Mastodon

Személyesen is meg lehet tekinteni szombat délelőtt a Vasas-Honvédot!

Ha ez nem lenne hír, akkor valamivel közelebb kerülnénk egy normális világhoz.

„Személyesen is meg lehet tekinteni szombat délelőtt a Vasas-Honvédot!” bővebben

Napikispest 2018.01.25.

  • akadémiai nevelések // 
    • Varga Márkó // az őszt az NB II-es Kazincbarcikánál töltötte kölcsönben, a tavaszt viszont már az NB III-as Füzesgyarmatnál fogja. (via bmsextra.hu)
    • Sundas // „(…) Anatolis-Alexis Sundas lesz a harmadik, aki tavasszal már nem lehet részese a piros-fehérek remélt sikereinek. A görög-román védő huzamosabb ideje sérült, nincs is remény arra, hogy a közeljövőben felépüljön, ezért közös megegyezéssel felbontották a szerzősét.” (ugyanonnan)
    • Csornij Áron // már régebben távozott tőlünk, és azóta a megye1 és az NB III között ingázik (ősszel játszott ellenünk a Gyöngyös-Honvéd kupameccsen), most azonban az NB II-es Siófok hívta próbajátékra. (via bfc-siofok.hu)
    • Szilvási Péter // Debrecenben nem kellett, Gyirmóton igen.
  • edzőmeccset játszott az MFA // vs SZAC 2-0
    • az összeállítás a Honvéd honlapján megjelentek szerint // Berla – Erdélyi, Horváth Cs., Russel, Gergényi – Dusan, Hegedűs M., Stoiaciovici – Herjeczki, Kabangu, Musza // cserék: Tomori, Kovács N., Nagy G., Bodrogi, Göbölyös, Király Á., Bíró Á., Gyöngyösi
    • amit megtudhatunk // Horváth Csanád és Erdélyi Botond még nálunk van; Russel, Dusan, Göbölyös, Musza és Tomori nem tudjuk ki; Gyöngyösi Krisztián pedig próbajátékon van itt a Budaörstől. (Göbölyös lehet, hogy a Dorogra kölcsönadott Göblyös?)

Napikispest 2018.01.23.

  • szombati edzőmeccs //
    • A Vasas közleménye szerint a Vasas-Honvéd edzőmeccs „NB I-es csapatok közötti mérkőzésnek” minősül, és mivel a Vasas műfüvese nincs engedélyeztetve az NB I-re (jogos, 2015 februárjában még NB II-es volt a Vasas, amikor legutóbb ott játszottunk – és nézhettünk gond nélkül), így futni kell egy kört a rendőrségnél, katasztrófavédelemnél és az ÁNTSZ-nél, bár utóbbi kettő igazán fura nekem, hiszen éveken át engedélyezték a régi Fáy utcai stadiont. Gondolom a mosdókat nem kellett ellenőrizni. És csak például a mosdókat.
    • Döntés csütörtökön. Ha pozitív lesz, akkor 124 hazai és 60 vendég számára nyithatják meg az Ígéret Földjét.
    • A Honvédot eközben természetesen egyáltalán nem hozta lázba a téma, és nagyon helyesen nem tájékoztatja addig a szurkolóit, amíg nincs végleges döntés.
    • Eközben a Vasas és a Honvéd ügyeiben általában jólértesült nb1.hu már zártkapus meccsről ír a Vasas közleményére hivatkozva, pedig abban erről pont nincs szó.
    • Nevetséges hatósági fontoskodásra nevetséges hangulatkeltés a válasz.

„Napikispest 2018.01.23.” bővebben

A pályán is megkezdjük 2018-at

A meccsek zártkapusak az ESMTK edzőpályáján, vagyis a régi Téglaégetőn, de a kerítés átlátszó, ahogy kémeink jelentették. Az átlátszó kerítésen át látni egy lelátót, ami létezik, csak lelátni nem lehet róla, mert tilos. Nem értjük, és maradjunk annyiban, inkább nem is akarjuk érteni.

A sporttelepen van egy jégcsarnok, a jégcsarnokban büfé, melegedni, ebédelni lehet hol, tehát tessék jönni, hiszen másfél hónap után újra pályán a bajnokcsapat!

„A pályán is megkezdjük 2018-at” bővebben

Napikispest 2018.01.18.

Igazából tegnapi Kispest, szóval bocsi.

  • Eppel // menne, dél-koreai ajánlat – állítólag, a Honvéd sokat kér érte – állítólag. (via NS, print)
  • próbajátékon // (via NS, print)
    • Csiki Norbert // 26 éves, szélső, ex-MTK, ex-Thaiföld, ex-Gyirmót, május óta nem játszott meccset. 2012-13 környékén simán láttam volna Kispesten, de akkoriban hülye lett volna adni az MTK, legfeljebb jó pénzért, amiért mi meg hagyományosan nem vásárolunk. Az utóbbi négy évében vagy sérült volt, vagy szürke. Felmerül a kérdés: minek, ha van Holender, Lukács, Ikenne-King, Herjeczki, bár az is igaz, Supka szereti a gyors, és gyorsan eső szélsőket. (MLSZ, adatbank)
    • Nascimiento de Oliveira Fabio // 30 éves, balhátvéd, ex-Szigetszentmiklós, ex-Felcsút, ex-Békéscsaba, és ahogy Csiki, május óta ő sem játszott NB-s meccset.  Az elmúlt hét évét az NB I és az NB II határán töltötte, a Felcsút kiesős évét leszámítva általában a kezdőben: tavaly a Békéscsaba a harmadik legkevesebb gólt kapta a másodosztályban, előtte viszont a legtöbbet az elsőben; ahogy előtte a Felcsút dettó, bár itt csak a meccsek harmadán játszott; 14-ben a Felcsút a harmadik legtöbbet kapta; 13-ban feljutók voltak, akkor megint a legkevesebbet. Ha mondhatom, egy remek balhátvéd, ha egy csapat fel akar jutni, de ha más nem fedezte fel 30 éves korára, akkor majd pont mi fogjuk? (MLSZ, adatbank)

„Napikispest 2018.01.18.” bővebben