mert célunk csak egy van
… a Nemzeti Sport szerint. 176-ból.
Az most mindegy, hogy nyolc meccsén lőtt öt gólt és adott egy gólpasszt, valamint az InStat indexei alapján az egész NB I. egyik leghatékonyabb csatára, sőt a Honvéd legjobbja ősszel.
Tegnap a Pécs ellen is gólt szerzett egy igazán sistergős bombával, igaz, mellette folyamatosan azt játszotta, amivel minden pillanatban megérett a saját cseréjére.
Az új hely egyelőre ideiglenes kinézetet kapott és itt érhető el: csak.taccs.hu
A miértekről pedig itt olvashattok.
Sajnáljuk hogy így alakult, mert
Viszlát itt, folytatjuk máshol.
Ez csak egy vereség volt, nincs veszve semmi, viszont a tavaszunkért most kell megküzdeni. Vagyis a következő négy meccsen.
…az az igazság, hogy a baj már a meccskezdés előtt látszott. Hiába volt optimista a szurkolóink jelentős része, mi is, miért is ne lettünk volna, hisz ahhoz képest, hogy a ‘nehéz sorozat’ előtt egy hatmeccses vereségszériát sem tartottunk sokan elképzelhetetlennek, plusz kiesés-szélre sodródást, ehelyett Fradi- és Vidi-skalp, no és olyan döntetlenek, ahol inkább vesztettünk 2, semmint nyertünk 1 pontot, ráadásul a Loki „erős csapat” azok ellen meg megy, ha olasz edzőnk van, szóval minden a jó irányba mutatott, de mégsem, csak feltűnt két intő jel, egyrészt Babar fotós jegyezte meg a melegítés alatt, hogy Ignjának a kopasz helyetti tüsi téli frizkója nem ígér sok jót a hagyományok szerint, és tényleg, emlékszünk is, hogy tavaly télen is picit leeresztett (amint haja kieresztett), no és jön Hanta, és biztos győzelmet vár, pedig ő egész pesszimista lett idén, jöttek is a győztes meccsek, de most visszatért a régi Hanta a régi jóslataival és ennek megint nembeteljesülés lett a vége. Hát így hullámzunk mi.
Hét éve, egy pénteki napon ment el Öcsi bácsi. Rá emékezünk a nap krónikájával.
Sajnos az MTI archívuma nem őrizte meg az egyes hírekhez tartozó pontos időpontokat, így mindössze azok sorrendjéből tudjuk rekonsruálni a számunkra oly’ fájó hét évvel ezelőtti nap eseményeit.
…ennyit a jóstehetségemről :) Bár, végeredményben valahol bejött az elképzelt szcenárióm: az 1909.hu tippjátékán és a szűkebb meccsrejáró körbeni találkozó előtti eszmecserénk során 2:2-es ikszet véltem leginkább esélyesnek, ez majdnem igaz is lett, a remi megvan, 2:2 helyett azonban a szolidabb verzióban. De az e blog virtuális lapjain leírt, „remek kis meccs vár ránk ma este” beharangozós kitétellel bizony mellélőttem – a lelátón a Győr elleni ázós, síkos-nyúlós-csúszós-tüsszögős diszkomfort, a pályán pedig az ETO elleni első és utolsó 15 perc fásult robotpilótás küzdése folytatódott, mintha egy hete abba se hagytuk volna a pályán való szereplést és a lelátói szenvedést. Nem hangzik jól, igaz? Nem is volt az.
Főleg egyes elvárásainkhoz képest. Örök pesszimiska Faterom miután szokásához híven végigsírta a hetet, hogy „kapunk egy szokott gyufát a Hungárián„, hazafele a kocsiban bevallotta, hogy azt hitte, itt 2:1-re nyerünk igaziból… Öccs pedig egyenesen 3:1-ért jött „MTK-ba”, új kedvence, Perea mesterhármasát jósolva a szitáló esős Hungáriás estébe. Hát, ezek nem jöttek be. De úgy összességében nekem nem rossz a szájízem – a „jómeccs” elmaradását sajnálom, de ezt bőven felülírja, hogy az MTK találata után én már mindenben bíztam, csak pontban nem, és ez viszont mégiscsak összejött, úgyhogy ne elégedetlenkedjünk, én azt mondom.
A találkozó már emlékezetesen kezdődött, hisz csapatunk egyik tagját a délceg élőképpel klubjubileumot ülni készülő hazai ultrák bevonták giga molinójuk kifeszítésébe, melyet az önzetlen kollega első meglepetése után erős kacajunk közepette be is vállalt. Ilyen indítás után gálafolytatást vártunk – s kaptuk helyette az alighelyzetes első félidőt, brusztoló Kispesttel, sokat nem mutató, majd a félidő végére feltámadni látszó MTK-val, de semmi extra. Tőlünk az egész csapat a szokottnál is szürkébb, az átlagtól elmaradóbb volt, egyedül Ignja és Hidi hozta az utóbbi hetekben megszokott, a szerbnél a már ismert magas színvonalú, Patriknál pedig az egyre felívelő teljesítményt. No és a csöppnyi Uralkodó, aki ekkor -egy ordenáré bakit leszámítva, ahol meg Szabi mentett- hiba nélkül hozta az MTK baloldalának szakmányban történő alázását, lefutását, leszerelését, kalapemelésre késztetve kis csapatunkat, egy emberként [az elismerésként védőinket (Lőrincz Antal, Szmilja, Botis) évek óta rendre professzori címmel kitüntető Fater mellett ezúttal Gyuri kollegától is kapott címet a csöpp Ikenne, „PhD King” titulus képében. Ez azért nem semmi.]. A félidő végére azonban -ahogy írtam is- feltámadt poraiból a Gedeon Army, és ha a múlt héten bravúrkesztyűjére a Bozsikbeli szertár limlomjai között végre rátaláló Kemi nem folytatja extra védéseinek sorát, baj is lehetett volna. De nem lett.
