Mostanában azt kellett észrevegyem, a hétközi posztolás a tényekre, hírekre korlátozódik, és a korábban apránként szétosztott mondanivaló összesűrűsödve, hétvégén jön ki belőlem. Mintegy prédikáció, vagy mifene. A beharangozó – vagyis az általam egyébként kimondottan utált és megvetett poszttípus – végre eltűnt, az evolúció bedarálta, senki sem fog sírni utána. Ha valaki mégis klasszikus beharangozóra kíváncsi, mert ugyanazokat a mondatokat szereti olvasni hétről-hétre, az vegyen egy Nemzeti Sportot, vagy nézzen rá más oldalakra, és gondolja végig, tényleg? Szükség van az ilyesmire egyáltalán?
Tőlem biztos nem fogjátok megkapni. Egyrészt mert halvány fogalmam sincs a labdarúgójáték taktikájáról, én csak annyit látok, amennyi rámragadt az elmúlt évtizedekben a lelátón, ami valljuk be, még ahhoz is kevés, hogy releváns kérdést tegyek fel akár csak Pajkos Jánosnak az ötvédős rendszerre jellemző szélsőjátékról. Másrészt az, hogy várom a hétvégét, a meccset, az nem jelenti azt, hogy gondolkodok is rajta. Most is reggel van, háromnegyed tíz, és még fogalmam sincs miről fog szólni ez a poszt, ráadásul nincs húsz perce, hogy jött az üzenet: te mivel mész ma Újpestre, busszal? (igen – szerk, 12:43)
„Latinovits, mobilnet, álmodozás a vonaton és hasonló apróságok az Újpest-Kispest elé” bővebben
