Mastodon

Napikispest 2018.11.20.

  • Hemivlog // benne: (via digisport)
    • akadémia // november 22-én Orbán Viktor megnyitja a Bp. Honvéd utánpótlás-központját! Jobb később, mint soha.
    • részletek // 100+ gyerekre optimalizálva, 7 focipálya, 1 gyakorlópálya, satöbbi. (Arról nincs szó, hogy az NB III-as csapat használhatja majd, vagyis van-e egy legalább 200 fős fedett lelátó, és hasonló apróság a területén.)
    • új Bozsik // januárban kezdődhet a stadion bontása. A 2020-21-es idényt már ott kezdenénk.
  • születésnaposok //
  • jegyek @ Videoton // még mindig nem kaphatók a vendégjegyek, azonban az Újpest elleni meccsre igen, ebből lehet tudni, hogy 2 és félezer pénz lesz nekünk is.

Napikispest 2018.09.14.

  • Bobál Geri // hopp, egy belemenősebb interjú Gerivel. Van benne minden, például arról az intermezzóról is, amikor még nálunk volt, és a fakóban is alig játszott. (via csakfoci)
  • jegyek @ Fradi // 1300 zsuga maradt szombatra. (via MLSZ jegyrendszer)
  • pontot, pontokat // akarunk szerezni a Fradi ellen. Supi <3 (via honvedfc.hu)

“Napikispest 2018.09.14.” bővebben

Pár szó a közszolgálatiság jegyében

Pénztármizéria alert!

Na. Illetve: no. Az van, hogy körbejártam a Hungária körutat, vagyis nem az egész körütat, csak az MTK stadionját, amit még mindig Hungária körútnak hívok, mint Felszab térnek a Ferencieket, vagy Pannonnak a Telenort, és azt találtam, hogy

  • a körút felőli oldalon négy,
  • a Salgótarjáni út felé egy,
  • és a vendégben összesen három pénztár van.

Tehát, ha mindet kinyitják, akkor a hazaiba legfeljebb öt pénztárban vehetitek meg a jegyeiteket, ami azért jóval kevesebb, mint a Bozsikban lehetséges maximum. Mivel egy jegy klubkártya nélkül akár másfél perc is lehet, így a pénztárak elméleti áteresztő képessége nagyjából 45 jegy óránként, ami ha fel is pörög, mert mondjuk sok a Kiss, Kovács, Nagy és Szabó, és kevés a Schicklgruber, Dessewffy meg Osztyapenko, akkor se több jelentősen 60-nál. Öt pénztárra vetítve ez óránként kábé 300, vagyis egy 1500 fős nézősereg, ha mindenki jegy nélkül érkezik, akkor sok-sok óra alatt szolgálható ki.

“Pár szó a közszolgálatiság jegyében” bővebben

Garantált a teltház Felcsúton

Jelentjük: megtelt!

A hazai és az egyéb szektorokba már hetek óta nem lehet jegyet venni, és a kissé megnyirbált* vendégszektorba is alig kilencven jegy maradt péntek délelőttre.

*_ A Videoton az ütközőzónát a vendégbe helyezte, így a Felcsúton megszokottnál valamivel kevesebb kispesti lehet kint a meccsen.

  • ha van kártyád, akkor online itt tudsz jegyet venni;
  • ha nincs kártyád, akkor ma (pénteken) 16 és 19 óra között, holnap (szombaton) pedig 10 és 14 óra között személyesen a Bozsikban;
    • frissítés // a Bozsik pénztárai kinyitnak, de a Videotonra már nem, csak a Vasasra lehet jegyet venni.

Az már most valószínűsíthető, hogy jegy nélkül elindulni teljesen felesleges lesz Felcsútra.

“Garantált a teltház Felcsúton” bővebben

Napikispest 2018.05.17.

  • bíróküldés // Farkas Ádám fúj a Fradi ellen.
    • partjelzők: Berettyán Péter és dr. Varga Zsolt; alapvonalon: Pintér Csaba és Nagy Róbert; tartalékban: Becséri Gergely
    • Farkas 17 meccset vezetett nekünk, és ezeken átlagosan 1,24 pontot szereztünk, ami alacsonyabb az azóta mért 1,42-es átlagánál.
    • Idén már fújt egy Honvéd-Újpestet 2-1, és egy Honvéd-Fradit 1-3.
  • Videoton – Honvéd // napra a tavalyi bajnoki döntő egyéves évfordulóján, május 27-én játszunk újra a Videotonnal. A felcsúti meccsre a hazaiba már most minden jegy elment, ami azért fura kicsit, mert az MLSZ jegyrendszere szerint nem tele van, hanem piros, vagyis foglalt/nem értékesíthető. Tényleg pöccre, darabra minden az utolsó szálig és előre? Szép.
    • Nekünk szerencsére még van 500 darab, mert úgy néz ki, nem eléggé jófej módon, a vendég szélét lekanyarítják elválasztónak. Amíg mi tavaly bővítettünk a szektorukon, addig a Videoton képtelen viszonozni a kedvességet, és legalább méretében meghagyni a vendéget. Taps.
    • A kispestiek egyelőre csak online elővételben vásárolhatnak az 1400 forintos jegyekből, a Bozsikban jövő héttől lesz a pénztárakban.
    • És ne feledjük, a kezdési időpont 19:30-ra módosult!

“Napikispest 2018.05.17.” bővebben

Napikispest 2018.04.13.

