Mastodon

Gólgazdag (ííííí de fájó szóvicc) mérkőzéssel lett vége annak, aminek vége kellett lennie

Bp. Honvéd – Paks 1-0 g: Gazdag

Pezsgőt!

Toppan be a kolléga a kocsmába, Pezsgőt! – mondja újra és hangosabban, Ünneplünk! – teszi hozzá mintegy magyarázkodásképp. Felesleges, ekkor már mindenki tudja, Eriknek felmondtak, a világ kicsit elindult a rendes meder felé. Ünneplünk.

Furcsa a szurkolói lélek. Alig pár hónapja visszafelé számoltuk a meccseket, hétről-hétre fohászkodtunk, rimánkodtunk, szorítottunk, ki-ki a maga módján, hogy legyen vége, legyünk bajnokok. Eltelt fél év, és újra visszafelé számoltuk a meccseket, és vártuk, mikor lesz vége a szenvedéseinknek. Azt nem tudjuk, mert nem tudhatjuk, hogy csak egy adott szenvedésnek lesz most vége, vagy találunk magunkon egy másik nyavaját, egyelőre csak a felszabadultságot érezzük, és ez jó.

Pezsgőt!

„Gólgazdag (ííííí de fájó szóvicc) mérkőzéssel lett vége annak, aminek vége kellett lennie” bővebben

Most akkor van edzőkérdés Kispesten, vagy nincs, mert nem ismerjük el, hogy benéztünk egy döntést?

Diósgyőr – Honvéd 2-1

  • 7 meccsen 5 pont a 21-ből – címvédőként.
  • 13 meccsen 22 kapott gól – tavaly 33/30.
  • Ami a kapunkra megy gól.
  • Hiába tartunk 21 lőtt gólnál, gyakorlatilag helyzetek, kidolgozott akciók nélküli meccseket játszunk, amit kapura lövünk, az a gól.
  • Három sárga-piros, két tucat sárga.
  • Értelmetlen cserék sorozata.
  • Ez így nem mehet tovább.

„Most akkor van edzőkérdés Kispesten, vagy nincs, mert nem ismerjük el, hogy benéztünk egy döntést?” bővebben

Napikispest 2016.03.24.

  • edzőkeringő // Március vége van, már illett beindulniuk a pletykáknak. A rangado.hu például egy ilyesmiről hallott a nyárra: Vignjevic Újpest -> Videoton; Horváth Feri Videoton -> Felcsút; Jarni Felcsút -> Eszék (Mészárostól Mészárosig).
  • Horváth András // 2019 nyaráig hosszabbított. (via honvedfc.hu)
    • kínzó kérdés // ez vajon Szabi távozását jelenti?
    • játékoskeringő // mivel ez az első szerződéses hír (a Jelenás pletyit nem számítva), így idén Horváthtal rajtolt a szokásos játékoskeringőt naplózó posztunk, ami máris elérhető a menüsávból.

Napikispest 2016.01.02.

  • Wittrédi // Még december 28-án elismerte a bama.hu oldalnak, hogy leült a Honvéddal tárgyalni.
    • Az NSO szerint a Mezőkövesd (Pinyő) is kinézte magának Wittrédit.
  • Délczeg // Szintén tavalyi anyag, ezúttal Zala megyéből: a zaol.hu megkereste Kocsárdi Gergelyt, a ZTE klubigazgatóját, hogy mi igaz a Délczeges pletykákból? A válasz negatív, mert Kocsárdival azt közölte a Honvéd, hogy már hetekkel korábban eladta a támadót.
  • a hiteles tájékoztatásról // Nem szeretnénk azt mondani, hogy Kocsárdi, a Kisvárda és Wittrédi hazudik, de ha szorosan olvassuk a honvedfc.hu anyagát, akkor nem lennénk most a helyükben.

Köszönjük a két remek találatot @A69W-nek.

  • edzőkeringő //

ILYEN EGYSZERŰEN NINCS!!+!!++%!%+ Csábi helyett Rossi!!+”!! Beszarok+”!”+!+%”+

csabi_in
Kösz mindent, Jocó, és nyugi, nem a te hibád ami történt

Itt meg mi a f*sz van? De most komolyan? Ezt írja a honvedfc.hu:

A mai napon a Budapest Honvéd FC szerződést bontott Csábi József vezetőedzővel. Az új vezetőedző Marco Rossi, az új pályaedző Cosimo Inguscio lett. A csapat hétfői tréningjét már Marco Rossi vezeti. Marco Rossi 2012 és 2014 között már volt a Honvéd vezetőedzője. Simon Miklós másodedző a Honvéd NB III-as csapatának lesz az edzője, Nagy István erőnléti edző és Tóth Iván kapusedző Marco Rossi munkáját segítik.

Csak röviden kommentálom, mert még fel kell fognom a dolgokat.

„ILYEN EGYSZERŰEN NINCS!!+!!++%!%+ Csábi helyett Rossi!!+”!! Beszarok+”!”+!+%”+” bővebben