez létszükséglet némelyeknek, megvárnám a nyarat. De persze ahányan vagyunk szurkolók, annyi félék vagyunk. Véleményben is. Ezt elfogadom. (Gondokodni ettől függetlenül azért lehetne).

BÍRÁSKODÁS: A játékvezetés mellett sem lehet elmenni szó nélkül – ám most nem feltétlenül az „elcsalták a meccset a gyalázatosak” jelszó alatt. A bíró ugyanis mindkét csapatot sújtotta ostoba ítéleteivel – az más kérdés, hogy jó NB1-es szokások szerint ebből mi jöttünk ki nagyon rosszul- hisz a Zete felé ejtett tévedések már kvázi vagy teljesen indifferens pontjaiban jöttek a mérkőzésnek, míg a nekünk fájó benézések kritikus pillanatokban. Az első félidőben a Zelenka kiugraátása uán NEM LESEN megállított Rouani egyedül törhetett volna kapura (bár őt ismerve ez nem sokat jelent), Hajdú első sárgája pedig nevetséges, a második minimum véleményes volt: ez így összesen egy „fél lap” ebből a valóságban egy 60. perctőli emberhátrány lett, amikor ráadásul már futni kellett az eredmény után. S a Zete hiába kéri számon (jogosan) Akassou barátunk elmaradt kiszórását vagy a szánalmas More-műesést, ezek már nem osztottak, nem szoroztak.

Végighaladva e pontokon konkludálhatunk: bár összességében paraszthajszállal jobb volt a Zete (szerintem még annyival sem de tudjuk: én elfogult vagyok), a felsorolt faktorok összessége azt adja ki hogy itt nekünk nem nagyon teremhetett babér e délután. De azt is aláírom, sőt, hovatovább már én is így érzek, hogy unalmas lehet olvasni a „hát ma se jött össze pedig mi mindent megtettünk” jellegű beszámolókat – a szurkolót már nem érdeklik a külső körülmények, győzelmet akar meg bennmaradást. Ha lenne 2 gólképes csatárunk aki az első félidőben bever 1-1 gólt a Zetének, akkor nem kellene bíróval foglalkozni, a sanyarú hangulatot okolni és kapaszkodókat keresni. Mégis keresünk ilyeneket még egy páran – mert szeretnénk látni a csapat megindulását fölfele vagy legalábbis a lejtőn való  lábmegvetést. Ha idén meg is lesz a bennmaradás, ez menjen jövőre is? Ébresztő…

Sajnos nagyon rossz passzban vagyunk, utoljára a Sisa-ősz 2009-ben volt ilyen karcos, amikor semmi se jött be, edző-játékos egyaránt görcsölt, a bírói hibák vagy az országs pechek a lehető legrosszabbkor jöttek, csak olajként a tűzre. A jövő heti, Hali elleni BORZALMASAN NEHÉZNEK ígérkező meccs sorsfordító lesz. Ott hatványozottan igaz a Zete-beharangzóban írt győzelmi kényszer. Menni fog?

Az olajkészlet eltűnőben – Kispest-siker születőben? ZTE-Kispest beharang.

Zalaegerszegre látogat holnap a csapatunk. Az utóbbi hetek (ön)lelkesítő beharangozói és az azokat követő rommá-aláztatások vagy elszalasztott lehetőségek után, megmondom őszintén, most nehéz hurráhangulatban, felspannoló cikket írnom. Meg sem próbálom, egyszerűn annyit mondok, hogy szerintem győzünk.

A magyar Dallasba látogatunk tehát szombaton, a hazai kőolaj- és földgázbányászat úttörő helyszínére. Bár mára jórészt lemerültek a telepek vagy legalábbis gazdaságtalan a kitermelés, 1-2 kútmaradvány még fel-feltűnik a tájban. Alföld-gémeskút, Zala-olajkút. Így megy ez. Legalábbis megboldogult áltisis koromban a földrajzversenyeken ez még alaptétel volt.