  • jegyek @ Felcsút // bőven van még (478 darab), online alig pattant el pár péntek reggelig (100). Ha a helyszínen tervezed beszerezni, akkor mindenképp érj le korábban Felcsútra, mert hajlamos sor kialakulni! Utána találka a cukiban, hiszen mi egy ilyen aranyos, polgári szurkolótábor (drukkerhad) vagyunk.
  • Nehadoma egy, kettő, három // ismét egy remek cikk a Futball és történet blogon, ezúttal a Nehadoma-(Nemes)-testvérekről.
    • Nehadoma I János // igazi futballkalandorként játszott a Húsiparosoknál, Olaszországban, Amerikában, majd edzősködött Olaszországban.
    • Nehadoma II Károly // kisebb csapatokban játszott a húszas-harmincas években.
    • Nemes (Nehadoma III) József // a mi játékosunk, miatta érdemes igazán elolvasni a posztot.
  • új Bozsik // a Honvéd honlapján megjelent egy rövid hír a következő szöveggel:
    • “Legfrissebb értesüléseink szerint a Közbeszerzési Hatóság kiírta az új Bozsik stadion közbeszerzési felhívását. A kivitelezőknek így újra lehetőségük nyílik pályázni a beruházásra.”
    • Egyelőre ennyi, mert a közbeszerzési oldalakon és az értesítőben nyomát sem találtuk, ahogy a Magyar Közlönyben sem a forráselhatárolásnak.
  • Bobál Dávid // úgy látszik már nem sérült. Kikerült egy fotó a Honvéd Facebook-oldalára, ami a többiekkel edz. (beágyazva a hajtás után)

“Napikispest 2018.04.13.” bővebben

Napikispest 2018.04.10.

  • Hemingway-vlog // gondolatok a miért nem védünk címet? témakörből:
    • Rossival se menne jobban feltétlenül;
    • a távozott játékosokat megfelelően pótoltuk; (Koszta, Vaszek, Zsótér el; Latifu, Pölöskei, Heffler, Kukoc, etc érkezett)
    • a friss érkezők még nem illeszkedtek bele a játékrendszerünkbe; (oda bele, csak kérdés melyikbe? EvdM bármelyikébe? Supka előbb négy, majd háromvédősébe?)
    • olyan hibák jelentek meg a védelemben, és olyan szerencsétlenkedés megy a másik kapu előtt a kihagyott tizikkel, ami nem volt jellemző ránk; (ez mondjuk igaz)
    • éééééés, a végén elmaradt, hogy Európa egyetlen szponzor nélküli bajnokcsapata.
    • egyelőre még nincs beágyazható videó, addig linkelem a Digisport oldalát.
  • jegyek @ Felcsút // többen is kérdezték tőlem, hogy miért nem lehet a Bozsikban jegyet venni a szombati, felcsúti meccsre? Bevallom, fogalmam sincs, megnéztem, korábban volt erre mód. Ha nagyon mozgat a miért, írjatok az office@bhfc.hu címre, minden megkeresésre válaszolni szoktak.
    • update // nah, jött is egy válaszlevél kommentben. Okosabbak nem lettünk, viszont most már tuti, hogy csak online és a helyszínen lehet jegyet venni.
    • a klubkártyával rendelkezők számára egy ideje már elérhető az online vétel, én hétfő reggel negyedikként vásároltam, Gyuri barátom délután ötödikként, és még most is csak tizenegynél tart a számláló, vagyis nyugi, 567 jegy vár még gazdára. Fontos, hogy a Felcsút korlátozása miatt, a vendégbe csak kispesti kártyával lehetséges elővételes jegyet váltani, ami amúgy 800 rénes magyar forintba kerül.
  • busz @ Felcsút // a KLTE buszt indít Felcsútra, szombaton. Jelentkezni Koncsik Tibinél lehet telefonon (szám a hajtás után), vagy mailben a klte1909@gmail.com címen. A túra ára 1500 huf, indulás pedig fél háromkor az Ibis elől.

“Napikispest 2018.04.10.” bővebben

Napikispest 2018.02.23.

Történelem, jegyek száma, etc

  • történelem // egy elfeledett jobböszekötőnk tündöklése és halála: Kazinczy Lászlóról szól a Futball és történet legújabb posztja. Ha korban nem tudnád hová helyezni, akkor ő volt az egyik játékos, akivel 1957-ben újraindult a Honvéd.
  • jegyek az Üllőire // az MLSZ jegyrendszere szerint még mindig van 436 szabad hely, szóval ha még nincs, akkor spuri ma délután (négy és hét között) a Bozsikba, hogy ott lehess a holnapi rajton.
  • Supkát // felmentette az MLSZ, így mégsem szegett szerződést. Mármint sportszakmai vagy milyen érelemben. Vagyis a fene tudja, megy a magyarázgatás, közben meg az MLSZ olyan dolgokba akar beleszólni, amikhez amúgy vagy nincs köze, vagy teljesen inkompetens a témában. (via honvedfc.hu, az MLSZ oldalán amúgy még nincs kint)

Napikispest 2018.02.17.

  • Baráth Boti // felépült.
  • Deák István // tartósan sérült a térdével. (via mindkettő: honvedfc.hu)
    • Egész pontosan úgy tudtuk meg, hogy mi van az első felkészülési meccsen (igazából a másodikon) még játszó Deákkal, hogy egy cikk végére, egy illusztrációs kép alá csak úgy mellékesen be lett szúrva (ide, ha nem találnád). Vajon milyen taktikai hátrány érne minket, ha Deák, vagyis a sokadik belsővédőnk, és még sokadabbik védekező középpályásunk (thx, EvdM) kiesését az elmúlt hónapban elárultuk volna? Nem értem.
  • 150 // eddig ennyi jegy ment el elővételben a jövő szombati Fradira. A Bozsikban csütörtöktől lesz kapható kártya nélkül, nyilván akkor fog bedurranni a szám.