A Mezőkövesd elleni meccs osztályozókönyvének végeredménye, valamint a hajtás után a részletek.
- Szappanos
- Bocskay
- Samperio
Mastodon
mert célunk csak egy van
A Mezőkövesd elleni meccs osztályozókönyvének végeredménye, valamint a hajtás után a részletek.
Fehérvárott a téli szünetben nullára csavarják vissza a stadiont, vagyis se pályafűtés, se napoztatás, se semmi nem lesz, mindössze a szükséges állagmegóvásnak megfelelő minimum – jelentette be az elszabadult energiarákra reagáló válságtervében a város polgármestere.
Azt már a Nemzeti Sport tette hozzá, hogy ha januártól sem nyitják meg a Sóstói stadiont, akkor a Videoton Felcsúton játszhatja a hazai mérkőzéseit.
„Még itt sincs a tél, de már kezdenek bedőlni az első dominók” bővebbenRemek lenne újra egy jó kis akkori kilátástalanság.
2019. február 9., 20. forduló. A Hungárián Holender duplájával 2-1-re verjük a Felcsútot, és három fordulót követően újra dobogón állt a Honvéd. A Debrecen egy ponttal mögöttünk, a Videoton kettővel előttünk, simán benne volt akár egy ezüst is az évben. A Fradi tizenegyre, őket hagyjuk.
Egyetlen apróság kellene: néha, néha rangadót nyerni. Valahogy nem megy. Üzembiztosan hozzuk a középmezőnyt, bénázunk az alsóházzal (a következő fordulóban pont az utolsó előtti Diósgyőrtől kaptunk ki 2-1-re idegenben), de alapvetően megvannak a szükséges pontok. Egyetlen apróság hiányzik az árnyékunk átlépéséhez: rangadót nyerni. Fradit, Videotont, Újpestet, esetleg Debrecent.
„Mit nem adnánk most a három évvel ezelőtti _nyüszítésünkért” bővebbenMég egyszer: ahogy eddig, most is minden a legnagyobb rendben.
Az a kellemetlen helyzet állt elő, hogy tíz forduló után mindössze egyetlen pontos átlagra vagyunk képesek, és ez a kereken egyetlen pontos átlag, amióta tizenkétcsapatos a bajnokság, mindössze egyetlen évben, még 2015/16-ban nem jelentett kiesést.
Ha egyáltalán lehet tovább fokozni a probléma súlyát, akkor mindenképp meg kell említeni, hogy még saját magunkhoz képest is gyenge az egy pontos átlag. Az elmúlt két szezonban az 1,12 és az 1,15 eleve történelmi mélypontok voltak, azonban idén már ennyinek is örülnénk, főleg azért, mert egy idény kivételével ezek az átlagok a bentmaradást jelentették.
"Nincs itt semmi látnivaló, kérem oszoljanak" bővebbenHonvéd – Mezőkövesd 2-2
Komolyan.
Azonban mielőtt rátérnénk a kínos részekre, mindenképp ki kell emelni egy örömhírt:
egyre többen kíváncsiak az új Bozsikben erre a szánalmas produkcióra!
Szóval könnyen lehet, hogy az embereknek valójában erre a teljesítményre van igénye, amit a klub marketinggépezete egészen pontosan feltérképezett, majd egyeztetve a labdarúgó divízióval, az maximálisan kiszolgálja a hirtelen támadt keresletet.
Korábban az emberek az eredményességet szerették, a jó időt, esetleg a relatíve olcsó szórakozást. Úgy látszik, tényleg változnak az idők. Jogosan adja magát a kérdés, hogy ők, mármint a többlet, hol voltak korábban? Vagy tényleg ennyire fasza a marketingünk, és a semmiből lettek bevonzva a meccsekre? Esetleg, bár ezt feltételezni sem merem, a klub nem őszinte a helyszíni nézőszámok közlésekor?
„Ami szinte lehetetlennek tűnt, megcsináltuk: sikerült még rosszabbul rajtolni egy Metalcom-idényben” bővebbenHonvéd – Mezőkövesd @ Bozsik, 19:30
Az megvan, hogy Courts mester az összes NB I-es győzelmének a felét (50 százalékát) Kuttor Attila mester ellen érte el, és most újra ők meccselnek egymással? Vagyis könnyen előfordulhat, hogy egy esetleges* hazai győzelem esetén az összes győzelmének kétharmadát (!!!) jelentik majd a Kuttor elleni mérkőzések.
*_ igen, itt tartunk, esetleges hazai győzelemről írunk, hiszen az új Bozsikban eddig 20 meccset játszottunk, ebből mindössze ötször nyertünk (nyolc döntetlen, hét vereség mellett). Legutóbb március 5-én, vagyis 217 (kettőszáztizenhét) nappal** ezelőtt.
„Ismeritek azt a választ, hogy fogd meg a söröm? A mi kérdésünk hozzá: van ennél is lejjebb?” bővebbenBaromira nem kevés. Elég annyit, hogy Magyarországon 1901-től számoljuk a bajnokságokat, és mi vagyunk a harmadikak az Újpest és a Fradi után, akik megugrották ezt a létszámot. Egyedül az MTK van látótávolságban, mert amennyi többletük volt 1916 előtt a 8-16 meccses idényekben, azt bőven elégették a második világháború alatti megszűnésükkel, illetve azzal, hogy a nyolcvanas évek eleje óta többször is kiestek az NB I-ből, míg mi csak egyszer.
Egyébként nemzetközi összevetésben sem kevés a háromezer. Egy átlagos bajnokságban évente 30-38 meccset rendeznek, vagyis háromezer meccshez 79-100 idényre van szükség, és ugyebár Európában elég ritka az olyan ország, ahol ennyi ideje van egységes bajnokság. (Oké, papíron nálunk is csak 1926-tól, azonban közmegegyezés szerint a sporttörténészek mégis 1901-től számolnak.)
„Háromezer meccs az első osztályban. Még egyszer: háromezer, azaz 3000!” bővebbenGomis // négy meccset kapott a debreceni ütéséért. (via MLSZ feb) Vagyis kihagyja a következőket:
Jajj, mi lesz így velünk?
„Napikispest 2022/10/05” bővebbenjegyek @ Felcsút // ugyan csak két hét múlva, október 15-én játszunk Felcsúton, azonban a jegyek már most elérhetőek a Jegymesteren. Az ára 800 forint, a kényelmi díj, vagy mifene 180, vagyis összesen 980 forint.
„Napikispest 2022/10/04” bővebben