Címke: beszámoló

Hogy kicsit szubjektíven indítsak: minden kívánságom így jöjjön be, mint a tegnapi meccs kapcsán a történések! Amit tegnap láthattunk a Megyeri úton, azt hiszem az minden kispestinek a legszebb álmaiban szereplő élőkép – az utolsó 5 percet leszámítva. Annyi újpesti vereség, annyi sima tavaszi IV. kerületi rollerezés után végre nemcsak győztünk a lilák otthonában, de valamelyest sikerült is visszavágni az elmúlt év(tized)ek megalázó eredményeiért (a rendre bekapott 3, 4, sőt 6, vagy jajj, 7 gólokért)! Most pont az ellentéte történt annak, ami szokott, mi voltunk a higgadtak, a tudatosak, a hibákra kegyetlenül lecsapó vércsék, igen, arisztokratán játszott a csapat a meccs nagy részében, precízen és nyugodtan, nem így szoktuk ezt mi itt, épp ezért ennyire édes ez a győzelem. Meg hát őrült tavaszi hajránkban továbbra is tartjuk a pozíciónkat, ezek a srácok tényleg komolyan gondolják a bronzot. Mi pedig szétordított torokkal támogatjuk őket ebben.

Kapu

Szabinak egyfajta állatorvosi lova volt a tegnapi meccs: mindent bemutatott, amiért tenyerén hordozza őt a kispesti közönség (karizma, showman-kedés), voltak elképesztő ütemérzékű védései, és néha kissé érthetetlen beragadásai a gólvonalra, pl. az őt majdnem megtréfáló hulló falevélkor. A gólokról nem tehetett, ott nem véletlen gurult el nála a gyógyszer, a védelem a 85. perc táján befejezettnek nyilvánította ugyanis a meccset, és ez Szabinak jogosan nem tetszett. Fotósaink beszámolója szerint még lefújás után is pörlekedett kicsit: nagyon helyes, ez a cséká dolga.

Védelem

A szezon végére – jó ezt kimondani – a defenzív alakzatunk jobban összeállt, mint a 90-es években a Csank-Vass László tandem az NB1-es kispadokon. A meccsek óta gólt sem kapó csapatrész magabiztos, nyugodt, és szerencsére mostanság nagy hibáktól mentes – kár, hogy tegnap este a végét meglazították. Rossi is jogosan volt emiatt kissé csalódott. Nemcsak az Újpest teljes kivéreztetését hiányoljuk, hanem egyszerűen ebben az őrült bronzhajszában picit sem lehet lazítani. Lovrics egy Christ-üresenhagyást nem számítva remekül dolgozott hátul, kedvenc jelenetünk vele kapcsolatban az volt, mikor egyszer senkitől sem zavartatva szögletre mentett, majd ezért megtapsolta magát. Ahogy Faterom mondaná: czukor. És hát a rég várt Iván-fejes is végre eljött! Riszpekt! Ignja kapitány császár, ezt már tudjuk, tegnap még összefejelést is kockáztatott egy mentésért, plusz bemutatott vagy 3 olyan klasszikus szerelést, ami már szinte csúcskorszakos Paolo Maldini – szint, ha már az olasz suli a menő Kispesten. Szekundánsa, Tandia még Ignjánál is egy fokkal keményebb (de tiszta) hátul, igaz az ész sokszor hiányzik a megoldásaiból, viszont inkább vagdossa ki a labdát, mintsem hajmeresszen hátul… és az igazsághoz hozzátartozik, hogy tegnap volt két nagyon higgadt szerelése is. Csirszki Martinnak címzett pólója pedig szép gesztus, talán az annak idején ő „lebutabantuzó”, „hentesező” diósgyőri és egyéb szurkolók is elgondolkozhatnak. Nem lehet szavunk egyik liberónkra sem. Baráth Boti szerintem remek első félidőt hozott le, mind a szőke kisgyerek, mint Csihuahuahuhahuhahua szenvedett mellette, de sajna a hátsó combizom-húzódás pontot tett az ő játékéra tegnap. Reméljük nem nagy a baj, Boti alap hátul! Az őt így kényszerből váltó Alcibiade pótposztján, a balhátvédben szerepelhetett, és nagyobb ostobaság nélkül lehozta a klasszik olaszvédő tanvideót hátul, ismét bizonyítván, ő helyettesnek remek, de nem Boti. Mindenesetre a sallangmentes taljánkodásért is jár most a dicséret.

Középpálya

Rossi megerősített középső csapatrésszel kezdett, igazából a megszokott hármas támadósora rovására, és ez remek ötletnek bizonyult, középen kevésbé voltunk átjáróház, bár az őszintét megmondva, egy Benjamin- vagy Vadi-szerű eszes-szigorú védekezőközép még mindig hiánycikk. Hidi végigszürkülte a tegnapot, nagyobb hibák nélkül, igaz, az általam kért módon Vasziljevicset kb kivonta, viszont előre fele sajnos nem nagyon volt használható. Szerintem Patyában jóval több van ennél, nem értem, miért nem hozza ki magából. Persze a lényeg tegnap a minimumprogram volt, azt meg azért lehozta, ne legyünk igazságtalanok. Vécsei tavaszi hullámvasútján most a hullámhegyen hasított, több labdája kapcsán majdnem felugrottam a helyemről tapsolva az újpesti tribün közepén. Remek szem, jó ütemérzék, ezért imádjuk Bálint játékát – az, hogy most nem lett gól az indításokból, inkább a helyzeteinket eltotojázók sara. Zsivány különösebb ráció nélkül hajtott és küzdött, ezt már megszoktuk tőle, igazából persze ő is kell az eredményeinkhez tavasszal, de a már többször emlegetett Rossi-féle láthatatlan poszt mindenkit elszürkít – igaz ő amúgy sem egy szivárvány arc, így méginkább. Ha egy karizmatikusabb spílerrel helyettesítenénk jövőre, abban több lehetőséget látnék, de őt sem lehet nagyon szidni, hozza a tudása maximumát. Nagy Geri Hidi mellett kissé előrébb tolt szűrőként kezdett, nem annyira előreengedve, mint a Pápa elleni meccsvégen, csak módjával. A kis középpályás nagyot harcolt, szokás szerint hibákkal tarkítva, ám egyre kevesebbel, ahogy jönnek a meccsek, és a második félidőben több örvendetes labdaszerzést is feljegyezhettem nála. Vécseivel pedig látványosan megértik egymást, öröm nézni a két fiatal kispestit, amikor megvan az összhang – az meg sokszor megvan!

Csatársor

Lanza még mindig csak a lelátón parádézhatott jellegzetes nagypapi-mellénykéjében, többek közt Balajcza meccs előtti örömére. Nos a derék újpesti cerberus erre megkapta a tegnap még a pécsi esténél is jobban megposszanó Leo Martinezt, aki ihletett labdaelcsenő- és helyezkedő formában leledzett tegnap. Meccseleji butragenho-s keselyűsködését egy igazi léc alá vágott, a lilákat demoralizáló góllal koronázta meg, majd jött a második félidő eleji közeli kotrás, és végül a grundi magányban bemutathatott tanfejes. Hát, nem ő lesz Balajcza kedvence, annyi szent (mint Kukásnál anno Alves). Nem lepne meg, ha a jövő héten egy woo-doo baba jelenne meg az újpesti 1-es számú öltözőszekrény egy polcán, Leo felirattal. Érdekes amúgy Martinez, a három gólt és egy szabikiharcolást nem számítva tegnap is inkább önzőzött vagy eltűnt –  de ha ezt így rendszeresíti, és lövi a két vagy három gólokat, akkor hajrá. Így is elképesztő a helyzet: télen nem értettem, minek ő ide, egy újabb fölösleges csereember aki megy fél év után – erre már tavaszi házi gólkirály. Mesterhármas…mi van itt?! Őrült hónapok ezek… Dél sajna kevésbé nyújtott emlékezetes pillanatokat, elöl ismét „darabosan” gondolkozva játszott, nem értem, mi történt, ősszel úgy festett, végre megvan a rég áhított ív, aztán mostanra megint a 2011 ősz végi önbizalom-hiányos csatárt látjuk viszont. Bízom benne, hogy a jelenlegi, egyre egészségesebb hozzáállású, ballasztjait lassan ledobó keretben jövőre újjászülethet – én alapvetően még mindig kedvelem őt, szimpatikus gyerek, jó lenne, ha lelkileg-játékilag összeszedve magát még várna rá néhány kispesti idény… A két csereember közül Vernes agilisan, néhol ismét túl indolensen szállt be, Martinez fejére rajzolt gólpassza viszont zseniális volt. És Ricsi, örülünk, hogy visszatértél! Diaby a hajrára kapott lehetőséget, ezúttal nem sokat tudván hozzátenni a dicső előzményekhez. Ő is rejtély számunka, valahogy nem jön ki belőle eddig igazán a látványosan meglévő beltartalom, kíváncsian várom a sorsát, hogy alakul.

Kispad

Rossi mester ismét végig pörögte a meccset a pad mellett, ugrált, guggolt, levegőbe rúgott, a hangját meg sokszor megcsodálom hogy ennyi ordítás után hogy nem süllyed keménydénesi vagy mocsailajosi mélységekbe a meccsek végére. Taktikája ismét jól működött, a megerősített középpálya telitalálatnak bizonyult, a sajttájon kifejtett csalódottsága a 0:2 után túlzottan defenzív játékunkért pedig külön tetszett. Az nso-s újságíró kérdésére („Mit szól, hogy nevét skandálja a kispesti tábor„) és tipice rossi-s választ adott: „hát neki ezt Lanza mesélte, ő semmit nem hallott ebből, annyira rá volt pörögve a meccsre„. Hát ezt láttuk! „De mindenesetre köszöni szépen, persze, hogy jól esik„. No. Öröm-bódottá.

Lelátó

Szurkereink előtt le a kalappal, nagyon szép számban jelentek meg lilákiában, és most is ők voltak a modoros közhellyel élve 12. játékos.