Kispest olajat nem, de a legnagyobb magyar labdarúgó(ka)t adta az országnak. Öcsi bácsiról évfordulója kapcsán már megemlékeztünk ma, de Bozsik, Tichy, Kocsis, vagy Détári miatt sem kell szégyenkeznünk. Hogy ez hogy jön ide? Nos, ha csak szimplán esélylatolgatok holnapra, akkor hamar befordulok, ezért hát a progresszív gondolatvezetés.

Amúgy jogos a kérdés: mikor győzzünk, ha nem most? Merthogy győznünk KELL. Nem szeretnénk, nem jó lenne, hanem KELL. Igazából a legkönnyebb ellenfélen, szegény, szerencsétlen Szolnokon már túl vagyunk, s annak az elkerüléséért, hogy a Tisza-partiakkal kézen fogva mi zúgjunk ki az idény végén, bizony el kell kezdeni gyűjtögetni a pontokat. Tény, hogy a tavasszal eddig megszerzett 2 pont(ocska) nem abba az irányba mutat hogy kifacsarjuk a győzelmet ebből a túrából mint egyszeri geológusmérnök a magas aszfalttartalmú nagylengyeli kőolajat a zalai mezőkből, ám egyszerűen kell nekünk ez a siker.

Na most ezt vagy átérzi a csapat és akkor meg is lesz a dolog, jobban kell nekünk ez a 3 pont mint a bronzcsatába belefáradni látszó Csankéknak. Vagy nem – akkor viszont nagy bajok vannak és bizony még izzadstágszagúbb lesz az április mint várnánk.

Visszatérve a poszt elején már boncolgatott évforduló-misztikához, újabb nyomós érvre akadunk.  Öcsi bácsi (hivatalos) születési jubileumán, GYEREKEK, TEGYÉTEK ODA MAGATOKAT, ha jelent nektek valamit az a vörös-fekete mez amit viseltek.

No, ez a poszt egyszerre lett pesszimista, patetikus, megfáradt és esélyleső. Kaotikus, mint az idényünk.

Reméljük, ehhez képest a csapat holnap csak egyféle lesz. Győztes. (OK, jól van, megyek a borogatásért).

Fotó: nol.hu

84 éve született Öcsi bácsi

Ma 84 éve, 1927. április 1.-jén látta meg a napvilágot Magyarország, Európa és a világ (nehéz szívvel és nem is őszinten, de udvariasságból ide írom, hogy) egyik valaha volt  legnagyobb labdarúgója, Puskás Ferenc- Öcsi bácsi. Mert nekünk nem az egyik ő – hanem „A”. A historikus jelentőségű ballábas csatárról, aki már életében legendává vált, felvételek és történetek sora áll rendelkezésünkre, így egyrészt ismételni sem akarjuk ezeket, másrészt személyes élmény sajnos kevés van, hiszen egy 1981-ben, pont Öcsi bácsi  első (ideiglenes) hazatérésekor született ifjú csodálótól a Bozsikbeli néhány találkozást leszámítva sajnos túl sok bennfentes sztorit nem várhatunk.

Utolsó alkalom amikor láthattam őt, egy gyalázatos 1:6 volt otthon, a Győr ellen még 2001 őszén, akkor már ápolója kísérte be őt elvégezni a kezdőrúgást – a csapat pedig látjuk, hogy tisztelgett előtte. :(

Ma azonban a szép emlékeken legyen a hangsúly, s ha a Száguldó Őrnagy, vagy hispán nevén Cañoncito Pum, a Bum-Bum Ágyúcska végeláthatatlan sorú sikereire és góljaira pillantunk vissza, abban nincs hiány!

Végezetül állon itt a szombathelyi Ocho Macho zenekar hihetetlenül eltalált száma, ami szerény véleményem szerint 1000-szer többet mond el a magyar fociszerető közönség Öcsi bácsihoz fűződő érzéseiről a szerencsétlen 2006-os búcsúztatási borzadályoknál. Ezt és a Puskás film megtekintését mindenkinek ajánlom ma este egy jó sör (vagy Öcsi bácsira emlékezve egy decens sportfröccs) társaságában, barátokkal, bőszen morzsolgatva a könnycseppeket – ami ez esetben férfiaktól sem szégyen!

Mindig is szívünkben élsz tovább, Öcsi bácsi.

Fotóforrás: alkoss.freeblog.hu és realmadrid.com.