…amihez persze a Diósgyőrnek is lesz egy-két szava, szóval nem ilyen egyszerű a helyzet, mint ahogy azt a posztcím sugallja. A mai találkozóval végérvényesen belépünk az idei idény hosszú hajrájába, mind a meccsszámot tekintve (8 meccs van hátra, kvázi az utolsó negyed jön), mind pedig a sajátos belső szakaszolásunkat nézve (a Diókkal kezdődik a közvetlen vetélytársak és a dobogósok elleni flúgos futam), ideje tehát nagy levegőt vennünk, a koncentrációs fokozatunkat maximumra járatni, és leszegett fejjel, de tiszta aggyal elindulni a csatákba. Kissé patetikusan fogalmazok, elismerem, de a tavasz meg a tét ilyen hatással van rám. „Három pontra mennénk a tomboló tavaszban…” bővebben
Címke: beharangozó
Rövid beharang a „sosem könnyű” jegyében
Érdekes egy személyiség a szurkolóé. Sokszor jutottunk már e konklúzióra, tudom, de az a nagy igazság, hogy még sokszor fogunk erre jutni. Idény előtt szurkolótáborunk egy része bízott a tavalyi tavasz remake-jében, míg mások, így én is, egy nyögvenyelősebb félszezont sem tartottak elképzelhetetlennek. Erre nehezen, de verjük az Újpestet, majd gálázunk a személyiségzavaros Valami Akadémia ideiglenes otthonában, és már min fantáziál a jó RW? Hogy a kövesdi meccs végéig abba se kéne hagyni a pontgyűjtést. Pedig ez nem olyan egyszerű feladat. „Rövid beharang a „sosem könnyű” jegyében” bővebben
Tartozom egy vallomással
Na, jó, most már meccshangulatom van.
Szombat a reggel, túl vagyok két kávén, a turistaház udvarán már megtekintettem a félbevágott disznót (nem, nem a sajtóst, hanem az esti hurka alapanyagát), lassan minden kezd a helyére kerülni.
Tizenketten jöttünk le Gántra, ketten ebből kora hajnalban (pestiesen nyolc körül, errefelé az már bőven a nap része), a többiek éppen túráznak a marsbéli tájra hasonlító egykori bauxitbányához, miközben én a kocsmában ülök és ezt írogatom.
Francnak sincs kedve kutyagolni, túl városi vagyok én már ehhez. Mégsem a szépemlékű Stadlerral játszunk ma, hogy a civilizáció-stadion viszonylaton sarat kelljen dagasztani úgy, ahogy azt csak a Sátántangóban tud a két demizsonos. Szerencsére Tarr Bélából csak egy van, bár érte pont kár, hogy nem vállal szerepet a magyar fociban. Hirtelen más dimenziói tárulnának fel az unalomnak.
Csináltunk szelfiket is magunkról, ilyen az ha társaság vagy. Délután majd a kisbabar vagy lovi fog, de akkor majd ott állunk talpig Puskásban.
mondhatom? mondom. legyen ez valamiféle behari felcsútra
az van, hogy baromira nem szeretnék beharangozót írni a felcsút ellen. már eleve az van, hogy nehezemre esik, sőt, fizikai fájdalmat okoz egyáltalán egy posztban említeni minket velük.
például az nem lenne baj, ha mondjuk egy hírverő meccsre utazna le a honvéd, megmutatni magát fejér megye népének, vagy akár a felcsúti akadémia ellen játszana a mi akadémiánk megfelelő csapata, de most ugyebár korántsem erről van szó.
és abból is elegem van, hogy mindezt sokadjára írom le.
inkább beszélni kéne valami egészen másról.
„mondhatom? mondom. legyen ez valamiféle behari felcsútra” bővebben
…még hat és fél óra
…még pár óra és indulunk! Elrajtol a tavasz, ami talán megismétli a tavalyi csodás menetelést, még valószínűbb, hogy lehozunk egy tisztes helytállást, és a csapat azért bejön oda, ahova mindenképp tartozik: az első nyolcba. Álmodozni persze jó, csak vigyázzunk arra is, hogy ne legyen koppanás a vége – nem szeretem azt a helyzetet sem, amikor felspannoljuk magunkat hogy itt tuti lesz a siker, aztán 1-2 vereség után máris máglyára küldenénk a csapatot, az edzőt. Aurea mediocritas, ez lenne a lényeg, meg hogy legyen egy hangulatos tavaszunk. Utóbbira pedig megvan az esély. A sikeresség már csak hab a tortán. „…még hat és fél óra” bővebben