* * *

Hát ez volt Újpest, ezen a hétvégén, végre bekövetkezett az, amit én már el sem hittem az utóbbi években, hogy mi szakítsuk ki a gólzsák száját, és bizony bőven merítsünk belőle a Szusza-stadionban. Szóval, tisztelt NB1-es publikum, dobogóra pályázó vetélytársak, ellenérdekelt szurkolók, ez a Kispest nem akar leszakadni, nem akarja feladni. Minden alapvető logikának, financiális háttérből vagy keret-erősségből, játékos-árakból kiinduló kalkulációknak ellentmondva. És úgy fest, még a Kispest-faktort is bezárták valahova ezek a gyerekek a Bozsik egyik eldugott szertárjába (?). Persze még mindig nem vagyunk a célnál, még mindig jöhet a kijózanító pofon – akár a Győr, akár a Hali ellen (az Egert nem merem írni, de tipikus lenne). De azzal majd akkor foglalkozunk. Most egy kicsit örüljünk a későtavaszi offenzíva újabb állomásának, hogy a Megyerin sem adtunk kegyelmet, és hogy ismét jó Honvédosnak lenni egy jópár napig.

Szép volt, fiúk!

Fotók: Babar, Lovi (1909foto.hu).

Bizony a mai meccsnek ez volt a fő tanulsága számunkra. Persze eddig is mondogattuk, hogy de jó lenne Európa-kupa, mondogattuk bizony, balladai magányunkban, esetleg a közértben, vásárlás közben… vagy a metrón az NS-t olvasókra pillantva… a melóban a monitor mögött számolgatva gondolatban a „mennyi az annyit”, de akárhogy is, ez igazából szurkolói utópiának tűnt, meg Hanta szokásos „imádom-nem normális” gondolatkísérletei egyikének. De őt épp ezért szeretjük, mert az agymeresztései nélkül nem meccs a meccs. No de hogy négy fordulóval a vége előtt az MTK és a Loki besülőfélben lévő formája és a relatíve kedvező sorsolásunk mellé bejön a zsinórgyőzelmeink sorozata is, és mindez azt eredményezi, hogy a Pápa legyőzését követően Rossi is azt mondja a sajtótájon, hogy kellett a három pont, hogy életben maradjanak európai reményeink… azért ez 1-2 hete nekem még hihetetlen lett volna. De nem az. És noha szerintem továbbra is messze vagyunk ettől az álomcéltól, az, hogy legalább beszélhetünk róla és deklaráltan már csapatcél is, az azért nem semmi – megédesíti az idény végét. Értékelésünk következik…

Kapu

Szabinak egy nagy 0-t beírhatunk mára is, igazából alig kellett játékba avatkoznia, kb olyan volt a szerepe, mint Jason Newstednek a Metallica „…and Justice for All!” albumán, ahol szegénynek a basszussávjait úgy lekeverte az úrhatnám Ulrich-Hetfield duó, hogy felesleges volt bármit is albumra játszania… Szabinak is a kontribúciója ma kimerült néhány vetődés-utánzatban, de az egy igazi pápai ziccert úgy durrantotta mellé a légiós svájci gárdista, hogy a szögletzászló nagyobb veszélyben volt, mit a Szabi őrzötte kapu. A második félidőben azért volt egy kis „kemenesszabi”-zás, és ez így van jól.

Védelem

„Ha a védelmünk alapfelállásában játszhat, akkor ott nincs nagy baj„- magyarázta Hanta egy szokásos vendégének a második félidőben, Borsodija felett, és azt kell mondjam, igaza van. Átvészelve az első tavaszi fordulók avantgarde felállásait hátul, az Iván-Ignja-Tandi-Boti négyes biztosan teljesít fordulók óta, 4 meccse szűz a hálónk, és noha ellenfeleink is tré formát mutattak, azért ez a védelmet nem kárhoztató megállapítás, semmiképp! Iván standardprogramot futtatott le ma is az IvánCár PC-n, köszönjük, egy fejesgólt már várnánk, de ez okés volt. Ignjatovics zseniális, Botist már szinte nem is sírom vissza, Tandia pedig lelkesen írja doktori disszertációját a cacaki phD iskolában. Botika kissé halványabb mint ősszel, így most csak szimplán kurvajó kényszer-balhátvéd, mi lesz, ha visszatérnek az őszi király megoldásai is? Jó ez a védelem most, remélem mindenkit megtartunk közülük jövőre is, és a két szélre felnő valaki az ifiből helyettesítőknek, a boldogtalan Alcibiade meg maradhat csere-középsővédőnek.

Középpálya

Zsivány a Fradi elleni remeklést követően ismét lassan, de biztosan szürkül, bár az is igaz, hogy akárkit tett Rossi erre a fura se nem szélső, se nem szűrő posztra az idényben (MaxiKing, NagyGeri), ott senki senki sem muzsikált jól… Nagy Geri szűrő-szerűségként szokásos kűrt futott, nagy küzdelemmel, sok hibával de megalkuvás nélkül, egész addig, míg Patya beállásával előrébb léphetett a hajrában, melynek eredménye több remek labdaszerzés és -megjátszás lett a támadó-középpályán és egy remek heggesztés a kukás lábai közé. Gólörömét imádjuk, meg az egész srácot, nagyon szurkolunk neki és mindig jó látni amikor gólt ver valakinek. Egyre jobban rajzolódik ki az ő biztos helye is a következő évek Kispestjének középpályáján, mint stabil pont és ez jó. Vécsei szeszélyes tavaszt hoz, remek és közepes meccsekkel, a mai úgy indult, hogy a második kategóriába kerül, de úgy a meccs felétől Bálint megrázta magát, és a második félidőben elkezdett zelenkázni, sajnos Bobál elhibázta a forintos zsugát, Nagy Gerinek viszont gyönyörűen tette le a játékszert a csöpp középpályás gólja előtt. Ha Nagy Gergő a stabil pont a Future-Kispestben akkor Bálint lehet az agy. És szerintünk lesz is. Hidi stabilizálni érkezett a végére, amit meg is tett, a fikcsis indításokkal ugyan volt gond, az nem az ő műfaja (mondjuk szerintem képes lenne rá csak fejben kéne elhinnie: ő még mindig a Paksnak álomgólt ágyúzó szűrő), de brusztolni középen már egyre jobban megy. Gyerünk tovább az úton…

Csatársor

Lanza pécsi pofonfa-rázása eredményeképp eljött Dél ideje: házigólkirályunk kisebb szünet után ismét a kezdőben találta magát, és korrekt első félidőt hozott le, egészen a 2011 ősz eleji szimpatikhajtós-önmagát idézve. Mindezt a tizi teketóriázás-mentes léc alá vágásával is megkoronázta. Sajnos a második félidőre előjött az idei tavaszi tétova óda c. antisláger, s a közönség is megtalálta amit láthatóan nem dolgozott fel könnyen. Csámikánk olyan volt mint mindig: gyors, szeszélyes és buta, meglepően futballista megoldásokkal és még meglepőbben amatőr folytatásokkal. Martinez pedig gyors, de önzése miatt megérdemli a XIX. kerületi Arjen nevet… félek, hogy Pécsen láttuk élete meccsét, de szidni sem akarom, ráadásul a sajttáj után hazafele csorogva elszáguldott mellettem egy fekete vastagkeretes hemüben egy sötétkék Smart kormánya mögött, hogy azt még most is emésztem…jelenség az arc… Két fiatalunk is bevetésre került a második félidőben, mikor Rossi érezte a támadókreativitás megfáradását (igazság szerint hiányát). Holender Filip eddigi legnagyszerűbb teljesítményét tette le elénk a zöld gyepre, bátran, gyorsan, remek cseleket felvonultatva játszott, elfutásai nyomán nevét még most, Pápára hazafele tartva is révületben zsolozsmázza a lombardi védelem. Szabi-kapufája pedig remek teljesítmény volt. Bobál Gerinek is adhatna kicsit az önbizalomból, a görcs még mindig rajta van sajna Gerin, aki ma szintúgy debütálhatott volna, de helyzete kimaradt. Mindegy, csak megtörik egyszer a jég, Holender pont 2-3 meccsel előbb kezdett rendszeresen játszani Rossinál, lehet, Gerinél is ennyit kell még kivárnunk.

Kispad

Rossi forgatgatja a csapatot, ügyesen, igaz egyre csökken a rotációs lehetőségek köre, hisz a sérülések. eltiltások szaggatta keret nem olyan tág, mint azt a puszta létszám mutatja. Cseréit ma is nagyrészt meg tudtuk jósolni, a két fiatal csatárért jár a köszönet, és ugyan a sajtótájon elmondta hogy ő se nem Murinnyó se nem mágus (utóbbiért hála az Égnek, az kéne csak, hogy atlétatrikóban, fotelből vezessen edzést), de azért egész szépen kihozta a maxot az idei évből, igaz, várjuk ki a végét.

* * *

A tegnapi para-cikkem tehát elérte célját, addig-addig féltettem magunkat az esetleges blamázstól, míg a tré meccs ugyan bejött, az eredmény szerencsére nem! Újpesten mindazonáltal ennél jóval több kell majd elöl, pontosságban – a védelem az jó lesz így. Négy forduló van hátra és mi a bronzra és Európára tekintünk az ütött-kopott vörös-fekete kisbuszunk szélvédőjén át. Nem mondom, hogy elérjük: a körülöttünk száguldó márkás versenymotorok elvileg jobban hasítanak. De a lehetőség maga, hogy az még ennyire a célegyenesben itt van előttünk, az valahol nagy királyság, ismerve-tudva a körülményeinket. Szóval, hajrá, Kispest, röffentsük be azt a dohogó motort erre az utsó párszáz méterre…mi történhet? Max lerobbanunk. de a célegyenesben, nem holmi rég elhagyott kanyarban. És ez nem kis dolog.

