Tudni bizony, és ez csak a legnagyobbak kiváltsága, meg ilyesmik, tényleg. No ne ijedjünk meg, a cím elsősorban a csapatra és az idényre vonatkozik – bár, ha a korzóról lesétálva az étert belengő savanyújóska hangulatra gondolok, akkor meg is ijedhetünk, mert hivatalosan-nem hivatalosan, azért itt többen búcsúztak, mint csupán az idény. Felemás érzések következnek. „Búcsúzni tudni kell” bővebben
Címke: Eppel Márton
Gazdag Dani a válogatott keretében!
Ami jár, az jár!
Georges Leekens szövetségi kapitány kihirdette a Fehéroroszország elleni idegenbeli és az Ausztrália elleni hazai barátságos mérkőzésre összeállított szűk keretét, amiből:
- Kispesti nevelések // Botka Endre, Gazdag Dániel, Vadócz Krisztián, Szalai Ádám
- Jelenleg kispesti játékos // Eppel Márton
Kispesten minden generációnak csak egy olyan páros jut, mint az Eppel-Lanzafame
Nekünk ők az elsők.
Az általában hurrápesszimista* RW tegnap tolt egy mondatot a debreceni posztba, ami elgondolkodtatott:
Marci is érdekes srác. Idén messze nincs a tavalyi formában, sokszor mintha fejben nem lenne itt – és így is vert eddig 12-t a tavalyi 16 után. Évekig nem lesz még egy ilyen ékünk.
(* a hurrápeszimista ebben az értelmezésben: tényleg mindig a legrosszabbra készül, aztán már attól boldog, ha nem jött be a tippje, és mindezt a legnagyobb fokú tudatossággal teszi.)
Évekig – ez a kulcsszó a mondatban. Azt nem tudom, hogy mi lesz jövőre, vagy utána, vagy akár a jövő héten, viszont azt tudhatom, hogy mi történt tavaly, tavalyelőtt, vagy még korábban. Tényleg, mikor volt utoljára Eppelünk?
„Kispesten minden generációnak csak egy olyan páros jut, mint az Eppel-Lanzafame” bővebben
Egy hétig állt a Mezőkövesden épített reményszobor
Az egyébként is relatíve halovány bronzérmes terveink egy hete némileg erősödni látszottak, legalábbis a lelki tényezőket tekintve: végre ismét idegenbeli siker, klasszikus Eppel-Lanza gólduó, Bognár finom részrehajlásának kivédekezése a záró 20 percben, végre kisimult arcú Supka nyilatkozat, satöbbi, satöbbi. Vidáman jöttünk haza, na. Sőt, tegnap mind jómagam, mind Tesóm, mind az örök pesszimista Fater, de még a szimpatikus salgótarjáni drukkerkollega, akivel a meccsen szoktunk összefutni, egyetértettünk abban, hogy itt ma, nem tudjuk hogyan, de nyerni fogunk. Szívesen írnám, hogy Hanta is osztotta ezt az érzést, ki is olvasom valamennyire a tegnapi beharangjából, de mégsem merek nyilatkozni a nevében. No, hát ilyen előzmények után, jó kispesti forgatókönyv szerint nem is jöhetett más, mint amit tegnap átéltünk.
„Egy hétig állt a Mezőkövesden épített reményszobor” bővebben
Azt hiszem, tavasszal eddig ez volt a legjobb
…és persze mondhatjuk, hogy nem volt magasan a bázisszint ehhez a megállapításomhoz, amivel nem is nagyon tudnék vitatkozni. Ettől persze a magam értékítéletében az állítás igaz, és emiatt nem is nagyon bánkódnék. Végre győztünk, végre voltak gólhelyzetek, végre voltak momentumok. Meg izgalom a végén. Ez kell a jó (jobb) meccsekhez, nem?