Mastodon

Tessék megnézni, hogy mit csinál az alapvonali bírókishölgy?!??!

Miután Gyula beveri, Urbán Eszter (aki egyébként Farkas Ádám spori felesége, szóval az egész család játékvezet – csak mondom érdekességképp) kinéz a taccsbíróra, majd Andó-Szabóra, aki eközben gólt mutat, a partjelző pedig semmit. Király indul reklamálni, és ekkor történik valami, aminek a következtében néhány másodperc múlva megszűnik gól lenni a gól. Vélhetően meghajlik delikvensünk a tekintély előtt, és bemond lesnek (zavarta a kapust) egy olyan dolgot, amit vonalból nem láthatott, magától sem akarta mondani, de mivel ketten nem jeleztek, gondolta szól.
„Tessék megnézni, hogy mit csinál az alapvonali bírókishölgy?!??!” bővebben

Konkrétan és szerintem csak az első tizi volt tizenegyes és Böde gólja pedig leshelyzet, de nem feltétlen szabálytalan

Egyet aludva a tegnapi meccsre, valamint többször végigpörgetve az összefoglalót, azt kell mondjam, hogy

  • Godoy és Cukic között semmi kontakt nem fedezhető fel, ahogy a bokakoccantás sem. Persze az is lehet, hogy csak a felvétel minősége gyenge, és mégis volt valami.
  • Alcibiade mindent csinált Bödével, csak épp nem rántotta le.

Mindkettőt befújta a spori, mindkettőt berúgták, vagyis 1-1, mehetünk tovább. Hibának hiba, de számszakilag nem ezen múlt a vége. Inkább vizsgáljuk meg Böde gólját.

„Konkrétan és szerintem csak az első tizi volt tizenegyes és Böde gólja pedig leshelyzet, de nem feltétlen szabálytalan” bővebben

Hogy is van ez a lesszabály?

Úgy látszik, hogy vagy a magyar sporiknak, vagy nekem, de valamelyikünknek elég komoly gondja lehet a lesszabály értelmezésével. Például a Fradi ellen egyértelműen lesgólt kaptunk, most pedig a remekül határozott, erélyes és legfőképpen magabiztos Szabókettő nem adott meg nekünk valamit, ami szerintem inkább nem, mint igen.
„Hogy is van ez a lesszabály?” bővebben