„Jó meccs volt ez. Nagyon szervezett Kispest, enervált Fradi. Rossinak grat a cserékért! Nem b*zizott a védőkkel!„

A fenti idézet Doki barátomtól származik, a lelkében 85%-ig zöld-fehér, 15%-ban piros-fekete  (igen, van ilyen), cimborámtól, illetve inkább fogadott testvéremtől, aki azon zöld drukkerek táborát gyarapítja, aki a józan ítélőképesség oltárán áldoznak a fociszurkolás kapcsán. Egy valamit viszont nem szeret a jó Doki: az olaszos, színészkedős, catenacciós focit, s a meccs előtt is jelezte, hogyha megint a moralesi „12 emberrel védekezünk” taktikával jövünk ellenünk, rám gyújtja jövő héten a Hrabal sörözőt. Nos, ezen ígéretéből e felettébb elismerendő gratuláció lett, mi pedig boldogan nyúlhatunk el otthon az ágyon: a 2011 augusztusi derbi ikermeccsén megint lenyomtuk a zöldeket, akik ráadásul idén esélyesként jöttek hozzánk.

Csak erről a játékosaink nem tudtak.

Az idei szezon legjobb hangulatú meccsét szállította le a kispesti éjszakában az egyre harsányabban a világra és ránk kacagó tavasz: igazi, klasszikus Kispest-Fradit. Nagy küzdelemmel, szikrázó hangulattal, felajzott drukkerekkel mindkét oldalon, és egy ha játékminőségben nem is mindig, harcban és izgalomfaktorban azért hozta a hősidőket a ma este. Jó .            . hagyomány, hogy a győztes csapatot mindig teleszórják dicséretekkel, játsszon bármily gyengén is, de most egyszerűen nem tudok mást tenni: még a máskor halvány vagy cinkelt játékosaink is dupla tüdőt dobtak be a Bozsik kezdőkörébe, szóval lehet emelgetni a sapkáinkat, de tényleg. Köszönjük a csapatnak ezt az estét, ahogy ők is köszönték nekünk a szurkolást, a kaposvári egymásra találás itthon is folytatódott, nem akarok nagy szavakat használni, de használok, ilyenkor nagy király dolog kispestinek lenni, és úgy ballagni át a sorompón a virág-, föld- és anblokk tavaszillatot árasztó éji „tizenkilenc kerületbe” hogy Fradit vertünk, hát, az kevés dologhoz fogható érzés.

Kapu

Szabinak ma volt 1-2 hajmeresztése (a hulló faleveles-felsőkapufás első félidei infarktusunknál, illetve a meccs végén egy beívelésnél való téblábolásnál), de alapvetően nyugodtan védett, a Fradi veszélyesnek tűnő bombáit higgadt vetődésekkel kísérte, és amikor kellett (meccszáró epizód), akkor nagyon ott volt a helyén. Amúgy amit vártam, hogy ma sok bravúr kell tőle, nem jött be, kevés volt a veszélyes Fradi-ziccer, így legemlékezetesebb momentuma a Maros szpíker általi meginterjúvolásakor előadott adekvát válasza a trademarkos Józsis rétestészta-kérdésre volt: közönségénekeltető Csakakispestezés, igazi frontember, szimpatik rockandroller, és emblematikus kapusa a mostani éveinknek. Csípünk, Szabi.

Védelem

Védelmünk idei sokadik összetételében várt a félelmetesnek hype-olt zöld rohamokra, ehelyett ma a legjobban dicsérhető csapatrész ódiumát vonhatja magára büszkén a defenzív kollektíva! Baráth kipontozódásával a várt (és félt) Zsivány-szcenáriót húzta meg Rossi urunk, és az elején úgy tetszett: a jósolható kudarcfaktor domborodik majd ki. Zsivány kevés helyen jó mostanság, védelemben meg sosem. Így is kezdett az idei „mitkereskispesten” délszláv, hogy aztán a második félidőre előbb összekapja magát, majd a meccs végére vastapsot kiváltó megoldásokkal jöjjön elő. Ebből a skacból még lesz egy vállalható védő? No ne ijedjünk meg, azért nem, de ma jár a kalapemelés a jó Borisznak. Akárcsak az ellenoldalon a Boti és King hiányában megszokott helyét visszafoglaló Lovresznek. A horvát kedvenc a centrumbeli lassulás és daraboskodás után jól bevált terepén hozta amit kellett, sallangok nélkül, jól biztosítva. Néha a zöldek gyors szélsői persze cefetül szétfutották, de ilyenkor pedig ott volt a két középső gólemünk, a Fradi támadások pedig elhaltak, mint egy előre beígért egészségügyi reform a választások után. Igen, elérkeztünk e meccs kulcsához. Mikor is kezdett utoljára az ősz végére helyre kis belsőkettőssé csiszolódó Ignja-Tandia duó? Igen, Diósgyőrben. Hát, a mai teljesítményük alapján… hiányoztak…! Ignja rosszul kezdett, egy buta fejeshiba miatt majdnem folytatta nem túl dicső recens szériáját (Loki: öngól, Kapos: gólpassz Waltner Bobbynak), ám besülés helyett megrázta magát és onnatól nem volt hiba, extázisban söprögetett a fejjel és talajon verhetetlen cacaki böllér, legalább négyszer tapsoltam véresre a tenyerem jó ütemű és kőkemény belépői nyomán. Tandia pedig a légtér arisztokratája volt, a megkérdőjelezhetetlen úr, és földön sem csupán a „megszerzem-előreb*szkodom” Udvari-Baranyi iskola követőjeként tündökölt, hanem ésszel-jól továbbított zsugákkal. Két ilyen belső védőnk utoljára a Szmilja-Benji érában volt. becsüljük meg. A védelmet meg még egyszer megsüvegelem… grat!

Középpálya

Féltettük e szekciót a meccs előtt, Vécsei-Nagy Geri-Diarra, valahogy egyikük se 100% még, gondoltuk. És itt se volt nagy gond! Bálint egy zseniál-indítás és több jó mezőnypassz mellett ma elég sokat rontott is, de ezek nem bosszantó hibák voltak, max annyiból hogy iszonyat sajnáltam hogy nem jöttek be neki a finomságok. A srác minden mozdulatán létszik, hogy az akadémia első-második körös eresztésének talán legnagyobb kincse. Őt nem nyomják el, erőteljes, esze van, már csak a rutin kell és akkor az epic labdaszerzést nem eltotojázás és földre huppanás, hanem kegyetlen befejezés követi… de így is jó játék volt ez, nagy küzdés, ha nem is tökéletességében, de az árasztott hangulatában dicséretes meccse volt ez hősünknek. Jól van Bálint, így tovább! Nagy Geri megint a 2011 tavaszi úton jár. Ő nem az az egyik napról a másikra „besztáruló” alkat, neki meg kell dolgoznia a sikerekért. És most is ezt teszi. A Loki ellen a gólja ellenére valami hiányzott, a Rákóczi ellen is dohogott a gépezet, de Rossi bízik benne, hála az égnek, Gergőnél ez nagyon számít, és lám, ma végigtolta ismét a meccset, még ma sem tökéletesen de már jobban mint Kaposvárott, és a meccseleji párharc-vesztéseket egyre kevesebb követte, hogy a végére már több jó labdaszerzést is lássunk. De az út elején vagyunk még, ezt ő is tudja, viszont ha kitartóan nyomja tovább ezt az ösvényt.. hajrá! Diarra végre elhagyta az utóbbi meccsek menzamenüjét, és egy (igaz, még nem tökéletes) zónapörivel jelezte, hogy nem egy elveszett szakács teljesen. Mondjuk még mindig jóval több labdát viselnék el tőle előre fele és emberhez, a biztonsági, lassú-víz-partot-mos megoldásai helyett, de ma jogos volt, hogy ő kezdett a legutóbb indiszponált Patya helyén. Az említett delikvens a végén váltotta a Drissánkat, akadás nélkül véve át szerepét, bár némileg több aggresszivitást még elnéztem volna Hidi mestertől, de bízom benne, hogy az MTK ellen megtalált fonal ott van a zsebében, és a Kecsó ellen, ha lehetőséget kap, már azzal kötözi össze Burgosék lábait.

Csatársor

Az első félidőben inkább 4-3-2-1 volt az alakzatunk, ami 4-3-3-ra váltott második félidei posszanásunk eredményeképp, így Lanza maestro bizony balladai magányban, don quijote-i szélmalomharcot vívhatott a Besics vezette zöld védelemmel 45 percen át. Labdatartása és agilitása persze már ekkor úgy világlott a pályán, mint a rossz nyelvek szerint Váczi Zoli orra a korakilencvenesek viharsarki éjszakájában. A második játékrész aztán meghozta a talján fikcsis támadások apoteózisát, és ebben Davide barátunk vitte a prímet, szinte irányítóként, de legalábbis középcsatárként szervezett, osztott zsugát és tartott meg labdát, Martineznek adott lírás passza után még Faterom is lólengésben ment végig a korzókorláton a büféig egy újabb Borsodiért. Nem is cseréltem volna le, de végül is a megtapsoltatás kijárt neki. Nagyot játszott – légiósaink közül utoljára Zelenka nyomott ekkora pörformanszot 2011-ben a lilák ellen. Martinez kezdőszerepét nem nagyon értettem (Oké, Dél besülőben, de akkor is miért ez a se íze se bűze argento-olaszt erőlteti Rossi?), és az első 45 minuta nem is cáfolt rám. Aztán a szünetben Rossi, úgy látszik, belé is diktált egy pár falatot az amfetaminos lasagnéból, ugyanis Martinezünk megkergült a szélen, gólunkat is elfutása hozta össze, rengeteg labdát szerzett hátul, szóval… ez a srác tud focizni? Hihetetlen, de ma őt is csak piedesztálra tudom emelni, pozitív értelemben. Csamika meg hihetetlen arc, hantaizmust használva „zseniális figura”, esze semmi, a labdákat sokszor p*csánlövi csupán, jó bánföldi-üzemmódban, aztán a második félidőben előbb tol egy zseniál-lövést majd az év idiótamozdulatával egy gólt (kb Kovács Kálmi, 1992-es, Izland ellen beindiánszökdelt gólja egyenrangú ezzel)… és Csamikánk a császár. A Fradi-mumus. Aki oda-vissza beköszön a zöldeknek. (Oszt’ másnak se.) Szürreális este? És még nem volt vége… Az e csapatrészbe beküldött Bobál és Holender is hozta a szépreményű ifik archetipusát: elidegeskedett helyzetek (főleg Bobálnál), vesztett párharcok, ám nagyon sok jó mozdulat (labdaszerzés, passz, vagy megjátszás), ami mind-mind azt mutatja, hogy 1-2 év, és bejöhet Hemingway jóslata, amiben már alig-alig hiszünk. No nem a bajnokcsapat, de a kispesti Kispest, amit ráadásul imádni fogunk. Meglátjuk!