A második 45 percre előbb változatlan összetételben jöttünk ki, majd Pereáért küldetett a meddő taktikai egymásgyűrés közepette Rossi. A kolumbiai farnehéz középcsatár a ma kevésbé éles Holendert váltotta, s hamarosan a szokott gólját ezúttal a sporttatyóban hagyó Daud is padra került, a helyén Godoy folytatta. Az MTK is csöndben variált a cserékkel, de az új fiúk se dobtak sokat az összképen egyik csapatban sem. Nálunk Perea előtt -sebességéhez mérten- túl sok volt a tér, ő akkor mutatott biztató jeleket, ha az ellenfél tizenhatosa körüli kolbászolásból robbanthatott (volna) – de ebből a helyzetvariánsból ma kevés akadt. Godoy pedig inkább szűrésben jeleskedett, a Daud által üresen hagyott támadópozícióba pedig így Vécsei léphetett előre, és addigi sokhibás teljesítménye egy fokot rögvest javult is, jelezve Rossinak az alapigazságot: „Járt utat járatlanért el ne hagyj!„. Ha Bálint idén látványosan jó volt elöl, kár hátrahozni, igaz?. Ekkor egy rövid periódusban egész biztatóan festettünk, csak a direkt helyzetek nem jöttek, de addig eljutni már egész jól sikerült.
Igaz állandó Damoklészkard-a-fej-felett effektus kíséretében, hisz Alci előrekalandozásai és labdavesztései, vagy a saját szögleteink utáni rossz helyezkedésünkből fakadó önlekontráztattatások egyre fenyegetőbbé tették az MTK-gólveszélyt. Aztán mikor már azt hittük, e periódust is megúsztuk, Kantának játszottak be egy kínai figurát (képzavar, oké, de értitek remélem) és a minikarmester meg is szerezte az MTK győztesnek tűnő gólját. Egy emberként csoffadó ajkakkal figyeltük az órát – 8 perc, ennek annyi, úgy járunk, mint egy hete, csak itt nemhogy kiéneklik a sajtot a szánkból, hanem meg sem ízlelhettük az ínycsiklandozó tejterméket…? De akkor a Bohócliga Szürrealty sorozatának gyöngyszemeként egy hosszúnak tetsző keresztlabdát az MTK tizenhatos sarkánál Alci beér és nemhogy benntart, de be is centerezi a játékszert, mely Hidi elé került, aki kegyetlenül beveri Hegedűs mellett az egalizáló gólunkat. Alci-Hidi, ismétlem. Kegyelmi állapot – mondanám pikírten, de ostoba hibái mellett Alcibiade határozottan vállalhatóbb az utóbbi hetekben, Patriknak meg -régóta mantrázom, hogy- ez az eddigi legjobb idénye. Szóval e gólkondíciók is igazán fél éve lettek volna igazi meglepik.
A végén még elmaradt egy King-megborulásért megítélendő(?) tizi a javunkra, vagy nem, véleményes eset volt, szerintem nem feltétlen érve büntetőt, a többiek szerint pedig igen, ez TV-n visszanézős sztori lesz, plusz megúsztunk két MTK kontrát, így 1:1 a vége.
Aminek, most azt mondom, örüljünk. Nem kaptunk ki, ami meccs előtt sovány jövőképnek tetszett volna, de a látottak alapján nem rossz ez így, és igaza van Old Garami Czukknak, aki a sajtón mondta, hogy okés, jó a döntetlen de nem jó a gyors gólváltás rossz oldalán lenni, értsd, egyenlíteni királyság, vezetésről kiegyenlíttettni kevésbé. Ilyen aspektusból való igaz, hogy csöndben örülhetünk ennek a pontrablásnak. Inkább azon kéne gondolkozni, hogy a Loki elleni hazai 3 vagy 1 pont (jobbak nálunk, ergo nem kapunk majd ki tőlük, sőt jó eséllyel verjük őket) mi lesz a Kecsó és a Pápa ellen, ahol megint nem kivárásra-kontrákra játszunk majd, hanem kreatívan kéne védelmet feltörni. Merthogy az még mindig hiányos pont a picit szűkre szabott taktikai repertoárunkon. Ha erre találunk választ, akkor még több szebb, mintsem majd csalódást okozó forduló várhat ránk.
