Csak a Kispest! // mert célunk csak egy van

Korrektség. Nagyvonalúság. Sportszerűség.

Ritka az olyan alkalom, amikor már meccs közben csörög a telefon interjúért. Eleve a magyar online tér csak marginálisan érzékeny az NB I. eseményeire, kivéve ha valami igazi balhészagot érzékelnek.

Félidőben hívott az origo, a lefújás körül már címlaposak voltunk, estére a szombati nap legjobban pörgő cikke lettünk a portálon. Hamarosan rácuppant az esetre a 444, és Erdélyi Peti egy igazán vicces anyaggal köszöntötte a felcsútiakat, majd jött sorra az index, rangadó, Nemzeti Sport és a franc tudja még ki. Kedd reggel pedig a Digisporton nyilatkozik majd valaki a táborból. Egyedül Felcsútról nem szólalt még meg senki.

Foglaljuk össze a dolgokat.

„Korrektség. Nagyvonalúság. Sportszerűség.” bővebben

Szeretnék bemutatni egy szerb srácot, aki nagyon érezte miről szólt ez a szombat

Tessék csak megnézni, hogy mit csinál Ignja a gólja után.

Igen, pont azt: megmutatja, hogy hol az igazi Puskás.

Nem kell csodálkozni, kedves felcsútiak, még egy cacaki szerb gyerek is tudja, hogy mi a világ rendje, pedig ő aztán tényleg sohasem írt életrajzi köteteket Öcsibácsiról. Egyszerűen így nevelték.

Szombati értékelés, bár sok minden extra nem történt

A tegnapi nap az örömé és az elégtételé volt a posztunkban is, most pedig kicsit mélyebbre is nézünk – ami magát a meccset illeti. Olyan rengeteg elemezni való azért nem maradt: a tegnapelőtti találkozónak és az ott kivitelezett kiütésnek inkább eszmei jelentősége volt számunkra és a Felcsút a csapatot sem késztette különösebb erőkifejtésre. Azonban írni mindig van miről, így egy pár kérdés ezúttal is felvetődött amolyan osztályozókönyv-közeli tematikákban, így ezekből szemezgetünk most. „Szombati értékelés, bár sok minden extra nem történt” bővebben

Legendát lehet lopni, csak nem érdemes

Két meccs, 7 rúgott, 0 kapott gól, ennyi lett a mérlegünk 2013-2014-ben a Felcsút ellen, és ha valaki évekkel korábban azt mondja nekem, hogy ez a párosítás fontosságában sokunknál már-már el fogja érni a Fradi vagy UTE elleni meccsekét, megmosolygom. Nos, tegnap délután is széles mosoly ült az arcunkon, de ezúttal egész más okból. A csapat Marco Rossi jóslatának megfelelően tényleg fél-háromnegyed gőzzel is simán verte le a legenda-elsíbolók klubját, olyan magától értetődő természetességgel, ahogy mondjuk a kora kilencvenesekben tettük helyre évente a Bp Volánt vagy a kiesőjelölt Zalaegerszeget. Prosser Dani gólja pedig arra is méltó választ adott, hogy Puskás öröksége hol is él igazán tovább – nem mintha ez igazi kérdés lett volna valaha is. „Legendát lehet lopni, csak nem érdemes” bővebben

Tartozom egy vallomással

Na, jó, most már meccshangulatom van.

Szombat a reggel, túl vagyok két kávén, a turistaház udvarán már megtekintettem a félbevágott disznót (nem, nem a sajtóst, hanem az esti hurka alapanyagát), lassan minden kezd a helyére kerülni.

Tizenketten jöttünk le Gántra, ketten ebből kora hajnalban (pestiesen nyolc körül, errefelé az már bőven a nap része), a többiek éppen túráznak a marsbéli tájra hasonlító egykori bauxitbányához, miközben én a kocsmában ülök és ezt írogatom.

Francnak sincs kedve kutyagolni, túl városi vagyok én már ehhez. Mégsem a szépemlékű Stadlerral játszunk ma, hogy a civilizáció-stadion viszonylaton sarat kelljen dagasztani úgy, ahogy azt csak a Sátántangóban tud a két demizsonos. Szerencsére Tarr Bélából csak egy van, bár érte pont kár, hogy nem vállal szerepet a magyar fociban. Hirtelen más dimenziói tárulnának fel az unalomnak.

Csináltunk szelfiket is magunkról, ilyen az ha társaság vagy. Délután majd a kisbabar vagy lovi fog, de akkor majd ott állunk talpig Puskásban.

„Tartozom egy vallomással” bővebben