Kispad

Jelentem, nehéz szülés volt, mint az 1 hónapig kínok kínjával érlelt vesekövem, de Rossi 3/4 év elteltével most belopta magát az én szívembe is. Mondjuk ez már tartott egy pár hete, egyre jobban látszik, hogy mit akarunk játszani, egyre inkább van elképzelés, az őrült talján pedig nem cicózik, nyomatja a fiatalokat ezerrel, mint perugiai séf az oreganót a klasszik paradicsomszószos pizzára. Mai kiinduló taktikája (óvatos első félidő, megerősített középpályával) és cseréi is zseniálisak voltak: bátrak, mert csatárokat küldött fel, és bátrak, mert fiatalokkal is bátran kísérletezik. Egyre kevesebb az érthetetlen légiós (Zsivány talán de basszus, ma ő is jó volt), ki meri hagyni a támadhatatlannak vélt alaptagokat (Dél, Gege… és ma sajnos nem is hiányoztak ebből a csapatból), rotál, mint egy bespeedezett Ottmar Hitzfeld, és realista, lássátok a mai sajtónyilatkozatát. Lehet, ha nem Cordella hozza, már korábban beállok a Rossi fanok sorába, de így ezt csak most teszem meg. Szép munka volt, Mister!

* * *

Huhh, régen pörögtem már én is így Honvédmeccs után, ebben az idényben egy-két felléngolást (DVTK, Paks, Kapos itthon, DVTK kupa itthon) követően most érzem huzamosabban 1-2 hete, hogy nem mondtam hülyeséget februári jóslatomban a szezon végére összeálló szerethető csapatról. És ez nagyon jó érzés… mint ahogy az volt látni az ünneplő, és a várható főnöki dorgálás ellenére mezeiket a Kanyarnak kidobva örvendező játékosainkat, hogy megint alakul egy csapatszerűség, arcokkal, mégha ez némileg törékeny is, hisz Lanza pl. nem valószínű, hogy marad majd, de most ezzel ne is foglalkozzunk. Amivel foglalkozni kell, az Kemenes Szabi mezetől megfosztva előadott „Csak a Kispest” rivallása, a tomboló Kanyar, a szürreality show-t egekig fokozó, rövidgatya-strandpapucs szettben zászlóval a „Tudja már az egész város…” örökbecsűt éneklő-vezényló-táncoló (!!) Pandúrrobi szertáros, mely hangok és képek még sokáig szálltak ezen a mágikus tavaszi éjszakán a már üres Ady Endre út fölött…

Tavasz, Kispest… imádlak.

Fotók: Lovi, Babar (1909foto.hu).

Sokszor írtuk már itt a blogon is, pontosabban sokszor szakadt fel belőlünk az elkeseredett fohász: jó lenne már végre egy tré meccsen tré játékkal jól jönni ki a találkozóból, hogy végre azt hallgathassuk, hogy minket szid az ellentábor, hogy érdemtelenül, de miénk a 3 pont. És remélem értitek, hogy itt nem az érdemtelenség a lényeg. Szép a szimpatikus vesztes szerepe, az MTK ellen rendre gyakoroljuk is, a Vidi ellen jól játszva megyünk át potenciális győztesből 0:4-be, szóval elég a szimpatikus vesztesi létből, jöjjön az unszimpatikus győztes, és tegnap ez meg is történt. Egy jó, tavaszi, kaposvári késődélutánon. Jöjjenek a verdiktek.

Kapu

Kemi bravúr-posszanását én már a Debrecen ellen jósoltam, ott még dohogott a gépezet azonban. De ami késik, nem múlik. Kedvenc kapusunk már a meccs elején bemutatott egy keminizmust az első kaposi kontránál, ahol csak neki köszönhettük, hogy nem x, hanem x+2 perc múlva vezetett először a prukneri gépezet. Kijövetelei végre olyanok voltak egész meccsen, amit mindig is várunk: magabiztosak, „én vagyok az úr az ötösön, de akár az egész büntetőzónán belül” jelleggel. Aztán a jogtalan tizi kiütésével fel is tette a koronát a teljesítményére. Hazafele a buszban arról vitáztunk, hogy hat ez a mai teljestménye a Fradi ellen. Volt aki úgy vélte: ma annyit dicsértük, hogy ilyenkor jön a potya a folytatásban, törvényszerűen. Nos, Szabi eddigi pályaívét látva én pont azt érzem, hogy amikor elkapja a fonalat, akkor akár fél éven át is jönek az olyan momentumok, amik miatt „kemenesszabizik” a Kanyar. Így legyen.

Védelem

Védelmünk tavasszal igencsak meg van tépázva, ehhez képest az eddigi meccseken a teljesítmény az egy szál Pascariut leszámítva azért nem is volt olyan vészes. Így tegnap, kezdőben a cacaki mészárossal, illetve a horvát tizenegyesölő bánnal, padon Tandiával, balszélen ismét Baráth Botival, vérmes reményekkel érkeztünk az egykori Kaposcukor csapatához. Reményeink azonban hamarost földiekkel látszó égi tüneménnyé lényegültek át (lehet, hogy Csokonai ma nem is Loki, hanem Kispest drukker lenne?). A Kaposvár enyhén szólva is közepes játékerejű csapata gyors kontrákkal szétfutott minket, pillanatra azt is hittem, Kecsón vagyunk, vagy mi a szösz, ott szoktunk így égni, kóválygó védelemmel, akik azt se tudják, merre hány méter. Baráth Boti mutatott sok biztató megmozdulást elöl, de hátrább olyan rendszerességgel mentek el mellette, mint Bognár Gyuri jó 10 éve a „Kaszinók: balra” tábla előtt Sopronban. Ignja folytatta Debrecen elleni tompulását, most öngólkísérletek nélkül, ellenben vétlen gólpasszal az ellenfélnek. Lovrics botiskodott egy kicsit hátul, de ha ránk futottak, akkor baj volt (az a fordulékonyság… 148-as busz a kispesti kapitányság előtt), a csöppnyi Király meg még sérülése utóhatásait nyöghette, mert tompának tetszett, mint a tegnap leváltott, már 3 hete használt (amúgy persze piros-fekete nyelű) borotvapengém. Jajj. A második félidőre aztán, mikor a kaposi rohamok alábbhagytak, kiegyenesedtünk hátul is, Boti feljavult és a régi formáját hozta, már csak a kihagyás alatt felgyülemlett agresszivitásból kéne visszanyesni, ha most majd nem akar egy 10 meccses pauzát benyelni. Lovresz is átállt sallangmentesre, Ignja is, így már ez a minimumprogram elégnek mutatkozott az elöl talált 2 gólunkkal a sikerhez. A meccs végére biztosítani érkező Tandiának örültünk, tizijének először nem, visszanézve felmentjük őt a vádak alól. Ha bemelegszik, ismét értékünk lesz. De en global, srácok, a Fradi ellen több kell hátul…!

Középpálya

Tegnap vereségünk kulcsa a középpálya volt – készültem írni gondolatban a szünetben. Aztán szerencsére minden megváltozottt, de az nem, hogy ez a csapatrészünk komoly lyukakkal küzd. Még mindig hiányzik a tartós megoldás a védekező-középpályás (valami magyar Jeremies vagy Makalele, de hogy mészölykálmánosan mondjam, haggynemennyek messzebbre, legalább egy Benjamin, Akassou, Vadócz jellegű egyén), illetve egy igazi karmester pozíciójára. És ha az e posztokat úgy-ahogy, vagy biztató potenciálokkal de még nem elégségesen betöltő 2 arc, Vécsei és a folyamatosan sérült-beteg Muflon hiányzik, akkor bizony kaller van a palacsintában, nem juharszirup vagy barackíz! Az első harapások után ez most is érezhető volt, még jó, hogy a második félidőben a Rossi által a palitésztára öntött egyszerű paradicsomszósz valahogy elfedte a korábban érzett rossz ízeket. (Elfedte, nem eltüntette.) Az utóbbi hetek nagy pozitív meglepetése, Hidi, sajnos nagyon fáradtan mozgott, lassú volt és tompa, cseréje jogos. Vérzik a szívem hogy ezt kell írom, a szerkesztőségben a legnagyobb drukkere vagyok, de csak nem jön a hosszabb távú kiegyensúlyozottan jó teljesítmény. Ennek ellenére én még mindig látok benne valamit. Nagy Geri a másik nagy kedvenc. És hasonló a helyzet. 2 éve, első tavaszán lámpalázas meccsek sora után Supka jegelte, majd újra elővette, s a szezon végére akkor már több, mint meggyőző volt a kép. Aztán másfél év sérülés, idén ismét kezdőcsapatig kúszás, viszont fékezett habzású önbizalommal. Ám gól a Loki ellen, na mi ez, ha nem áttörés-jel, ami ledobja a gátat a srácról? Erre tegnap légüres térben futkározva, egy nagyon alacsony hatásfokú produkció – tényleg mindent el tud fejelni, de kevés a pontosan és előre megjátszott labda, a nyert párharc. Ennek ellenére ne hagyjuk őt ki a kezdőből, ha megint kap rendesen bizalmat és csak kinöveszti azokat a vörös-fekete szőröst*k*ket, akkor lesznek itt még nagy pillanatok. Hiszem. Diarra barátunkról sokat nem tudok mondani, az MTK ellen felszolgált diabetik tökfőzit most megfejelte egy pirospaprika-mentes, túllisztezett rántással elkészített borsófőzelékkel, és a sót is kihagyta a kotyvalékból. Svájci első osztályú múlt? Lehet, csak behaluzta? Az első játékrész végén e csapatrészbe érkezett az indiszponátor Patya helyére Gege, és első 15 perce rá is ment a bemelegedésre. Gege, neked kéne ma a csodacserének lenni de ez kevés lesz, szomorkodtunk a pálya szélén, aztán a második félidőre ha nem is régi csúcsát, de az utóbbi 1-2 év használhatóbb verzióit azért megközelítette emberünk. Borzalmas emelgetések mellett, ha kicsit higgadtan megállította a labdát, abból jó megjátszások is születtek, még egy komolyabb szerelése is volt. Nem mondhatjuk, hogy nem keresem a pozitívumokat. Hanta beharangjára reagálva viszont nem kaptunk választ a fő kínzó kérdésre, sem negatív, sem pozitív irányban. Engem az győzne meg ha mondjuk kedden, végre egy igazán éles meccsen látnánk viszont a rég várt, és 2011 tavaszán és ősz végén azért nyomokban feltűnő Gegét. És akkor a táborból sem a kórusban szidás fogja fogadni a pályára lépését.

