Elég fura érzések vannak bennem most, és voltak végig a meccsen. Klasszikus, „múltheti győzelem utáni” balfaszkodást hoztunk ugyanis az első félidőben, az év szánalomöngóljával, majd meddő brusztolással a második félidő közepéig, kilátástalanság a pályán és a lelátón. Onnantól viszont cezúra, 2 tizi és egy akciógól, szinte 2011 őszi forgatókönyv, 3 pont a zsákban egy széteső Paks ellen. Hát ez meg mi a frakk volt?! „60 perc balfaszkodás után megidéztük 2011 őszét: rossz játékkal is sima 3:1 itthon!” bővebben
Hanta egy nagy ravasz, mert most másodszor (első alkalom a Fradi elleni volt két hete) süthetném el az egész csapatot a címbeli díjra, de nem teszem, mert van szerzői hiúság is, és ha a blogtárs ezzel cinkel, akkor csakazértse. Amúgy tegnap, ha nem is az egész csapat, de holtversenyben nem egy srácunk is elvihetné az elismerést, mégis most választok hármat, a többiekről pedig röviden. 