Mastodon

Felejtsük el Forrai Rambó teljesen más összefüggésben mondott örökbecsűjét: ez az idény nem kellemes sörmeccsek sorozata lesz

Videoton–Honvéd @ Székesfehérvár, hétfő 20:00

Sorozatban a harmadik. Mondjuk az Andor harmadik évadját jobban várom, de most ezt dobta a gép, ezzel kell beérni. Hiába ért véget az előző szezon egy óriási cliffhangerrel, és pont emiatt jogosan reménykedhetünk abban, hogy a Kispest NB II-es spinoffja májusban kap egy remek évadzárót, azért valahogy nem az igazi. Jó lenne lezárni a sorozatot, mert kezdenek fogyni az ötletek, és félő, lassan átcsúszna egy jóval érdektelenebb műsorsávba.

Írót nem cseréltünk, maradt Feczkó a padon, viszont a showrunnerrel (Fórizs) továbbra sem vagyunk kibékülve. Feczkó korábban már kétszer is bizonyított (Balmazújváros, MTK), vagyis a sorminta szerint, ha megkapja az alapanyagot és a forrásokat, akkor egész pofás dolgokat képes összehozni. A rutinja megvan, viszont az nála is kérdés, hogy ha úgy alakul, akkor egy rendelkezésére bocsátott Scherer Péterből hogyan csinál hiteles James Bondot.

„Felejtsük el Forrai Rambó teljesen más összefüggésben mondott örökbecsűjét: ez az idény nem kellemes sörmeccsek sorozata lesz” bővebben

Beszarsz, bazmeg, ilyen hablatyolást még a magyar futball elképesztő magyarázkodásain edződött lelkünk sem hallott az életben

A dilivonaton nemhogy fék nincs, szorgos serpáink még külön be is olajozzák a síneket.

A tegnapi ankét plenáris részében valaki megkérdezte, hogy miért zártkapusak az edzőmeccsek? És figyelj, mert tényleg beszarsz Fórizs sportigazgató válaszán. Szó szerint idézem:

„Erre nagyon egyszerű a válaszom. Ugye, az edzőmérkőzéseket bent játsszuk az akadémián, és ha jól tudom, oda kétszáz-háromszáz fő fér be. Ugye? Körül-belül ennyi ember fér be, és én azt gondolom, hogy most azér’ lett volna olyan érdeklődés a csapatra, hogy ennél sokkal többen szerettek volna bejönni, és inkább úgy döntöttünk, hogy nem szeretnénk, hogy

összevesszetek egymással,

ezért úgy döntöttünk, hogy inkább közvetítjük nektek. (Bekiabálások és hangos röhögés.) Hogy, ha a stadionban játszanánk a meccseket, akkor az NSÜ-nek folyamatosan bérleti díjat kellene fizetnünk. Akkor megígérem, megígérem, hogy legközelebb, a téli felkészülésben az utolsó hazai mérkőzés akkor nyilvános lesz, de ott nem szeretném, hogy

összevesszetek egymással.

Tehát akkor az első háromszáz ember jöhet majd be. Jó? Rendben van. Köszönöm.

„Beszarsz, bazmeg, ilyen hablatyolást még a magyar futball elképesztő magyarázkodásain edződött lelkünk sem hallott az életben” bővebben

Kecskemét–Honvéd: természetesen zártkapu

Mi más lenne?

Múlt szombaton játszotta a csapat az első felkészülési meccsét, ahogy azt kell, a saját akadémiáján, zárt kapuk mögött. (Tiszakécske, 3–0). Közvetítés nuku, később azonban felkerült róla egy összefoglaló.

Ma játssza a másodikat, szintén a saját akadémiáján, és természetesen szintén zárt kapukkal, viszont legalább streamet ígérnek. (Maccabi Haifa, 18:30)

A harmadik meccsünk szombaton lesz, mégpedig a helyben edzőtáborozó Kecskemét ellen Telkiben. A KTE szerdán fogadta egy nem zártkapus edzőmeccsre a Kozármislenyt, szóval lehetett reménykedni, hogy ha ők a rendezők, akkor végre lehetnek nézők egy meccsünkön, de persze nem. A mérkőzésről szóló anyag ugyanis ezzel a két mondattal végződik a KTE honlapján:

Folytatás szombaton 11 órakor a Bp. Honvéd ellen, ugyancsak Telkiben. Az a találkozó zárt kapuk mögött kerül megrendezésre.

Lefordítom: a Honvéd kérte, hogy legyen zártkapus a mérkőzés!

„Kecskemét–Honvéd: természetesen zártkapu” bővebben

Mindenki nyugodjon le: Fórizs marad!

Először szólalt meg a tulajdonos.

KÖZLEMÉNY

Tulajdonosunk, Leisztinger Tamás reagált a sajtóban megjelent hírekre.

Megdöbbenve értesültem arról, hogy a Honvéd eladásával kapcsolatban milyen hírek és milyen kitartóan jelentek meg a médiában. A klub eladásáról senkivel sem tárgyalok és a későbbiekben sem kívánok. A sportigazgatói állás be van töltve és ezen változtatni nem szeretnék és nem is fogok.

Hajrá Honvéd! Csak a Kispest!

Sportbaráti üdvözlettel,

Leisztinger Tamás

via Bp. Honvéd
„Mindenki nyugodjon le: Fórizs marad!” bővebben

Osztályozók, Dzsudzsák, Videoton

Napikispest 2025/05/27

_osztályozók

Szurkoltam azért, hogy a Nagykanizsa és a Karcag (utóbbi egyben új helyszínként) jöjjön fel az NB II-be. Mivel egymással játszanak, legalább az egyiknek sikerülni fog. És sajnos a másik kettőből is egynek.

A futball kis játékelmélete:

  • ha egymással sorsolják össze a kívántakat, akkor biztosan feljut 1 kívánt és 1 nem kívánt.
  • ha a kívántakat nem kívántakkal sorsolják össze, akkor benne van a lehetőség, hogy mindkettő feljusson, ahogy az is, hogy egyik se.

Ilyenkor hogyan gondolkodik egy szurkoló? A biztosra menni, vagy jöhet a bizonytalan, és az attól remélt nagyobb jó?

„Osztályozók, Dzsudzsák, Videoton” bővebben