Csatársor

Déllel nem tudom mi történt. Remek őszét olyan tavasz követte, ami a 2011-es kín-őszvéget idézi. Tegnap idei tavaszi mélypontját hozta, egy jogos lecseréléssel megkoronázva. Lanza ellenben egyre jobb az utóbbi időben, és bár mezőnyben a Loki ellen, vagy a Hungária körúton sokkal hasznosabb volt, tegnap inkább vert egy pazar szabadrúgásgólt, és asszem ez a leosztás így mindünknek jobban tetszett. Ahogy elnéztem, leginkább neki, de a csapattársak is rendesen simogatták a Tóth Iván 2007-es fejbúbjáról lízingelt, a lanza-i búrára feloktrojált mosómedveprémet. Csámi Krisztián Hervé pedig egyre magabiztosabb, már a válogatottba vízionálja magát, ami kezdőnkbe meg háthogyne, kár, hogy az évekkel egyre labdabutább szegényke. Ő tényleg a supkai receptre remek megoldás: labdát kap, rohan, esik, tizi. De ne gondolkodjon. A Vlore elleni csodagólja egy nagy negatívumot hozott: ő és Rossi is elhitték, hogy Csámikánk a kispesti Arjen Robben. Nem, nem az! Mikor a tizihez odaállt, le is fagytam, szerencsére Hajdúch is, így nem lett baj. De mezőnyben, összjátékhoz nem elég a csöppnyi Tchami. Még. (Még? Már?). A csereként a szünetben beálló Bobál remekül nyitott, 3 jó elfutás, ebből egy ziccer, fiatalos parával ki is hagyva, így kezdett anno Vólent és Vécsei is, én úgy érzem, Bobál Geri a második iskolát fogja kijárni, és ebben nagyon sok örömünk lesz még – ha nem adjuk őt el idő előtt. Persze a végére elszürkült, de ez most kit érdekel, jöjjön még több fiatal srác, jók ezek a gyerekek, jól mozognak, csak bátorságot, kurázsit kell beléjük oltani meg még 20 kiló izmot, és lesz vállalható Kispestünk, vállalható és rajongható.

Kispad

Taljánunk rotál, variál, hibázgat és nagyokat húz. Igazi őrült olasz. Tegnap a félidőben jól regulázta meg a csapatot, persze kellett a Prukner tanár által a sajtószobában említett kaposi holtpont, és a szerencse (Lanza kapufás gólja, a kihagyott zöld-fehér büntető), illetve a rövid Rákóczi-kispad együttállása is. De akkor is. Cseréi megint tetszettek, Bobálnak ad lehetőséget, a 2 védekezőbb középpályás helyett meghúzza a támadó Gege bevetését, mikor kellett. Csak az a félszavas elejtése a sajtótájon, hogy Zsivány, mint kulcsember, hiányzott nagyon, hervasztotta le az idült mosolyt az arcomról. De hát senki sem tökéletes.

* * *

A kedd viszont lehetne az. Például azáltal, hogy amint arra egyik útitársunk, az 1909 blog egyik törzsszerzője rámutatott: „azért csak halkan mondom hogy idén csak zöld-fehér csapatok ellen győztünk„. No igen. Folytassátok a sormintát kedden is, srácok! Ránk fér a siker!

A beharangozóban még arról írtam, hogy mennyire, de mennyire szerencsétlenek vagyunk, erre jött egy meccs, amikor minden történt ahogy, miközben okosabbak egyáltalán nem lettünk. Illetve mégis, de arra majd valahol a végén térünk ki.

Pölöskey ugyebár betalált – fejesből. Négyen lesen voltak, ő pont nem, Zsivány és Alcibiade beragadt, ha lehet ilyet mondani, közöttük robbant be, és oldotta meg vállalható mozdulattal azt, amit egy csatártól elvár a csapatutasítás. Megmondtam előre, hogy még ő is képes lehet gólt szerezni ellenünk? Ugye?

Coulibaly, Sidibe nem, kisegítette őket Ignja egy zavaróan szerencsétlen mozdulattal az ötösön belül. Ilyet mondjuk nem csinál tisztességes belsővédő, hanem helyette kinéz magának egy üres szektort a lelátón, és odabikázza valahogy. Nem jött össze, de azért duricázásról sem beszélhetünk.

Nekünk kipattant Lanza lövése, pont Nagy Geri elé, aki köszönte szépen és belőtte első gólját az NB I-ben. Hatalmas az öröm, nagy érteke ő a csapatnak, kellett már egy ideje ez a gól. Hosszú hónapokig sérült volt, és mire visszatért, a játékrendszerünkből szinte eltűnt a posztja, újra magára kellett találnia. Egy három középpályásos rendszerben képesek vagyunk félteni a törékeny termetét. Nincs miért, alakulás van részéről.

Aztán Lanza kiharcolta a büntetőt is. A sportlap szöveges tudósításával ellentétben (Farkas Ádám – Apróbb hibáktól eltekintve sokáig magabiztosan vezette a mérkőzést. A kiállítás és a tizenegyes jogos volt, […]) nekünk vannak kétségeink. Kontakt nyilván volt, de nem több, mint két kapaszkodó között a tömött hetes buszon. Ettől még nem kell rámenni az Aranykoszorús Dombi Tibor-emlékplakett horpasztó Inzaghikkal szegélyezett középkeresztjére. Megadták, a spori lelke rajta, Martínez pedig bevágta.

Mondjuk a rúgás előtti közjáték legalább érdekes volt.Lanza vállalta volna, mi pedig rettegtünk a lelátón egészen addig, amíg Martínez oda nem állt, hogy a rettegés egy más szintre lépjen – ismerve az elmúlt években tapasztalt hatékonyságunkat e téren. Lanza láthatóan rossz néven vette a dolgokat, oda sem nézett amikor Leandro – bakker, milyen mozdulattal, milyen erősséggel és hova? – elvégezte. 2-2, ez minimum benne volt a meccsben.

Ahogy akár a 3-2 is, és ismét Lanza. Kapufa a 90. percben, oltári pech, de ha úgy nézzük, akkor az öngóllal együtt nagyjából kiteszik a megadott tizenegyest. Legyen döntetlen, Fortuna kisasszony, ebben kiegyezhetünk? Legközelebb majd törleszthetsz.

Vagy inkább mégsem? Lehetett volna több, mondjuk két ponttal? A második félidőben volt olyan negyedóra, amikor a Nagy Geri, Holender, Vécsei középpálya volt fent nálunk, középcsatárban Bobállal. A kispesti jövő a kispesti jelenben. És hiába egy ezerszer bizonyított Cica, Mészáros, Coulibaly, Máté Péter, Korhut, Ramos a túloldalon, minimum egyenrangúak voltunk a tavaly még veretlenül bajnok Lokival. Alig néhány NB I-es meccsel a hátuk mögött, többen bőven húsz alatt, mindannyiuk legnagyobb épülésére. Szeretem őket, és lehet szeretni ezt a csapatot.

… és akkor ki kellett mennem a mosdóba, és megláttam a Szuribával beszélgető Supka Attilát. Ajjaj! Ha Szuribá a régi Szuribá, akkor Supka lehet az új Szuribá, aki ha valami van, vagy éppen nincs, akkor bármikor beugorhat. Hogy aztán újra felejtősek legyenek a mostanság megismert akadémisták? Még mit nem! Attila szeretünk, neked köszönhetjük az elmúlt évek legnagyobb sikereit, de ez már nem a te csapatod, ezzel félő, te nem tudnál mit kezdeni. Bármikor szívesen látunk, a Honvéd történelmének része vagy, örülünk, hogy te is ugyanott érzed otthon magad, ahol mi, és reméljük, sűrűn látunk majd barátilag (ahogy most is bárkivel leálltál néhány kedélyes szót váltani), de ezúttal nem a csapat élén.

Mert az van, hogy én bizony férfiasan bevallom, szeretem Rossit, mert azt teszi, amit elvárok ennek a Honvédnak az edzőjétől. Sokszor nem értek vele egyet, de ahogy pörgeti, rotálja a játékosokat, ahogy nyomatja az akadémistákat, ahogy senkivel sem kivételezik, ahogy megél egy mérkőzést, és az egész így együtt, ez kell nekem, ez kell most – ennyi év után – a kis lelkemnek. Őszintén lesz*rom az eredményességet, a tabellát, majd jövőre visszatérünk rá, most más feladataink vannak.

Ne szépítsük, mert mindenki látja, inkább mondjuk ki nyíltan: vannak dolgok, ahol megérett, vagy érésközelien zöld a váltás.

