Mastodon

Iványi-Fehérvár – Honvéd 2-0

A bíró mindent megtett, hogy ne nyerjünk!

Lesz a posztban

  • videó,
  • szabálymagyarázat,
  • bírózás,
  • osztályozókönyv,

azonban nem lesz a posztban

  • nagyon szó a meccsről magáról és a teljesítményünkről,
  • a túráról,
  • és a lelátón történtekről.
“Iványi-Fehérvár – Honvéd 2-0” bővebben

Talán megérné pár szót beszélni a foci tervezett szabálymódosításairól

is.

A csakfoci hozott le egy anyagot arról, hogy a labdarúgás szabályalkotó testülete, az IFAB milyen irányba tolná el a szabályokat.

Pár dolgot emeltek ki, azonban nem vagyok benne biztos, hogy a kirakadott példák egyaránt jó irányba tolnák el a hangsúlyokat.

“Talán megérné pár szót beszélni a foci tervezett szabálymódosításairól” bővebben

Bobál kiállításáról és a második tizenegyesről

Jogos volt.

Pár fórumon terjedni kezdett egy egészen furcsa szabályértelmezés, amely szerint Bobált nem kellett volna kiállítani, és a második tizenegyes is jogtalan volt, mert “veszélyes játékért” csak közvetett szabadrúgás adható.

A mondat második fele valóban igaz, veszélyes játékért valóban közvetett szabadrúgást kell adni, a tizenhatoson belül pedig semmiképp sem büntetőt, de vajon mi a különbség a “veszélyes játék” és a “felelőtlen erőbevetés” között?

Pontosan mit is ír a szabálykönyv?

“Bobál kiállításáról és a második tizenegyesről” bővebben

Sokakban felmerült a kérdés, hogy amikor Lanzafame elvette a labdát Pajovictól, akkor mit fújt a spori?

Jelentjük: szabálytalanságot, és jogosan.

Az eset 3:42-től látható a videón, a szabálykönyv pedig a következőt mondja:

A kapus birtokában akkor tartja a labdát:
• ha az a kezei, vagy a keze és bármely más felület (pl.: talaj, saját teste) között van; érinti azt keze vagy karja bármely részével, kivéve, ha az véletlenül pattan le a kapusról vagy a kapus védést hajtott végre;
• ha az a kinyújtott, nyitott kezében van;
• ha azt a talajra pattogtatja, vagy feldobja a levegőbe.
A labdát a kezével birtokló kapust nem támadhatja ellenfele.

És ebben az esetben közvetett szabadrúgás jár, mert “akadályozza a kapust abban, hogy a kezében tartott labdától megszabaduljon, illetve elrúgja vagy megkísérli elrúgni a labdát, amikor a kapus ennek folyamatában van;”

Ennyi.

Az IFAB bedobta a kétszer 30 perces tiszta játékidő ötletét, mint szabályváltoztatást

Nyugi, egyelőre csak az ötletelés megy.

Néhány egészen fura módosítást hozna a futballba az IFAB, vagyis az International Football Association Board, mármint az a bagázs, aminek pont a játék szabályai felett őrködés a feladata. Ilyeneket például:

  • ne legyen kipattanó a büntetőknél, kihagyott/kivédett 11-es után a játék kirúgással folytatódjon;
  • legyen 2×30 perc a játékidő, méghozzá tiszta, állítsák meg az órát, ha a labda nincs játékban;
  • akkor lehessen csak lefújni a félidőt/meccset, ha a labda nincs játékban;
  • a gólvonalon kezezésnél ítélhesssen a bíró büntetőgólt, tehát találatot a támadó csapatnak akkor is, ha a labda nem is jutott túl a gólvonalon;
  • a szabadrúgásokat és a szögleteket önmaguknak passzolhassák le a játékosok;
  • kirúgásnál a labdának ne kelljen elhagyni a tizenhatost, mielőtt a csapattárs hozzáérne;

Ezek közül most csak a 2×30 perc tiszta játékidőre térünk ki, méghozzá a bajnoki idényünk meccseit vizsgálva.

“Az IFAB bedobta a kétszer 30 perces tiszta játékidő ötletét, mint szabályváltoztatást” bővebben

Azt írja egy oldal, hogy Eppel soproni gólja szabálytalan volt [SZAVAZÁS!]

Itt a gól:

Itt pedig a vonatkozó szabályrészlet a jelenleg hatályos szabálykönyvből:

A labda kezezése
A labda kezezésekor egy játékos a kezével, vagy a karjával szándékosan kerül érintkezésbe a labdával.
A következőket kell figyelembe vennie:
• a kéz mozog-e a labda fele (és nem a labda a kéz felé);
• az ellenfél és a labda közötti távolság (váratlan labda);
• a kéz helyzete még nem jelenti azt, hogy szabálytalanság történt;
• a labda érintése egy kézben lévő tárggyal (ruházat, sípcsontvédő stb.) szabálysértésnek számít;
• a labda megdobása egy tárggyal (cipő, sípcsontvédő stb.) szabálysértésnek számít.

A rangado.hu cikke szerint kéz volt, szerintetek?

Tegye fel a kezét, aki tisztában volt a labdarúgás számomra messze legismeretlenebb játékszabályával!

Többször írtunk már a lesszabályról, mert különböző szituációkban mindenféle vita alakult ki körülötte. Volt, amikor igazunk lett, és volt, amikor Bede sporttárs ránkcáfolt. A lényeg azonban az, hogy egészen tegnapig, amíg fel nem hívták rá a figyelmemet, egyszerűen a látóteremen kívül esett, hogy kirúgásból nincs leshelyzet. Őszintén, ti ezt tudtátok?

“Tegye fel a kezét, aki tisztában volt a labdarúgás számomra messze legismeretlenebb játékszabályával!” bővebben

Hogy is van ez a lesszabály?

Úgy látszik, hogy vagy a magyar sporiknak, vagy nekem, de valamelyikünknek elég komoly gondja lehet a lesszabály értelmezésével. Például a Fradi ellen egyértelműen lesgólt kaptunk, most pedig a remekül határozott, erélyes és legfőképpen magabiztos Szabókettő nem adott meg nekünk valamit, ami szerintem inkább nem, mint igen.
“Hogy is van ez a lesszabály?” bővebben