Ugyan sokszor leírtuk már, hogy imádunk túrázni, a legendás kisbusszal vagy valamelyikünk kocsijával vagy busszal vagy vonattal útra kelni, új és új stadionokat bejárni és ismerős helyszínekre újra beköszönni (Rohonci út, imádlak), na, ezen nincs is mit magyarázni. És mégis, itt is annyira igaz az „otthon édes otthon” kitétel, hogy bizony én gyerekkorom óta minden szezonban epedve várom azt a két hetet, amikor a 15 csapatos bajnokság miatti sorsolási szeszély okán a valamikor esedékes kétszer egymás utáni idegenbeli fellépés ellentételezéseként végre két hazai meccs jön zsinórban. Ezeket a meccspárokat minden szezonkezdetkor kinézem jó előre, bevésem a naptárba, és várom, nagyon-nagyon, hogy aztán akkorákat koppanjak rajta, mint az éji bogár Arany versében, vagy Véber Gyuri homloka a pápai bárpulton. Hát nem tipikus? „Hazai hetek a vörös-fekete gyorsétteremben” bővebben
…csak a szokásos Paks elleni nyögvenyelés
Ennyi. Egy tré nap tré zárása. Utolsó pillanatban beeső feladat a munkahelyen, alig kiérés a Bozsikba, ráadásul bejön az, amitől tartunk – valami ehhez hasonló jellegű eseménysor zúzhatta meg Bob Geldofot is, amikor megírta egyetlen slágerét valamikor a ’70-esek végén. Nagy gond persze nincs, jobb az iksz a semminél, és majd a Kapos ellen folytatjuk. Most csupán egy gyorsposzt következik, mert még melóznom is kell ma este, hogy még jobban megkoronázzuk e csodás hétfőt. „…csak a szokásos Paks elleni nyögvenyelés” bővebben
Rövid beharang a „sosem könnyű” jegyében
Érdekes egy személyiség a szurkolóé. Sokszor jutottunk már e konklúzióra, tudom, de az a nagy igazság, hogy még sokszor fogunk erre jutni. Idény előtt szurkolótáborunk egy része bízott a tavalyi tavasz remake-jében, míg mások, így én is, egy nyögvenyelősebb félszezont sem tartottak elképzelhetetlennek. Erre nehezen, de verjük az Újpestet, majd gálázunk a személyiségzavaros Valami Akadémia ideiglenes otthonában, és már min fantáziál a jó RW? Hogy a kövesdi meccs végéig abba se kéne hagyni a pontgyűjtést. Pedig ez nem olyan egyszerű feladat. „Rövid beharang a „sosem könnyű” jegyében” bővebben
Világirodalmi fejtágító egy percben felcsúti kommunikátoroknak
Mi, kispestiek pontosan tudjuk, milyen múlt és jelen nélkül azon feszengeni, hogy valaha elfogadjanak minket. Mivel legendánk egyáltalán nincs, kénytelenek vagyunk magunknak kitalálni egyet.
Kedves felcsútiak, majd ha jöttök ravendzsolni a Bozsikba, és mindent elvinni amin Puskás neve szerepel, akkor majd üljetek le kicsit, és érezzétek, kismiskák vagytok. Mi nagyobb nevet találtunk magunknak: Hemingway a kispestieké! Az első portrékat már el is kezdtük kihelyezni az irodákba.
Természetesen elvárjuk, hogy a birtokotokban lévő összes kötet Búcsú a fegyverektőlt, Öreg halász és a tengert, valamint szerzőnk további műveit beszolgáltassátok Budapesten, a Puskás Fernec Újtemető utca 1-3. szám alatt, félfogadási időben. Legalább mi, felkapaszkodók tartsunk össze a tisztesség jegyében.
(Nyilvánvaló, hogy viccesnek szánt kis pamfletünket úgy küldték be szerkesztőségünkbe, névtelenséget kérve, bla-bla-bla, etc.)
Lehetőség egy új kezdetre – elmesélem
Már egy jó ideje mozgatta a kíváncsiságomat a KLTE, vagy teljes, polgári nevén a Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesület. Tudjátok, az, aminek Gyimesi Laci az elnöke.
Az megvolt, hogy szerveztek korábban Tichyről elnevezett kupát a környék iskolái számára, és a CSAK Karácsonyt is hozzájuk lehet kötni, de nagyjából ennyi. A közelmúltban azonban egyre inkább bekerült a köztudatba, hogy lesz a Fő utcában egy Kispesti Futball Ház, ami nemhogy nekünk nem volt sohasem, de legjobb tudomásom szerint, más klubnak, szurkolói szervezetnek sem.
Ezek után elkezdett izgatni kicsit az egyesület, mert ha valami idáig jut, akkor annak a létezés valamiféle csíráját azért illene felvillantania.
A Kispest-Honvéd Facebook-oldalra néhány napja kikerült egy felhívás, éves közgyűlést tartanak március 12-én a majdani Kispesti Futball Házban, ahová szívesen várják az érdeklődőket is.
Elmentem, mert miért ne, ráadásul vitt előre a kíváncsiság.