1. Ezerszer leírtuk, és tartjuk, Gege volt néhány éve az, akiről elhittem, tudnék érte lelkesedni akár éveken át, és akiben az egyik legnagyobbat kellett csalódnom. Az MTK ellen, ahogy hatvan métert sprintelt, majd utolsó emberként szerelt, az valamit megcsillantott a régi szép időkből, de ez 2013-ban kevés. Ha nincs a pályán, a csapat is más, gyorsabb, talán pontosabb is, igaz, kevesebb a remek utolsó passz, de azok is megjönnek majd, ha nem kell mindig egy embert keresnünk minden labdával. Lanza, Vécsei ugyanúgy alkalmas lehet erre, néha (vagy annál valamivel többször) nekik is ugyanúgy lehetnek rossz meccseik, és bár az olasz lép a nyáron, Báló velünk marad, felépíthető, benne ugyanúgy megvan minden, amit keresünk 2007 óta. Ha pedig nem, jön majd Lőriznczy, vagy valaki, akinek még a nevét sem tudjuk, de az akadémia futószalagja majd úgyis felküldi a nagycsapat közelébe.
2. Lovric bármennyire is szerelem, el kell felejteni lassan, hogy szent tehénként kezeljük a védelemben. Ivan már rég nem az, ami volt az érkezése utáni első félévben (sorra fejelte a gólokat), vagy az azt követő évben (tanári védőmunka). Lomha, a labdái hosszúak, és többségében feleslegesek előre. Egyszerűen vannak nála jobbak, vagy ha még nem is egyértelműen jobbak, de mindenképp nagyobb potenciált képviselők. Ennek a félévnek rá kell mennie, hogy megtaláljuk az utódját, aki mögött/mellett Ivan lesz a mindig bevethető tapasztalat.
3. Hidi kiharcolta, hogy tőlem megkapja az újabb néhány hónapot a bizonyításra. Soha senkinek nem tudtam ennyiszer odaadni, de az utóbbi hetek alapján Patriknak mindenképp kijár. Remélem ez most már tényleg az utolsó lesz, és vagy beáll erre a pályára, vagy hagyjuk, váljunk el békében, érdemei elismerése mellett. Szurkolok. (Vajon ahhoz, hogy Hidit újra felfedezzük magunknak mennyit tett hozzá az utóbbi időben erősen harmatos Marshal Mufi?)
4. Délczeg. A magyar Giroud. Egyszerűen érthetetlen, hogy hogyan lőhet tíz gól körül egy bajnokságban, ha mindig csak a szögletzászló körül látjuk cselezgetni. Vadkutya, a remek Útwenger-blogger az ilyen játékosokra használja a mezőnycsatár szót, ami valljuk be, iszonyatosan találó. Dél szerel a saját ötösünkön, harcol a középpályán, kibrusztol bármit, csak épp a kapu felé indul el ritkán. Tavaly Szuribá is elbeszélgetett vele, mert látszik benne valami, amit akár ki is lehetne hozni, csak épp mennyi időt szeretnénk még erre rászánni, különösen úgy, hogy a seggében ott egy Bobál, egy Vernes, de akár egy Erdélyi, Daru Bence, vagy a Kazincbarcikán lébecoló- és lehet, örök ígéret maradó – Vólent? És akkor még Holenderről, Nagy Mihály Krisztiánról nem is beszéltünk, de ők inkább a széleken érzik jól magukat.
5. Tchami, Csáminnyó, az albángyilkos futógép. Kameruni válogatott lett a Honvéd padjáról, vagyis ha akarjuk, nézhetjük úgy is, ennyire erősek vagyunk, de az igazság sajnos valahol máshol lesz, ha egyáltalán megtaláljuk valaha. Egyszerűen az van, más időket élünk, ma már kevés az Abassal duóban fémjelezte futószárnyuk, hogy mennek meszes módjára, majd esnek (tizenegyes), vagy lőnek, beadnak, de elképesztően rossz hatásfokkal, viszont kellően sokszor ahhoz, hogy helyzet legyen némelyikből. Mostanában inkább játékunk van, vagy valami ahhoz hasonló, a széleken inkább látunk szívesen egy alkotni tudó Lanzafamét, Holendert, Vernest, (vagy NMK-t, ha visszahozzuk nyáron) akik ugyan sebességben egy teljesen más szintet jelentenek, ellenben játéktudásukkal bőven ellensúlyozzák a fennálló deficitet. Tchamikám, valamit nagyon gyorsan villantani kellene, különben jöhet – az addigra már annyira fájdalmasnak sem nevezhető – nyári búcsú.
6. Utolsónak hagytam direkt Zivanovicot, akit a legnehezebb megítélni az egész eresztésből. Ősszel a Videoton, a Paks ellen parádézott, gólokat lőtt, a szokásos hajtása eredményességgel, jó játékkal párosult, azóta viszont keresi a helyét. Igaz, a helyzete sem könnyű. Nyáron, Siófokon még a támadósor szélén kezdett, majd hátraszorult a középpályára, hogy idény végére bal-, most pedig jobbhátvédben alkosson valami piramidálisan felejthetőt. Ha van a játékrendszerünknek igazán vesztese, akkor az mindenképp Zsivány kell legyen. Egyszerűen ugyanaz van vele, csak negatív irányból, mint Nagy Gerivel: nincs igazán a pályán olyan poszt, amit ő játszani tudna, ahol a leghasznosabb lenne,miközben bárhova máshova állítva szenved, rossz.

Ki kellene mondani, elköteleztük magunkat hosszútávon egy játékrendszer mellett, ami pedig a 4-3-3 egy helyi adaptációja, és innentől ehhez igazolni játékosokat, posztokra, szerepekre nevelni, tartós fazont adni a Honvédnak. Legyünk újra egy határozott stílus a bajnokságban, és aki ehhez patent, az jöjjön, maradjon, aki viszont nem, arra semmi szükségünk. Csak azért, hogy többen legyünk, felesleges a keretben tartani alkalmatlan, de máshol jó teljesítményre képes játékosokat.

Rossi elindult egy úton, amihez egyelőre ragaszkodik, nem tántorítja el egy-egy sikertelen mérkőzés, mert hisz magában, és hisz az általa elképzeltekben. Új csapatot kezdett építeni, keresi az adott posztokra legmegfelelőbb játékosokat, miközben szem előtt tartja, hogy hamarosan ezeket a posztokat saját nevelésűekkel is fel lehet tölteni, az eredményesség fenntartása, sőt, talán fokozása mellett.

Ez jó.

A Loki ellen ebből láthattunk egy gyönyörű keresztmetszetet. Láttuk magunkat újra Gege nélkül, hazai eresztés középpályával, láttuk Délczeget a kezdeti kapura veszélyes játék után besülni, láttuk Zsiványt szenvedni, láttuk Lovricot csúnyán átlagosnak, Tchamit kevésnek, miközben Nagy Geri – ha el is tűnt negyedórákra – hozta az elvártat, Holender, Bobál jól szált be, Vécsei közepes játékkal se rosszabb bárkinél a magyar mezőnyben a saját posztján, Hidi pedig a fene tudja, de szeretnénk szeretni.

A rossz, vagy átlagos tempóban pörgő Debrecen szintjén már ott vagyunk, és bőven vannak további tartalékaink. Unom már, de ezredszer is idekaparom, a jövő a miénk kell legyen, mert nem lehet másként. Már rég nem reménykedünk a fiataljainkban, már láttuk őket kiélezett szituációkban, és nem buktak el. A10, 20, 30 csereként kapott percek meghozták az eredményüket, szépen, csendben, de fokozatosan kezdik átvenni a hatalmat.

Nem voltam tehát bánatos a 2-2 után. Lehetett volna benne több, igen, de akár kevesebb is. Most legyen elég ennyi, inkább örülök a minden egyébnek, és remélem Rossi megkapja a lehetőséget, hogy nyáron újra átszabhassa a csapatot, szabad(abb) kezet kapva, lássuk, mit hoz ki belőle jövőre.

Egy-két éven belül ott lehetünk. És ahogy egy MTK képes volt a gazdag csapatok között bajnokságot, kupát nyerni, úgy talán nekünk is összejön valami (leesik némi maradék az előre felosztott asztalról). Önerőből, kispesti játékosokkal, saját stílust játszva, újra markáns Kispestként, újra ott, ahová tartoznunk kell: az élmezőnyben.

Kösz, Loki, újfent megerősítettél a hitemben.

fotó: babar @ 1909foto.hu

A húsvéti programtorlódás és egyéb, most nem részletezett kifogások következtében némi késéssel, de jövünk a megszokott értékeléssel a szombati fiaskóról, aminek -csakúgy, mint ősszel- már megint nem így kellett volna történnie.

Egy igazságos, vagy legalábbis vörös-fekete színű világban a szombati meccset 3:1-re behúztuk volna, de hogy nem így lett, azért a kezünket a szívünkre téve azért nem csak a Sorsot hívhatjuk tetemre. A helyzetek azért vannak, hogy berúgják őket, mondogatja a vállunkon üldögélő, „Közhely a mindenem” pólót viselő plüss Puhl-bábu, és basszus, igaza van.

 

 

Kapu

Szabi először állt szerződéshosszabbítását követően a gólvonal elé, és e nagyszerű tényt az MTK is megünnepelte: mindössze egy lövést adtak le a kapujára. Igaz, abból gól lett. A másik két 100%-os ziccert Tischler Patrik nagyvonalúan elhibázta, ezzel kívánva boldog éveket gitárvirtuóz cerberusunknak Kispesten. Ezt most mi is megtesszük, a kisördög mindössze a gól kapcsán agyal azon, hogy ez azért fogható lett volna-e avagy sem, de nagyon nem rágódunk, mert ilyenkor szokott Kemenes egy 10/10-es meccset hozni legközelebb, a Loki ellen. Erre pedig szükség is lesz, legalább annyira, mint egy jó ‘tallica lemezre 2014-ben.

