Mastodon

A hosszútávú koncepció és a sportszakmai tervek jegyében még mindig nincs edzőnk

Minek rohanni.

0. nap (május 6., szerda): Fórizs bement nyilatkozni a tévébe, és két nappal a feljutás után, valamint két fordulóval a bajnokság vége, illetve pár nappal a hazai Vasas elleni bajnoki döntő előtt bejelentette, hogy kirúgják Feczkót. Nem ezt mondta szó szerint, azonban nehéz lett volna máshogy értelmezni a szavait:

Hogy ő marad-e, arra még pontosan nem tudok válaszolni, ugyanis ha az őszi teljesítményt megnézem, hogy a Honvéd milyen volt az ősszel, és milyen volt tavasszal, akkor el kell gondolkozni, hogy a csapat milyen pályán mozog, felfelé vagy lefelé ível-e. (…) De igen, a szerződése a feljutással meghosszabbodott, azt azonban még nem tudom megmondani, hogy vele vagy nélküle folytatjuk-e.

„A hosszútávú koncepció és a sportszakmai tervek jegyében még mindig nincs edzőnk” bővebben

A magyarokat és a saját nevelésűeket fokozatosan légiósokra cseréltük, azonban ettől nemhogy jobb nem lett a helyzet, hanem inkább sokkal rosszabb

Bocs a sok grafikonért, de ezt máshogy nehéz lenne elmagyarázni.

Mielőtt bármibe belevágnánk, egy gyors grafikon, hogy mit értünk a címben sokkal rosszabb alatt:

Amióta átvették a klubot, ilyen kevés ponton nem álltunk még 17 forduló után, és mindezt úgy, hogy a kék kivételével, a többi vonal ugyanúgy a kiesőhelyek környékét jelentette a korábbi években.

Elég csak ránézni a gólkülönbségünkre. A legrosszabb év végén nem volt annyira negatív, mint ahol most tartunk.

„A magyarokat és a saját nevelésűeket fokozatosan légiósokra cseréltük, azonban ettől nemhogy jobb nem lett a helyzet, hanem inkább sokkal rosszabb” bővebben