Talán múlt héten jelent meg Fanta posztja a saját Corona-lélekszindróma anamnéziséről, hogy hogyan éli meg ezeket a heteket. Gyanítom, sokan így (vagy hasonlóan) vagyunk ezzel, sok kiegészítést így nem is tennék a leírtakhoz. Inkább egy kapcsolódó élményem-kettősömről számolok be, ami előbb a múlt vasárnap, aztán tegnap történt meg, és sokat tett a lelki egyensúly simogatásáért.
Már nem emlékszem pontosan, de lehetséges, hogy a posztban tudat alatt elrejtettem némi mértéktelen propagandát az LMBTQ-s wekerlei nagy fakopáncsok mellett, így erre érzékeny olvasóink ugorják az írást és várják meg a válogatott kibeszélőt.
BMTE-beszámoló, szezonösszegző, boldogkarácsonytposzt, minden egyben
Nehéz év végéhez közelítünk, és ez az életünk minden terén igaz. Mivel a foci pedig az életünk része (többé-kevésbé: kinek többé, kinek kevésbé; valamikor többé, valamikor kevésbé), így nem meglepő, hogy a magyarfocinkat és a Honvédozásunkat is jelentősen befolyásolta a COVID-sújtotta 2020. Most csak így elsőre az jut eszembe, ha nincs vírus,akkor jelenleg a középmezőny stabil tagjai lennénk, igaz, kupát se nyertünk volna. Szóval befolyásolt mindent ez a rohadék, de rajta kívül is van elég bajunk a vörös-fekete univerzumban. Nem is kevés.
A tegnapi Hanta összlet, amit kitolt kibeszélő gyanánt a maestro, két okból is érdekes tartalmat hordozott nekem. Először is BUL-HUN, szokásos fanyar hangulatban megeresztett atomtippem kapcsán, ami megint bejött, látszik, nekem csak akkor szabad tippelni, ha már hányingerem van mindentől. Másodszor pedig a derék Fanta focimagazin iránti siráma. Nos, olvasva a szövegét ő valószínűleg az ős-labdabiztosos doyenek meg az ilyen-olyan cimborái esszéire gondol egy ilyen magazin képében, de ha úgyis mindig azon kesereg, hogy unja/utálja a beharang/beszámoló verklit, amit régen még elvitt a jó RW, de utóbbit ma már alig látni, max kommentel, utána meg hetekre elmenekül a csőlátású reakciók elől, így kénytelen azt csinálni ő is. Mármint Hanta. Mármint a beharangokat, kibeszélőket. „Pedig” – szól a hantai krédó „addig érdemes egy blogot csinálni, amíg azt és annyit írsz, amit akarsz„. Ezzel persze vigyázni kell, ilyenből jött ki 2011 tavaszán életem legszarabb, nyomasekbobói mínusz kettes szóviccekkel terhelt posztja, de abban igaza van dr. Véghnek, hogy az a legjobb, ha csak írhatsz, szívből. Na most egy ilyen jön, csak nyomokban tartalmazva focit, még inkább csupán nyomelemek szintjén Honvédot. Viszont nagyrészt életérzést tol. Most ehhez volt kedvem. Fociért ideérkező arcok behányás helyett inkább lapozzanak a következő Hantacikkre, mindenki jobban jár :)
Életem egyik legfurább szezonjának közeledünk az egyik legfurább zárásához – és az, hogy ebből a kopasz futballgyilkos háromnegyed éves ámokfutása, a koronavírus fagyasztó intermezzója, és a kiégés mindenféle jeleit mutató keret (és RW) egész éves szenvedése után úgy néz ki, hogy jobban jövünk ki ebből az egészből, mint például a 2017-18-as, vagy az 1994-95-ös idényekből, a lehetőséget, kereteket és körülményeket tekintve egy igazi kis csoda. Nyolcadszor ünnepelt tegnap kupagyőzelmet KISPEST, 3 év után nyert ismét trófeát a HONVÉD, és amiért tavaly fohászkodtam, hogy ez a 2015-2020-as éra és emblematikus arcai még behúzhassák az MK serleget is a bajnoki trófea mellé, az most megvalósult.
Érzékenyebb lelkületű olvasóink most fejezzék be a posztot, mindannyian jobban járunk, mert mostantól nem egy szokványos RW-tiráda fog következni, inkább egy keserédes fináléja egy optimistán nézve átmeneti, pesszimistán tekintve pedig hosszú új éra első etapjának.
Jó szokásunkhoz híven teljesen illogikus lépésként és szerkesztési abszurditásként a reggeli BSZ posztra szokott úri késésemmel én is reagálnék, nem annyira hosszan, mint szoktam, de azért a miheztartás végett valami legyen itt tőlem is.