Védelem

Rossi maestro bizony megint variált a találkozó előtt, a biztos kezdő Lovrics pl. csak nagykabátban álldogált a VIP szektor bejáratánál. Kérdésemre, hogy sérült, vagy eltiltott, szomorúan csóválta fejét, hogy egyik se, majd rejtélyes mosollyal válaszolt az „akkor miért nem kezdesz” kérdésre. A helyére mindenesetre a máskor balhátvédként khm… hát nem igazán brillírozó Alcibiade került, aki hozott egy nagy büdös átlagteljesítményt szombaton, fölös sárga lappal, és bosszantó hibákkal az első játékrészben. Szerepeltetése nem volt egy nagy ötlet. Dettó Zsivanovicsé. A délszláv láthatatlan ember szombaton sem találkozott sokat a labdával, és pápai antibalhátvéd-játéka után ismét bizonyította, hogyha már játszatni kell őt, akkor inkább a középpályán alibizzen, de védőnek (is) kevés. A pozitív oldalán áll a serpenyőnek viszont Ignja, aki lassan hosszú évekre emlékezetes kis középső védőnkké növi ki magát, hátul biztosan és keményen takarít, róla nem is nagyon fordultak le a kékek, elöl pedig szögleteknél veszélyes, ha lecsúszik az ágyúzása az első félidőben, most övé lenne az ezüstözött Plókaibajusz-díj. A második 45 percben persze az is látszott, hogy amikor kreatívan kéne előre menni, ott megáll a tudomány, hajmeresztő előreívelései nem sok veszélyt jelentettek Hegedűs kapujára, nem úgy az ezekből induló kontrák a miénkre… A Király a jobbhátvéd poszton üdítő meglepetés volt, nem először. Bár fizikailag gyenge, viszont gyors, és a legkevésbé labdabuta afrónk Diaby után. Ami veszélyes támadásunk volt, abban az ő megindulásai rendre ott szerepeltek startfaktorként. Ügyes volt, kicsi. (Kiegészítő infó: a derék Uralkodót kezdetben, még ősszel gyakran cinkelő Faterom is rászólt egy bőszen kispestafrikázó ősz MTK szurkerre, hogy szálljon le a csöpp Kingről, mi ez, ha nem sikersztori a kis jobbszelesnek?).

Összességében vegyes volt tehát a védelem teljesítménye a későtéli szombaton, és ez épp elég volt az egy darab MTK gól összehozásához – kár.

Középpálya

A kép itt is vegyes, csalódások és meglepetések váltakoztak. Kezdjük a pozitívumokkal. Hidi Patrik. Önbizalomtól duzzadó múltheti nyilatkozatát még meglepve olvastam a hivatalos weboldalunkon, de szombaton bizonyított a srác, végre úgy játszva, amit mindig várok-várunk tőle és aminek a reményében én még kitartottam a védelme mellett szemben a szerkesztőségi kollegákkal. Egy rossz hátrapassza volt ugyan, pont mikor a legjobban dicsértem, de ezt leszámítva kemény, de szabályos odalépések, határozott játék és jól megjátszott labdák. Az új frizura végre meghozza a rég várt Hidi beérést? Ne kiabáljuk el, de ez a szombat biztató volt. Csakúgy, mint Ivancsicsnál, akinek ismét jót tett az egymeccses jegelés, és amíg bírta szuflával (kb a 50.-60. percig), addig meglepően sokat mozgott, Lanzának tett egy remek labdát, volt egy jó lövése és egy hatalmas szerelése visszafutva -ilyet is utoljára 2007-ben láttunk tőle. Valahogy így kéne továbbra is, és ezzel a rugótechnikával ami neki van nem csak a szögletek felét jól betenni… Negatívum ezzel szemben a nagy kedvenc Vécsei, aki fáradtnak és kókadtnak tetszett, mint Gedeon liba szárnya. A rövid passzai nem jöttek be, a hosszúak hiányoztak ezúttal. S bár a borzalmas kezdő 20 perce után összekapta magát, cseréje sajnos jogos volt. A csapat tragédiája viszont, hogy nincs kraftos helyettes, mert hiába szállt be nagy svunggal Diarra, egy kemény belépőt követően, amit ő osztott ki, hamar beszürkült a szokásos diabetikus tökfőzelék-szintjére, és ezzel nem tudott sok pluszt adni a csapatnak. És negatívum a rég várt mufloni visszatérés is. Marshal olyan volt, mint első 3 kispesti meccsén: lassú, életlen és gyáva, nem ismertünk rá a sérülései előtt már-már Akassou-sodó Mufira. Reméljük gyorsan revitalizálja magát, mert tegnap ez az alapszűrőmunka és az állandó biztonsági hátrapasszok egy megnyerni akart meccsen borzalmasan kevésnek bizonyultak. Szintén e szekcióba érkezett Ivancsics helyére irányítani Vernes Ricsi, aki aztán hamar előrekalandozott az igazi posztjára, láthatóan a közönség biztatásától felspannoltan, ám a rossz minőségű gyep által meghiúsított elfutásainak kudarca hamar agresszivításba fordította a pozitív lelkességet, amolyan kispesti bosszúálló angyallá transzformálva a fiatal csatárt. Előbb kivégezte Hegedűs kapus vállát, majd saját magát Rafa Wolfe homlokán. Mielőbbi gyógyulást kívánunk, Ricsi,mert a góljaid és az agilitásod hiányozni fog a következő hetek rangadóin.

Csatársor

Lanzafame eddigi legjobbját nyújtotta a Paks meccs mellett, mióta Kispesten van, igazi csatárjátékot láthattunk tőle, kapott labdáit 90%-ban meg tudta tartani/játszani és tényleg állandó veszélyt jelentett az MTK védelem oszlopai közepette kígyózva. Jó lenne már egy gólt is látni tőle, no meg azt, hogy ha 60 perc alatt nem jön össze semmi akkor nem megy el a játékkedve, mint egy csúcsformás Sasunak 2001 tavaszán. Délczegről sajna most nem tudok sok jót írni, rég látott gyenge meccse volt a szombati, rossz döntésekkel, lassú gondolkodással és kapura nézve antiveszélyességi faktorral. Nálam már cserére érett, pedig idén az egyik kedvencem a keretből, Rossi mégis fennhagyta. Nem tudott sok vizet zavarni. A Marshalt váltó Holender ebbe a csapatrészbe szállt be, 10-15 percre, így alig melegedhetett be, vesztes meccsen ez általában nem elég egy fiatalnak a megváltáshoz (nem mindenki Beliczky, ha már az MTK-pályán járunk…), neki sem volt az. Mozgása ennek ellenére ígéretes volt, nem egy Lóczi Robi/Lantos/Bojtor vonal ha értitek, mire gondolok. Persze, hogy értitek.

Kispad

A Mister ismét experimentális oldalának engedett a pénteki spagettivacsora fölött, mikor összerakta a szombati kezdőt, kísérletezése viszont ezúttal kevéssé vált be. A váltások sem jöttek időben, és ő is érezhette, hogy kicsit eltoltuk ezt a meccset, és ismét verhető lett volna az MTK, mint ősszel – ezért is volt a meccs végén az amúgy jogos, de semmit nem számító kitörés a hosszabbítás rövidsége ellen, és magán a sajtótájon, miután előbb magában hőbörgött olaszul a sarokban, majd újságírói kérdésre kifejtette, hogy nonszensz volt a 4 perc ráadás, ha maga az ápolás volt ezen belül 5  minuta időtartamú, azért rögvest hozzátette: ha vasárnap reggelig játszunk is, akkor sem lövünk gólt az ihletett formában védő Hegedűsnek. Habókos talján – mindig hőzöng egy sort, majd azért csak értékel egy higgadt verziót is. Nem igazodok ki rajta.

* * *

Mint ahogy ezen az idényen sem – ezért bízom benne, hogy az MTK-roller után vagy a Lokit, vagy a zöld arch enemy-t azért elkapjuk. Logikusan nézve nincs sok esély, és látjuk mit hozott megint az optimista tippem. Most csak annyival zárok tehát: meglátjuk…

Fotó: lovi (1909foto.hu).

Ez most iszonyatosan kellett.

A Videoton nem volt jobb nálunk néggyel, ellenben lőtt négy csodálatos gólt. Kiskokóét én is megtapsoltam. A Paksnál mi sem voltunk jobbak hárommal, mégis lőttünk három szép gólt – négy, legfeljebb öt valamirevaló helyzetből.

Ilyen a futball.

Rossinak igaza van. Rossi knows. Hetek óta hajtogatja, ha berúgjuk a helyzeteinket, nincs semmi gond. Kösz, mister, ezt eddig is tudtuk, ehhez nem kell a hűdenagy tudományod, talán még a magyar pro-képzésben is része a tananyagnak, ha a valaki addig nem jött volna rá magától.

Ellenben nem lehet vele vitatkozni, ha úgy nézzük, hogy idén a kupában és a bajnokságban lejátszottunk négy meccset, és mindig az nyert, aki a kevés helyzetéből sokat be tudott rúgni. Ez egy ilyen év. Amíg mi büntetőt hibázunk, addig a Győr büntet. Ha három ziccerből nem fogjuk meg egy meccs elejét, akkor a Videoton bedarál.

Felejtsük el a Supka-érát, új idők járnak Kispesten. Akkor elég volt két rohamnéger a szélre, egy-két támadó előre, szétfutottunk minden ellenfelet, ráadásul sokszor, így lett sok helyzetecskénk, amikből néhányat tudtunk értékesíteni. Az alacsonyan tartott hatásfok szerencsére kiegészült a szabálytalanság intézményével, mert ahol sebeség van, ott esés is szokott lenni, Danilo pedig nem hibázott.

A kontra ellenben megmaradt. Kissé kombinatívabbak lettünk, inkább játszunk előre, néhány húzásból ugyanott akarunk lenni, de az esetlegességet felváltotta valami más. Diarra milyen keresztlabdát adott a második gól előtt Vécseinek? Vagy Lanza Vernesnek? Ott voltunk, ahol kell, úgy érkezett, ahogy kell, oda került, ahol gól. Ennyire egyszerű.

Mindez persze kevés, ha nincs mögötte munka. Ezt a Honvédot jelenleg nem lehet lefocizni Magyarországon! Megverni meg lehet, de lefocizni nem. Bizonyítottunk emberhátrányban, bizonyítottunk sérülésektől, eltiltásoktól tizedelve, és bizonyítunk folyamatosan.

Szivicsnek is igaza van. A Paks ugyanaz a Paks, amelyik egy hete hatot gurított az Újpestnek. Mi azt a Paksot is elvertük ma, miközben a Paks kikapott egy olyan csapattól, amelyik 2013-ban öt tétmeccsen maradt nyeretlen.

A futball ilyen is.

Háromból háromszor betoltuk ugyanoda. Szegény Németh Gabi csak negyedikre értette meg a dolgot – Lanza pechjére. (Amúgy a másodikban megvolt, ahogy kifelé dőlve, a védő mögül ballal még felteszi a pipába? Lehet egy sarok jobb lett volna, Holender ott állt mögötte, de akkoris, a mozdulat parádés volt.) Siftert végül lekapták, kevés volt ő Vécsei és Vernes ellen.ha k

Tetszett a csapat. Vécseit, Ignját, MaxiKinget, Diarrát mindenképp ki kell emelni, Szabinak volt bravújra is, Alcibiade kezdi megmutatni, hogy miért tudunk hinni benne, Lovric régi önmagához hasonlót idézett, Vernesről kiderült, tud akár átlagos is lenni, de nála ez az átlagos szint valamivel a mezőny felett van. A másik véglet Lanza, aki sok labdát elszórt, de ha kellett, visszazárt jobbhátvédbe is az előlragadt King helyén, féltek tőle a paksiak, voltak szép megmozdulásai, de tud ő ennél jóval többet is. Vagy Zsivány. Hajtott becsülettel, de ha neki ennyi a vége, akkor nem jósolunk nagy jövőt a csapatban maradásra. Diaby, amíg a pályán volt, szanaszét szopatta Égert és Fiolát. Gyorsabb, agilisabb, parazitább a posztján, mint Délczeg. Vagyis más. Martínez, Nagy Geri, Holender jól szállt be, utóbbi megilletődés nélkül lehozta debütjére kapott csaknem fél órát.

És akkor Gege. Nem lehet ugyebár kikerülni, hogy a kényszerű hiányzók (Tandia, Baráth, Délczeg, Marshal, Hidi) mellett az ősz egy másik alapembere is kihagyta a meccset. Illetve nem, mert ötükkel ellentétben végig ott volt a padon, de egy pillanatra sem éreztük, hogy szükség lenne rá a pályán. Ezt a Paksot statikus játékkal nem lehetett volna elverni. Egy Éger még mindig egy Éger, Gegére neki van ellenszere. Viszont Gegének nincs játéka erre pörgős kontrafocira. (Akkor a kérdés: van két játékunk?)

Szóval ez a meccs most iszonyatosan kellett a kis lelkelmnek. Vasárnap Fradi, aztán MTK, majd Debrecen. Múlt héten még attól paráztunk, áprilisig pontunk sem lesz, hiába nem vagyunk annyira rosszak. Bizakodók tudtunk lenni, de az is tud kevés lenni, ha közben jönnek a sorozatos zakók.

Kellemes péntek délután volt, kellemes idő, kellemes társaság, jó beszélgetések a kocsiban, hangulatos szurkolás, idegbajos Rossi, három akadémista-gól. Mi kellene több?

talán egy halászlé, ami most elmaradt

fotó: NSO / Szabó Miklós

A múlt heti gyötrelmek után e hét szombaton ismét az önkéntes végtagelfagyasztás kétes élvezeti értékű tevékenységének hódoltak Puskás Ferenc egykori klubjának szurkolói, ezúttal pontosan annak a csapatnak a vendégeként, amelyik az említett kispesti legenda nevének és élettörténetének kisajátítása és sajátosan értelmezett átírása révén került a magyar össz-szurkolói véleménynyilvánítások kereszttüzébe.

Felcsútra látogattunk tehát egy szörnyen hideg és szörnyen szürke szombaton, megcsodálhattunk a finoman szólva is eklektikus fejlettségi állapotokat tükröző és építészeti stílusokat ötvöző akadémiai sporttelepet (a kocsibejárat melletti disznóól- vagy sufniszerű képződmények érdekes ellenpontjait adják a megposszant makoveczináizmust tükröző főépületnek), melegedhettünk a két, novoszibirszki hétköznapokat idéző félidő között a büfében, majd lógó orral hazaindulhattunk, hisz a játék és elképzelés mellett a gólok is a hiánycikkek kategóriájába tartoznak nálunk továbbra is – ami felkészülési start ide vagy oda, kezd kellemetlen lenni.

 

 

Pánikra, legalábbis súlyosabb frászkitörésre persze még nincs ok, s a szombat délelőtti matinénak a felcsúti jelenésünk megtekintését választó drukekrkollegák között sem ütötte fel a fejét vészesebb protest. Persze valahol annyira nem is vidám ez, hogy egy botrányosan mellékalibrált Odia passz vagy védelmi Lovresz-szerencsétlenkedés kapcsán csak csöndesen mosolyog (keserűen) a bajsza alatt a publikum… Persze értékelhetjük is a vonneguti vagy vojnovicsi fekete humor ilyetén megnyilvánulásait is a szurkolói lelkekben – mindkét szerző erősen ajánlott a szarkazmusra sajnos fogékonnyá vált kispesti drukkerközegnek. Gyanítom ha nálunk születnek, mindkét művész kispester lett volna a szívében.

Annyi biztos, a hozzáállásunkon és pikírt modorunkon nem sokat javított az időjárási helyzet sem. Ugyan tiszta nap köszöntött ránk, ám az elmúlt hetek méretesebb dunántúli hóáldásainak eredményeként a sporttelepet nagy erőkkel és nagy rétegben beborító fagyott hótakaró felszínközeli hőcsökkentő hatása bizony erősen érződött, a meccsnek helyet adó Hidegkuti pálya (egy újabb őshonos ‘csúti legenda lehetett ő is, gondolom) melletti hőjelző -2 fokos kiírásánál bizony jó néhány fokkal hűvösebbet jelzett a saját szervezetünk. Nem lehet irigyelni tehát a csapatot sem, akiknek bizony nem lehetett leányálom ebben a szárazjégben tolni a futballjátékot.

Sajnos, mint arra fentebb már utaltunk, sok élvezeti faktort nem hordozott magában a 90 perc, melynek így csúcspontja pont a forró teát nyújtó szünet volt a szendvics- és filteres teakészletét látva max 10 lézengő helyiérdekű szurkerre berendezkedett büfében. A bárpult melletti kis vitrin pedig olyan természetességgel kínálta a Puskás Öcsi bácsi képével díszített relikviákat, illetve az Aranycsapat-ihletettségű gadget-eket (köztük a címkép ízlésficamos outfitű, 5 rugós cuveé-je), hogy bizony át is kellett gondolni, hol is vagyunk, a ma már a legenda nevét viselő ex-Népstadionban, a Bozsikban, egy kispesti múzeumban, vagy a Real egy edzőközpontjában, esetleg a Pana baráti körének főhadiszállásán? Melbourne-ben? Jaaa, Felcsúton. Hát igen.

Akit a csapatból dicsérhetünk, az a végre a gólvonalra visszatérő Kemenes Szabi, aki kapott is egy kis kórust a tábortól, a hátul ismét magabiztos Ignja, a becsülettel robotoló, ám kissé belassultnak tetsző Lovrics, és… és kb. ennyi. A második félidei (majdnem) sorcserét követően az iparkodó, ám kissé félénk Nagy Geri, illetve a sokat dolgozó, ám még halovány hatékonyságú Tchami-Diaby duó emelhető ki. A kölcsönadás rémével demoralizált Fagyinál a lebegtetett hírek úgy látszik elérik hatásukat, ma nagyon felejthető volt a csöppnyi támadó (ennek ellenére elengedése a jelen keret ismeretében bizony bohóság lenne, t. szakvezetés.). Diarra továbbra is eséllyel pályázik a kispesti mezben elkövetett legkevesebb emlékezetes megmozdulásért járó ezüstözött Veledar Esad vándordíjra, a frissen igazolt marosvásárhelyi illetőségű román középsővédő-kollega, akit legutóbbi posztomban bőszen le-bjelkapótlékoztam, hát tényleg a derék a horvát bonviván használhatósági fokát és fordulékonyságát idézte a védelem tengelyében a második játékrészben. Ja és Leandro Martinez. Itt csak annyit kérek: az arcot felejtsük el, ennél még a most az ellenfélnél küszködő Zsolesz visszahozatala is jobb ötlet lenne. Hogy attól óvjon az ég? Hát ezért mondom…

A nézőtér (=a pálya fölötti betonsétány) kétszer élénkült meg csupán, elsőként mikor is egy epic hótaposóban feszítő helyi illetőségű senior súlyosarc előbb agresszív hangsúllyal Puskás-Puskásozva biztatni kezdte sajátjait, majd ordenáréba átmenve szekálta a bírót, amiért az lefújt nekünk két szabadrúgást. A második esetben egy meccsvégi szabadrúgásunkkor okozott derültséget, hogy a labda mögé Faggyas és Vernes állt, akiktől minimális számú kísérletet jegyezhettünk fel éles meccsen eddig pontrúgásból, azokat is inkább Vernestől, nos, most Fagyi lőtt –  az egyik sorfaltag térdébe, az ellentámadásból majdnem bekaptuk a második dugót is. Ennyi.

Hazafele a meleg kocsiban végre kiengedni kezdő végtagokkal már a jókedv is kezdett visszatérni, és örök optimista lózungjainkkal (majd a tétmeccseken, jó lesz ez, a többi csapat még szarabbul áll, nálunk legalább nincs csőd) valamelyest helyrebillentettük a kilendült Honvédkomfort-mutatónkat. Csak aztán nehogy márciusban pördüljön ki tengelyéből az említett Honvéd-inga, mert élesben már sok javítási lehetőségünk nem lesz.

Címkép: bor-bolt.hu.